Igazi csemege a kormány személyzeti politikáját követők számára egy friss kinevezés. A Kulturális és Innovációs Minisztériumba új helyettes államtitkár kerül, akinek férje, Pósán László, aki 1998 óta a Fidesz országgyűlési képviselője, jelenleg pedig a területet felügyelő kulturális bizottság elnöke.
A többszöri árcsökkenés és meredek esés után a hétvégén megszakadt az üzemanyagárak kedvező trendje. A holtankoljak.hu információi szerint ezen a héten, szombaton nem történt változás az árakban. Az elmúlt hetekben a benzin és a gázolaj árának folyamatos csökkenését elsősorban az olaj árának drasztikus zuhanása okozta. Mindez annak ellenére történt
Kevés embernek kell ebben az országban bemutatni Nótár Mary-t, aki a kétezres évek elején kezdte pályafutását szinte gyerekként. A roma pop időközben egyre nagyobb népszerűségre tett szert, a műfaj bekúszott a fesztiválok és klubok színpadára is.
Oscar Piastri, a McLaren ausztrál versenyzője nyerte a vasárnapi Forma-1-es Azeri Nagydíjat Bakuban, ahol az idei szezon eddigi legizgalmasabb viadalát láthatták a szurkolók.
Sajnos sok nő nem hiszi el, hogy szex közben is eljuthat a csúcsra, vagy olyan orgazmust élhet át, ami egészen fantasztikusnak minősíthető. Mi kell ehhez?
Azzal mindannyian tisztában vagyunk, hogy a rovarok kiváló tápanyagforrásnak számítanak, hiszen nagy mennyiségben tartalmaznak minőségi fehérjéket. Emellett a tenyésztésük sokkal kevésbé terheli a környezetet, mint ahogyan azt a húsipar teszi. De van itt még valami!
Vasárnap délutántól a Komárom–Esztergom vonalon az S74-es vonatok helyett már pótlóbuszok közlekednek, mivel a vasútvonal egy szakaszon a parton halad, a vízügyi védmű részét képezi.
Tokaji borok bizonyultak a legjobbnak a 3. Winelovers Wine Awards nemzetközi borversenyen, amelynek eredményeit szombaton hirdették ki a budapesti Corinthia Hotelben megtartott Winelovers 100 Nagykóstolón.
Az Európai Bizottság jóváhagyta, hogy az uniós tagállamok a közös agrárpolitika (KAP) forrásaiból magasabb előlegeket fizessenek a mezőgazdasági termelőknek.
Kihúzták a Hatoslottó 2024/37. heti nyerőszámait. Ezen a játékhéten sem volt telitalálat, így a 38. héten már 730 millió forintért játszhatnak a játékosok.
Sporttörténelmi magyar sikert ért el strandröplabdában a Stréli Bence, Dóczi Domonkos páros, amely győzött a Beach Pro Tour Future sorozat kínai állomásán.
Az élelmiszer- és élelmiszer-jellegű vegyes kiskereskedelemben a forgalom volumene 2,0%-kal bővült. Az élelmiszer-kiskereskedelem 76%-át adó élelmiszer-jellegű vegyes üzletek értékesítési volumene 2,6, az élelmiszer-, ital-, dohányáru-szaküzleteké 0,3%-kal növekedett.
Jön az ár, de mi készen állunk; az eredményes védekezés feltétele a fegyelmezett munka és a jó szervezettség – közölte az agrárminiszter a közösségi oldalán vasárnap. A Facebookra feltöltött videóban Nagy István elmondta: minden idők legnagyobb árvize fenyegeti Mosonmagyaróvárt és a Szigetköz térségét. A Duna és a Lajta vízgyűjtő területein rendkív
Mindketten a dobogóért küzdöttek, mindketten a falban kötöttek ki. Carlos Sainz és Sergio Pérez bakui verseny hajrájában történt ütközését az FIA vizsgálja. A spanyol nem érzi hibásnak magát.
Az ázsiai lódarázs megjelenése komoly fenyegetést jelent a hazai méhészetre és ökoszisztémára. A Mate és a BME közös kutatásában kifejlesztett, új generációs rádiótelemetriás eszköze segíthet a darázsfészkek hatékonyabb megtalálásában.
Túlterhelt volt a hajó, ami felborult és elsüllyedt, több tucat ember halálát okozva. Legalább 45 áldozata van a balesetnek az MTI szerint, de külföldi források 64 halottról írnak. A hajón körülbelül 75-en lehettek, de nem ismertek a pontos számok.
Nem sokkal a verseny leintése után már be is azonosította hibáját Charles Leclerc, ami alaposan megnehezítette számára, hogy megnyerje az Azeri Nagydíjat – s végül a második helyen végzett Oscar Piastri mögött.
A német másodosztályú labdarúgó-bajnokságban (Bundesliga 2.) szereplő Hertha Bsc hazai pályán szenvedett kétgólos vereséget a Fortuna Düsseldorf ellen. Az első félidőben a berliniek védője, Linus Gechter súlyos sérülést szenvedett.
Oroszország egy hét leforgása alatt mintegy harminc darab különböző típusú rakétát, több mint nyolcszáz irányított légibombát és csaknem háromszáz csapásmérő drónt vetett be Ukrajna ellen.
Az elmúlt években rengeteg változás történt az életében, és bár maga sem számított rá, az új feladatok új lehetőségeket hoztak számára. Ott Anna irodalomszervező és könyvklub-alapító most édesanyaként mesél a könyvek iránti szeretetéről, amelyet az anyaszerep tökéletesen kiegészít.
Valótlan hirdetéseket tettek közzé bűnözők a Magyar Nemzeti Bank (MNB) és egy tőzsdei kibocsátó állítólagos befektetési programjáról. Az MNB közleménye szerint a csalók a közösségi médiában vélhetően robotokkal tették közzé a hirdetéseket, amelyek olyan felületre vezetik tovább az érdeklődőket, ahol megadhatják az adataikat. Ezt követően szerződést