Szombaton a Szingapúri Nagydíj harmadik szabadedzését néhány perc elteltével piros zászlóval kellett megszakítani, miután a helyi élővilág hírhedt képviselője, egy varánusz megjelent a pályán.
Hamarosan debütál a Lepattanó című magyar vígjáték, amelyben a Dallas egykori Bobby Ewingjét láthatják viszont a nézők. A filmben, amit Vékes Csaba rendezett, Scherer Péter alakítja a főszereplőt, aki most megosztotta, hogy milyen érzés volt együtt dolgozni a világsztárral, és hogy hogyan viselkedett a kulisszák mögött.
Így az X ismét elérhető lesz az országban, ahol azután tiltották be, hogy nem szüntettek meg több száz, a 2022-es elnökválasztás eredményét megkérdőjelező fiókot.
Folytatódik Varga Kevin vesszőfutása; Szoboszlai Dominik játékára rá sem lehetett ismerni; Michael Schumacher családja jó hírt kapott. A Bors heti legolvasottabb cikkei közül válogattunk.
Az orvos a TikTokon osztotta meg tanácsait, amiket az egészsége érdekében mindenkinek meg kellene fogadnia. Ezek közé tartozik az is, hogy miért ne igyunk ebéd után kávét.
Hazánk piacvezető kiskereskedelmi áruházlánca meghosszabbította öt éve tartó támogatói együttműködését a Heim Pál Gyermekkórház Fejlesztéséért Alapítvánnyal. Az újabb megállapodás értelmében a következő egy év során több mint 100 millió forint értékben segíti majd friss, tápanyagokban gazdag élelmiszer-adománnyal a Heim Pál Gyermekgyógyászati Intéz
A férfiak is változnak. Nemcsak rossz, hanem jó irányba is. Sőt, inkább jó irányba! Egyre többet beszélnek magukról, a világhoz való viszonyukról, és egyre kevesebb közhelyet használnak. Ez azt jelenti, hogy a két nem, lélekben és kommunikációban közelebb és közelebb kerül egymáshoz, ami tartósabb párkapcsolatokat, emberi kapcsolatokat eredményez.
A miniszterelnök vasárnap reggel számos jó hírt osztott meg az árvízhelyzettel és a védekezéssel kapcsolatban. Az ATV arról kérdezte, mikor fogják emelni a vízügyesek bérét.
A kékszakáll cserje (Caryopteris) kék virágaival az őszi kert egyik legszebb dísze. Nemcsak gyönyörű látványt nyújt, de vonzza a beporzó rovarokat is, miközben kevés gondozást igényel. Az őszi időszakban különösen fontos odafigyelni a megfelelő ápolásra, hogy a növény erőteljesen fejlődjön majd a következő szezonban.
Már több európai piacon, így hazánkban is megjelent a Dongfeng kínai autógyár, annak megannyi almárkájával, amik a legalapabb színvonaltól egészen a prémium kategóriáig nyúlnak. Az európai terjeszkedésüknek ugyanakkor koránt sincs vége. Lefelé és felfelé is bővítik a kínálatot. Lefelé már tudjuk, hogy a Dongfeng Box lesz a befutó, de most azt is me
Ki ne emlékezne arra az ikonikus jelenetre a Jóbarátokból, amikor hálaadás után Ross visz egy szendvicset az irodába, de valaki megeszi azt? Nem is csoda, hogy ennyire kiborítja a dolog, hiszen ez a szendvics különleges: a húga, Monica készítette neki a pulykavacsora maradékaiból, a titka pedig egy szelet szaftba áztatott kenyér a közepén, ami miat
A Magyar Éttermi Szövetség átmeneti intézkedéseként azt javasolja, hogy 2025-ben ne adjanak ki új engedélyt rövidtávú lakáskiadásra Budapest világörökségi területein.
Azon dolgoznak, hogy a Batthyányi téri metróállomást a hét elejétől használni lehessen, majd a hét második felétől a szentendrei HÉV és a villamosok is rendben közlekedhessenek.
Nem hárult még el a baj azzal, hogy apadásnak indult a víz a Duna Budapest feletti szakaszán és a fővárosban, hiszen a víz nyomása még hatalmas, a töltések pedig már átáztak.
Legkevesebb tizenkilenc szénbányász meghalt, további tizenheten pedig megsérültek. Harmincan lent rekedtek abban a két tárnában, amelyet a baleset ért.
Donald Trump amerikai elnökjelölt közölte, hogy nem fog részt venni egy második elnökjelölti vitán a novemberi választás előtt, mert szerinte már túl késő van ehhez.