Soron kívüli egyeztetést kezdeményezett Prof. dr. Grósz Andor, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) elnöke Pintér Sándor belügyminiszterrel azt követően, hogy a Magyarország–Bosznia-Hercegovina Nemzetek Ligája-mérkőzés előtt a bosnyák szurkolók rendőri kísérettel vonultak végig a budapesti zsidónegyedben, miközben Palesztinát él
A gazdasági semlegesség öt pontjáról kérdezték péntek reggelt a Kossuth Rádióban. A miniszterelnök szerint elszoktunk a gazdasági semlegesség kifejezéstől, pedig a magyar politikában gyakran használtuk a semlegesség szót, ha ki akartunk maradni valami rosszból, de ritkán alkalmaztuk a gazdaságra.
A semlegességről, a gazdasági növekedésről beszélt a Kossuth Rádióban a miniszterelnök: máshogy értékeli a számokat, mint a közgazdászok, és szerinte a magyarok túlvannak a nehezén.
Egyre feszültebb az eddig harmonikusan működő város és atomerőművének kapcsolata. Most épp több ezer vendégmunkás jöhet. Mi történt? Egy ötezer főnek otthont adó, saját infrastruktúrával rendelkező komplexum épül fel Paks mellett a Paks II. építéséhez a városba érkező dolgozóknak – mondta el Rákóczi Péter, a Paks II. Zrt. kommunikációs igazgatója a
Ma a 24 órás napi csapadékösszeg a Dunántúlon nagyobb területen meghaladhatja a 20 mm-t, az északnyugati harmadban a 30 mm-t, lokálisan nyugaton az 50 mm-t. A középső országrész északi területein, illetve éjfélig északkeleten is van esély 20 mm-t meghaladó csapadékösszegek kialakulására.
Rekordszámú, több mint 3,7 millió első tartózkodási engedélyt adtak ki tavaly az Európai Unió területén nem EU-s állampolgároknak, 4,7 százalékkal többet, mint 2022-ben - derült ki az uniós statisztikai hivatal, az Eurostat csütörtökön közreadott jelentéséből.
A többdimenziós kampányelemek azon értékekre koncentrálnak, amelyek az elmúlt évtizedek során egybeforrtak a márkával – a kivételes dinamika, az innovatív technológia, az összetéveszthetetlen formanyelv és a vérpezsdítő vezetési élmény egyedülálló harmóniájára. A nemzetközi kampány elsősorban videós tartalmakkal építkezik. Az első reklámfilm egy 3
A mai gyorsan változó üzleti környezetben a vállalatok számára a jövőállóság elérése kulcsfontosságú. Azonban a versenyképesség fenntartásához nem elegendő csupán a technológiai fejlesztésekre és piaci trendekre koncentrálni. A szervezeti kultúra és azon belül a vezetői kultúra meghatározó tényezője a vállalat hosszú távú sikerének. Ezen tényezők n
A gazdasági semlegesség öt pontjáról kérdezték péntek reggelt a Kossuth Rádióban. A miniszterelnök szerint elszoktunk a gazdasági semlegesség kifejezéstől, pedig a magyar politikában gyakran használtuk a semlegesség szót, ha ki akartunk maradni valami rosszból, de ritkán alkalmaztuk a gazdaságra.
Az olasz színész-énekes jelenleg is Magyarországon forgat, a hétvégén pedig Budapesten tartják vadonatúj filmjének zártkörű világpremierjét, melyre ő is hivatalos.
Élményt adó és gondoskodó, intelligens otthon címmel mutatta be vízióját a jövő életmódjáról az Lg Electronics a 2024-es Ifa-n. A vállalat kiállítási standja azt szemléltette, hogyan néz majd ki az az otthon, amelyben az Lg mesterségesintelligencia-megoldásai szolgálják ki az ott lakókat – és adott esetben akár a háziállataikat is. A gondoskodó o
Az ingatlanszektor a klímakrízis kezelésének egyik kulcsszereplője lehet, hiszen az új kivitelezések és a meglévő épületek fenntarthatóbbá tétele a teljes ÜHG kibocsátás több mint 40 százalékára kedvező hatást gyakorol. A Gránit Pólus Csoport ESG és Vállalati kapcsolatokért felelős vezetője ennek állomásainak fő mérföldköveit mutatta be a stratégia
Nagyon látványos és ízekben izgalmas kiegészítője lehet különböző desszerteknek, tortáknak, pohárkrémeknek. De önmagában, egy gombóc vanílilafagylaltal is tökéletes! Az elkészítése nem igényel jedi-szintet a konyhában, pláne, ha követitek a lépéseket. ????
Szacsvay Lászlónak nyolc lyukat fúrtak a hasába, ugyanis egy komoly beavatkozáson esett át a nyáron. A színészlegenda még mindig lábadozik, vannak fájdalmai is, de elmondása szerint egyre jobban érzi magát. Az érdemes és kiváló művész, ahogy mindig, most is humorral kezeli a gyógyulási folyamatot.
Felkerült a Nav honlapjára, melyik civil szervezet mennyi pénzt kapott a tavalyi 1 százalékos felajánlásokból. A tavalyi év után 1,77 millióan adtak le egy százalékos nyilatkozatot, ami nagyjából megegyezik azzal, amennyien egy évvel korábban rendelkeztek adójuk egy százalékáról. Ők most összesen 17 milliárd forint sorsáról dönthettek, ami nagyjá
Amennyiben a kertünket rendszeresen ellepik a csigák, érdemes csigacsapdát kihelyezni a kártételek megakadályozása érdekében. Hiszi vagy sem, ez a csapda otthon nagyon gyorsan, házilag is elkészíthető!
A biztonsági piac meghatározó szereplője igyekszik eljelentékteleníteni a dark weben keringő információk szerint 440 gigabájtnyi adat illetéktelen kezekbe kerülésének ügyét.
A maradványokat tényleg a Hobbit törpkirályáról, Tölgypajzsos Thorinról nevezték el, mivel egy olyan faj egyede volt, amely 50 ezer éve élt a barlangokban, és nem tartozott a homo sapiens sapiens közé.
Chad McQueen, az 1984-es Karate kölyök és a Cobra Kai sorozat sztárja 63 éves korában hunyt el kaliforniai otthonában szervi elégtelenség következtében. A Steve McQueen fiaként is ismert színész és autóversenyző élete utolsó pillanataiban a családja körében volt. McQueen maradandó nyomot hagyott maga után.
Nem lesz következő elnökjelölti vita, Donald Trump erről sajt közösségi oldalán nyilatkozott. A reuters felmérése szerint 47:42 százalék Harris, illetve Trump támogatottsága irszágosan, azonban az elnökválasztás végső eredményét a billegő államok döntik el, ahol szoros a csata és több helyen Trump vezet.
Drezdában szerdára virradóra leomlott az Elbán átívelő Carola-híd egy része, péntek este pedig újabb darabok estek le a híd megmaradt szerkezetéről, és félő, hogy a még álló hídrészek is összeomlanak. Az Elbán vasárnapra áradást várnak, ez tovább nehezíti a helyzetet, írja a Bild.
A sárgafejű királyka az év utolsó hónapjait szokta hazánkban tölti. A sárgafejű királyka Magyarország legkisebb madarának számít, súlya alig éri el az 5 grammot. Rövidtávú vonuló, de bizonyos populációk egész télen kitartanak a költőhelyükön. Főként március-április, illetve szeptember-október környékén jelenik meg hazánkban. Ki