Mit tud a szakmájában több évtizede dolgozó fejvadász, amit egy munkaerő-közvetítő vagy egy vállalati belsős toborzó csapat nem feltétlenül? Miben kell egy felsővezetővel másképp felvenni a kapcsolatot és bizalmat építeni. Az executive search cégek munkamódszereibe és megközelítésébe ad betekintést Seres Máté, az Arthur Hunt ügyvezető partnere.
A KPMG elemzése szerint a globális munkaerő 40 százaléka fontolgatja azt, hogy idén elhagyja munkahelyét, a vezérigazgatók 71 százaléka pedig egyetért azzal, hogy a tehetségek megtartása kihívást jelent. Ebben a piaci helyzetben a HR-csapatoknak két fontos feladata van: megtalálni a cégen belül értékes, de hezitáló munkatársakat, és a szervezetben
Az Opus Global Nyrt. nettó nyeresége 20,6 milliárd forint, az EBITDA 47,6 milliárd forint lett az év első hat hónapjában, mindkettő történelmi csúcs - jelentette a társaság hétfőn a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.Az adózott eredmény 27,9, a kamatok, adózás és értékcsökkenési leírás előtti eredmény, EBITDA 13,9 százalékkal haladta meg az egy
David és Victoria Beckham egy szem lánya, Harper óriási ámulatot okozott a párizsi divathéten: a 13 éves tinédzser kész felnőttnek nézett ki, ahogy édesapja oldalán kilépett a szállodájukból.
A Sztárbox 5. versenynapján a férfi könnyűsúly súlycsoportjának képviselői léptek először ringbe. Horváth Tomi és Sárközi Ákos négy menetben mérkőzött meg egymással, amelyből megosztott pontozással Horváth Tomi jutott tovább. Női könnyűsúlyban Sápi Vivi és Dér Heni mérkőzését láthatták a nézők. Utóbbi négy menetben, egyhangú pontozással maradt alul
Marine Le Pen a vád szerint testőrét is európai parlamenti asszisztensként foglalkoztatta. Az ügyészség a Nemzeti Tömörülés 27 tagját vádolta meg uniós forrásokkal való visszaéléssel.
Holtan találtak a görögországi Peloponnészosz-félsziget északi részén hétfőn két embert, akik a régióban előző nap kitört erdőtüzek áldozatai lettek - közölte a rendőrség.
Vannak olyan hírességek, akikre ha rápillantunk, egyből az juthat eszünkbe, hogy az ő külsejükre bizony minhat egyáltalán nem lenne hatással az idő. Vagy ha mégis, attól még továbbra is csodaszépek. Ebben élen járnak az olasz nők is, elég ha csak Monica Belluccira, Sophia Lorenre, Virna Lisire vagy Anna Magnanira gondolunk. Emellett az is biztos, h
Tízezer forint ütötte volna a markát, ha célba ér az a férfi, akit harminc kilogramm adózatlan dohánnyal csíptek nyakon a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Bevetési Igazgatóságának pénzügyőrei Bács-Kiskun vármegyében.
Pénteken alakul meg a Fővárosi Közgyűlés, amelyen közlése szerint Karácsony Gergely főpolgármester a pártlogikai helyzet miatt nem jelöl főpolgármester-helyettest, csak egy esetben. Magyar Péter, a "holtversenyben" legnagyobb fővárosi frakcióját adó Tisza Párt elnöke hazugsággal vádolja a főpolgármestert.
Tizenöt tagállam, élükön Ausztriával, Dániával, Olaszországgal és Csehországgal, levélben fordult az Európai Bizottsághoz, amelyben felszólította, hogy azonosítsa, dolgozza ki és javasoljon új megoldásokat az Európába irányuló irreguláris migráció megelőzésére – írja a The Guardian.
Egészen a 397 környékéig gyengült a forint az euróval szemben múlt héten a gyenge eurűpai makroadatokra, itt kezdi a hetet. Fontos makroadatok a héten is jönnek, így a devizapiacon is lehetnek komoly mozgások.
A közelmúltban társadalmi egyeztetésre került egy új rendelettervezet, amely jelentős változásokat hozhat a távhőrendszerek működésében Magyarországon. A rendelet célja a megújuló energiaforrások, mint a geotermia és a biomassza, nagyobb arányú bevonása a távhőtermelésbe, csökkentve ezzel a földgázfüggőséget és a költségeket - írja a Portfolio.
Napelemet és napkollektort a tetőn kizárólag a tetősíkkal párhuzamosan lehet elhelyezni, a homlokzatra csak integrált módon kerülhet fel, és tilos lenne az erkélynapelemek felhelyezése – többek között ez derült ki abból a rendelettervezetből, amelyet az Építési és Közlekedési Minisztérium tett ki társadalmi egyeztetésre és ma, azaz hétfőn lejár a v
Magyarország az európai élmezőnybe tartozik azzal, hogy - megfelelő időjárási körülmények között - a villamosenergia-fogyasztás több mint kilenctizedét adja a napelemes csúcstermelés - olvasható az Energiaügyi Minisztérium vasárnap közzétett Facebook-bejegyzésében.
Bár a legnagyobb hollywoodi stúdiók a mai napig hagyományos eszközökkel (digitális vagy filmes kamerákkal) dolgoznak, az úttörő technológiai-filmnyelvi ötleteiről is ismert Danny Boyle mégis egy iPhone 15 Pro Maxszal forgatta le a 28 nappal később (2002) című zombihorror folytatását, mely jövőre kerülhet mozikba.
A halloweeni sütőtök az Egyesült Királyságban régi hagyomány, majdnem annyira, mint az Egyesült Államokban. A brit háztartásokban legalább egy faragott tök büszkén díszeleg az ablakban vagy a ház tornácán az őszi ünnepségek alkalmából.
Közel 40 ezer látogatót vonzott és nagy sikerrel zárult a KÁN Egyetemi Napok. A szeptember 27-től szeptember 29-ig tartó rendezvényt immár 16. alkalommal szervezte meg a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (Mate) és a Magyar Mezőgazdaság Kft.
Szeptember 26-án, a Turizmus Világnapja alkalmából megtartott Fővárosi Turisztikai Kerekasztal és Budapest Kártya partnertalálkozón a főváros turisztikai szakemberei számoltak be az ágazat helyzetéről és jövőbeli terveiről.
A rézgyártók áringadozásra figyelmeztetnek, amely a tiszta energiaátálláshoz létfontosságú fém piacát érinti – jelentették be az iparág legfontosabb éves eseményén, a London Metal Exchange héten a Financial Times szerint. A rezet sokan a világgazdaság egyik legfontosabb indikátorának tekintik, mivel széles körben használja fel a feldolgozóipar.
A wellness világa folyamatosan fejlődik és változik és újabbnál újabb trendek, megközelítések és kifejezések kerülnek a köztudatba. Az egyik ilyen kifejezés, amely egyre nagyobb teret nyer, az a "biohacking".
A Worldcoin nemrégiben kiterjesztette írisz-szkennelő szolgáltatását Lengyelország, Guatemala és Malajzia területére is. Mindezt a mesterséges intelligencia veszélyeivel, illetve a botok és az emberek online azonosításának nehézségeivel kapcsolatos aggodalmak közepette tette. A szervezet egy új, Face Auth nevű technológiát is bemutatott, amely lehe
A vesztes főpolgármester-jelölt is reagált Karácsony Gergely hétfőn megjelent interjújára, alaposan kielemezve azt. Öt pontban foglalta össze véleményét.
Az MNB ajánlása alapján a hitelező pénzügyi szervezeteknek hitelnyújtás előtt kérdőívben kell felmérni a kölcsönt igénylő vállalatok környezeti, társadalmi és vállalatirányítási (ESG) kockázatait, mivel kockázatkezelési folyamataikban ezeket is figyelembe kell venniük majd. A felügyeleti elvárást 2025 júliusától az 500 millió forintot meghaladó cég
A nehéz gazdasági környezet közepette nem tudta növelni bevételeit az Opus Global a második negyedévben csoportszinten, viszont az eredményesség javult, miután a két legnagyobb súlyú üzletág, az ipari termelés és az energetika is jelentős profitnövekedésről számolt be a tavalyi második negyedévhez képest. A turizmus erőteljes fellendülést mutat, a
Múlt szombaton, 47 esztendős korában elhunyt Karsai Dániel, az eutanázia magyarországi engedélyezéséért folytatott jogi küzdelem emblematikus alakja. Jelen cikkünkben a néhai alkotmányjogász legfontosabb és legemlékezetesebb gondolatai közül válogattunk.
Cikkünkben a Jooble szakértői véleményét fogjuk bemutatni, vagyis felsorolunk 7 olyan lépést, amelyek segíthetnek egyensúlyban maradni az elméddel, még egy megpróbáltató időszak alatt is.
A kutatásban a világ 190 városának árait vizsgálták, ám sajnálatos módon Magyarországnak nem sikerült felkerülnie a tíz legolcsóbb sört árusító ország listájára.
De talán csak azért, mert elharapta a mondandóját. A Szingapúri Nagydíjon csúnya beszédért meghurcolt Max Verstappen apja reagált az FIA frissen indított különös hadjáratára.
A szakember úgy véli, hogy egy bizonyos sajtfajta fogyasztása sokkal kevesebb egészségügyi kellemetlenséget okoz, sőt mi több, hihetetlen jótékony hatásai is vannak szervezetünkre nézve.