Nagybajcsnál már ütemesen apad a Duna, Pilismarótnál extrém helyzet volt, Budapesten szombat hajnalban volt a tetőzés, a Budapest alatti szakaszon a következő napokban kerül erre sor – többek között ez derült ki az Országos Vízügyi Főigazgatóság szombat déli közleményéből. Ebben arra is figyelmeztetnek, hogy az árvíz lassú levonulása során folyamat
Kicsit elaludtak az ellenfelek? Az FIA együléses főnöke szerint elég későn érkezett panasz a McLaren mini DRS-ére. Ők már futamokkal korábban is reagáltak volna.
Yorgos Lanthimos az Oscar-díjas Szegény párák után bármit elkészíthetett. Úgy döntött. forgat egy "három az egyben" filmet, hasonló témában ugyanazokkal a színészekkel. A kegyelem fajtái kritika.
A rendkívüli időjárási események idején megugrik a biztosításkötések száma. Ez a forgatókönyv érvényesült most is, a Netrisknél szeptember második hetében 42 százalékkal több lakásbiztosítást kötöttek, mint a hónap első nyolc napjában. Az extrém időjárás esetén kiemelten fontos a védekezés, a kármegelőzés is - derül ki a Netrisk összeállításából. A
Alcaraz bemutatkozását várták a legjobban a berlini Laver-kupán, ahol izgalmas meccsekkel indult a teniszes csapatverseny. Már benne volt a levegőben, hogy Björn Borg és John McEnroe utoljára áll szemben egymással az európai és a világcsapat kapitányaként.
A napokban ünnepelte 81. születésnapját, ennek kapcsán mesélt kicsit teniszpályás, úszómedencés házukról, valamint arról, mi a hosszú és békés házasság titka.
Siklós Gabriella hangsúlyozta, hogy a hatalmas víztömeg még órákkal a tetőzés után is nagy kárt tud tenni a töltésekben, vagy – ahogy az Vácon történt – a települések csatornahálózatában, ezért a vízügyi szakemberek 24 órás szolgálatban vannak.
Az árvíz lassú levonulása során folyamatos extrém terhelést kapnak a gátak, a figyelőszolgálatot ellátó vízügyes kollégák ébersége és szaktudása kiemelten fontos szerepet kap a védekezés ezen szakaszában - közölte az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) szombaton.
Kempf Zoltánt fejsérülése miatt azonnal kórházba szállították, ahol megfigyelés alatt tartják. A Magyar Kerékpáros Szövetség sajtóközleménye szerint állapota stabil.
Sztártudósok, influenszerek és frissen megválasztott polgármesterek is összecsapnak a tizedik Brain Bar jövőfesztivál színpadán. Szeptember 26-27-én a Magyar Zene Házában 200 előadó és 120 program inspirálja az érdeklődőket arra: legyenek ők is tevékeny résztvevői a jövőjük alakításának.
A magyar kormány szombaton bejelentette, hogy a hírszerző szolgálatok többször is kihallgatták a BAC Consulting vezérigazgatóját. A budapesti székhelyű céget a héten a Hezbollah tagjai által használt, halálos robbanásokat okozó személyhívókkal hozták összefüggésbe.
A New York-i FlyFish Club étterem megegyezett a SEC-el, 750 ezer dolláros bírságot fizetnek a be nem jegyezett NFT eladások miatt. A döntést két SEC-biztos határozottan bírálta, akik szerint az eladások nem szegték meg az értékesítési törvényeket. 750 ezer dolláros bírság az NFT árusításért Az elmúlt héten az Egyesült Államok Értékpapír- és Tőzsdef
Az árvíz lassú levonulása során folyamatos extrém terhelést kapnak a gátak, a figyelőszolgálatot ellátó vízügyes kollégák ébersége és szaktudása kiemelten fontos szerepet kap a védekezés ezen szakaszában - közölte az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) szombaton az MTI-vel.
Az ukrán hadsereg több pénzt kap az orosz támadás elleni harcra a Volodimir Zelenszkij elnök által aláírt új törvény értelmében, amelyet korábban már elfogadott a parlament.
Ősszel nincs is jobb, mint egy illatos, forró fürdőben ücsörögni és relaxálni. Jó hír, hogy nem szükséges drága fürdősókra költeni, hiszen néhány egyszerű hozzávalóból házilag is elkészíthetjük.
A bőrrák számos formában és méretben jelentkezhet. Mindenképpen mutassa meg orvosának az aggodalomra okot adó anyajegyet, különösen, ha az utóbbi időben megváltozott, esetleg konkrét panaszt okoz Önnek. Forduljon mielőbb orvoshoz akkor is, ha újonnan jelenik meg egy elváltozás a bőrén.
Törölte legtöbb, október 1-i járatát a Brussels Airlines belga légitársaság, mert a személyzet zöme, köztük a biztonsági egységek egynapos munkabeszüntetést tartanak aznap - derült ki a légitársaság pénteki közleményéből.