2024. szeptember 17. kedd

szept. 17
8:45
Felnőttkorban ilyen alattomos, bevezető tünetekkel is kezdődhet a tüdőgyulladás (EgészségKalauz)
Tudta, hogy a tüdőgyulladás világszerte a tíz vezető halálok között van?
szept. 17
8:51
Durván tombol az árvíz a szomszédos országokban (HírTV)
Óráról órára egyre nagyobb a katasztrófa.
szept. 17
8:51
Szalay-Bobrovniczky Kristóf leszögezte, annyi katona megy a gátakra, amennyi csak kell (hirado.hu)
Sokan a "Szeretem, Megvédem!" kampány hatására döntöttek úgy, hogy polgári hivatásuk vagy tanulmányaik folytatása mellett részt vállalnak Magyarország biztonságának megőrzésében.
szept. 17
8:51
Hamarosan kiderül, hányan laknak pontosan a világ legnépesebb országában (Portfolio)
India hamarosan elvégzi a régóta halogatott népszámlálást, amely eredetileg 2021-ben lett volna esedékes – írta a Reuters. Amit Shah belügyminiszter kedden jelentette be, hogy az ország készen áll a felmérés megkezdésére. India pár éve a világ legnépesebb országgá vált.
szept. 17
8:51
Érkezik az árvíz Szigetközbe, pénteken tetőzhet a Duna Budapestnél (ATV)
A Szigetközbe lassan megérkezik az árvíz, a Duna többi szakaszán pedig továbbra is felkészülnek az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) szakemberei az árra – mondta a szervezet szóvivője kedd reggel a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.
szept. 17
8:51
Már több száz halottja van a szélsőséges időjárásnak (vg.hu)
Kilenc régióban csaknem 400 segélytábort nyitottak.
szept. 17
8:51
Ennyi pénz kellene a kényelmes élethez a magyar nyugdíjasoknak (Márkamonitor)
Ahhoz, hogy szűken menedzselni lehessen a mindennapokat a nyugdíjba vonulás után, havonta átlagosan közel 240 ezer forintra lenne szükség a K&H friss, középkorúak körében végzett biztos jövő felmérés szerint. A kényelmes időskori élethez a válaszadók szerint átlagban 389 ezer forintra lenne szükségük.   Az árak tavalyi emelkedése látványos változás
szept. 17
8:51
Itt tart a forint kedd reggel (Magyar Hírlap)
Az euró árfolyama reggel hét óra után 394,56 forint volt az előző esti 394,07 forint után.
szept. 17
8:51
Újabb hollywoodi színész érkezett, ezúttal a debreceni Csokonai Nemzeti Színházba (Magyar Nemzet)
A remény rabjai sztárjának új darabját mutatják be.
szept. 17
8:51
Minden merényletkísérlet végül Trumpot erősíti (Mandiner)
A volt elnököt és mostani elnökjelöltet már második alkalommal próbálták megölni.
szept. 17
8:51
Nyersen szuperek, főzve már alig. Ezeket az élelmiszereket, ha lehet, ne főzd meg! (Bien)
Vannak olyan élelmiszerek, melyeket a különböző betegségek elkerülése végett jobb főzve elfogyasztani, de ne felejtsük azokat sem, melyek akkor a legjobbak, ha nem éri őket hőhatás, azaz, ha nyersen fogyasztjuk őket! Ekkor őrzik meg ugyanis leginkább alapvető vitamintartalmukat.
szept. 17
8:51
Pintér Sándor 60 ezret adott pálinkára Gönyűben az árvíz ellen védekezőknek (Most Hír)
Várható olvasási idő: < 1 perc Pintér Sándor belügyminiszter is megtekintette az árvíz elleni védekezést Gönyűn.
szept. 17
8:53
Szerdától új időszámítás kezdődik a Wall Streeten (vg.hu)
Nagy valószínűséggel kamatcsökkentésbe fog a Fed, de ki nyeri vele a legtöbbet?
szept. 17
8:53
Testkamerát szereltek a ferihegyi reptér csomagrakodóira, egyszeriben megszűnt a bőröndök dézsmálása (Mandiner)
A világszinten is egyedülálló újítás miatt Ferihegy az egyik legbiztonságosabb repülőtér lett Európában.
szept. 17
8:57
Mesterséges intelligenciával támadnak a csalók: óriási pénzeket lophatnak el (Adózóna)
A mesterséges intelligencia megjelenése a pénzügyi csalók eszköztárában oda vezetett, hogy a laikusok már nem bízhatnak abban, amit látnak vagy hallanak, mert hamis lehet. Egyszerű módszerekkel felismerhetők a támadások – figyelmeztet a K&amp;H Bank.
szept. 17
8:57
Mentik a vadállományt a Gemencben az árvíz elől (hirado.hu)
A társaság azt kéri, hogy az árhullám elvonulásáig személyes jelenlétével senki se zavarja az állatok menekülését és az erdészek, vadgazdálkodási szakemberek mentési és árvízvédelmi munkáját.
szept. 17
8:57
Több mint kétszáz ember munkahelye került veszélybe a nagyatádi cérnagyárban (HR Portál)
A nagyatádi cérnagyárban a dolgozók júliusban kaptak utoljára fizetést, az augusztus végén lejáró szerződéseket már nem hosszabbították meg és vannak, akiket mindössze két hétre vettek fel - derül ki az ATV Híradójából.
szept. 17
8:57
A belső határok visszaállításának végső megoldásnak kell lennie, mondta a horvát belügyminiszter (hirado.hu)
Horvátország azon kevés ország közé tartozik, amelynek az elmúlt nyolc évben nem kellett semmin változtatni, ami az illegális migráció megállítását illeti.
szept. 17
8:57
Az eltűnt másodpercek nyomában – Leclerc szerint a Ferrarinak is van mit felülvizsgálnia (m4sport.hu)
A rossz helyzetfelismerést tartja Charles Leclerc a bakui vereségük elsődleges okának. Míg ő Oscar Piastri ellen hibázott, a Ferrari is követett el egy sokba kerülő baklövést.
szept. 17
8:57
Folyik a víz minden lyukból: záporoznak a bizarr kárbejelentések az esőzés miatt (Infostart)
Az árvíz és az extrém időjárás miatt kimagaslóan nagy kártérítésre készülhetnek a biztosítók. Az elmúlt napokban lesett rendkívüli csapadék miatt olyan károkról érkeztek bejelentések, amelyeket korábban nem tapasztaltak az ingatlantulajdonosok: sok háztartásban a konnektorból, az elektromos vezetékekből, és a lámpatestek mellől is folyt be csapadék
szept. 17
8:57
Az iraki miniszterelnök most már hazaküldené az amerikai katonákat (vg.hu)
Az Iszlám Állam már nem probléma, ezért jobb lenne, ha az amerikaiak is hazamennének.
szept. 17
8:57
Lezárták a Margitszigetet és a rakpartokat a fővárosban, egy települést napokra elszigetelhet az árvíz a külvilágtól (Femcafe)
Hétfő estétől a rakpartokat, keddtől pedig a Margiszigetet zárták le Budapesten az árvíz miatt. A rendkívüli helyzet miatt több tömegközlekedési eszköz menetrendje is változott.
szept. 17
8:57
Kínos! Jennifer Lopez csúnyán kihasználta Matt Damont (Life)
A sztárpár válása lassan követhetetlen lesz. Jennifer Lopez mindenesetre még mindig nem bánja, ha Ben Affleck odafigyel rá.
szept. 17
8:57
Halálos májzsugorhoz vezethet,ha nem változtat a diagnózis után sem (Magyar Hírlap)
A zsírmáj megelőzése kulcsfontosságú, mivel ez az állapot súlyos májkárosodáshoz és egyéb egészségügyi problémákhoz vezethet.
szept. 17
8:57
Mesterzenészek (Demokrata)
A Dream Theater teljes életművéből összeállított műsorával lép színpadra, hogy megidézze az elmúlt négy évtizedet.
szept. 17
8:57
Alattomos, arcátlan támadás Orbán Viktor ellen (Magyar Nemzet)
Szégyen!
szept. 17
8:57
Több gólt szeretne látni Szoboszlaitól a Liverpool új edzője (Liner)
Ugyan Arne Slot elégedett Szoboszlai Dominik teljesítményével, gólokat vár tőle a Liverpoolnál.
szept. 17
8:57
Csődvédelmet kérhetnek a népszerű műanyag dobozos cégre (Forbes)
A vállalatnak több mint 700 millió dolláros tartozása van, a cég júniusban már a gyárbezáráson is gondolkodott.
szept. 17
8:57
Megvan, kié a legjobb értékelés a Fradi-játékosok közül a népszerű futball-videojátékban (Sportal)
A Ferencváros játékosai is megkapták az értékelésekkel ellátott virtuális kártyáikat az Ea Sports Fc 25-ben.
szept. 17
8:57
A Liverpool edzője elégedett Szoboszlaival, de most már gólokat is vár tőle (Telex)
Arne Slot szerint a magyar válogatott futballistának hatékonyabbnak kell lennie a kapu előtt.
szept. 17
8:57
Gyurcsány Ferenc drámai beszámolót tett közzé az árvíz elleni védekezés második napjáról (naphire.hu)
A DK politikusa arra kér mindenkit, hogy menjenek segíteni az árvíz elleni védekezésben.
szept. 17
8:57
Kabát Petiékre ráhívták a rendőrséget! (Digital Hungary)
Elfajult a bulit követő afterparty, a rendőrök elől menekülő másnapos csapatot Kondás Elemér is kiosztotta!
szept. 17
8:57
Ne hallgasson másra az egyik csillagjegy! (Karrier Trend)
A Mérlegnek vissza kell nyernie az önbizalmát, a Bak tegyen meg mindent a kikapcsolódásért! Karrier horoszkóp: 2024.09.17. Kos Az az érzésed, hogy mindenki más dolga a te felelősséged. Ösztönösen azt akarod, hogy egyszerre többféle projektben vegyél részt. Ügyelj arra, hogy ne lépd át a határvonalat a hasznos tanácsoktól az kemény ítélkezésig. Bika
szept. 17
8:57
Boris ciklon: 33 centiméteres kilengést mértek a Balatonnál (Liner)
A viharos szél megbillentette a Balatont.
szept. 17
8:57
Borjúnevelés - segít a Noack Magyarország Kft. (Magro)
Az üsző borjak nevelése kiemelten fontos a tejtermelő gazdaságok számára, mivel az egészséges és gyorsan növekvő borjak biztosítják a jövőbeni magas tejhozamot. A Noack Magyarország több speciális terméket is forgalmaz, amelyek hozzájárulnak a borjak optimális fejlődéséhez. Ezek közé tartozik az Ascomilk tejpótló, a Garant Kalber Müsli Omega borjút
szept. 17
9:01
Már nem titok: Tóth Gabi most közölte a fantasztikus hírt (Most Hír)
Várható olvasási idő: < 1 perc Tóth Gabi és szerelme, Papp Máté Bence nagy döntést hozott.
szept. 17
9:03
Aggasztó hírek érkeztek: eltűnt egy kislány a XVII. kerületből (BorsOnline)
A hatóságok a lakosság segítségét kérik.
szept. 17
9:03
Orbán Viktor megint ki fog térni a hitéből ettől a brüsszeli hírtől (Privátbankár)
Megkerülnék a magyar vétót az Ukrajnának nyújtandó gigahitel ügyében.
szept. 17
9:03
Lezárták a Margitszigetet (Portfolio)
Hétfő estétől lezárva a rakpartok és keddtől a Margitsziget, változott a 34-es busz útvonala, a 2, a 2B és a 23-as villamos pedig keddtől nem jár a Széchenyi tér és a Március 15. tér között – tette közzé Karácsony Gergely facebook-posztjában.
szept. 17
9:03
A Boeing befagyasztja a munkaerő-felvételt (444.hu)
Válaszul arra, hogy negyedik napja sztrájkol 30 ezer dolgozójuk.
szept. 17
9:03
Mérsékelten csordogált a pénz ebbe a befektetésbe (Azenpenzem)
Augusztusban 95 milliárd forinttal, 0,6 százalékkal nőtt a befektetési alapokban kezelt vagyon, bár ennél több, 106 milliárd forint friss tőke érkezett – adta hírül a BAMOSZ. A legtöbb pénz az abszolút hozamú és a vegyes alapokba áramlott.
szept. 17
9:03
Várhelyi Sándor, 81 éves jógaoktató: Hogy mi az életcélom? Az egészség (WMN)
A 82. életévét taposó Várhelyi Sándor három évtizede oktat jógát Pécsen. A jóga egészségmegőrző erejében pedig olyannyira hisz, hogy harmadikos gimnazista kora óta ő is mindennap jógázik.
szept. 17
9:03
Tömegesen pusztulnak a fecskék, mészárszékké váltak az országutak – így segíthetsz a madarakon! (Sassy)
Hagyd őket melegedni, és a bokrok, bozótok felrázásával juttasd őket élelemhez: szúnyogokhoz. A megmaradt állománynak ez életmentő lesz, ami az embernek is nagyon jó.
szept. 17
9:03
Ne hallgasson másra az egyik csillagjegy! (Karrier Trend)
A Mérlegnek vissza kell nyernie az önbizalmát, a Bak tegyen meg mindent a kikapcsolódásért! Karrier horoszkóp: 2024.09.17. Kos Az az érzésed, hogy mindenki más dolga a te felelősséged. Ösztönösen azt akarod, hogy egyszerre többféle projektben vegyél részt. Ügyelj arra, hogy ne lépd át a határvonalat a hasznos tanácsoktól az kemény ítélkezésig. Bika
szept. 17
9:03
Mutatjuk, hol ebédelt Budapesten a Dallas Bobbyja (Vince)
Bobby Ewing, azaz Patrick Duffy a budapestiek új törzshelyén kóstolta meg az őszi étlap ikonikus fogásait. Patrick Duffy, alias Bobby Ewing Újbuda új törzshelyén ebédelt. A CineFest filmfesztiválra érkező világsztár
szept. 17
9:03
Ez a 3 csillagjegy biztosan összetöri a szívedet (StoryMix)
Ez a 3 csillagjegy biztosan összetöri a szívedet, kár reménykedni a hosszú, boldog kapcsolatban. Mindenki szeretne olyan párkapcsolatot, ami biztos alapokra épül, ami nyugalmat, harmóniát áraszt és ami a szeretetről, szerelemről, hűségről szól. Sajnos ez nem mindig jön össze, főleg ha olyan emberbe szeretsz bele, aki nem méltó az érzelmeidre. Létez
szept. 17
9:09
Gyerekeket ültettek a csempészcigarettákra (Piac és Profit)
Több mint négymillió forint értékű adózatlan cigaretta és dohány került elő egy bolgár autóból, melyben két kisgyermek is utazott. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Bevetési Igazgatóságának pénzügyőrei költségvetési csalás bűncselekménye miatt indítottak eljárást.
szept. 17
9:09
Péntek éjjel tetőzhet a Duna Budapesten a legmagasabb fokú készültség mellett (Infostart)
Éjjel-nappal dolgoznak a Szigetközben, a Dunakanyarban csütörtökön, Budapesten pénteken lehet a legmagasabb a vízállás, de mint Siklós Gabriella vízügyi szóvivő az InfoRádióban kedden figyelmeztetett, a lassan vonuló árhullám még apadáskor is okozhat gondokat a gátakon.
szept. 17
9:09
Árvíz: csütörtöktől várhatóak a kritikus napok (Azenpenzem)
A Duna tetőzését a Szigetközben csütörtökre várják. Esztergomnál csütörtök éjjel, péntek hajnalban, Budapesten péntek éjszaka, szombat hajnalban, Bajánál és Mohácsnál pedig a következő héten tetőzhet a folyó.
szept. 17
9:09
Kisoroszit több mint egy hétre elvághatja a külvilágtól az árvíz (SzMo)
6-8 napig vághatja el a külvilágtól Kisoroszit a Duna. A polgármester szerint ez a legnagyobb baj, de felkészültek rá.

Keresés