Több szempontból is történelmi borkóstolóra kerül sor Budapesten. 2024. október 2-án Budapesten megkóstolhatjuk A Gyűrűk Ura vidékének kevésbé ismert borait! Az októberi Vince Borműhely keretében ugyanis a film forgatási helyszínéül
A Balkan Fanatik és a rendőrség ugyan mindent megtett, hogy megtalálják az ellopott buszukat, de nem jártak sikerrel. Most a rajongóik segítségére van szükség.
Magyarországon egyedülálló lehetőséget kínál a magánszemélyek számára a PentaSun, amely elindította az ország első aggregátori szolgáltatását a lakossági 50kVA alatti napelemes energiatermelés területén. A szolgáltatás lehetővé teszi, hogy a bruttó elszámolásban részt vevő háztartások a jelenlegi állami vételárnál magasabb, akár háromszoros áron ér
A Fed történelminek is nevezhető szerda esti 50 bázispontos kamatvágása után csütörtökön reggel még gyengült a forint az euróval szemben, noha nagyon kedvező a nemzetközi pénz- és tőkepiaci hangulat. A dollár piacán óriási fordulatot látunk, hiszen késő estig még erősödött, aztán hajnal óta ütik, és ez idővel elkezdte segíteni a forintot is a többi
Miközben a Fidesz tartja pozícióit, a TISZA folyamatosan közelíti az állampártot. A szavazatmaximalizálás nagy vesztesei a régi ellenzéki pártok, melyek a bejutásért küzdhetnek meg.
A hivatalos információk alapján a Netflix már be is rendelte az Emily Párizsban legújabb, ötödik évadát. Ám lehet, hogy lassan ideje lenne a széria címét is megváltoztatni, Emily kalandjai ugyanis nem a francia fővárosban folytatódnak.
A két lány osztálykiránduláson volt osztályával a mediterrán Lido di Camaiore városában, amikor a halálos baleset történt. A beszámolók szerint a 44 éves nő először két piros lámpánál száguldott át Mercedesével. Ezután két kereszteződésben több gyalogost is elütött autójával. A két halott diáklányon kívül többen megsérültek. Egy ember még most is a
A lap úgy tudja, az izraeli titkosszolgálat gyártotta a Hezbollahnak szánt robbanó csipogókat. Bulgária szerint egy érintett bolgár cégen keresztül 1,6 millió eurót utaltak Magyarországra.
Már több mint 150 helyen kellett kikapcsolnunk az áramot az árvízi védekezés során: a veszélyeztetett települések szinte mindegyikén be kellett avatkoznunk, többek között Kisorosziban, Nagymaroson, Szentendrén, Budakalászon és Budapest több kerületében is. Ahol a magas vízállás indokolja, biztonsági okokból, az érintett hatóságokkal egyeztetve, azo
73 ezer személygépkocsi cserélt gazdát augusztusban az előzetes adatok szerint, 3,5 százalékkal több, mint egy évvel korábban. Bár ez az érték nem éri el a korábbi hónapokban tapasztalt szintet, továbbra is felette van az előző év bármelyik havi forgalmának. A JóAutók.hu várakozása szerint immár szinte biztossá vált, hogy idén megdől a használtautó
A Száll a kakukk fészkére után a cseh rendező élete talán legfontosabb művét forgatta le, mely ha nem is mindenben történelemhű, mégis kihagyhatatlan darab.
Felfokozott hangulatban zajlik a kereskedés hétfő reggel óta. A Bitcoin az 57 000 dolláros mélységből egészen 62 000 dollárig küzdötte fel magát, amiben jelentős szerepe volt az amerikai jegybanknak. A Federal Reserve időszakos ülésén a kamatvágás volt a legfőbb kérdés és a recesszió elkerülése. A Fed a várakozások szerint járt el és 50 bázispontta
Az őszi szezon ideális időszak a klímaberendezések vásárlására és telepítésére, hiszen ilyenkor a csökkenő kereslet miatt a cégek kedvezőbb árakat kínálnak.
Elvileg abban kellene hinnünk, hogy egy minőségi kapcsolatban nincsenek titkok. De mit mondanak a szakértők? Tényleg semmit sem szabad magunkban tartanunk?
Három balatoni, egy invazív és két őshonos halfaj táplálkozását vizsgálta a HUN-REN Balatoni Limnológiai Kutatóintézet (BLKI). Kutatásukból kiderült, bár az invazív fekete törpeharcsa zömmel mást eszik, mint őshonos társai, a törpeharcsa hatékony ragadozó, okkal retteghetnek tőlük őshonos halaink. A kifogott fekete törpeharcsákat ezért sem szabad v
Újragondolhatja az FIA az F1-es büntetőpontok rendszerét a versenyzők kifogásai és Kevin Magnussen bakui eltiltása után. A rendszerről megoszlik a mezőny tagjainak véleménye.
Az országra törő, évtizedes csúcsokat döntő árvíz nem csak a lakosságot veszélyezteti, de a vállalkozások, a kkv-k számára is komoly kockázatokat jelent – figyelmeztetett Szabados Richárd, a Nemzetgazdasági Minisztérium kis- és középvállalkozások fejlesztéséért és technológiáért felelős államtitkára.
A keresztény szolidaritás megható gesztusának lehetünk tanúi: a Hungary Helps – Magyarország segít program támogatásával Magyarországon tanuló, üldözött vagy válságövezetekből származó keresztény fiatalok a magyarok iránt érzett hálájuk kifejezéseképpen önkénteskedve vesznek részt a gátjainkon az árvízi védekezésben – írta Azbej Tristan, a Külgazda