Miközben a piac közel négy éve a kamatcsökkentésre vár, a bitcoinbányászat hálózati mutatói új magasságokba emelkedtek a Bitcoin felezés óta a rekordalacsony jövedelmezőség ellenére. Eközben a bányászati iparág a háttérben csendes átalakuláson ment keresztül 2024-ben, amit a felvásárlások és fúziók jellemeztek eddig. Ritkán lehetünk tanúi annak, ho
Sztrájkot tartanak a tömegközlekedésben dolgozók Brüsszelben és térségében, a munkabeszüntetéssel az iparban történő elbocsátásokra akarják felhívni a figyelmet.
A középső tájakon és Dunántúlon kialakuló réteges felhőzet csak lassan szakadozik, máshol a látási viszonyok javulása után általában naposra fordul az idő.
Nagyon sokszor felmerül a kérdés, hogy milyen készségek és képességek szükségesek a mai ipari folyamatok megértéséhez és minél optimálisabb végrehajtásához.
A mesterséges intelligencia gyors térnyerése számos területen új lehetőségeket hoz, ez nem kétség. Ugyanakkor új kihívásokat is felvet, mint technológiailag, mind ökológiailag. Az egyik fontos ökológiai kérdés az MI-k működtetéséhez szükséges óriási energiaigény.
Húsz év újságírói tapasztalattal a háta mögött, kétgyerekes anyaként módosított pályát. Kiégésről, szerencsés találkozásokról, és nem utolsó sorban a civil kurázsiról beszélgettünk Gaal Ilonával, a Kiútprogram cégvezetőjével.
A bírvágy nagy úr: elhomályosítja az erkölcsi érzéket, meghajlítja a jellemet, bűnbe sodor, s az elkerülhetetlen bukás felé taszít. A legkiválóbb heist filmek érzékletesen mutatják be ezt a végzetszerű folyamatot, s mindeközben arra is ráébresztenek, hogy végül minden rablás balul üt ki, s még egy tökéletesnek tűnő terv is befuccsolhat, ha közbeszó
Egy régi rádió, egy antik bútor vagy hagyományos porcelánfigurák: sokan ragaszkodunk azokhoz a személyes tárgyakhoz, amelyek erős érzelmi töltettel bírnak. Miközben ezek a kincsek otthonossá teszik az életterünket, ugyanolyan fontos, hogy egy kényelmes, fenntartható és egészséges környezetet alakítsunk ki az otthonunkban. A Building Performance I
Az egyre forróbb nyarak hatására mind többen gondolkoznak el klímavásárláson, a beruházás előtt ugyanakkor nemcsak a berendezés, hanem a telepítés árának befolyásoló tényezőit is körül kell járni. A klímatelepítéssel foglalkozó cégek nemcsak szakmai tanácsokkal látnak el bennünket, hanem a kivitelezési díj is kedvezőbb lehet, ha náluk vásároljuk me
A kiemelkedő, júliusi intenzitást követően a nyári szabadságolások hatására augusztusban a hazai ingatlanpiac is visszaváltott a szokványos, nyári tempóra. A Duna House által a hónapra becsült 9 323 tranzakció éppen megegyezik a júniusra becsült értékkel. Az augusztusi eredmények alapján így az előző hónaphoz képest 19,2 százalékkal enyhébb, az elő
A volt elnököt és mostani elnökjelöltet már második alkalommal próbálták megölni. A merénylő ezúttal ráadásul odáig merészkedett, hogy floridai birtokán tette volna el láb alól Trumpot. Ezt lehet tudni a Trump elleni újabb merényletkísérletről – Egy AK-47-es gépkarabély volt a gyanúsítottnál Szerencsére a volt elnökök védelmét ellátni hivatott Secr
A lakásfelújítás egyik legfontosabb része a festés, azonban annak ellenére, hogy a mintán vagy egy Pinterest-fotón valamilyen falszín szépnek tűnik, lehet, hogy az otthonodban kellemetlen meglepetés ér. Íme néhány árnyalat, amitől piszkosnak tűnik a fal, még akkor is, ha a valóságban frissen lett festve.
Ezek az új típusú, alternatív fehérjék a legnagyobb reményünk lehetnek a katasztrófa elhárításában. De a kormányok be akarják őket tiltani – írja George Monbiot legújabb véleménycikkében. Az alábbi cikk Monbiot írásának fordítása, ami a The Guardianben jelent meg 2024 augusztusában. Az eredeti, angol nyelvű cikket ide kattintva találod. Bizonyos au
Azt hihetnénk, hogy a világ leghíresebb űrügynökségénél minden fenékig tejfel, probléma egy szál se. Ennél valótlanabbat nem is feltételezhetnénk, mert ha nem kapnak komoly anyagi támogatást, az Egyesült Államok az űrkutatásban betöltött vezető szerepét is elveszítheti.
Az EU védelmi ipara számos strukturális kihívással küzd, amelyek orvoslása kulcsfontosságú az unió gazdasági versenyképességének növeléséhez – állítja Mario Draghi, az Európai Központi Bank volt elnöke az Európai Bizottságnak készített javaslatcsomagjában. A szakértő szerint az uniós versenyképességet érdemben javítaná, ha az EU engedélyezné a kohé
Bármelyik generációval is volt dolgod korábban, az Octavia biztosan ugyanazt jelenti számodra. Részben azért jelenthetem ezt ki biztonsággal, mert mindegyikhez
Három hónap alatt csaknem 9 milliárd forint kárt okoztak a bankkártyás és bankszámlás csalók. A kártyaadatokat az interneten lopják el, a számlás visszaéléseknél döntően a mobil- vagy internetbankba lépnek be a bűnözők, gyakran több milliót megszerezve.
Bár háborús időket élünk, e cím most nem háborúra utal, hanem egy gazdaságpolitikai koncepcióra, amely segítheti hazánk túlélését a várható, illetve a már most is fennálló zavaros időkben.
Minden azzal kezdődött, hogy Balogh-Nagy Erzsébet férjhez ment, és nászajándékba kapott egy birtokot 2009-ben Kelemér határában, ahol többek között 374 birka is nevelkedett.
Az Európai Mobilitási Hét és az autómentes nap rendezvényeihez kapcsolódóan az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) kedvezményeket biztosít az utazóközönségnek - közölte a tárca hétfőn.
Le kell állítani a vérontást a Gázai övezetben, azonnali tűzszünetre van szükség, a túszokat pedig szabadon kell engedni - jelentette ki hétfőn az Európai Bizottság pénzügyi szolgáltatásokért, pénzügyi stabilitásért és a tőkepiaci unióért felelős uniós biztosa Strasbourgban.
Az ókori világ leghatalmasabb könyvtárában százezernél is több tekercset őriztek. Felbecsülhetetlen tudás összpontosult tehát az alexandriai Muszeion polcain, arról azonban megoszlanak a vélemények, hogy mikor és hogy ért véget az intézmény története.
Ryan Wesley Routh, a merényletkísérlet felelőséről a New York Times azt írta, hogy hosszabb időt töltött önkéntesként Ukrajnában, hogy segítse a haderőt.
Azonnali tűzszünetre van szükség Gázában, a túszokat pedig szabadon kell engedni - jelentette ki hétfőn az Európai Bizottság pénzügyi szolgáltatásokért, pénzügyi stabilitásért és a tőkepiaci unióért felelős uniós biztosa Strasbourgban.
Idén váratlanul megváltozott a Balaton mikroszkopikus algavilága – derül ki a Magyar Kutatási Hálózat szakértőinek vizsgálatából. A mennyiségi viszonyok és az algaösszetétel is különösen alakult: a tó nyugati területein a sok évtizedes tendenciával ellentétben 2024-ben nem a kékalgák, hanem a páncélos ostoros algák uralták az algaközösséget, a tó k
Hol a határ a belső monológ és az őrület között? Létezik olyan, hogy "túl sok belső beszéd"? Fejleszti a személyiséget a magunkkal való trécselés, vagy egyenesen rombolja? Olvass tovább a válaszokért!
Hirtelen indult meg a Duna és a Lajta vízszintjének emelkedése, ez nagyrészt a Boris ciklonnak köszönhető, amely még az elmúlt napokban is jelentős mennyiségű csapadékot okozott, főleg a Duna ausztriai vízgyűjtő területein.
Egy friss összeállítás Európa legjobb és legrosszabb metrórendszereit rangsorolja, az eredmény pedig több szempontból is meglepő. Egy biztos: a budapesti metróhálózat nincs a legnépszerűbbek között a nemzetközi utazók körében, írja a Euronews.
Van, aki esetleg szerelembe esne egy szívlevelű szivarfával? Megesik, mert a kertbarát szíve nagyot dobban a pompás korona, a hatalmas, szív alakú levelek és a hosszan tartó, illatos virágzás láttán. Én legalábbis így voltam vele.