Vasárnap reggel 2,26 méter magasan állt a Wien folyó szintje a Kennedy hídnál. Tegnap csak fél méter volt. Ma reggelre azonban már az osztrák fővárosban is házakat árasztott el a víz, van, ahol csak csónakkal lehet közlekedni. Penzing, Landstrasse és Donaustadt negyedekben már nincs áram és valószínűleg hamarosan le kell állítani a metróközlekedést
Több mint félezer vízügyes érkezik a védekezéshez az északi és nyugati országrészbe, harminc műszaki irányító pedig az önkormányzatokat segíti. Önkéntesek is sok helyen csatlakoznak a védekezéshez.
Egy kisbusz és két személyautó ütközött össze az M3-as autópálya Budapest felé vezető oldalán, a 32-es és 33-as kilométerszelvény között, Gödöllő közelében. A balesethez az aszódi hivatásos tűzoltókat riasztották, akik áramtalanították a járműveket. Az érintett sztrádaszakaszon egy sávon halad a forgalom, torlódásra kell számítani. Az Útinform azt
Nem jött össze a futamgyőzelem a pole-ból induló Charles Leclerc számára az Azeri Nagydíjon: a Ferrari monacói versenyzőjét Oscar Piastri utasította maga mögé.
Európában első alkalommal Magyarországon tartotta díszbemutatóját az amerikai The Duel (A párbaj) című, többszörös díjnyertes film alkotói gárdája. A film azért lehet talán egy fokkal érdekesebb a magyar közönség számára, mert az egyik legszebb magyar modell, Palvin Barbara férje, Dylan Sprouse főszereplésével készült.
A Mávinform vasárnap reggeli tájékoztatása szerint fakidőlés okozott késést a Pápa-Csorna vonalon, valamint a Székesfehérvár-Komárom közötti S150-es vonatoknál.
Palvin Barbara és Dylan Sprouse Amerikából egyenesen egy magyar kisvárosba utaztak, hogy együtt léphessenek a BOTANIQ Turai Kastély vörös szőnyegére a színész The Duel című filmjének európai díszbemutatóján. Még egy csók is elcsattant köztük a kamerák előtt!
A kutatási eredmények nem túlzás, hogy átírják a történelmet: a leghatalmasabb ősi városokat nem Mezopotámiában kell keresni, hanem hazánk szomszédjában.
Az autóvásárlás jelentős kiadás, ezért a sofőrök általában alaposan megfontolják, mennyi pénzt érdemes erre fordítaniuk. A carVertical autóipari adatokat elemző cég friss kutatása azt vizsgálta, hogy különböző európai országokban, köztük Magyarországon, hány hónapnyi munkára van szükség egy átlagos használt autó megvásárlásához az adott országokban
Néha mindenkinél elszakad a cérna és ilyenkor jobb, ha senki nem jön a közelünkbe. Nők esetében, ez havonta egyszer biztosan megtörténik, de egy hatékony technika alkalmazásával, nem kell megvárnod, míg felrobbansz. Helyette inkább vedd körbe magad védelmező burokkal!
Külföldi sajtóértesülések szerint több mint 100 év után diagnosztizáltak kolerás esetet Bulgáriában. A 23 éves férfi Újdelhiből érkezett az országba. A beteg szeptember 3-án kezdte mutatni az akut hasmenés tüneteit, azóta izolálták, és az orvosok szerint jó általános egészségi állapotban van. A családtagokat szintén karanténba helyezték.
Az elbirtoklás legális jogintézmény, mellyel bárki ingyen és bérmentve juthat ingatlanhoz. De ami utána következhet... Nos, azt mindenkinek mérlegelnie kell, megéri-e.
A magyar mezőgazdaságban az állattartás továbbra is kiemelt szerepet tölt be,ezen belül különösen a szárnyas feldolgozás az, ahol jelentős hozzáadott érték mellett az exportképesség is folyamatosan nő - jelentette ki dr. Felkai Beáta Olga.
A hétvégi viharok főként a Dunántúlon okoztak károkat, leginkább a kidőlt fák jelentettek problémát, adtak okot a katasztrófavédelem munkatársainak beavatkozására.
Soha nem mértek még szeptember 14-én olyan erős szelet, mint most szombaton, de ennyi eső sem esett: 87,4 milliméter, ami gyakorlatilag kéthavi "adagnak" felel meg.
Visszatért a Netflix sikeres, de megosztó romantikus sorozata, illetve megtudhatunk mindent a Vogue-ról, és a '90-es évek divatvilágáról. Heti streamingajánló.
Miközben az idén életbe lépett törvényhez kapcsolódóan jövőre még csak egy szűk nagyvállalati körnek kell fenntarthatósági jelentést és ESG beszámolót készíteni a 2024-es tevékenysége után, 2025-re már drasztikus mértékben kibővül ez a kör. Dr. Bayer Boglárka, a PwC menedzsere kiemeli: amellett, hogy új jogszabályok is születtek, az érintetti körbe
Költői hajlamú dalszerző – mondja Szűcs Krisztiánról Bródy János. Az átváltozás nagymestere – tartja róla a zenészszakma és a közönség. Olyan alkotó, akinél a komoly mondanivaló és a humor kéz a kézben jár, és akinek fontos a kettő közötti egyensúly: „ennyi tapasztalattal a hátam mögött már szinte soha nem teszek eperfagyit a marhapörköltbe, pedig