Sok csodás eredmény után a magyar válogatott kapott egy nagy pofont Németországban. Kedden fontos meccs jön, mert Marco Rossi nyilatkozatából azt szűrhetjük le, hogy a bosnyákok elleni találkozó akár utolsó lehetőség is lehet sokaknak.
Magyarországnak a gazdasági semlegesség politikáját kell képviselnie a világhatalmi szinten kialakuló gazdasági jellegű blokkosodásban - mondta a miniszterelnök politikai igazgatója a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában.
A termelékenység növelése kulcsfontosságú lesz a közeljövőben; az ezt szolgáló programok hatékonyságának ellenőrzésére az ÁSZ is kiemelt figyelmet fordít.
Az utóbbi időben egyre-másra azt halljuk, hogy nehezen tudunk egymáshoz kapcsolódni. Ez nemcsak a családi és baráti körünkre, hanem a párkapcsolatainkra is igaz: vagy egyáltalán nincs meg bennünk a vágy arra nézve, hogy megtaláljuk a társunkat, vagy – a korábbiakhoz képest – később érik meg bennünk a gondolat. Miért ütközünk rendre nehézségekbe, am
Az idei nyár volt a legmelegebb az északi féltekén a feljegyzések kezdete óta - jelentette be pénteken az Európai Unió Copernicus klímafigyelő szolgálata, hozzátéve: nagy a valószínűsége, hogy az idei év pedig a valaha mért legmelegebb év lesz.
Oroszország hackerek segítségével igyekszik megakadályozni, hogy a Nyugat katonai segítséget küldjön Ukrajnának – figyelmeztetett a holland katonai biztonsági szolgálat (MIVD), amelyet az NlTimes című holland hírportál idézett. Az MIVD szerint az orosz katonai hírszerzés (GRU) kötelékében működő hackerek elsősorban kormányzati és kiemelten fontos i
Az időjárás nem korlátozódik a felettünk lévő égboltra; az óceánok saját dinamikus és összetett rendszereket rejtenek, amelyeket a hullámok alatti „időjárásnak” nevezhetünk.
Egy luxusvonat szűk konyháján heteken át fine dining menüket főzni komoly erőpróba. Cserébe egyik nap olasz kagyló, másik nap svájci sajt lehet a menün, és megszűnik a valóság. A Golden Eagle luxusvonat konyhafőnöke árulta el a munkája rejtelmeit.
A Fővárosi Állat- és Növénykert és a Magyar Írószövetség a közös meseíró pályázatát Tollak és Tappancsok címmel hirdette meg. A zsűri a három fődíj mellett három különdíjat is odaítélt.
Ha valamilyen cukormentes vagy édességmentes diétát követsz, akkor a legnehezebb dolgod valószínűleg az édes finomságok pótlásával van. Nem egyszerű ugyanis olyan egészséges édességeket találni a boltokban, amik valóban finomak is és amiket szívesen megeszel. Ha azonban rá is bukkansz egy-kettőre, hamar megunod majd őket. A legjobb megoldás ilyenko
Mindig voltak bűnök az egyházban, mi magunk is bűnösök vagyunk, mégis itt vagyunk kétezer éve - mondta Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára a Pest vármegyei Piliscsabán a kívülről felújított katolikus templom megáldása után.
Irán kapcsán ezekben a hetekben-hónapokban minden a különféle háborús lehetőségekről szól, akár egy kiterjedt közel-keleti háború, akár az orosz-ukrán háborúban betöltött szerep miatt. A közel 90 milliós hatalmas országból most olyan hírek tűntek fel, amelyek érdekes folyamatra világítanak rá. A 99%-ban muszlim Iránban ugyanis egyre több ember ford
Tömeges és súlyos szalmonellafertőzés miatt visszahívtak egy nagy tételben értékesített tojásszállítmányt az Egyesült Államokban - közölték az amerikai egészségügyi hatóságok.
A nyár végén és kora ősszel számos fontos teendő vár a kertészekre. Korábban a gyümölcsfák lombjának megóvása a kórokozók elleni védekezést jelentette, hogy a levelek az őszi lombhullásig megfelelően működhessenek. Az idei aszály miatt azonban már az öntözés is létfontosságú a lomb megtartásához.
Ben Affleck legjobb barátja vigasztalta a színésznőt az Unstoppable bemutatóján Torontóban. Jennifer Lopez dögös, ám rossz kedvű volt, Ben Afflek meg sem jelent a rendezvényen.
A keresztény fejedelmet a lelki nagyság jellemzi, ő az, aki szabadságra, erényességre és hitre vezeti a népet – a nagyszerűségre. Molnár Attila Károly írása Stephen Wolfe könyvéről.
A magyar kajak-kenusoknak nem sikerült újabb dobogós helyezést szerezniük a vasárnapi döntők során a párizsi paralimpián, amelyet így 15 éremmel, öt arannyal, hat ezüsttel és négy bronzzal zárt Magyarország.
A Cybro előértékesítése egyre nagyobb lendületet vesz, és gyorsan közeledik a 2 millió dolláros mérföldkőhöz, amit a BlastUP közösség növekvő érdeklődése hajt.
A mozaikcsaládok vagy patchwork-családok különböző kifejezések a vegyes családokra vagy „mostohacsaládokra”. Ez a mára már szintén gyakori családi felállás akkor fordul elő, amikor egy gyermekes személy újraházasodik. Kettő-öt évbe is telhet, amire az új családnak teljesen sikerül alkalmazkodni a vegyes családi dinamikákhoz.
Idősebb férfire támadt egy medve a Plitvicei-tavaknál Horvátországban. Az orvosok közlése szerint a férfinak a tenyere sérült meg, a kezén néhány izom elszakadt, és karcolások vannak az arcán.
Mit szólna hozzá, ha azt mondanánk: a tudósok azon ügyködnek, hogy a kisebb elektromos eszközök esetében energiát nyerjenek ki az olyan rádióhullámokból, mint amilyen a wifi jele?
Neuville, aki az utolsó előtti napot harmadikként kezdte, szombaton az élre állt, mivel csapattársait, Ott Tänakot és Dani Sordót is szerencsétlenség érte a szezon eddigi legbrutálisabb raliversenyén. Tänak 21,8 másodperccel vezetett a péntek után, de Görögország kíméletlen terepe szombaton nem volt kegyes hozzá: az észt versenyzőnek 10 kilométeren
A magyar kormány, amint az ország gazdasági teljesítőképessége lehetővé tette, komoly haderőfejlesztési és honvédelmi programba kezdett, így a légierőt is átfegyvereztük az elmúlt években - mondta a honvédelmi miniszter vasárnap a 29. Börgöndi Légiparádé megnyitóján.
Az elmúlt 15 év harmadik legalacsonyabb termése várható kukoricából, de ez is elegendő lesz a hazai igények kielégítéséhez – közölte az AM Sajtóirodája.