2024. szeptember 13. péntek

szept. 13
12:27
Nagy Márton a versenyképesség növelésének fontosságát hangsúlyozta a Budapesten megrendezett Eurofi konferencián (Magyar Hírlap)
A miniszter kiemelte, Európa lemaradóban van versenytársaival szemben, ezért létfontosságú a versenyképességének folyamatos erősítése.
szept. 13
12:27
Olyat hadovált Orbán pénteken, hogy még Putyin is mellécsorgatta a teát a szamovárból (Nyugati Fény)
Lehet, hogy félre is nyelt közben.
szept. 13
12:27
Migránsok buszoztatása: máshol ez teljesen bevett, mindennapos gyakorlat (Mandiner)
Nem magyar találmány, hogy az illegális bevándorlókat buszokra rakják.
szept. 13
12:27
Rimár Tamásék kalandok után győztek Győrben az ORB3-ban (Racing)
Az ORB3 győztesei bőséggel gyakorolták a kerékcserét a II. WHB Győr Rallyn.
szept. 13
12:33
Gyengülésnek indult a forint, szárnyal a jen (Portfolio)
Az egy héttel ezelőtti forintgyengülés mintegy felét ledolgozta az árfolyam a elmúlt napokban, így az euróval szembeni árolyam kicsivel 395 környékén tud kezdeni pénteken.
szept. 13
12:33
Sokkoló számokat tett közzé a KSH: kiderült, mennyit keresnek a magyarok (ATV)
2023-ban a havi átlagkereset bruttó 589 114 forint volt, mégis négyből hárman ennél kevesebbet kerestek, sőt a teljes munkaidőben dolgozók csaknem felének volt bruttó 450 ezer forintnál alacsonyabb a fizetése.
szept. 13
12:33
Íme az újabb bizonyíték, mekkora bajban a nyugati autógyártás! (Autónavigátor)
Kína néhány éve még nem szívesen engedett betekintést a kulisszák mögé, ám az autóiparban a globális terjeszkedés eredményeképp egyre szívesebben
szept. 13
12:33
Brutális árhullám jön a Dunán, a legmagasabb árvízvédelmi készültség lép életbe Budapesten (SzMo)
Az Országos Vízjelző Szolgálat szerint a következő egy hétben a Duna Nagybajcs és Budapest közötti szakaszán több helyen is szükség lesz a legmagasabb fokú árvízvédelmi készültségre. A Duna vízállása akár a 800 centit is meghaladhatja.
szept. 13
12:33
Magyar Péter Brüsszel kezébe adná a magyar határok védelmét (Demokrata)
Ha ez megvalósulna, akkor korlátlanul özönlenének be a migránsok Magyarországra.
szept. 13
12:33
Az Eu legnagyobb éves visszaesését produkálta a magyar ipar júliusban (Üzletem)
Az előző hónaphoz képest 0,1 százalékkal csökkent, az egy évvel korábbitól 1,7 százalékkal maradt el az ipari termelés volumene az Európai Unióban – tájékoztatott az Eurostat.
szept. 13
12:33
Mi legyen az ebéd hétvégén? – Kezdődik az őszi szezon (Street Kitchen)
Már nemcsak a naptár, hanem az időjárás is azt mutatja, hogy ősz van. A hétvégére csupa olyan receptet ajánlunk, amikbe egy-egy őszi alapanyag is kerül.
szept. 13
12:33
Ismét jön a borszalon (Vince)
: the_content_rss funkció használata 2.9.0 verziótól kezdődően. the_content_feed() használata javasolt helyette. in on line : make_url_footnote funkció használata 2.9.0 verziótól kezdődően. Nincs helyettesítő javaslat. in on line Egy pohár, kilenc borászat, több mint negyven kóstolható tétel és egy meglepetés várja az érdeklődőket. Idén májusban na
szept. 13
12:39
Tüzijáték fogadhatja Orbán Viktor az Európai Parlamentben a jövő héten (Privátbankár)
Szinte minden hagyományt felrúgnak Strasbourgban, hogy kifejezzék elégedetlenségüket a magyar kormány irányába. A képviselők viszont - köztük Magyar Péter és Dobrev Klára - már nagyon várják, hogy személyesen szólíthassák meg a magyar kormányfőt.
szept. 13
12:39
Jön az árhullám? Már nagyon készül a vízügy, ekkor tetőzhetnek a legnagyobb folyók (Pénzcentrum)
A Duna vízgyűjtőjén eddig lehullott és a hétvégén még várható jelentős mennyiségű csapadék miatt árhullámokra számíthatunk a hazai vízfolyások nagy részén.
szept. 13
12:39
Brutális árhullám jön a Dunán, a legmagasabb árvízvédelmi készültség lép életbe Budapesten (SzMo)
Az Országos Vízjelző Szolgálat szerint a következő egy hétben a Duna Nagybajcs és Budapest közötti szakaszán több helyen is szükség lesz a legmagasabb fokú árvízvédelmi készültségre. A Duna vízállása akár a 800 centit is meghaladhatja.
szept. 13
12:39
Új tévécsatorna indult Magyarországon, nagyon különleges (Promotions)
Különleges tartalmakkal lép elénk az új tévécsatorna.
szept. 13
12:39
György herceg új hobbija meglepte a rajongóit (Magyar Hírlap)
Fény derült új hobbijára.
szept. 13
12:39
Kim Dzsong Un urándúsító létesítményben tett látogatást (Demokrata)
Kim felszólította a dolgozókat, hogy fokozzák a taktikai nukleáris fegyverekhez szükséges termelést.
szept. 13
12:39
Készülhet Budapest: kedden már víz alá kerülhet az alsó rakpart (Mandiner)
Szerdán másodfokú, jövő hétvégén pedig harmadfokú árvízvédelmi készültséget is elrendelhetnek a fővárosban.
szept. 13
12:39
Hivatalos: Dömötör Csaba EP-képviselő lesz (Telex)
A nőverő fideszes Győrffy Balázs helyét veszi át Brüsszelben.
szept. 13
12:39
Sokkoló tragédia: a nagyhalászi kormányablak épületéről ugrott a halálba egy 14 éves fiú (naphire.hu)
Meghalt egy 14 éves fiú, miután leugrott a nagyhalászi kormányablak épületének tetejéről.
szept. 13
12:41
A németek hatalmas többsége már a határról visszaküldené a migránsokat (Demokrata)
A német határokon történő közvetlen visszaküldés ellen mindösszesen 21 százalék voksolt.
szept. 13
12:41
Fokozódik a migránsterror Németországban: őrizetbe vettek egy katonák elleni támadásra készülő radikális iszlamista férfit (Mandiner)
A beszámolók szerint egy szíriai állampolgárt tartóztattak le, aki bozótvágókéssel akart minél több embert meggyilkolni.
szept. 13
12:45
Időjárás: ezen a napon megint visszatér a nyár, azt nézd, mi jön (Blikk)
Kánikula már nem lesz!
szept. 13
12:45
Donald Trump megfutamodott Kamala Harris elől (Piac és Profit)
Donald Trump amerikai republikánus párti elnökjelölt közölte, hogy nem lesz újabb vita közte és Kamala Harris demokrata párti politikus között a november 5-i elnökválasztás előtt.
szept. 13
12:45
Térképet közölt az ítéletidőről, katasztrófára figyelmeztet a klímaszakértő - Elmondta, kinek és hogyan kéne felkészülnie (Portfolio)
A katasztrófa küszöbön áll - figyelmeztet a Közép-Európában várható extrém csapadékmennyiség miatt Feiler József klímaszakértő, aki több javaslatot is megfogalmazott az érintett területeken élőknek.
szept. 13
12:45
Brutális árvíz jöhet Budapesten, a legmagasabb fokozatra kapcsoltak a hatóságok (ATV)
Komoly árhullám vonul le a Dunán, a következő hétvégén Budapesten is elérheti a harmadfokú árvízvédelmi szintet a Duna vízállása.
szept. 13
12:45
Elkezdődött: teljes káoszra számítanak az eső, a hó és a viharos szelek miatt Ausztriában (Agrofórum)
Magyarországra is bőven jut abból a csapadékból, ami elsősorban Ausztriát sújtja a régiónkban. A következő 40 órában helyenként 150 mm csapadék hullhat a nyugati szomszédunknál.
szept. 13
12:45
A Rosalind Franklin rover minden eddiginél mélyebbre ás a Marson (Rakéta)
A marsjáró a lehetséges élet nyomait kutatja majd a Marson, ha sikerül elindulnia.
szept. 13
12:45
Javítja a máj és a gyomor állapotát (Magyar Hírlap)
Ennek a bogyónak az előnyeit a hivatalos orvostudomány is elismeri.
szept. 13
12:45
A Fidesz Dömötör Csabát jelöli Győrffy Balázs megüresedett EP-képviselői helyére (Demokrata)
A politikus több évig a brüsszeli Fidesz-delegáció munkáját segítette.
szept. 13
12:45
Brüsszeli ellenzék: újabb kulcsállam csatlakozott Magyarországhoz és Németországhoz (Mandiner)
Kereskedelmi háború helyett hídra van szükség.
szept. 13
12:45
Putyin figyelmeztet: Ez háborút jelent a Nato-val (AC News)
Az orosz elnök háborút hirdet a NATO-val, ha megengedik, hogy az ukránoknak szállított rakétákkal mélyen Oroszországban támadjanak.
szept. 13
12:45
Ha nem akarod, hogy rozsdás legyen a Cybertruckod, 4200 dollárból meg is előzheted (Telex)
A rozsdamentes acélból készült jármű egy mindössze 1,5 millió forintnyi összegért rozsdamentes acél-kinézetűvé alakítható.
szept. 13
12:45
Sokkoló tény: a Z generáció lemondott az óvszerről - a WHO pánikol, és figyelmeztet (Sassy)
Használjatok óvszert, fiatalok!
szept. 13
12:47
Romák elgázolásával viccelődött a BKV-s villamosvezető (Demokrata)
A fiókjáról időközben eltűnt felvételen a BKV munkatársa cigányok elütésével viccelődik.
szept. 13
12:51
Strasbourgba utazik a jövő héten Orbán Viktor (HírTV)
Strasbourgba utazik jövő héten Orbán Viktor miniszterelnök, hogy az Európai Parlamentben ismertesse a magyar uniós elnökség prioritásait. A vita mellett, várhatóan a figyelem a Nemzeti Kártya miatt is Magyarországra irányul majd, aminek tárgyalását napirendre vette a parlament.
szept. 13
12:51
Fábián Gergely: Magyarország az élen jár az elektromobilitás ösztönzésében (Alternatív Energia)
Fábián Gergely, a Nemzetgazdasági Minisztérium iparpolitikáért és technológiáért felelős államtitkára szeptember 9-én Brüsszelben részt vett Thierry Breton, az Európai Bizottság belső piacért felelős biztosának meghívására egy magas szintű kerekasztal-beszélgetésen, mely a zéró kibocsátású járművekre való átállás nyomon követése és annak előrehalad
szept. 13
12:51
Óriási hitelt vett fel a debreceni focicsapat Mészáros Lőrinc bankjától (444.hu)
Nagyobb hitelt vett fel a csapat mögött álló cég, mint amennyi adóssága év végén volt.
szept. 13
12:51
Lantos Csaba: a klímaváltozás megköveteli a zöldenergia-termelés bővítését (Tiszta Jövő)
Az idén két fokkal melegedett Magyarország átlaghőmérséklete, ez példa nélküli és azt üzeni: a világ megváltozott, ehhez alkalmazkodni kell, többek között új zöldenergia-termelő létesítményekkel - jelentette ki az energiaügyi miniszter a Solar Markt Csoport naperőművének keddi átadásán, Szihalom határában.
szept. 13
12:51
Milyen utat választhatnak a terézvárosi Airbnb-tulajdonosok? (KKV Magazin)
Gyűlnek a felhők az Airbnb tulajdonosok feje felett, a terézvárosi népszavazás és a közelgő kormányzati szabályozás átrendezheti a a piacot. Akik például hitellel vásárolták meg az ingatlant, most döntési helyzetbe kerülhetnek, különösen akkor, ha a rövid távú bérbeadás nehezebbé válik. A money.hu szakértője szerint több megoldás is szóba jöhet azo
szept. 13
12:51
Ön is meggazdagodhat, ha ilyen érmét talál (Magyar Hírlap)
Nagyon jó összegeket lehet keresni.
szept. 13
12:51
Újabb kulcsállam csatlakozott Magyarországhoz és Németországhoz (Demokrata)
Pedro Sánchez szerint kereskedelmi háború helyett hidakra van szükség.
szept. 13
12:51
Semmi retorzió nem történik, csak adja vissza az aranyérmemet! Az olimpiai bajnok a Mandineren keresztül üzen a tolvajnak (Mandiner)
Szöul olimpiai bajnoka naponta tizenötször nézi meg a postaládáját, és minden telefonhívás kapcsán is azt reméli, hamarosan visszakaphatja felbecsülhetetlen eszmei értékű medálját.
szept. 13
12:51
A Mol megállapodott az Oroszországból származó kőolaj szállításáról (Öko-drive)
A Mol csoport megállapodásokat kötött kőolajszállítókkal és csővezeték-üzemeltetőkkel a kőolaj folyamatos szállításának biztosítására a Barátság kőolajvezetéken Oroszországból, Fehéroroszországon és Ukrajnán keresztül Magyarországra és Szlovákiába - közölte a társaság a tőzsde honlapján hétfőn.
szept. 13
12:51
Nem biztos, hogy azért kérdez vissza a gyerek, mert nem figyel - az orvos szerint ez is okozhatja (EgészségKalauz)
Könnyen lehet, hogy tényleg gond van ilyenkor a gyerek hallásával.
szept. 13
12:51
Elfeledett dolgok: vajon az idő múlása és az öregedés általános velejárói vagy a korai Alzheimer-kór jelei? (Bien)
Mindenkivel előfordul, hogy elfelejt valamit vagy átsiklik bizonyos dolgok felett a figyelme, és mondhatjuk, ez a jelenség egy bizonyos szintig teljesen természetes és normális. A memória zavara az életkor előrehaladtával még gyakoribbá válhat, de vajon felismerjük-e az átmeneti képszakadás és a valós kognitív károsodás közti különbséget?
szept. 13
12:53
Karácsony az óbaloldali többség hatalmának átmentésén dolgozik (Mandiner)
A főpolgármester az összes jelenlegi cégvezetőt is arra bíztatja, hogy adják be a pályázatukat.
szept. 13
12:57
Őrült nagyot bakizott az amerikai titkosszolgálat: terroristák előtt tisztelegtek szeptember 11-én (Blikk)
A 9/11-es áldozatok előtt akart tisztelegni szerdán az amerikai titkosszolgálat, ám a kiírásukban véletlenül a 19 gépeltérítő is szerepelt. Azonnal elnézést kértek és helyesbítettek.
szept. 13
12:57
Táppénz, csed, gyed, egyéb ellátások, ha megszakad a biztosítási jogviszony (Adózóna)
A biztosítás fő szabály szerint az annak alapját képező jogviszony kezdetétől annak megszűnéséig áll fenn, kivéve, ha a törvény eltérően rendelkezik (2019. évi CXXII. törvény 8. §). Írásunkban azt mutatjuk be, milyen következményekkel jár, ha két biztosítási jogviszony között hosszabb-rövidebb ideig tartó megszakítás, szünet van.

Keresés