2024. szeptember 18. szerda

szept. 18
13:45
Semjén Zsolt: Slachta Margit egy viharos kor szilárd bástyája volt (Demokrata)
Mint mondta, Slachta Margit jelentősége nem mérhető csupán a reálpolitika szemüvegén keresztül..
szept. 18
13:45
Hezbollah-robbantások: megszólalt a magyar cég tulaja (Mandiner)
A budapesti cég tulajdonosa szerint nem ők gyártották a Libanonban több ezer hezbollahost felrobbantó csipogókat.
szept. 18
13:47
A rabok is a Margitsziget védelmén dolgoznak (Magyar Hírlap)
A büntetés-végrehajtás saját buszai biztosították a munkatársak kijutását a Margitszigetre, ahol a munka éjszaka sem állt le.
szept. 18
13:51
Psg Ogli a Dancing with the Stars új csillaga? – "Valamit le kellett tenni az asztalra, hogy ide eljussak" (Blikk)
Papp Olivér, vagyis PSG Ogli, ahogy legtöbb néző ismeri, bevallotta, hogy már régi álma volt, hogy ő is a táncparkettre léphessen a Dancing with the Stars című műsorban. A Kőgazdag fiatalok korábbi szereplője szerint nagy megtiszteltetés, hogy felkérték, ezt pedig szerinte csak annak köszönheti, hogy sok mindent tett le az asztalra.
szept. 18
13:51
Két vonat ütközött össze Prágában, sok a sérült (HírTV)
Két személyvonat ütközött össze szerda reggel Prágában a külvárosi Liben vasútállomáson, sok utas megsérült.
szept. 18
13:51
Az első oknyomozó riporternő tíz napot töltött elmegyógyintézetben, hogy leleplezhesse az ottani körülményeket (Glamour)
Nellie Bly neve ma már feledésbe veszett, pedig az oknyomozó újságírás női úttörője volt. Hol az igazságérzete, hol a kalandvágya, máskor pedig a valóság bemutatása hajtotta, és ilyenkor a frontvonalról tudósított vagy betegnek kiadva magát tíz napot töltött egy elmegyógyintézetben, hogy leleplezze az intézmény borzalmait.
szept. 18
13:51
Schobert Norbi azonnali cselekvést követel az árvíz kapcsán, friss videója mutatja mekkora a baj (Promotions)
Felesége Rubint Réka is a gáton van, ez most fontos.
szept. 18
13:51
Ez a tea javítja az idősek alvását (Magyar Hírlap)
137-szer több antioxidáns vegyületet tartalmaz, mint a klasszikus zöld tea.
szept. 18
13:51
Ki nem találnád, mit válaszolt a Brazil Államkincstár a Mészárosnál is "gazdagabb" magyar szuperkötvényéről (Forbes)
Válaszolt a megkeresésre a Brazil Államkincstár, elmondták mit gondolnak a Máltán élő magyar "milliárdosról". Mi történt? Válaszolt a G7 levelére Brazil Államkincstár. "A dokumentumok, amelyeket állítólag a Nemzeti Kincstár, a Brazil Központi Bank és a Brazil Szövetségi Adóhivatal állított ki, hamisak. A Nemzeti Kincstár nem állít ki ilyen dokument
szept. 18
13:51
A MicroStrategy újabb 700 millió dollárt gyűjt BTC vásárláshoz (BitcoinBázis)
A világ legnagyobb vállalati BTC holdere, a MicroStrategy bejelentette, hogy újabb zártkörű ajánlattal készül előrukkolni az átváltható elsőbbségi kötvények kibocsátására vonatkozóan. Szeptember 16-án a MicroStrategy alapítója, Michael Saylor adta hírül, hogy a cég idén már a harmadik adósságkibocsátását tervezi megvalósítani, és 700 millió dollárt
szept. 18
13:51
Itt a mesterséges intelligencia, ami elmagyarázza, hogy miért nem igaz az összeesküvés-elmélet, amiben ön is hisz (Telex)
Az MI nem csak deepfake-gyártásra jó, hanem akár hatékony eszköz is lehet az álhírek elleni harcban. A kérdés már csak az, hogy ha valaki világnézetének szerves része egy összeesküvés-elmélet, akkor miért ülne le egy csetbottal beszélgetni róla.
szept. 18
13:51
15 szobanövény 15 féle hatással: van, ami megnyugtat, van, ami felhangol (Bien)
Hamarosan elérkezünk az év azon szakaszához, amikor már ismét több időt kell bent tartózkodnunk, sőt munkaidőben is gyakran vagyunk négy fal közé zárva, apró helyre zsúfolódva. A szobanövények életmentők lehetnek ilyenkor, mert nem csak a levegő minőségét javítják, hanem kisugárzásukkal, energiáikkal bennünk is jó érzéseket keltenek. Szeretnéd tudn
szept. 18
13:53
Nagyon jól szerepeltek a magyar tanulók a diákolimpiákon (Magyar Hírlap)
A világ élvonalában a tudományos tantárgyakban versenyző magyar diákok.
szept. 18
13:57
Megújítja együttműködését a BÉT és az ELITE (Portfolio)
A Budapesti Értéktőzsde 2024-ben megújítja partnerségét a Euronext tőzsdecsoporthoz tartozó ELITE-tel, amely a növekedésorientált vállalatoknak nyújt támogatást. Az együttműködés célja, hogy a hazai kis- és középvállalkozások (KKV-k) továbbra is elérhessék az ELITE által kínált páneurópai közösséget, korszerű vállalatfejlesztési képzéseket és egyed
szept. 18
13:57
Már a gyártás során beletehették a robbanószert a Libanonban felrobbant csipogókba, amiket egy budapesti székhelyű céggel hoztak kapcsolatba (444.hu)
Egy libanoni biztonsági forrás a Reutersnek azt mondta, a csipogókat "az izraeli kémszolgálat a gyártáskor módosította".
szept. 18
13:57
Pár hét múlva elindulhatnak külföldre a Pannónia Ösztöndíjprogram első résztvevői (Femcafe)
Néhány hét múlva elindulhatnak külföldre azok az egyetemisták, akik elsőként vesznek részt az Erasmust helyettesítő Pannónia Ösztöndíjprogramban.
szept. 18
13:57
Több ezer élelmiszer csomagolásának vegyi anyagait találták az emberi szervezetben (Magyar Hírlap)
Néhány nagyon veszélyes az egészségre.
szept. 18
13:57
Mostantól nem kell matrica az egyik magyarországi autópályára (Mandiner)
A Magyar Közút Zrt. az árvízi vészhelyzetre való tekintettel, elhalasztja az M2 gödi csomópont szeptember 18-19-re tervezett lezárását is.
szept. 18
13:57
Fotó: Orbán és Karácsony közösen irányítják a védekezést Budapesten (naphire.hu)
Szerda reggel a Belügyminisztériumban ült össze az operatív törzs, Orbán Viktor, Pintér Sándor és Karácsony Gergely részvételével.
szept. 18
13:57
"A lányomnak nem feltétlenül zenész férjet kívánnék" – Náray Erika őszintén vallott házassága kudarcáról (Sassy)
A színésznő nyitott lenne egy új szerelemre.
szept. 18
13:57
A rágcsálóirtás görényeket és más védett állatokat is mérgez (Magro)
Magas arányú rágcsálóirtószer-koncentrációt találtak hazai kutatók az elpusztult görények májmintáiban.
szept. 18
13:59
Ez vár most Magyarországra a Boris ciklon után (Portfolio)
A HungaroMet időjárás-előrejelzése szerint bár kialakulhatnak záporok és zivatarok, érdemi csapadékra már nem kell számítani a következő napokban. A meteorológiai szolgálat infravörös műholdképes animációt közölt a pusztító Boris ciklonról, valamint előrejelzett csapadékösszeg térképpel mutatja, milyen időjárás várható Közép-Európa ezen részén.
szept. 18
14:03
Brüsszel asztalra csapott, gigabüntetést vasal be a magyar kormányon (Portfolio)
Az Európai Bizottság felszólította Magyarországot, hogy fizesse meg az Európai Unió Bírósága által kiszabott napi 1 millió eurós bírságból összegyűlt 93 millió eurós (mintegy 36 milliárd forintos) büntetést, amelyet az Európai Bíróság június 13-án hozott ítéletének nem teljesítése miatt szabtak ki. Eközben a 200 millió eurós egyszeri tétel esetében
szept. 18
14:03
MNB: egy év alatt 16 százalékkal nőtt lakásbiztosítások díja, a kárkifizetés még jobban (Infostart)
Egy év alatt, 2024. június végéig 16 százalékkal nőtt a lakásbiztosítás átlagos díja Magyarországon, és megközelíti az évi 61 ezer forintot. A hazai ingatlanok 75 százaléka biztosított: vagyis négymillió lakóépületből hárommillió – mondta az InfoRádiónak a jegybank felügyeleti szóvivője.
szept. 18
14:03
Fehér ingben és lakkcipőben állt neki homokzsákot pakolni az igazságügyi miniszter (SzMo)
Tuzson Bence Pozsonyból érkezett Dunakeszire, ahol csütörtökön harmadfokú készültséget rendelhetnek el. A miniszter lapátot is ragadott.
szept. 18
14:03
Szergej Sojgu: Kijev elutasította, hogy a felek tartózkodjanak az energetikai létesítmények elleni csapásoktól (Magyar Hírlap)
A Donyec-medencében az ukrán védelmi miniszter szerint az oroszok naponta 28 kilométert foglalnak vissza.
szept. 18
14:03
Ezért lehet életveszélyes, ha valaki az árvíz közelében szelfizik (Mandiner)
A vízügy szóvivője azt is elmondta, miért veszélyes a művelet.
szept. 18
14:03
Ha ekkorra nem nyer Putyin Ukrajnában, Oroszország 30 évre is lemaradásba kerülhet a versenytársakkal szemben (Helló Magyar)
Vlagyimir Putyin időszűkében van a szakértők és kijevi tisztviselők szerint, mivel a háború továbbra is súlyos áldozatokat követel az orosz hadseregtől, és a hadműveletbe vetett bizalom is fogytán.
szept. 18
14:03
Pert nyert a Google az EU ellen, nem kell kifizetniük a 1,5 milliárd eurót (Telex)
Az Európai Bizottság szerint a techóriás szabályt sértett saját hirdetéseinek túlzottan előnyös listázásával. A bíróság viszont a Google-nek adott igazat.
szept. 18
14:05
Sokba kerülhet Izraelnek a taktikai győzelem (Magyar Hírlap)
Habár a Hezbollah kommunikációs eszközei elleni támadás sikeres volt, Izraelnek még sincs oka a felhőtlen örömre.
szept. 18
14:09
Kikerültek a felvételek Árpa Attila és 19 évvel fiatalabb felesége esküvőjéről: "Amikor egy másik párkapcsolatban éltem, akkor is rá gondoltam" (Blikk)
Nyár végén mondta ki egymásnak a boldogító igent Árpa Attila és a 19 évvel fiatalabb kedvese, Czakó Alexandra. A színész bevallotta, még akkor is rá gondolt, amikor épp mással alkotott egy párt, annyira nem tudta elengedni fejben a szerelmét. Előkerültek a meghitt felvételek is a nagy napjukról.
szept. 18
14:09
Megjelent a vadgazdálkodási pályázati kiírás, a földgazdálkodókat, -használókat is érintheti (Adózóna)
Megjelent az Országos Magyar Vadászkamara (OMVK) 2025/2026-os vadászati évre vonatkozó pályázati kiírása, melynek forrása az Országos Vadgazdálkodási Alap. A vadászatra jogosultak 500 millió forint összegig pályázhatnak a vadgazdálkodás feltételeinek és környezeti hatásainak javítása, a természeti erőforrások fenntarthatósága és klímaváltozáshoz va
szept. 18
14:09
Halloween: a hideg futkos az ember hátán ettől a gombától (Édenkert)
Az angolban halott ember ujjainak nevezik a bunkós agancsgombát, amely úgy néz ki, mintha egy mumifikálódott emberi kéz nyúlna ki a földből.
szept. 18
14:09
Már a szentendrei mobilgát aljánál a Duna! - Friss képeken az elképesztő árvíz (Portfolio)
Már a szentendrei mobilgát alját közelítette a Duna szerdán délben, és a friss vízügyi előrejelzés szerint a szombati tetőzésig még másfél métert emelkedik a vízszint. Nagyon jó szolgálatot tesz tehát a fémszerkezet, hiszen enélkül bőven elárasztaná Szentendre belvárosát a Duna.
szept. 18
14:09
„Mi fán terem a szója?” (Agrofórum)
A Magyar Szója és Fehérjenövény Egyesület a Pap és Papp Kft.-vel karöltve azt a célt tűzte ki idén is, hogy a magyar szójatermesztést érintő szakmai információkkal karolják fel a sikeresen termeszteni vágyó gazdálkodókat. Az idei Szója Roadshow Baranya vármegyei hoboli megállójánál a szakemberekkel támogatott rendezvényen több mint kétszáz érdeklőd
szept. 18
14:09
Az 5 legjobb boros program az elkövetkező két hétben (Vince)
Változatos programok szeptember végén és október elején: bordalok, világhírű és ismeretlen borok kóstolója, murci fesztivál és szőlő-összeadási ünnepség. Európai Bordalfesztivál (2024. szeptember 20-22.) 2024. szeptember 20-22. között 28. alkalommal rendezik
szept. 18
14:15
Nem kicsit vált be a Lajta-vésztározó megnyitása (Infostart)
A beavatkozás jó döntésnek bizonyult, Mosonmagyaróvár fölött már érezteti hatását a levonuló víztömeg csökkenésében. A dunai árhullám tetőzése jelenleg a szlovákiai Dévény térségében tart, a Dunakanyarban várhatóan még két napig emelkedik a vízszint.
szept. 18
14:15
Az uniós tagországok készen állnak a télre (ProfitLine)
Az Európai Unió tagországai készen állnak a télre, a tagállami gáztartalékok 90 százalékos szint felett vannak - közölte Kadri Simson, az Európai Bizottság energiaügyi biztosa Strasbourgban kedden.
szept. 18
14:15
Újabb koronavírus-variáns terjed (WebBeteg)
Az első alkalommal júniusban azonosított XEC-variáns hamarosan domináns típussá válhat Európában. A tünetek - hasonlóan az előző változatokhoz - megfázásos vagy influenzaszerű tünetek.
szept. 18
14:15
Már 7 méter felett a vízszint Budapesten, de jó hír érkezett a Lajtáról (Portfolio)
A Vízügy friss számai szerint 13.00 órakor 707 centiméteren állt a Duna vízszintje Budapestnél, mindeközben az OVF közlése szerint hajnalban megnyitották a Lajta-szükségtározó-rendszert, az árvízcsúcs csökkentése a Mosonmagyaróvár feletti szakaszon már érezteti is a hatását.
szept. 18
14:15
Bóka János bejelentette, Magyarország aktiválta az uniós integrált válságelhárítási mechanizmust (Magyar Hírlap)
Ez lehetővé teszi, hogy a rendkívüli időjárási és árvízhelyzettel különösen súlyosan érintett közép-európai tagállamok koordinálják a védekezési feladatokat.
szept. 18
14:15
Nyugdíj vagy ingatlan: a kormány rosszul járhat a hosszú távú befektetések feltörésével (Bank360 blog)
Az állampapírpiacon is eladásdömpinget hozhat, ha a kormány kiengedi a pénzeket a hosszú távú megtakarításokból lakásvásárlásra. A lakosságnak ugyanis közvetetten ezekben is rengeteg állampapírja van.
szept. 18
14:15
Lenyűgöző ez a munka! – alig talált szavakat az árvízi védekezés kapcsán a köztársasági elnök (Mandiner)
Neszmélyen járt Sulyok Tamás.
szept. 18
14:15
Átszervezés a Red Bullnál, Verstappen versenymérnöke is új pozíciót kapott (Racing)
A Red Bull átszervezéseket hajtott végre a Szingapúri Nagydíj előtt, ami többek között Verstappen mérnökét is érinti.
szept. 18
14:15
Sokkolta a rajongóit a népszerű rádiós: rákkal diagnosztizálták (naphire.hu)
Jamie Theakston rádiós műsorvezetőt rákkal diagnosztizálták.
szept. 18
14:17
"Elképesztő a munkabírása, folyamatosan nyomást gyakorol az ellenfélre" – Szoboszlai dicséretétől hangos a sajtó (Mandiner)
Lélektanilag a legjobbkor szerzett gólt, nem véletlen, hogy a különböző portálok többségében a legjobbak között emlegetik. Lássuk az összképet!
szept. 18
14:21
Minden ősszel ezt iszom: kipucolja a bélrendszert, leapad tőle a has, de még a bőröd is sokkal szebb lesz (Blikk)
Nekem a barátnőm ajánlotta, és úgy bevált!
szept. 18
14:21
5 napja áram nélkül kell kitartania az összes lakónak egy beázott társasházban Szolnokon (Blikk)
Péntek óta, vagyis már öt napja áram nélkül maradt egy szolnoki társasház összesen 44 lakása. A lakóknak a hűtők nélkül az elmúlt napokban megromlottak az ételeik, gyertyával kell világítaniuk, és ha használni szeretnék a telefonjukat, azt egy ismerősüknél kell feltölteniük. Az áram nélkül töltött napok után egyre nő a feszültség a lakók és a lakás
szept. 18
14:21
Csipogós robbantás: megszólalt a megvádolt magyar cég tulajdonosa (HírTV)
Az amerikai NBC hívására reagált a BAC Consulting Kft. tulajdonosa Bársony-Arcidiacono Cristiana Rosaria.
szept. 18
14:21
Lassult a fogyasztói árak emelkedésének üteme az euróövezetben augusztusban (Adózóna)
Augusztusban az előzetes becsléssel összhangban lassult az éves infláció az euróövezetben az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat szerdán ismertetett végleges adatai alapján.

Keresés