A Velencei Filmfesztivál sajtótájékoztatóján Daniel Craig megosztotta tapasztalatait a Luca Guadagnino Queer című filmjéhez forgatott szexjelenetekről.
Sikeresen elindult az új fizetési rendszer szeptember 1-jén, a qvik elnevezésű azonnali fizetési megoldás minden elemében hazai, erősíti Magyarország pénzügyi szuverenitását, digitális és biztonságos, valamint versenyképes. Virág Barnabás, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) alelnöke szerint az új fizetési megoldás a 2020 márciusában elindult magyarországi
Eltűnt az üzletek polcairól, gyakorlatilag hiánycikké vált a Plazma márkájú keksz Szerbiában, amely több mint fél évszázada a gyerekek és a családok legkedvesebb rágcsálnivalója, mert egy tűzben megrongálódott a gyártósora.
Gyurcsány Ferenc arra kéri a diákokat, ha egy mód van rá, semmiképpen ne mondják meg a szüleiknek, hogy én biztattam erre őket, mert ennyire még ő sem bátort.
A Szűz zodiákus időszaka, mely augusztus végén kezdődik és szeptember közepéig tart, különleges lehetőséget nyújt arra, hogy rendezd életedet és új célokat tűzz ki.
A szerdai légicsapásokra egy nappal a közép-ukrajnai Poltava városa elleni drónokkal és ballisztikus rakétákkal végrehajtott orosz légitámadás után került sor.
A német vállalatok közel 6 százaléka csökkentette az irodahelyiségeinek számát, mert egyre többen dolgoznak távmunkában - írja az economx.hu az ifo gazdaságkutató intézet felmérése alapján.
Az Auchan Magyarországnál szeptember 1-től Balogh Gabriella teljesítményért felelős igazgató veszi át a pénzügyi igazgatóságot a távozó Polgár Gergelytől. Balogh Gabriella hét éve tagja az Auchan Magyarország vezető testületének, eddig a Teljesítmény Igazgatóságot vezette. Szeptember 1-től a pénzügyi igazgatói feladatok is irányítása alá tartozna
Ukrajna arra készül, hogy "győzelmi terve" részeként meghatározatlan ideig ellenőrzése alatt tartja azokat a területeket, amelyeket Oroszországban foglaltak el az ukrán erők augusztusban.
Térképen mutatjuk meg, az állam hol avatkozik be a szólásszabadságba a legdurvábban: ezekben az országokban tűnik el a legtöbb újságíró. Világszerte nő az újságírók eltűnése Augusztus 30-án volt az erőszakos eltűnések áldozatainak nemzetközi napja. Az erőszakos eltűnés ebben az esetben egy személy letartóztatását vagy állam általi elrablását jelent
Helytállónak bizonyult minapi értesülésünk: Daniel Kiwinda személyében fiatal ukrán csatárral erősítette meg keretét a labdarúgó Otp Bank Ligában szereplő Fehérvár Fc.
Az MVM Csoport részesedést szerzett a világ egyik legnagyobb mélytengeri földgázmezőjében, miután pénteken lezárult az MVM Csoport és az azerbajdzsáni állami tulajdonú Southern Gas Corridor CJSC közötti tranzakció - közölte az MVM az MTI-vel.
A Foxrail a Siemens Mobility Vectron Ac járművével bővíti meglévő Vectron flottáját. Az új mozdony átadását 2026 júniusára tervezik. A most megkötött szerződés egy további jármű megvásárlásának lehetőségét is tartalmazza.
A Valcum Agro Kft. több mint tíz éve foglalkozik műtrágya-kereskedelemmel, tápanyag-utánpótlási megoldásokkal és az ehhez kapcsolódó szaktanácsadással Magyarországon. Turi Dániel, a cég ügyvezetője a Dr. Green termékcsalád újabb felhasználási lehetőségét ajánlja a gazdák figyelmébe, amit ifjabb Gál Csaba, a Gál Szőlőbirtok és Pincészet okleveles sz
A hőérzet alapvetően határozza meg, hogy milyen szabadidős tevékenységet tudunk vagy szeretnénk csinálni, vagy hova megyünk nyaralni, pihenni. A Másfélfok blog három szabadidős tevékenységet (erdei túra, városnézés, vízparti pihenés) vizsgált meg a hőérzettel és a klímaváltozással összefüggésben a márciustól novemberig tartó időszakra Magyarországo
Darryl Cooper "poptörténész" volt Carlson podcastjának vendége. Az adásból kiderült, hogy Churchill volt a világháború főgonosza, de jutott idő Orbán és Putyin méltatására is.
A BKK volt vezetője kifejtette: először a PPKE campus körüli építkezések kapcsán alkalmazzák azt a 2023 novemberében, a háborús veszélyhelyzetre hivatkozva elfogadott rendeletet, amivel megkerülhetik az önkormányzatokkal való egyeztetést.
A nyaralóövezetek fokozatos elnéptelenedése jelentősen növeli mind a betöréses károk, mind a meghibásodások, illetve az elemi károk kockázatát. A károkra fedezetet kínáló nyaralóbiztosítások kötési folyamatát célszerű mielőbb megkezdeni, mivel a biztosítóknak 15 nap áll a rendelkezésükre, hogy eldöntsék, szerződnek-e az adott ingatlan védelmére. Ez
Első hallásra úgy tűnik, mint ha egy filmbéli helyszín lenne, de nem az. A holtak szigete valóságos hely, és az angliai Kentben, a Medway folyó torkolatánál található.
A szálláshelyszolgáltatónál a termékértékesítések jellemzően feketén történtek. A vásárlásokat a nyugta, számla helyett mindössze a terminál nyomtatta hőpapír "igazolta".
Burgonyából általában nagyobb mennyiséget vásárolunk, hiszen népszerű és sokoldalúan felhasználható zöldség. Azonban ha nem megfelelően tároljuk, könnyen kicsírázik. Nézzük, mit tegyünk, hogy a krumpli ne a kukában végezze!
Sorozatunk némi kihagyással újra dübörög, ezúttal ismét egy Jászai Mari-díjas színművész adott interjút lapunknak. Gregor Bernadett a Tibor vagyok, de hódítani akarok! című magyar vígjáték kulcsfontosságú szerepét alakította, melyet 2006-ban tekinthetett meg a nagyérdemű. Az egyedi, erős humorral áztatott filmben a színésznő igen bevállalós karakte
Befejeződött a Knauf Insulation dicsőszentmártoni gyárának építése – írja az economica.ro a vállalat közleménye alapján. A 140 millió eurós beruházással létrejött gyárban az idén az utolsó negyedévben indul a termelés.
Augusztus 23-án kora délután az előzetes adatoknál 92 megawattal magasabb, 3334 megawatt volt hitelesített adatok alapján a magyarországi ipari méretű naperőművek villamosenergia termelési csúcsa, így még nagyobb mértékben megdőlt az eddigi rekord – hívta fel a figyelmet szerdai Facebook-posztjában az Energiaügyi Minisztérium. Ebből az is kiderült,
Korózs Lajos szerint a KSH kedden publikált adatsoraiból kiolvasható, hogy az alacsony volumenű ipari teljesítmény rontja le a gazdasági mutatókat, de emellett a beruházások tekintetében, a külkereskedelemben, valamint a mezőgazdaságban is nagy a baj.
Ukrajna arra készül, hogy "győzelmi terve" részeként meghatározatlan ideig ellenőrzése alatt tartja azokat a területeket, amelyeket Oroszországban foglaltak el az ukrán erők augusztusban - jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök az NBC News amerikai hírtelevíziónak adott interjúban.
Idős emberektől csalt ki pénzt és ékszereket egy nő, vele szemben többrendbeli csalás bűntette miatt emelt vádat a Körmendi Járási Ügyészség - közölte szerdán a Vas vármegyei Főügyészség.