A Vince Díj Magyarország egyik legrangosabb boros elismerése. A győzteseket a szakma és a közönség közösen választja ki, majd együtt ünnepli azokat 2024. november 16-án. 2024. november 16-án ismét megnyitja
Plakátokon láthatjuk és egyre többet olvashatunk a Digitális Állampolgárság Programról (DÁP). Megkönnyíti az életünket? Dr. Halmos Tamás, a Niveus Legal | Halmos és Jánosi Ügyvédi Iroda irodavezetője magyarázza el, hogy miben változhatnak a mindennapjaink, milyen új lehetőségek nyílnak meg például az ügyintézésben.
Október elsejétől a pénznemváltásos ügyletek után már kiegészítő tranzakciós illetéket is kell fizetni az augusztusban jelentősen megemelt eddigin felül. Az év végéig élő díjstop miatt ezt a bankok nem háríthatják át a lakossági ügyfelekre, de cserébe a többségük egyelőre az illetékmentesség 20 ezer forintos határának 50 ezerre emelkedéséből sem él
A két hete tartó fokozódó izraeli bombázásokban a Hezbollah számos vezető tisztségviselője, köztük a vezetője, Szajjed Haszan Naszrallah is életét vesztette.
A főpolgármester Vitézyt javasolta a pártoknak városfejlesztési helyettesnek, és megtartaná jelenlegi helyettesét is. A Tisza Párt azonban csak Vitézyt támogatja, akit viszont a DK nem fogad el, a Fidesz pedig senkit nem szavaz meg. Így futnak neki pénteken a fővárosi közgyűlés alakuló ülésének.
Szerettük volna megtudni, mégis mi az, amit Zelenszkij elnök csinált két és fél éve, de Orbánék nem csinálnák. Egyértelmű választ továbbra sem kaptunk, de valami olyasmi rajzolódott ki, hogy Orbán szerint Ukrajna szuverenitását nem kell megvédeni, Magyarországét viszont igen.
A Z-generáció tagjai hétköznapokon hat-hét, hétvégén pedig akár tíz-tizenkét órát töltenek az online térben, döntő többségében közösségi platformokon. A korai és túlzott mértékű digitális eszközhasználat olyan maradandó idegrendszeri és fejlődési elváltozásokat okozhat a gyermekek körében, ami fejlesztéssel sem behozható. Szombaton, Budapesten tart
"Thyssenkrupp, ahol megalázzák a női kollégákat. Ti mit tennétek?" címmel jelent meg június 3-án egy thread a Redditen, amelyben egy felhasználó arról írt, hogy a Thyssenkrupp mérnöki fejlesztő központjában dolgozik, ahol gyakoriak "a zaklatással, megkülönböztetéssel és beszólogatásokkal" kapcsolatos esetek. Több konkrét példát is említett, amelyek
Közgazdászok szerint az euróövezet növekedésének lassulására utaló jelek valószínűleg 0,25 százalékos kamatcsökkentéshez vezetnek majd az Európai Központi Bank részéről a jövő hónapban.
"Hazahozza" 2018-ban alapított nemzetközi insurtechét, a Cherrisket, és egy-két éven belül digitális transzformációt hajt végre első lépésként retail üzletágában a magyar Uniqa Biztosító. Bár a piaci pletykákban teljes joggal vetődött fel a Magyarországról való kivonulás lehetősége is, végül megtartja alapvető piacának, sőt ismét pilot országgá tes
Nem jött be az orvosok béremelése: egy felmérés szerint az erre költött pénz ellenére még rosszabb is lett az egészségügy állapota. Az orvosok több mint egyharmada a pályaváltást tervezi, vagy pedig külföldre menne dolgozni
Beth Hobson 10 százalék esélyt kapott az orvosoktól arra, hogy teherbe essen, de ő nem adta fel a reményt. 15 év alatt 29 lombikprogramban vett részt a ma már háromgyerekes anya.
Már több mint egy évszázada, hogy hivatásos szakemberek gondoskodnak világszerte a szervezetek és vállalatok ismertségéről és hitelességéről. A 21. századra a jó hírnév lett az egyik legjobb befektetés. A technológiai, gazdasági és médiahasználati változások pedig csak még jobban felértékelték a public relations (PR) szakmai tudást. A szakma kiemel
A Green NCAP minősítési rendszert ugyanazok a független, felelősségteljes szervezetek hozták létre 2019-ben, akik az új járművek utas- és gyalogosvédelmi teljesítményét objektív, szigorú feltételek szerint ellenőrző Euro NCAP program szakmai hátterét biztosítják. Ez önmagában is garancia arra, hogy a Green NCAP a törvényi szabályozások előtt járó,
A hírek a régi őrség bukásáról erősen túlzottak. A Bitcoin és az Ethereum MÉG mindig élnek és virulnak. Például a Bitcoin ára áttörte az ellenállást, és már 65 ezer dollár fölött kereskednek vele, míg az Ethereum ára végre kitört a visszaeséséből, és a cikk megjelenésének időpontjában átlépte a 2600 dollárt. Ahogy mindannyian tudjuk, a Bitcoin
"Olyan EU-n kellene dolgoznunk, amely lehetőségeket mutat az embereknek, és nem minden lépésben elmarasztalja, oktatja és ellenőrzi őket". Manfred Pentz hesseni Európa-ügyi miniszter szerint egyértelműen arról van szó, hogy "az EU betiltja a dohányzást".
London, az álmok – és a világ egyik leggazdagabb – városa. Gazdasága körülbelül 58 milliárd fontot ér, ami 652 milliárd dollárnak felel meg. Ha London önálló állam lenne, a világ 22. legnagyobb gazdasága lenne, közvetlenül megelőzve Argentínát és Svédországot. London és Délkelet-Anglia jóléte azonban nem jellemző az ország többi részére. Ez a kis t
Veled is előfordult már, hogy a kihűlt kuglófot nehezen, vagy esetleg a tészta tönkretételével tudtad csak kiszedni a formából? Ha igen, akkor jól figyelj: eláruljuk, milyen bombabiztos trükkel próbálkozz legközelebb.
Gőzerővel keresik az új Harry Potter-sorozat szereplőit, most azonban egy szomorú hír érkezett a varázslóvilág rajongói számára: Dumbledore fia köszöni szépen, de nem kér az új szériából. Jared Harris, aki az egykor a legendás professzort megformáló Richard Harris gyermeke, kijelentette, hogy nem hajlandó eljátszani apja szerepét, és nem is látja é
Az MNB ajánlása alapján a hitelező pénzügyi szervezeteknek hitelnyújtás előtt kérdőívben kell felmérni a kölcsönt igénylő vállalatok környezeti, társadalmi és vállalatirányítási (ESG) kockázatait – adta hírül a felügyeleti hatóság.
Tíz embert orvosi ellátásban részesítettek, ketten kórházba kerültek, miután szombaton komoly tűz ütött ki a Tata Electronics egyik kulcsfontosságú dél-indiai üzemében, ahol az Apple iPhone-alkatrészeket gyártanak. Az incidens súlyosan érinti az Apple iPhone-ellátási láncát, annak ellenére, hogy az almás cég igyekszik diverzifikálni a termelését Kí
Az ősz beköszöntével a Mérleg energiái irányítják az univerzumot, ami sokak számára lehetőséget nyújt arra, hogy újragondolják az életüket, és komoly változásokat hozzanak a mindennapjaikba.
Jelen publikációval egy cikksorozat indul azzal a céllal, hogy hazai példákon keresztül bemutassa a zöld jegybanki intézkedések hátterét és a piaci folyamatokra gyakorolt legfontosabb hatásait.
Közbiztonságra különösen veszélyes eszközöket találtak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Bevetési Igazgatóságának pénzügyőrei egy Győr-Moson-Sopron vármegyei piac eladásra kínált portékái között.
A tavalyi évhez hasonlóan idén is Szilvásvárad ad otthont a Nemzeti Vágta rendezvényeinek, október 4-én nulladik nappal indul a verseny, majd a következő két napon lesznek a döntők.