A HungaroMet időjárás-előrejelzése szerint bár kialakulhatnak záporok és zivatarok, érdemi csapadékra már nem kell számítani a következő napokban. A meteorológiai szolgálat infravörös műholdképes animációt közölt a pusztító Boris ciklonról, valamint előrejelzett csapadékösszeg térképpel mutatja, milyen időjárás várható Közép-Európa ezen részén.
Az Európai Bizottság felszólította Magyarországot, hogy fizesse meg az Európai Unió Bírósága által kiszabott napi 1 millió eurós bírságból összegyűlt 93 millió eurós (mintegy 36 milliárd forintos) büntetést, amelyet az Európai Bíróság június 13-án hozott ítéletének nem teljesítése miatt szabtak ki. Eközben a 200 millió eurós egyszeri tétel esetében
A hatósági műveletben az Európai Unió tagállamai közötti igazságügyi együttműködésért felelős, hágai székhelyű uniós ügynökség, az Eurojust is részt vett.
Egy év alatt, 2024. június végéig 16 százalékkal nőtt a lakásbiztosítás átlagos díja Magyarországon, és megközelíti az évi 61 ezer forintot. A hazai ingatlanok 75 százaléka biztosított: vagyis négymillió lakóépületből hárommillió – mondta az InfoRádiónak a jegybank felügyeleti szóvivője.
Vlagyimir Putyin időszűkében van a szakértők és kijevi tisztviselők szerint, mivel a háború továbbra is súlyos áldozatokat követel az orosz hadseregtől, és a hadműveletbe vetett bizalom is fogytán.
Az Európai Bizottság szerint a techóriás szabályt sértett saját hirdetéseinek túlzottan előnyös listázásával. A bíróság viszont a Google-nek adott igazat.
Napjainkban hajtóvadászat folyik a migrációt elutasító politikusokkal és kormányokkal szemben, ennek része a határ védelme miatt Magyarországra kirótt gigabírság és a Matteo Salvini olasz miniszterelnök-helyettesre kért hatéves börtönbüntetés is – szögezte le a tárca közlése szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán Budapesten
Nyár végén mondta ki egymásnak a boldogító igent Árpa Attila és a 19 évvel fiatalabb kedvese, Czakó Alexandra. A színész bevallotta, még akkor is rá gondolt, amikor épp mással alkotott egy párt, annyira nem tudta elengedni fejben a szerelmét. Előkerültek a meghitt felvételek is a nagy napjukról.
Megjelent az Országos Magyar Vadászkamara (OMVK) 2025/2026-os vadászati évre vonatkozó pályázati kiírása, melynek forrása az Országos Vadgazdálkodási Alap. A vadászatra jogosultak 500 millió forint összegig pályázhatnak a vadgazdálkodás feltételeinek és környezeti hatásainak javítása, a természeti erőforrások fenntarthatósága és klímaváltozáshoz va
Már a szentendrei mobilgát alját közelítette a Duna szerdán délben, és a friss vízügyi előrejelzés szerint a szombati tetőzésig még másfél métert emelkedik a vízszint. Nagyon jó szolgálatot tesz tehát a fémszerkezet, hiszen enélkül bőven elárasztaná Szentendre belvárosát a Duna.
Az orosz hadsereg energetikai létesítményeket támadott szerdán az északkelet-ukrajnai Szumiban, a közép-ukrajnai Kropivnyickij elleni orosz légicsapásban pedig egy ember életét vesztette – közölték a régió hatóságai.
Berobbant az ősz, és vele együtt megérkeztek az évszak mesés hajszínei is Jó hír, az idei szezonban ismét főszerephez jutnak a természetes textúrák és a meleg árnyalatok.
A Magyar Szója és Fehérjenövény Egyesület a Pap és Papp Kft.-vel karöltve azt a célt tűzte ki idén is, hogy a magyar szójatermesztést érintő szakmai információkkal karolják fel a sikeresen termeszteni vágyó gazdálkodókat. Az idei Szója Roadshow Baranya vármegyei hoboli megállójánál a szakemberekkel támogatott rendezvényen több mint kétszáz érdeklőd
Változatos programok szeptember végén és október elején: bordalok, világhírű és ismeretlen borok kóstolója, murci fesztivál és szőlő-összeadási ünnepség. Európai Bordalfesztivál (2024. szeptember 20-22.) 2024. szeptember 20-22. között 28. alkalommal rendezik
A beavatkozás jó döntésnek bizonyult, Mosonmagyaróvár fölött már érezteti hatását a levonuló víztömeg csökkenésében. A dunai árhullám tetőzése jelenleg a szlovákiai Dévény térségében tart, a Dunakanyarban várhatóan még két napig emelkedik a vízszint.
Az Európai Unió tagországai készen állnak a télre, a tagállami gáztartalékok 90 százalékos szint felett vannak - közölte Kadri Simson, az Európai Bizottság energiaügyi biztosa Strasbourgban kedden.
Az első alkalommal júniusban azonosított XEC-variáns hamarosan domináns típussá válhat Európában. A tünetek - hasonlóan az előző változatokhoz - megfázásos vagy influenzaszerű tünetek.
A Vízügy friss számai szerint 13.00 órakor 707 centiméteren állt a Duna vízszintje Budapestnél, mindeközben az OVF közlése szerint hajnalban megnyitották a Lajta-szükségtározó-rendszert, az árvízcsúcs csökkentése a Mosonmagyaróvár feletti szakaszon már érezteti is a hatását.
Ez lehetővé teszi, hogy a rendkívüli időjárási és árvízhelyzettel különösen súlyosan érintett közép-európai tagállamok koordinálják a védekezési feladatokat.
Az állampapírpiacon is eladásdömpinget hozhat, ha a kormány kiengedi a pénzeket a hosszú távú megtakarításokból lakásvásárlásra. A lakosságnak ugyanis közvetetten ezekben is rengeteg állampapírja van.
Péntek óta, vagyis már öt napja áram nélkül maradt egy szolnoki társasház összesen 44 lakása. A lakóknak a hűtők nélkül az elmúlt napokban megromlottak az ételeik, gyertyával kell világítaniuk, és ha használni szeretnék a telefonjukat, azt egy ismerősüknél kell feltölteniük. Az áram nélkül töltött napok után egyre nő a feszültség a lakók és a lakás