2024. szeptember 17. kedd

szept. 17
17:27
Egy magyar gyár hibája miatt kell 1,5 millió autót visszahívnia a BMW-nek (Villanyautósok)
Hatalmas összegbe kerül a magyar beszállító hibája, a tőzsdén ötmilliárd eurót esett a BMW értéke.
szept. 17
17:27
A Közbeszerzési Hatóság szerint rendben vannak a Diákhitel Központ szerződései, amikről az azokat aláíró Magyar Péter is azt mondta, hogy sokszorosan… (Telex)
A hivatal úgy állapította meg, hogy minden szabályos volt, hogy nem hasonlította össze az árakat a piaci viszonyokkal.
szept. 17
17:33
Cserhalmi György azt sem tudja, hogy jutott haza, miután megkapta diagnózisát a rákról (Blikk)
Cserhalmi Györgynél 2020-ban diagnosztizálták a Vater papilla néven ismert ritka daganatot, amely a patkóbél, az epevezeték és a hasnyálmirigy-vezeték találkozási pontjában megtelepedett tumor. A színész számára akkor már nem volt ismeretlen a rák, hiszen feleségét 2016-ban veszítette el daganatos megbetegedésben, épp ezért nem szerette volna csalá
szept. 17
17:33
Orbán Viktor engedélyt adott a Lajta-menti szükségtározó megnyitására (Infostart)
A helyszínen ellenőrizte Orbán Viktor a Lajta-menti árvízvédelmi munkálatokat, ahol Nagy István országgyűlési képviselővel együtt meghallgatta a vízügyi szakemberek és a katasztrófavédők jelentését a Mosonmagyaróvár és térsége megvédéséért tett erőfeszítésekről – tájékoztatott a Miniszterelnöki Sajtóirodát irányító helyettes államtitkár.
szept. 17
17:33
Nagy változtatásra készül az Instagram, több millió fiókot érint (Portfolio)
Az Instagram új intézkedéseket vezet be a tinédzserek védelmére, amelyek automatikusan speciális fiókokba helyezik a 18 év alatti felhasználókat. A Meta, az Instagram anyavállalata kedden kezdi el bevezetni ezt az új funkciót - írta a Cnbc.
szept. 17
17:33
Várhelyi Olivér megtalálta a pozitívat abban is, hogy egy gyengébb terület biztosának jelölték őt (444.hu)
A magyar biztos területe az egészségügy és az állatjólét lehet, csak épp az egészségügy nemzeti hatáskörbe tartozik, ezért elég gyenge portfólió.
szept. 17
17:33
Viszlát, almaecet: ezt idd reggelente, és olvadni fognak rólad a kilók – A májat is védi ez a csodaital (Femcafe)
Van egy olyan, idehaza is egyre közkedveltebb ital, melynek számos egészségügyi előnye van, így mindenképp érdemes rendszeresen fogyasztani belőle, még annak ellenére is, hogy sokak szerint nem a legfinomabb.
szept. 17
17:33
Új utasszállító repülőgépet mutattak be Belgrádban (Spabook)
Ma Belgrádban bemutatkozott az Embraer legújabb fejlesztése, az E195-E2 repülőgép, amely egy demonstrációs repülést hajtott végre a szerb nemzeti légitársaság, az Air Serbia képviselői, a Szerb Köztársaság kormánya, a légiközlekedési…
szept. 17
17:33
Harry herceg mindössze egyszer sírt Diana hercegné halála miatt (Magyar Hírlap)
A sussexi herceg mindössze 12 éves volt, amikor édesanyja elhunyt.
szept. 17
17:33
A Patrióták Európáért támogatásáról biztosította Matteo Salvinit (Demokrata)
A palermói ügyészség hat év börtönbüntetés kiszabását kérte Matteo Salvinire.
szept. 17
17:33
Új magyar mese készült – a gyerekek felépülését segíti (Növekedés)
Varró Dániel, József Attila-díjas magyar költő, műfordító is csatlakozott ahhoz a kezdeményezéshez, amelynek keretében a frissen készült, de a nap végén megmaradó péksüteményeket egy beteg gyermekek gyógyulását elősegítő egészségügyi intézménybe szállítják a Provident önkéntesei. A kampány megvalósítását a Provident Pénzügyi Zrt. vállalta el, amely
szept. 17
17:33
Rendkívüli hír: kigyulladt a román parlament, több száz embert kellett azonnal evakuálni (naphire.hu)
Az előzetes információk szerint a tüzet egy ismeretlen személy okozhatta.
szept. 17
17:39
Csak az OTP emelkedett ma a hazai blue chipek közül (Portfolio)
Miközben az európai és az amerikai tőzsdéken jó a hangulat, a BUX minimális csökkenéssel zárt.
szept. 17
17:39
Megőrült egy nő - Zuhogó esőben, meztelenül fürdőzött egy pozsonyi szökőkútban (ATV)
Egy ismeretlen nő az esőben, félmeztelenül belement a Kukorelli park szökőkútjába.
szept. 17
17:39
Görögország további uniós segítséget sürget a határvédelemre (Demokrata)
Görögország újabb migrációs hullámtól tartva további európai uniós segítséget sürget.
szept. 17
17:41
Bécsi tőzsdeindexbe kerül be a Waberer’s (Portfolio)
A Waberer's bejelentette, hogy részvénye ismét bekerül a CECE részvényindexbe.
szept. 17
17:45
Szabados Richárd: már az ősszel elindul a hazai kkv-kat segítő akcióterv (Infostart)
A piaccal, az ügyfelekkel és magukkal a vállalkozásokkal is szeretne szorosabb együttműködést a Nemzetgazdasági Minisztérium új szeptember 15-től kinevezett kis és középvállalkozásokért felelős államtitkára.
szept. 17
17:45
Gál Kinga: Támogatjuk Matteo Salvinit (Magyar Hírlap)
Matteo Salvinire a palermói ügyészség emberrablás és hivatali hatalommal való visszaélés vádja miatt hat év börtönbüntetés kiszabását kérte.
szept. 17
17:45
Mario Draghi: Európa drámai változások előtt áll (Demokrata)
"Európa drámai változások előtt áll, a világkereskedelem lassul, a geopolitika töredezetté válik."
szept. 17
17:45
Dömötör Csaba: Erősebb lett a védelmi rendszer 2013-as árvízhez képest (Demokrata)
Az államtitkár elmondta, 150 milliárd forint értékben valósultak meg árvízvédelmi fejlesztések.
szept. 17
17:47
Ez a két legveszélyesebb lekvárfajta (Magyar Hírlap)
Egyes összetevők még édesebbé tehetik a finomságot.
szept. 17
17:47
Várhelyi Olivér megtiszteltetésnek nevezte új biztosi jelölését (Demokrata)
Várhelyi Olivért az egészségügyért és állatjólétért felelős biztosi pozícióra jelölték.
szept. 17
17:51
Ezekről az őszi kerti munkákról ne feledkezz meg! (Édenkert)
A mi kertészeti övezetünkben két időszak van, amikor sok munka van a kertben: a tavasz és az ősz. Nem mintha a másik két évszakban nem volna tennivaló! Ez inkább a siker és az erőfeszítés hatékony felhasználásának a kérdése.
szept. 17
17:51
Már 8 halottja és 3000 sebesültje van a Hezbollah elleni támadásnak, amely során csipogók robbantak fel egyszerre Libanonban (444.hu)
A Hezbollah szerint a gázai háború kitörése óta még ilyen súlyos biztonsági incidens nem érte őket.
szept. 17
17:51
Új Tesco a Velencei-tónál: 4000 termék és gyors házhoz szállítás! (MMonline)
Magyarországon a 198., Fejér vármegyében pedig a 8. Tesco áruház nyílt meg szeptember 12-én a velencei Bence-hegyen. Az üzlet több mint 4000 termékkel és prémium választékkal várja a helyi lakosokat, valamint a környéken nyaralókat és kikapcsolódókat, partnerén keresztül pedig akár 30 percen belüli házhozszállítási szolgáltatást nyújt. A 350 négyze
szept. 17
17:51
Várhelyi Olivér megtiszteltetésnek nevezte új biztosi jelölését (Demokrata)
Várhelyi Olivért az egészségügyért és állatjólétért felelős biztosi pozícióra jelölték.
szept. 17
17:51
A kihalt dinoszauruszokat már nem tudjuk visszahozni, de a mamutokat lehet (Helló Magyar)
A kutatók már hosszú ideje dolgoznak kihalt állatfajok, többek közt a gyapjas mamut "feltámasztásán", de Te szeretnéd élőben látni újra a jégkorszak óriásait?
szept. 17
17:51
Az Apple AirPods forradalmasíthatja a hallókészülékek iparágát (BitcoinBázis)
Az Apple AirPods a világ legkedveltebb fülhallgatója. Egyes becslések szerint a világon több mint 100 millió ember rendelkezik az Apple első számú fülhallgatójával, az eszköz azonban a technológiai fejlődés következtében kezd több lenni, mint egyszerű zenelejátszó eszköz. Az Apple megkapta az engedélyt arra, hogy vezeték nélküli fülhallgatóit halló
szept. 17
17:51
Most jött a hír: az árvíz miatt már a MÁV is korlátozásokat vezet be (naphire.hu)
Az árvízi helyzet ellenére továbbra is biztosított a vasúti közlekedés a MÁV-Volán-csoport hálózatán, csak az Esztergom-Komárom vonalon kellett eddig korlátozást bevezetni a Duna mentén, ezen a szakaszon buszok szállítják az utasokat - közölte a Mávinform kedd délután az MTI-vel.
szept. 17
17:51
"Jól nézel ki, meg sem ismertelek!" A legpofátlanabb kétélű bókok (Bien)
Nem csak a csajok lehetnek "bájosak", hanem bizony a pasik is. Csokorba szedtük a leggyakoribb álbókokat, amelyek olykor tudatosan, máskor pedig véletlenül jelentenek teljesen mást, mint aminek hangzanak…
szept. 17
17:57
Sportolólegendák szálltak be a Margitsziget megvédésébe - bezárják a Hajóst (Infostart)
A Hajós árvízvédelme olyan ügy, amely mellé számos ikon odaállt, például Darnyi Tamás is lapátolt homokot.
szept. 17
17:57
Sokan vannak veszélyben, kampányt indít Brüsszel (Portfolio)
Influenza és koronavírus elleni oltási kampányt indít a brüsszeli régió az átoltottság kiterjesztése és a veszélyeztetett emberek védelme érdekében - jelentette a The Brussels Times című, angol nyelvű brüsszeli hírportál kedden.
szept. 17
17:57
Habban fuldokló Németh Kristóf, törpék, műtigrisek – így rajtolt el az újjáélesztett Fort Boyard (Telex)
A nosztalgia miatt még működhetne is az újraélesztett gameshow, de az új verzió a régi sutaságait is továbbviszi. Élő tigris már nincs a műsorban, de a törpék visszatértek.
szept. 17
18:03
Örök életre ítélte gazdája az ország legöregebb tyúkját: Mami lepofozza a macskát és a kakast is rendre utasítja (Blikk)
Ha Petőfi Sándor ismerte volna Mamit, talán megfordította volna versének címét és Anyám tyúkja helyett a Tyúkjaim anyját tanulták volna a diákok a suliban. Mami ugyanis igazi matrónaként uralkodik a Siófok melletti kis falu baromfiudvarában, a legtöbb csibét itt ő költötte ki. És bár a születési anyakönyvi kivonat nem áll rendelkezésre, no meg hát
szept. 17
18:03
Drámai felvételek: így öntött el a Duna egy magyar települést (Portfolio)
A Győrhöz közeli Véneket elöntötte ma a Duna, erről készült képeket közölt az MTI.
szept. 17
18:03
Két férfit mentettek ki a rendőrök a megáradt Dunából (ATV)
Az eset Pozsonyban történt, és férfiakat még időben kimentették.
szept. 17
18:03
Ilyen sorsjegy még nem volt Magyarországon: 560 millió forintot kaparhatnak össze a játékosok (Pénzcentrum)
A kávézás hangulatát megidéző e-sorsjegyet vezetett be a Szerencsejáték Zrt. A Kávészünet+ sorsjegy gyakori nyerési élményt és magas nyereménytartalmat kínál a játékosoknak 50 millió forintos főnyereménnyel. A Kávészünet+ e-sorsjegy 1000 forintért kapható a vállalat online felületén, azaz bármikor és bárhonnan játszható.
szept. 17
18:03
Ha valami nem sikerült elsőre, nem jelenti azt, hogy soha nem is fog – szakértő mondja el, hogyan lehetsz sikeres vállalkozó (Glamour)
Jön egy heuréka pillanat és az ember azt gondolja: "van egy tuti ötletem - ezzel szétkeresem magam!" De aztán rátör a kiábrándító valóság, hogy előbb ki kellene lépni a biztos munkahelyről és vállalkozást indítani. Ilyenkor adja magát a kérdés: vajon jó, sikeres vállalkozó lennék?
szept. 17
18:03
Várhelyi kemény munkát ígér, mint egészségügyért és állatjólétért felelős EU-biztos (SzMo)
A fideszes politikus szerint nagy megtiszteltetés a kinevezése, ami a világ élén járó magyar egészségügynek is szól.
szept. 17
18:03
Várhelyi Olivér megtiszteltetésnek nevezte új biztosi jelölését (Magyar Hírlap)
A politikust Ursula Von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke az egészségügyért és állatjólétért felelős biztosi pozícióra jelölte.
szept. 17
18:09
Rajtol a labdarúgó Bajnokok Ligája – itt az összes nagy változás (Infostart)
Ma este lejátsszák az első mérkőzéseket a labdarúgó Bajnokok Ligája megújult főtábláján. Ne a megszokások alapján kövess a sorozatot, elmagyarázzuk, mik az újdonságok.
szept. 17
18:09
Brexit: zuhanórepülésben a britek EU-val folytatott kereskedelmének értéke (Adózóna)
Meredeken visszaesett az Európai Unió és Nagy-Britannia kétoldalú kereskedelmének értéke a brit EU-tagság megszűnése (Brexit) óta az egyik vezető brit gazdaságkutató műhely kedden ismertetett átfogó tanulmánya szerint.
szept. 17
18:09
Várhelyi kemény munkát ígér, mint egészségügyért és állatjólétért felelős EU-biztos (SzMo)
A fideszes politikus szerint nagy megtiszteltetés a kinevezése, ami a világ élén járó magyar egészségügynek is szól.
szept. 17
18:09
Jó Hír A Telekomtól Ingyenesen Aktiválható Beszélgetéssel, Extra Mobilnettel Segítik Az Árvíz Elleni Védekezést (KKV Magazin)
Szeptember 18. és 30. között mobil ügyfelei számára díjmentesen 100 perc beszélgetést, vagy 15 Gb mobilnetet biztosít, az aktiválástól számított 10 napra a Magyar Telekom az árvíz elleni védekezést segítve. Emellett, szintén ebben az időszakban, az árvízhelyzetben érintett mobil- és vezetékes ügyfelei a számlafizetési feltételekkel kapcsolatos könn
szept. 17
18:09
A Meta adatvédelmi és szülői felügyeletet vezet be az Instagramon (Demokrata)
A 16 év alatti felhasználók csak szülői engedéllyel módosíthatják az alapbeállításokat.
szept. 17
18:09
Szennyező illegális autóimporttal küzd Dél-Afrika (Autószektor)
A nyugati országok folyamatosan nyomást gyakorolnak Dél-Afrikára, hogy zárja be régi szénerőműveit és dekarbonizálja energiatermelését, ugyanakkor évente több százezer, rendkívül szennyező használt autót exportálnak a déli országokba, amelyeknek egy része az afrikai kontinensre kerül.  Bár Dél-Afrikában a helyi törvények tiltják a környezetszennyez
szept. 17
18:15
A tüdőembólia és tünetei (WebBeteg)
A tüdőembólia a tüdőartária vagy valamely ágának hirtelen kialakuló elzáródása. Leggyakrabban az érrendszer más részén felszakadt vérrög (trombus) okozza, amely a vérárammal a tüdőbe jutva érelzáródást okoz. Hátterében leggyakrabban a mélyvénás trombózis áll.
szept. 17
18:15
Fotókon, ahogy a Duna a rakpartokat ostromolja (Növekedés)
Nagy erőkkel dolgozik a fővárosi védvonali zárásokon az árvíz miatt a Fővárosi Csatornázási Művek négyszáz munkatársa, az irányításuk alatt működő alvállalkozók dolgozói és a katasztrófavédelem által kiképzett önkéntesek - közölte a társaság kedden az MTI-vel. Fotókon mutatjuk a mai állapotokat a rakpartoknál.
szept. 17
18:15
Bréking: Mégis nyomoznak a Fudan ügyében, Vadai Ágnes megkapta a bizonyítékokat (Nyugati Fény)
Lehet, hogy mégis történt bűncselekmény.
szept. 17
18:15
Trumpot nem lehet beárazni – három kockázat a tengeren túlról, ami a magyar pénztárcákra is nagy hatással lehet (Forbes)
A sajtóesemény elején az elnök-vezérigazgató viccesen az épp szomszéd teremben sajtótájékoztatót tartó Nagy Mártonnak üzent.

Keresés