A Csillag Születik kellett ahhoz, hogy a gyerekkorában cirkuszgyűlölő ByeAlex meglepje saját magát, és hogy megismerhessük Molnár Áron és Istenes Bence rejtett képességét. A zsűritag és a műsorvezető produkciója után Geszti Péter ennyit mondott az előadás kellékére: "Az én koromban ezt már csak támasztéknak használja az ember."
Már száznál is több önkormányzat hozott rendeletet arról, hogy kik költözhetnek be a településre. Van, ahol feltétel, hogy legalább középfokú végzettséggel kell rendelkezni, van, ahol egyfajta kauciót kell fizetni kell az önkormányzatnak, amit majd egy év múlva visszakapnak. De sokak szerint leginkább arra szolgálnak ezek a rendeletek, hogy cigányo
Nem a Paks2 beruházást váltaná ki a kis moduláris atomerőművekről szóló amerikai–magyar megállapodás – mondta Aszódi Attila az RTL Híradónak. A szakértő szerint az új technológia rugalmasabb és gyorsabban megvalósítható, így segítheti Magyarország növekvő energiaigényének kielégítését.
Miért ver gyorsabban a szív? A szapora szívverés ártalmatlan jelenség vagy komoly figyelmeztetés? Ezek a magas pulzusszám mögött álló orvosi magyarázatok.
A karácsonyi készülődés nemcsak a díszekről és az ajándékokról szól, hanem az illatokról és az ízekről is. Ha szeretnénk, hogy az ünnepi menünk igazán emlékezetes legyen, érdemes most elkezdenünk a karácsonyi fűszernövények termesztését! Hiszen mi az, ami összeköti a szaftos sült húsokat, a grillezett zöldségeket, a friss önteteket és a gyümölcsös
Nem lesz hiányod jó ötletekből az elkövetkező napokban, de horoszkópod arra figyelmeztet, hogy ezek közül csak egy vagy kettő lesz érdemes megvalósításra.
A Tisza Párt elnöke újra a nyakába vette az országot; az Út a győzelembe címet viselő országjárás egészen áprilisig fog tartani. Eközben tovább gyűrűzött az adatlopási botrány, már az is kiderült, hogy több fideszes propagandista azelőtt tudott a tiszás adatokat tartalmazó „interaktív térképről”, hogy az publikus lett volna. Egy csokorban a hét leg
Ez a vegyes kvíz ismét izgalmas kihívást tartogat minden játékosnak. Lesznek benne könnyebb és nehezebb kérdések is, így minden pontért meg kell dolgozni. Tökéletes választás, ha szeretnéd próbára tenni magad egy kis agytornával. Felkészültél?
Ez a napi kvíz pont annyira nehéz, hogy elválassza a rutinos kvízjátékosokat az alkalmi próbálkozóktól. A legtöbb játékos három helyes választ ad, de te biztosan meg tudod dönteni ezt az átlagot, igaz? A Kérdések.hu naponta friss kihívásokkal vár, ahol minden nap tanulhatsz valami újat, miközben szórakozol és próbára teszed magad!
Burkolatfelújítási munkálatok miatt korlátozások lesznek az M5-ös autópályán a soroksári csomópont közelében, valamint az M0-s 7-es főúti csomópontjában - közölte a Magyar Közút vasárnap az MTI-vel.
Mi, nők tudjuk, hogy az igazi magabiztosság nemcsak a tükörben kezdődik. Hanem abban az érzésben, amikor a bőröd sima, ápolt, és teljesen önazonosnak érzed magad. A BESTWAX-nál pontosan ezt az érzést adjuk nap mint nap vendégeinknek – immár 13 éve.
Száz éve, 1925. november 10-én született Richard Burton Golden Globe-díjas walesi filmszínész. Fiatalon remek rögbijátékos volt, a második világháború alatt a légierőnél szolgált, itt vette pártfogásába parancsnoka, Philip Burton, aki a színészi pálya felé terelte. Filmes karrierje 1949-ben indult, és olyan kitűnő alkotásokban játszott, mint a Nem
Frank-Walter Steinmeier német államfő vasárnap, a berlini Bellevue palotában a november 9-i évforduló alkalmából tartott rendezvényen úgy értékelte, hogy hazájában a demokrácia az újraegyesítés óta nem volt akkora veszélyben, mint most.
A szegénység elleni küzdelem világnapján indította el a Magyar Református Szeretetszolgálat a Karácsonyi álom programot. Idén az adományozók segítségével 2025 mélyszegénységben élő gyermek karácsonyi kívánságát szeretnék valóra váltani. A program hat éve alatt eddig már csaknem kilencezer nehéz sorsú kisgyermek és fiatal álma teljesült. Az InfoRádi
Ritka pillanat történt Oroszországban, zavarba hozták egy nyilvános találkozó során Vlagyimir Putyin orosz elnököt. Ráadásul mindezt egy 11 éves kislányt tette. A gyerek a nagybátyja miatt aggódott, akit szerinte sebesülten, ellátás nélkül, küldtek vissza a frontra.
A film végigkíséri a sportoló mindennapjait, ahogyan a fogyatékossággal és az anyasággal kapcsolatos sztereotípiákat igyekszik ledönteni, miközben a párizsi paralimpiára készül. Illés Fanni még a díszbemutató előtt az InfoRádióban azt mondta, az alkotás a valóságot mutatja be, nincs benne semmi mesterkélt, beállított jelenet, nem adtak egyetlen szó
A Puskás Akadémia a hajrában szerzett góllal 1-1-es döntetlent játszott a Nyíregyháza otthonában a labdarúgó Fizz Liga 13. fordulójának vasárnap esti zárómérkőzésén. Bódog Tamás vezetőedzőnek ez volt a második meccse a hazaiak kispadján és a második döntetlenje, csapata pedig az újabb egy ponttal elmozdult az utolsó helyről. Hornyák Zsolt a 250. té
Biztossá vált, hogy Max Verstappen a bokszutcából rajtol a 2025-ös Brazil Nagydíjon, miután a Red Bull a parc fermé-szabályok megszegésével változtatásokat hajtott végre az RB21-es beállításain.
A miniszterelnök és a kísérete egy Wizz Air gépet bérelt, az útra szokatlanul népes delegációval indultak, köztük kormánypárti influenszerekkel. Pilóták becsülték meg, mennyibe kerülhetett az út.
Jogvédők szerint aránytalan volt a rendőrségi fellépés a budapesti razzián, ahol több száz bulizót igazoltattak, és tucatnyit bilincsben vittek el. A rendőrség holnapra ígért részletes tájékoztatást az akcióról.
A színfalak mögött Istenes Bence arra jutott, hogy ő is megmutatja eddig titkolt tehetségét. A Csillag Születik zsűrije eleinte nem vette komolyan a műsorvezető próbálkozását, de miután Puskás-Dallos Peti beleült Bence ölébe, és együtt adták elő rendhagyó performanszukat, az egész stúdió állva tapsolt nekik.
A Szalajka-patak és a Fátyol-vízesés kiszáradása mögött évek óta tartó csapadékhiány áll, és a természeti folyamatokba való drasztikus beavatkozás helyett inkább a víz visszatartására kellene összpontosítani - nyilatkozta a Bükki Nemzeti Park szakértője - írta meg az Infostart.
Az agykarbantartó kvíz most sem hagy unatkozni. Ha a kérdések többségére helyesen válaszolsz, máris a legjobbak közé tartozol. A feladatok változatosak és elgondolkodtatók, így garantáltan felpörgetnek. Nézzük, te hány pontig jutsz ma! A Kvízgurun nem csak kvízek várnak, hanem egy igazi agytorna! Minden nap friss kérdésekkel, változatos témákkal és
Ha szereted a változatos kérdéseket, ez a vegyes kvíz neked való! Öt területről válogattunk, így biztosan lesz, ami ismerős, és olyan is, ami meglep. Csak a legélesebb elmék tudnak mind az öt kérdésre hibátlanul válaszolni, közéjük tartozol? A Kérdések.hu-n minden nap új kvízekkel várunk, ahol minden egyes játék egy kis agytorna és kikapcsolódás eg
Izgalmasan indul a hét, élvezettel vetjük bele magunkat terveink megvalósításába. Érdemes viszont nyitott füllel járni, mert a Kozmosznak üzenete van számunkra. A napi horoszkóp segít minket utunkon.
Ha éjszaka nehezen alszunk el, vagy hajnalban felébredünk, és nem tudunk visszaaludni, egy egyszerű alvási módszer segíthet abban, hogy újra pihentető legyen az éjszakánk.
A brit kormány új terve alapján az országból kiutasított migránsokat Koszovóban helyeznék el ideiglenesen – mondta el az InfoRádióban Gönczi Róbert, a Migrációkutató Intézet elemzője.
Bár a szünetek mindig jótékony hatással vannak a gyermekbetegségek alakulására, az őszi szünet végével várhatóan ismét több gyermek kerül orvoshoz RSV fertőzés miatt. A légúti óriássejtes vírus leginkább az egy év alatti csecsemőkre veszélyes, évente csaknem 4 ezren kórházba is kerülnek a szövődményei miatt. Az oltás ugyanakkor a nemzetközi adatok
Közzétették a BBC két vezérigazgatójának, Tim Davie-nek és Deborah Turness-nek a nyilatkozatát, miután lemondtak a pozíciójukból. A döntésre azután került sor, hogy komoly kritikák érték a BBC Panorama című dokumentumfilmjét, amely félrevezető módon ábrázolta Donald Trumpot.
Az Újpest FC vasárnap késő este bejelentette, hogy távozik a kispadról Damir Krnzar az NB I-es labdarúgó-csapat vezetőedzője. A szakember állásába került az ETO elleni szombati vereség (0-3) és emiatt elköszöntek tőle. A lila-fehérek jelenleg a 9. helyen állnak az NB I-ben.
Szinte mantraként zúgott a brazil szurkolók ajkán egyetlen név szombaton Interlagosban: Bor-to-le-to. Nyolc hosszú év után újra volt kit ünnepelniük a hazai rajongóknak, hiszen Gabriel Bortoleto személyében végre ismét brazilt láthattak a Forma-1-es mezőnyben – az ország legújabb hőse pedig nemcsak a lelátókat, hanem az egész paddockot is meghódíto
Több mint 130 éve a Gundel név egyet jelent a magyar gasztronómia csúcsaival és a kozmopolita elegancia hagyományával. 2026. február 7-én ismét megrendezik a Gundel Bált, amely a klasszikus bál modern újragondolásaként ígérkezik.
Sárközi Barnabás ajándékkal készült Molnár Áronnak. Geszti Péter szerint zsűritársa végre a szellemi színvonalának megfelelő feladatot kapott, amikor a 22 éves bűvész arra kérte, hogy színezzen ki egy nem túl bonyolult rajzot. A sokkoló meglepetés azonban csak ezután érte őket a Csillag Születik Válogatóján – nem hittek a szemüknek, amikor a versen
Mitől késhet a menstruáció? A nőgyógyászok szerint nem mindig a terhesség az ok. Mikor normális, ha késik a menstruáció – és mikor kell orvoshoz fordulni miatta?
Somogy megye egyik legértékesebb fája, egy közel 10 méter magas chilei araucaria fenyő veszélyben van Kiskorpádon. A negyven éves, több millió forintra becsült növény az elmúlt három évben egyre több betegség jelét mutatja, ami tulajdonosát, Pikler Ottót aggodalommal tölti el - írta a sonline.hu.
Ez a műveltségi kvíz most a logikád és a tudásod is próbára teszi. Már öt helyes válasz a nyolcból is azt jelenti, hogy magas az Iq-d és remekül gondolkodsz. A kérdések sokféle témát érintenek, így egy percig sem lesz unalmas. Mutasd meg, mire vagy képes! A Kvízguruval minden nap egy új kaland kezdődik! Akár csak […]
Ez a kvíz a legjobbaknak való, tele van olyan kérdésekkel, amelyek tényleg próbára teszik a tudásodat. Ha sikerül négyet eltalálnod, már bizonyítottad, hogy a zsenik közé tartozol. Ne siess, gondold át jól a válaszaidat, most kiderül, mennyire éles az elméd! A Kérdések.hu oldalon minden nap új kvízekkel várunk, ahol játékosan fejlesztheted a tudáso
Lemondott tisztségéről Tim Davie, a BBC főigazgatója, valamint Deborah Turness, a BBC News ügyvezető igazgatója. A lemondás közvetlen előzménye az volt, hogy komoly nemzetközi és belső kritika érte a közszolgálati médiumot a Panorama című dokumentumfilm egyik szegmensével kapcsolatban, amely Donald Trump amerikai elnök 2021. január 6-i beszédét vág
Ismét fordulatot vett a bonyhádiak kedvencévé vált szarvas, Rudolf története. A néhány hete a Völgység patakban rekedt, majd állatmentők által kimentett állat szőrén-szálán eltűnt a Tolna vármegyei Mórágy környékéről, ahol utoljára megfigyelték.