Donald Trump visszaemlékezett a pillanatra, amikor meghallotta, amint a titkosszolgálat ügynökei vasárnap lövéseket adtak le egy bokrok között rejtőzködő támadóra a floridai golfpályáján.
Vácon jelenleg is másodfokú készültség van érvényben. Az árvízvédelmi intézkedések részeként a Diadal téri McDonald'set is körberakták homokzsákokkal. Átmenetileg bezár a gyorsétterem.
Hat mérkőzést játszanak ma a labdarúgó Bajnokok Ligájában, a nyitányt a Juventus–PSV és a Young Boys–Aston Villa-találkozók jelentik. Az este folyamán kövesse élőben a meccsek alakulását!
Jó ütemben zajlanak a munkálatok a Karácsonyi János Katolikus Gimnázium új tornacsarnokának építésénél. A belső tér kialakítása megkezdődött, már kiválasztották a burkolatokat, csempéket. Bengery Zsoltné igazgató kiemelte, már a sportszereket vásárolnak, valamint igényfelmérést tartanak, hogy a későbbiekben mire lehet még szükség. A bontási munká
Megerősítették a Sims alkotói, hogy film készül a sikeres életszimulátor-játékból. Most már az is biztos, hogy Margot Robbie produkciós cége, a LuckyChap és a Loki rendezője, Kate Herron is részt vesz a munkában.
Az Európai Unió tagországai készen állnak a télre, a tagállami gáztartalékok 90 százalékos szint felett vannak - közölte Kadri Simson, az Európai Bizottság energiaügyi biztosa Strasbourgban kedden.
A Vérségi kötelékkel Jo Nesbø egy korábbi kötetét folytatja, főszereplője pedig egy gátlástalan testvérpár. Mutatunk egy részletet az új thrillerből! Fotó: Stian Broch
Szeptember 9-én megkezdték tanulmányaikat a Duális Szakképzési Program első- és másodéves diákjai. A hároméves képzési program keretében a nappali tagozatos diákok a BMW Group Gyár Debrecen csúcstechnológiás gyártási környezetében, valamint az elérhető legkorszerűbb oktatási infrastruktúrával felszerelt, közel 7000 m2-es Képzési Központban egy akár
"Akadályozza a talpra állást" – állítja a Boeing repülőgépgyártó a sztrájkról, amelyben 33 ezer dolgozója vesz részt. Az akció hatására leállították a munkaerőfelvételt, és akár kényszerszabadságra is küldhetnek embereket.
Hosszan elhúzódó árhullámra kell felkészülni, sokáig lesz érvényben harmadfokú készültség az érintett folyókon - mondta az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) szóvivője az M1 aktuális csatorna kedd délutáni műsorában.
Ha a 2013-as utolsó nagy hazai árvizet vesszük alapul, és az akkoriban keletkezett károkat, és kárkifizetéseket, akkor megállapíthatjuk, hogy a mostani, 2024-es árvíz is nagyon sokba lesz a lakosságnak, és a vállalatoknak. Az akkori adatokból kiindulva, a mostani árátvonulás következtében a kárösszeg 2 milliárd forint fölé is rúghat. Óriási bajban
Egy fiatal amerikai férfi, Noland Arbaugh, aki nyolc évvel ezelőtt egy baleset következtében lebénult, most egy agychip segítségével új életet kezdett.
A Bridgerton-rajongók újabb izgalmas hírekkel gazdagodhattak az utóbbi időben, hiszen egyre több részlet lát napvilágot a Bridgerton család negyedik évadáról. A színészgárdában egy ismerős arc is feltűnik majd: Katie Leung, akit a Harry Potter-filmekben Cho Changként ismerhettünk meg.
A Nézőpont Intézet vezetője éles bírálatot fogalmazott meg Magyar Péterrel szemben, aki, véleménye szerint, saját céljaira használja fel az árvízhelyzetet.
Ferenc pápa komoly üzenetet fogalmazott meg a világegyháznak és az egész társadalomnak. Október elején veszi kezdetét a szinodalitásról szóló szinódus második ülésszaka. Előtte pedig nyilvános lelkigyakorlatot tartanak a Vatikánban, amelyet személyesen Ferenc pápa vezet majd. Az esemény középpontjába ezúttal a fiatalok és az ellenük elkövetett bűnö
Inka Winter mindössze négyéves volt, amikor a nyolcvanas évek elején az édesanyja kirakta egy kommuna Bécshez közeli főhadiszállásán. Nem tudta azonban, hogy az általa biztonságosnak hitt kommuna igazából egy szekta. Azon belül is egy pedofil szexszekta.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
Európa drámai változások előtt áll, a világkereskedelem lassul, a geopolitika töredezetté válik, a technológiai változások felgyorsulnak, a régóta bevált üzleti modellek megkérdőjeleződnek, és néhány kulcsfontosságú gazdasági függőség hirtelen geopolitikailag sebezhetővé válik - hívta fel a figyelmet Mario Draghi volt olasz miniszterelnök és az Eur
Az árvízi vészhelyzetre való tekintettel ideiglenesen matrica nélkül, ingyenesen használhatják az M2-es autópályát az autósok – mondta az InfoRádióban a sződligeti polgármester. Juhász Béla arról is beszélt, hogy mintegy száz értelmileg sérült embert kell kitelepíteniük és a helyi általános iskola tornatermében elszállásolniuk, mert a külterületen
A Yettel után a Magyar Telekom is reagált a rendkívüli helyzetre: szeptember 18. és 30. között mobil ügyfelei számára díjmentesen 100 perc beszélgetést, vagy 15 GB mobilnetet biztosít a Magyar Telekom az aktiválástól számított 10 napra. Emellett, szintén ebben az időszakban, az árvízhelyzetben érintett mobil- és vezetékes ügyfelei a számlafizetési
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 65,42 pontos, 0,09 százalékos csökkenéssel 72 685,08 ponton zárt kedden. A részvénypiac forgalma 7,1 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest.
A norvég közúti szövetség (OFV) jelentése szerint Norvégiában először haladta meg az elektromos autók száma a benzinüzeműekét. Ez a fejlemény mérföldkövet jelent az ország fosszilis üzemanyagú járművektől való elmozdulásában - jelentette a Guardian.
Emberi gondatlanság miatt történt halálos üzemi baleset tavaly augusztusban egy békéscsabai gyárban, ezt állapította meg a rendőrség, amely befejezte az ügy vizsgálatát.
Az Akko Invest Igazgatótanácsa nem javasolja részvényeseinek a nyilvános vételi ajánlat elfogadását, mivel a Wing Csoportba tartozó ajánlattevő célja összhangban van a társaság céljaival, növekedési stratégiájával, így amennyiben azok megvalósulnak, az megteremtheti várhatóan annak a lehetőségét, hogy a tulajdonukban lévő részvények piaci értéke em
Magyar Péter ugyan gyorsan kapcsolt az árvízi védekezés kapcsán, de a "kapcsolása" téves volt – írta kedden a Nézőpont Intézet vezetője a Facebook-oldalán. Török Gábor azonban ennek az ellenkezőjéről írt a közösségi oldalán, szerinte nem lehet nem észrevenni, hogy "Magyar Péter milyen ügyes".