Már legalább 21 halálos áldozata van a környező országokban a Boris ciklon és az özönvízszerű esőzések miatt kialakult árvizeknek, az okozott károk is hatalmasak. Több helyen továbbra is gátszakadásokra és földcsuszamlásokra számítanak.
A Babaváró hitelt hamarosan csak azok a fiatal házaspárok igényelhetik, ahol a feleség nem töltötte be 30. életévét. Márpedig az érdeklődők közel fele kiesik ezen a rostán.
Az új Volvo EX90 az első olyan Volvo autó, amely valóban szoftveresen definiált, azaz egyetlen központi számítási architektúrára épül. Az EX90 rendszerét egy NVIDIA DRIVE Orin system-on-a-chip (SoC) hajtja, amely több mint 250 billió művelet/másodperc (TOPS) elvégzésére képes. Ez a központi számítási rendszer mindent összehangol az autóban: az AI-a
Az előző hónaphoz képest 0,2 százalékkal emelkedett, az egy évvel korábbitól 2,4 százalékkal elmaradt az építőipari termelés volumene 2024. júliusban az Európai Unióban.
Az LMP kilép az Európai Zöld Pártból (EGP), mert az elmúlt időszakban az elektromobilitással és az akkumulátorgyártással kapcsolatban súlyos ellentét alakult ki az EGP és az LMP között – közölte a párt.
Az EU-ügyekért felelős miniszter az Európai Parlament alkotmányügyi szakbizottságában (AFCO) ismerteti csütörtökön a magyar EU-elnökség programját. Ma szólalt volna fel Orbán Viktor, de az EP helyett a miniszterelnök itthon a gátat választotta.
Fontos kérdésekben egyezett meg a munkaadói és a szakszervezeti oldal a kormánnyal kiegészülve a VKF szerdai ülésén, ahol jelen volt Takács Péter egészségügyért felelős államtitkár is.
Az alsó-sziléziai kisvárosban az emberek kénytelenek voltak elhagyni otthonaikat, miközben az utcákat törmelék- és sárhalmok borítják. A víz az épületek második emeletéig ér, a helyi beszámolók szerint lassan kezd apadni, de a pusztítás mértéke szinte felfoghatatlan.
Fajtától függően akár egész ősszel virágozhatnak, persze csak akkor, ha megfelelően gondoskodunk róluk. A szakértők szerint egy dolgot mindenképpen kerülnünk kell a hortenzia ápolásakor, különben nőni fog, de virágba borulni nem.
Maomi és Daidai című filmje befejezéséhez kéri a közönség segítségét Oláh Judit, a Visszatérés Epipóba című dokumentumfilm rendezője.Oláh öt évvel ezelőtt találkozott a nyolcvanas éveikben járó Maomival és Daidai-jal, és több mint négy éve dolgozik az egész világot bejáró és a társadalmi normákkal szembemenő, poliamor házaspárt bemutató dokumentumf
Új, nehéz-tehergépjárművek számára kifejlesztett akkumulátortechnológiát mutatott be a Catl szeptember 16-án a hannoveri Iaa Transportation 2024 kiállításon. A Tectrans-T névre keresztelt 600 kWh-s teljesítményű akkumulátor 500 kilométeres maximális hatótávolságot kínál a kamionflották üzemeltetőinek, egy újabb gépjárműkategória számára elérhetővé
A büntetés-végrehajtási szervezet munkatársai küzdenek azért, hogy a Margitszigetet megvédjék a közelgő árhullámtól. A védekezésben a fogvatartottak is részt vesznek. A munka éjjel sem áll: két műszakban pakolják a homokzsákokat az önkéntesek.
A Medián szeptember eleji felméréséből az is kiderült, hogy a megkérdezettek kétharmada szerint rossz irányba mennek a dolgok az országban. Ilyen pesszismisták legutóbb 2022-ben voltunk.
Az MVM Csoport áram- és gázhálózati szolgáltatási területén megkezdte és megteszi a szükséges árvízvédelmi intézkedéseket. A vízszinttől függően néhány helység árterében nem lesz gázszolgáltatás és Bács-Kiskun vármegye Duna-parti településeinek egyes részein az MVM Démász Áramhálózati Kft. az áradás levonulásáig szüneteltetheti az áramszolgáltatást
A Magyar Telekom az árvíz elleni védekezést segítve, szeptember 18. és 30. között mobil ügyfelei számára díjmentesen 100 perc beszélgetést, vagy 15 GB mobilnetet biztosít, az aktiválástól számított 10 napra. Emellett, szintén ebben az időszakban, az árvízhelyzetben érintett mobil- és vezetékes ügyfelei a számlafizetési feltételekkel kapcsolatos kön
NAPI Kommentár. Beindultak a közvélemény-kutató intézetek. Nem győzik egymást túllicitálni abban, hogy milyen hatalmas léptekkel tör előre a Tisza Párt.
Mosonmagyaróvár és a környező lakott területek védelmében szeptember 18-án hajnalban a vízügyes szakemberek megnyitották a Lajta-szükségtározó-rendszert. Az erről készült videót az Országos Vízügyi Főigazgatóság osztotta meg.
Az Európai Parlament szerdai vitája a közép- és kelet-európai térséget sújtó árvizekkel, azok súlyos következményeivel, valamint az EU felkészültségével foglalkozott. Négy magyar EP-képviselő is felszólalt, hangsúlyozva a közös fellépés szükségességét.
A DK-s Vadai Ágnes érdeklődött arról, hogy végeznek-e érdemi munkát a Közép-Európai Oktatási Alapítvány vezetői és a Fudan Hungary Egyetemért Alapítvány kuratóriumi és felügyelőbizottsági tagjai.
Bonyolult nyilvántartást vezetett legális és illegális jövedelmeiről az a vállalkozás, amelynél a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) ellenőrei próbavásárlást tartottak. A revízió során több kassza és egy széf is előkerült, és fény derült a nyilvántartásban szereplő különféle megjegyzések jelentésére is.