Bár már rég maga mögött hagyta az élsportot, a Házasság első látásra ismert szereplője továbbra is sorra gyűjti a világbajnoki címeket. Miló Viki eddig négyszer bizonyult a világ legjobbjának méregdrága, elit vérvonalú kedvenceivel. A bajnoknő semmilyen körülmények között nem válna meg négylábú társaitól – még akkor sem, ha komoly bajba kerülne mia
A takarmánygyártással és takarmányalapanyag-kereskedéssel foglalkozó UBM Csoport a 2025. június 30-ával zárult üzleti évében 239,93 milliárd forintra növelte árbevételét, amely mintegy 20,8 százalékkal haladja meg az előző üzleti évben elért 198,66 milliárd forintos szintet - közölte a vállalat pénteken az MTI-vel.
A szomszédainknál már leesett az első hó, Magyarországon viszont még viszonylag enyhe az időjárás. Németh Lajos meteorológus elárulta, mikor jöhet a téli csapadék, az igazi havazás. Az időjárás mindenkit érdekel, rövid távon és hosszú távon is, ha arról van szó, milyen lesz az idei tél, lesz-e fehér karácsonyunk, vagy várható-e később egyáltalán ha
Egyes visszaemlékezések szerint Árkus József is ott ült Knézy Jenő, Déri János és megannyi televíziós kolléga mellett azon a repülőn, amely 1986. április 26-án szállt fel Ferihegyről. A gép néhány órával a csernobili atomkatasztrófa után repült át a térség felett. Vagy még pontosabban: repült bele a radioaktív felhőbe. Az utasoknak – köztük népszer
Az internetre kapcsolódó okoseszközök egyszerre két irányban jelentenek kockázatokat: érzékeny adatok kerülhetnek ki tőlünk, és nem kívánt betolakodók jöhetnek be hozzánk, ha nem vagyunk kellően elővigyázatosak. Mivel pedig ma már minden, de minden eszközünkből létezik okos verzió, akár az autónkból is, életünk számos pontján mérlegelni kell, melye
Szokatlanul merész dizájnú tanulmányautót mutatott be a Toyota, és még meglepőbb, hogy a Corolla nevet olvashatjuk rajta. Mindez azt vetíti előre, hogy a népszerű típus következő generációja egészen más formájú lesz.
A kis Panna tehetséges légtornász volt. Edzője szerint a kislány szinte sosem hiányzott az edzésekről, és mindig lelkesen csinálta a feladatokat, nagyon szerette, amit csinált.
November 1. a mindenszentek ünnepe, november 2. a halottak napja a keresztény világban. A hétköznapokban sokan keverik ezt a két napot, pedig két különböző, ám összekapcsolódó ünnepről beszélünk.
A múlt hónapban egy jelentős beszállítónál bekövetkezett tűz számos autógyártót érintett, közülük a Ford Motor Company szenvedhette el a legnagyobb károkat. A vállalat harmadik negyedéves pénzügyi jelentésében jelezte, hogy a New York állambeli Oswegóban található Novelis alumíniumlemezgyárban történt baleset 1,5–2 milliárd dollárba kerülhet. A ves
Közzétette a francia kormány pénteken a Louvre-ban elkövetett műkincsrablásról indított vizsgálat első eredményeit, és "sürgősségi intézkedéseket" ígért az év végéig a múzeum környékének biztosítása érdekében. "Több mint húsz éve strukturálisan alábecsülték a behatolás és a lopás kockázatát" a Louvre-ban – mondta Rachida Dati kulturális miniszter a
Átadták a Debreceni Egyetem Tudományos, Technológiai és Innovációs Parkjában a 2700 négyzetméteres Járműlabort, amely az autóipari képzések és kutatások új központja lesz. A közel ötmilliárd forintos beruházás modern eszközökkel, műhelyekkel és tesztpályával támogatja a jövő mobilitásának fejlesztését.
Ahogy beköszönt a fűtési szezon, mindenki érzi, hogy az otthon melege átsimítja a lelket. De ugyanez a melegség a bőrnek komoly kihívást jelenthet. A száraz levegő és a radikálisan csökkenő páratartalom miatt az arcbőr sokkal hajlamosabb a kiszáradásra, ami különösen nagy változás lehet a nyári hónapok után. Tehát, ha úgy érzed, hogy arcbőrödnek SO
A holland Nexperia és kínai anyavállalata, a Wingtech közötti konfliktus a napokban egyre komolyabb méreteket öltött, és nagyon komoly kockázattá nőtte ki magát a globális autóipari ellátási láncban. A vita – amely elsőre csak egy technológiai tulajdonjogi ügynek tűnt – mostanra autógyártók tucatjainál okoz problémákat, és ismét rávilágít arra, hog
Írország történelmet írt: az ország elnökévé Catherine Connollyt, egy nyíltan rendszerkritikus, baloldali populistát választották. A győzelem az elitellenes hangulat diadala – és figyelmeztetés: a populizmus már nem csak jobbról érkezik.
Kevesen tudják, de a fülbemászók, ezek a sokak számára kissé ijesztő külsejű rovarok, valójában nélkülözhetetlen segítőtársaink a kertben. Bár gyakran keltenek undort és félelmet, valójában a biológiai növényvédelem egyik leghasznosabb szereplői.
A Warner Bros. Pictures véglegesíti legújabb nagyszabású projektjét, a Shiver című sci-fi thrillert, amelynek főszerepét Keanu Reeves játssza, a rendezői székben pedig Tim Miller, a Deadpool és a Terminator: Sötét végzet alkotója ül. A film Ian Shorr forgatókönyve alapján készül, és a stúdió A holnap határa és A zátony elegyeként jellemzi – egysz
Négy iránya, fokozata van a lombhullatók által "termelt" avar sorsának a kertekben. A borzasztó rossz, a nagyon rossz, a természetes és a gazdaszemléletű. Bardóczi Sándor, Budapest főtájépítészének véleménye mindenki számára megfontolandó.
Megjelent a WRC-szezonzáró Szaúd-Arábia Rally nevezési listája, melyen 41 versenyző között 12 Rally1-es autóval indulót és 17 WRC2-es pontokért harcba szálló versenyzőt találhatunk.
Mindenszentek ünnepén és halottak napján a MÁV-Volán csoport több férőhellyel, a BKK járatsűrítéssel, temetői járatokkal készül. A rendőrség pedig biztosítja a temetők közrendjét, illetve a sírkertek környékén a zavartalan közlekedést.
Stohl Luca lesz novembertől az ATV Start című reggeli műsorában a csatornától távozó Krug Emília utódja. Stohl továbbra is ingázik majd Németország és Magyarország között a kislányával.
Az alma jelenlétét szinte természetesnek vesszük. Kisgyermek korunk óta tudjuk, hogy nagyon egészséges, és megszoktuk, hogy mindenhol kapható, ráadásul olcsón. Utóbbi sajnos már nincs így. Az alma méltánytalanul alulértékelt gyümölcs, megérdemli, hogy sokkal többet tudjunk róla, és megismerjük, milyen sokféle alma létezik!