2024. szeptember 22. vasárnap

szept. 22
9:21
Kutatók megfigyelték, hogy a hosszú házasságban élő pároknál minden egyes negatív interakcióra átlagosan öt pozitív interakció jut (Glamour)
Első hallásra talán furcsának tűnhet, de valóban lehet számszerűsíteni azt, mennyire lesz sikeres a párkapcsolatunk/házasságunk. Persze nem elég megismerni, és erőltetve megpróbálni alkalmazni a sikerre vivő arányszámot: ennél azért bonyolultabbak az emberi interakciók. Ez azonban nem jelenti azt, hogy nem tanulhatunk mindabból, amit John Gottman é
szept. 22
9:21
Így ne fizessük rá a parkolásra a gatyánkat is: ezeken is múlik (Life)
Nincs annál bosszantóbb, mint amikor már csak a nap végén érkező üzenet jelzi számunkra, hogy több órányi parkolást fizettünk feleslegesen. Szerencsére azok számára is van megoldás, akik hajlamosak elfelejteni a parkolás leállítását.
szept. 22
9:21
Zenészlegenda ad búcsúkoncertet Budapesten (MMonline)
Utoljára lép magyar színpadra Omara Portuondo, a 94 éves kubai zenei legenda.Buena Vista Social Club előtt tiszteleg Omara Portuondo Budapesten: különleges koncert és egyedülálló lehetőség a magyar közönség számára 2024. október 6-án, ami nem csupán egy alkalom a zeneszeretők számára, hogy élőben hallhassák a világzene egyik legnagyobb ikonját, han
szept. 22
9:21
Orbán Viktor és az operatív törzs továbbra is teljes készültségben (Magyar Nemzet)
A honvédség és a hatóságok összehangoltan dolgoznak azon, hogy a magyar emberek biztonságban legyenek.
szept. 22
9:21
Tizenkilencre húzott lapot Sallai Roland? – Jó döntés volt-e a Galatasaray-hoz igazolni? (Mandiner)
A magyar válogatott támadó az átigaolási piac utolsó napján szerződött a török rekordbajnokhoz, ahol egyelőre vegyes fogadtatásban részesült. Gyengébb klubot erősebbre, erősebb bajnokságot gyengébbre cserélt. De jó döntés volt-e az karrierje szempontjából? Elemzésünk.
szept. 22
9:21
Méregdrága Maybachot tört össze a tulajdonos az M7-es autópályán (Autószektor)
Az első videóban vélhetően telefonozott a vezető, mert a saját kis komótos tempójában hanyag eleganciával átsuhant a sávos táblák erdején a Mercedes-Maybach típusú luxusautójával. A második videóban, "csak" szimplán türelmetlenek voltak a sofőrök, de az nem nagyon érdekelte őket, hogy nem véletlen vannak ott a sávos táblák, ahol vannak.   Miután l
szept. 22
9:21
Rakétazáporral reagált a Hezbollah az izraeli csipogórobbantásra (Telex)
Fokozódik a helyzet a Közel-Keleten, miután a Hezbollah rengeteg rakétát lőtt ki Izraelre megtorlásul a csipogóikba rejtett izraeli bombákra.
szept. 22
9:21
Vilmos herceg bérlője vagyok - ilyen az élet magyarként a brit trónörökös birtokán (Sassy)
Mindig is imádtam a vidéki Angliát, de sosem gondoltam, hogy egyszer egy igazi farmházban élhetek, ráadásul Viktória királynő lábnyomában járva.
szept. 22
9:21
Visszafordítható az öregedés? A bélflóránk lehet a kulcs! (EgészségKalauz)
Végre beteljesíthetik sokak álmát és tényleg vissza tudjuk pörgetni az idő kerekét? Egy vizsgálat meglepő eredményre jutott.
szept. 22
9:21
Ilyen anyós leszel horoszkópod szerint (Bien)
Kíváncsi vagy, milyen anyóssal hozott össze a sors? Vagy éppen azt szeretnéd tudni, te milyen leszel ebben a szerepben? Zodiákusod segíthet rávilágítani néhány különleges összefüggésre.
szept. 22
9:21
A tech-óriások inkább lazítanák az európai MI-szabályozást (ICT Global)
A nagy tech-vállalatok arról győzködik az Európai Uniót, kezeljék képlékenyen a mesterséges intelligencia szabályozását. Ezzel a globális mamutoknak nem kell akkora gondot fordítaniuk az átláthatóságra, és akár milliárdos nagyságrendű bírságokat is megúszhatnának.
szept. 22
9:27
Jó hír a Mosoni-Dunáról (Infostart)
Megnyitották a Mosoni-Duna torkolati művet szombat délután, így a Mosoni–Duna apadása is megkezdődik - közölte az Észak-dunántúli Vízügyi Igazgatóság.
szept. 22
9:27
Ilyen most mélyen a föld alatt - a Duna iszonyatos víznyomása miatt a víz itt-ott átszivárog a lezárt HÉV-alagút falain (SzMo)
Nem véletlen, hogy ezen a részen leállították a közlekedést. Bár a Duna már tetőzött Budapesten, a veszély még nem múlt el. A csörgedező erecskék azonban egyelőre nem okoztak semmilyen bajt.
szept. 22
9:27
Ukrajna csalódott az F–16-osokban? (Magyar Nemzet)
Ukrajna jelenleg tárgyalásokat folytat a Gripen és Eurofighter vadászgépek beszerzéséről – jelentette be Rusztem Umerov ukrán védelmi miniszter.
szept. 22
9:27
Putyin olyat mondott 1939-ről, hogy a németek és a lengyelek is kiakadtak (Mandiner)
Ismét előkerült az orosz elnök által is többször hangsúlyozott világháborús narratíva.
szept. 22
9:27
Nevetséges, igazságtalan, vicc – Hamilton és Norris is kiállt a partizánkodó Verstappen mellett (Racing)
Max Verstappen szürreális akcióba kezdett a Szingapúri Nagydíj után, majd Lando Norris és Lewis Hamilton is kiállt mellette.
szept. 22
9:27
Egy őslakos férfit lőttek le Brazíliában, mert nem adta a földjét a farmereknek (Magyar Mezőgazdaság)
Egy guarani őslakos férfit lőttek le a brazíliai földviták során Mato Grosso do Sul államban. A farmerek és őslakosok közötti ellentétek tovább fokozódnak, a konfliktusnak már halálos áldozata is van.
szept. 22
9:27
Egy megtermett gyík szakította félbe a szingapúri F1-es nagydíj edzését (Telex)
Alonso elég közelről láthatta a pályán, Russell szerint egy sárkány volt.
szept. 22
9:29
Skarlát Boszorkány után csak az Lmbtq marad? – Mindvégig Agatha 1-2. epizódkritika (Mandiner)
Skarlát Boszorkány legyőzte, így Agatha Harkness az erejét vesztve egy elképzelt valóságban rekedt. A kérdés az, hogy mit kezd, ha kiszabadul.
szept. 22
9:31
Forróbb mint a balkáni nyár: heves vita robbant ki Tito földi maradványainak áthelyezéséről (Mandiner)
Horvátországba temetnék újra a volt jugoszláv vezetőt.
szept. 22
9:33
Rétvári Bence szerint keddig-szerdáig még magas vízállásra kell számítani (hirado.hu)
A Belügyminisztérium parlamenti államtitkára elmondta, a tetőzés után arra kell figyelni, hogy a lassan apadó víz mellett is megőrizzék a gátak és védművek stabilitását.
szept. 22
9:33
Új, gyorsított technika mutathatja ki az iszapcsigák jelenlétét (Agroinform)
Javíthatja a májmétely fertőzések kezelését.
szept. 22
9:33
Megkérdezték Orbán Viktort, mikor vitázna Magyar Péterrel (ATV)
Orbán Viktort többek között arról kérdezték az árvízvédelmi operatív törzs vasárnap reggeli ülése után tartott budapesti sajtótájékoztatón, hogy mikor tér vissza a külföldi programjaihoz, és miután vége az árvíz jelentette rendkívüli helyzetnek, hajlandó lenne-e vitázni Magyar Péterrel.
szept. 22
9:33
Jennifer Garner folyamatos ellenőrzése alatt tartja Ben Afflecket: mindenről jelentést kap (Life)
Aggódnak a színészért a barátai. Jennifer Garner egy támogatói csoportot hozott létre Ben Affleck számára, akik folyamatosan ellenőrzik, hogy jól van-e a sztár.
szept. 22
9:33
Dobrev Klára: Magyarország barátait keresem és erősítem szerte a világon (Nyugati Fény)
Esetleg elkezdünk itthon is mosolyogni egymásra – írta Dobrev Klára.
szept. 22
9:35
Orbán Viktor úgy véli, kevesebb emberre lesz szükség a védekezésben (hirado.hu)
Szombaton 5344 hivatásos vett részt a védekezésben, vasárnap már csak 5025 főre lesz szükség.
szept. 22
9:39
Irán, az okos lány: adott is rakétákat az oroszoknak, meg nem is (444.hu)
A hírek szerint ballisztikus rakétákat adtak el Oroszországnak, de az indításukhoz szükséges mobil indítóállásokat nem.
szept. 22
9:39
Colapinto fejlesztések nélkül Albon mögött, de frusztrált (m4sport.hu)
Helyt állt egy számára ismeretlen pályán, de önkritikus volt a Williams újonca.
szept. 22
9:39
Így készül egy "lazább napra" Gyurcsány Ferenc (Mandiner)
A DK-vezérnek úgy tűnik lett egy újabb kedvenc ruhadarabja.
szept. 22
9:39
Itt az új halálóra: ez az alkalmazás képes pontosan megmondani, hogy mikor halunk meg (naphire.hu)
Egy új mesterséges intelligencia alkalmazás terjed, ami állítólag képes pontosan meghatározni, hogy mikor fogunk meghalni. Mindezt annak érdekében, hogy a felhasználókat egészségesebb döntésekre és hosszabb életre ösztönözze.
szept. 22
9:39
Több mint hetvenezren a Hősök terén – ilyen volt a Szuperkoncert (Digital Hungary)
Teljesen megtelt a Hősök tere, a Dózsa György, valamint az Andrássy út, rengetegen voltak kíváncsiak a latin pop világsztárjára, Ricky Martinra és a magyar fellépőkre. A koncertélményt maximumra fokozták a színpad oldalán elhelyezett óriási kivetítők.
szept. 22
9:45
Ukrán külügyminiszter: újabb csernobili katasztrófa fenyeget (Infostart)
Andrij Szibiha az X közösségi oldalon arról írt: Oroszország azt tervezi, hogy a tél beállta előtt ukrajnai atomlétesítményekre mér rakétacsapásokat.
szept. 22
9:45
Elképesztő fricska: Irán durván kibabrálhatott Oroszországgal (ATV)
Több nyugati forrás is arról számolt be, hogy az irániak nem szállítottak indító járműveket azokhoz a rakétákhoz, amiket legutóbb küldtek az oroszoknak.
szept. 22
9:45
Tartományi választások kezdődtek a kelet-németországi Brandenburgban (hirado.hu)
A ZDF német köztelevízió felmérése szerint az ellenzéki AfD a voksok 28, a kormányzó SPD pedig a 27 százalékára számíthat.
szept. 22
9:45
A McLaren főnöke reméli, Verstappen és Norris elkerüli a Senna-Prost helyzetet a rajtnál (m4sport.hu)
Egymás mellett a két bajnokesélyes, és az egyiknek fontosabb a pontszerzés, mint a másiknak – pont, mint 1990-ben Szuzukában. A McLaren főnöke reméli, nem lát újabb Senna-Prost incidenst
szept. 22
9:45
Szirénázó mentő vitte kórházba, intenzív osztályra került a TV2 sztárja (BorsOnline)
Azonnal kórházba, intenzív osztályra szállították.
szept. 22
9:45
Ezért nem veszik vissza a REpont-automaták az 50 forintos palackokat (Promotions)
Kiderült, miért lökik vissza az 50 forintos logóval ellátott csomagolásokat a REpont-automaták.
szept. 22
9:45
Kiábrándultak a németek: a többség már elutasítja a Merkel-féle migrációs politikát (Mandiner)
Itt egy új felmérés!
szept. 22
9:45
Ezért kellett volna mobil gát: elképesztő videón az elárasztott Római-part (Magyar Nemzet)
Karácsony Gergely és a baloldali kerületi vezetés cserben hagyta a helyieket.
szept. 22
9:47
Összetört a család: testvére után halt az egyéves kislány (BorsOnline)
Ugyanabban a genetikai rendellenességben szenvedtek.
szept. 22
9:51
Airbnb-szigorítás: bedobtak egy javaslatot az éttermesek (Piac és Profit)
A nemzetközi tapasztalatok alapján és a szakmai szervezetekkel egyeztetve kell szabályozni a rövidtávú lakáskiadást a Magyar Éttermi Szövetség szerint. Átmeneti intézkedéseként azt javasolják, hogy 2025-ben ne adjanak ki új engedélyt rövidtávú lakáskiadásra Budapest világörökségi területein.
szept. 22
9:51
G.w.M elárulta, hogy telnek a napjaik hat gyerek mellett: "Én anyuka is tudok lenni!" (Blikk)
G.w.M rendkívül élvezi, hogy nagy családos édesapaként bandázhat a gyermekeivel. Elmondása szerint nagy esély van rá, hogy a nagyobbik fia akár kövesse őt a zenei pályán is, hiszen már turnékra is jár vele. Otthon mindenben Kulcsár Edina keze alá dolgozik, úgy tartja, attól, hogy férfi, még gondoskodhat a kicsikről.
szept. 22
9:51
Bécsi burgonyasaláta nélkül nincs rántott hús: mutatjuk a zseniális receptet (Mindmegette)
Vannak olyan klasszikus fogások, melyeket érdemes mindenkinek életében egyszer megkóstolnia. Ilyen az eredeti borjú bécsi is, ami elképzelhetetlen burgonyasaláta nélkül. Ha már kóstoltad, és szeretnéd te magad is elkészíteni, hoztunk hozzá egy remek receptet.
szept. 22
9:51
A veterán német politikus az oroszok védelmére kelt (HírTV)
Gerhard Schrödert egy svájci kiadón keresztül szervezték be a békefolyamatok előmozdítását segítő találkozókra, de a német kormány hivatalosan nem kérte fel.
szept. 22
9:51
5 kreatív módszer az alma tartósítására (Agroinform)
Így élvezheted a nyár ízeit télen is.
szept. 22
9:51
Kínos! Így gúnyolják a háta mögött Meghant az alkalmazottjai (Ripost)
Meghan Markle az alkalmazottjai kegyeit sem nyerte el.
szept. 22
9:51
Ezek a világ legerősebb hadseregei (vg.hu)
Rontottak tavalyi pozíciójukon az ukránok.
szept. 22
9:51
Feminista külpolitika: Purplewashing, vagy radikális szemléletmód váltás a diplomácia férfiak uralta világában? (Glamour)
"Feminista külpolitika nélkül nincs világbéke!" - vallják azok, akik a külpolitika becsontosodott macsó rendszerét igyekeznek radikálisan, feminista szempontok szerint átformálni.
szept. 22
9:51
Pierce Brosnan összeomlott, amikor kirúgták James Bond szerepéből (Life)
A színész nem vette jó néven, hogy telefonon közölték vele a hírt. Pierce Brosnan úgy gondolta, a következő James Bond-filmben is ő lesz a 007-es ügynök.
szept. 22
9:51
Tudósok végre megfejtették, hogy a piramisok miért ott épültek, ahol vannak (Helló Magyar)
Bár sok mindent feltártak már a piramisokról egy zavarba ejtő kérdés azonban maradt még: miért építették a gízai komplexumot oda, ahol van, távol az életet fenntartó Nílus folyótól?

Keresés