2024. szeptember 13. péntek

szept. 13
10:21
Scholzot kizárják a kancellárjelöltek közül? (Magyar Hírlap)
Már meg is nevezték, hogy ki ugrana be helyette.
szept. 13
10:21
Infláció: kellemes meglepetés (MMonline)
Közzétette a KSH az augusztusi fogyasztói inflációs adatokat. Az idei év nyolcadik hónapjában a fogyasztói árak stagnáltak az előző hónaphoz képest. Az éves inflációs ráta így csökkent: 3,4 százalékra a júliusi 4,1 százalékról. Az adat kellemes meglepetést okozott és elmaradt mind az általunk, mind az elemzői konszenzus által várt értéktől. Auguszt
szept. 13
10:21
A magyar elnökség legfontosabb célkitűzése az európai versenyképesség megerősítése (Demokrata)
Magyarország már rendelkezik megosztható tapasztalatokkal az EU közössége számára.
szept. 13
10:21
Most már biztos: Ukrajna miatt tört darabokra a nagy magyar terv (Mandiner)
A bíróságon folytatódhat az ügy.
szept. 13
10:21
Szellemgyárban készülnek majd a Toyoták alkatrészei (Autószektor)
Sokak szerint a szoftver alapú járműveké (software defined vehicle, SDV) a jövő. Ezek olyan autók, amelyek – bár természetesen rendelkeznek az összes hagyományos, mechanikus fődarabbal – nagyobb hangsúlyt fektetnek a digitális szolgáltatásokra, és azok folyamatos frissítésére. Ennek az átállásnak alapvető feltétele a vezérlőrendszerek újraértelmezé
szept. 13
10:21
Szörnyű hír a Red Bullnak, hogy most várható tőlük a legjobb teljesítmény? (Racing)
Pérez szerint a Red Bull formája Bakuban és Szingapúrban javulhat. Verstappen kizártnak tartja, hogy a monzaihoz hasonló teljesítménnyel bajnok lesz.
szept. 13
10:21
Leugrott egy 14 éves fiú a kormányablak épületéről Nagyhalászban (Telex)
A fiatal a helyszínen meghalt, idegenkezűség gyanúja nem merült fel.
szept. 13
10:21
Nem akkumulátorellenesnek kell lenni, hanem magyarpártinak (Telex)
Ebben a cikkben a kormányhivataloktól kikért legújabb adatok alapján megmutatjuk, merre mennyi akkumulátoripari veszélyes hulladék jár az országban, és hogy mit kezdhetünk a helyzettel. Az akkumulátorgyártás felfuttatása hosszú évtizedekre, több generáció számára meghatározza nemcsak a magyar gazdaságot, de a magyarok egészségét és az ország környe
szept. 13
10:21
Az egészséges családok 10 szokása – Vajon rátok hány igaz? (Bien)
Minden család más szokásokkal és szabályokkal rendelkezik, ezért nem is lehet összehasonlítani a sajátodat a szomszédéval. Ez teljesen rendben van, de azért érdemes tudnod, hogy szakértők szerint a fizikailag és mentálisan is egészséges családoknak van néhány szokások, amiből mindenkinek inspirálódni kellene!
szept. 13
10:27
Magyarországon az egyik legalacsonyabb a havi nyugdíjak összege Európában, nem kellene így lennie (Privátbankár)
A Nyugdíjas Parlament elnöke körbenézett az állami szférában, hogy javítható lenne-e magyar nyugdíjasok gyalázatos anyagi helyzete, ha az illetékesek néha söprögetnének saját házuk táján is. Karácsony Mihály szerint bőven ráférne egy nagytakarítás az államháztartásra. Folytatjuk a Piac és Profit és az Oltalom Rádió közös műsorát, a Nyugdíjszer
szept. 13
10:27
Szeptember 30-ig lehet regisztrálni az szja 1 százalékért (Portfolio)
Azok a civil szervezetek, amelyek igényt tartanak 2025-től az szja 1 százalékára, és korábban nem regisztráltak, szeptember 30-ig még megtehetik - hívta fel a figyelmet pénteki közleményében a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).
szept. 13
10:27
Riadalmat okozott Putyin Amerikában (Magyar Hírlap)
"Játék a tűzzel".
szept. 13
10:27
A kormány megnégyszerezte a gyermekétkeztetésre fordított összeget (Demokrata)
"A cél az, hogy minden gyerek számára legyen állami segítség" – mondta Rétvári Bence.
szept. 13
10:27
Emil Lindholm radar alatt Rally1-es Hyundait tesztelt (Racing)
Emil Lindholm a nyár folyamán és kora ősszel többször is vezette a Hyundai Rally1 autóját Németországban, úgynevezett roll-out tesztek keretében. A Hyundai Motorsport Rally2-es csapatának tagja, Emil Lindholm többször is vezette a csapat Rally1-es autóját a Hyundai Frankfurt melletti központjában. Az úgynevezett roll-out teszteken a jövőbeli ralive
szept. 13
10:27
Hatalmas határt léptek át a stabilcoinok a második réteges hálózatokon (BitcoinBázis)
Az áthidalt vagy wrapped stabilcoinok értéke mostanra meghaladja a 10 milliárd dollárt, ami jól megmutatja az Ethereumból történő kiáramlás dimenzióját. Mind a natív, mind a híddal mozgatott stabilcoinok nagy hatással vannak a második réteges likviditás kiépítésére és a DeFi alkalmazások tartalékokkal való ellátására. A GrowThePie adatai alapján a
szept. 13
10:27
Nem akkumulátorellenesnek kell lenni, hanem magyarpártinak (Telex)
Ebben a cikkben a kormányhivataloktól kikért legújabb adatok alapján megmutatjuk, merre mennyi akkumulátoripari veszélyes hulladék jár az országban, és hogy mit kezdhetünk a helyzettel. Az akkumulátorgyártás felfuttatása hosszú évtizedekre, több generáció számára meghatározza nemcsak a magyar gazdaságot, de a magyarok egészségét és az ország környe
szept. 13
10:33
Mostantól „csak” 80 órát kell dolgozniuk egy héten a legnagyobb amerikai bank juniorjainak (Portfolio)
A Wall Street két nagy befektetési bankja, a JPMorgan és a Bank of America is úgy döntött, keményen fellép az iparág hírhedt "always-on" kultúrája ellen, miután egy fiatal munkavállaló nemrég elhunyt – írta meg a Fortune.
szept. 13
10:33
Krausz Gábor a gyerekvállalásról: Anna három gyereket szeretne (SzMo)
Krausznak már van egy gyermeke. 2019-ben lett édesapa, volt felesége, Tóth Gabi az év decemberében adott életet közös kislányuknak, Hannarózának.
szept. 13
10:33
Kamera elé állt 56 évesen a Taxi-filmek szőke szépsége, Petra (Promotions)
Ma van a szülinapja Emma Sjöbergnek, aki ikonikus szerepet kapott a Taxi című filmben.
szept. 13
10:33
Lejár a Covid-kötvény, az EU belemerül az adósságba (Demokrata)
A Covid okozta költségekre felvett pénzeket lassan el kell kezdeni visszafizetni.
szept. 13
10:33
Az építőipar egyelőre ellenáll a külső kereslet okozta bizonytalanságnak (Mandiner)
A nagy értékű útépítési projektek segítik a hosszú távú növekedést, bár az épületek építése éves szinten csökkent, a szerződésállomány növekedése stabil alapot biztosít a következő hónapokra – értékeli a KSH friss adatait a Makronóm Intézet elemzője.
szept. 13
10:33
Betelt a pohár: A DK törvényjavaslatot nyújt be Novák Katalin ellen (Nyugati Fény)
A párt megtiltaná, hogy a bukott Novák Katalin közpénz igénybevételével utazgathasson.
szept. 13
10:33
Útépítések adhatnak lendületet az építőiparnak (Üzletem)
A júniusihoz képest 1,0 százalékkal emelkedett, de az egy évvel korábbitól – a nyers adatok szerint – 6,2 százalékkal elmaradt az építőipari termelés volumene 2024. júliusban. A kilátásokat az útépítésekre kötött nagyértékű szerződések teszik kedvezőbbé.
szept. 13
10:33
"Nehéz elmondani" - Isten-élménye volt Jeruzsálemben Gesztesi Máténak (naphire.hu)
Szegvári Katalin vendége volt az ATV Híradó műsorvezetője, meglepő dolgokat árult el az útról, amin egy "nagy találkozás" indíthatta el.
szept. 13
10:39
Gyűlnek a felhők a budapesti ingatlanpiac felett (Piac és Profit)
Éves összevetésben tovább gyorsult a lakások éves felértékelődése az ingatlan.com augusztusi lakásárindexe alapján. Az összeállítás az augusztusi trendek mellett bemutatja az aktuális lakásárakat, és a rájuk ható legaktuálisabb tényezőket. Az ingatlan.com lakásárindexének megbízhatóságát alátámasztja, hogy az MNB legfrissebb - 2024 első negyedéves
szept. 13
10:39
Bejelentették: jövőre bevezetik a munkáshitelt (HR Portál)
A kormány legkésőbb jövő év január 1-jétől munkáshitelt vezet be; a kedvezményes kölcsönt azok vehetik majd igénybe, akik már 17-18 éves koruktól dolgoznak, és nem jogosultak a diákhitelre - közölte Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a Kormányinfón.
szept. 13
10:39
Egyelőre visszafelé sül el a magyar kormány csodafegyvere (444.hu)
Egyre pocsékabb képet mutat a magyar ipar, azon belül is az akkumulátorgyártás. Nem jók az ágazat kilátásai sem egyelőre.
szept. 13
10:39
Megalkották a cöliákia elleni gyógymód prototípusát (Magyar Hírlap)
A lisztérzékenység az emésztőrendszer egyik leggyakoribb krónikus betegsége.
szept. 13
10:39
A jobboldali győzelem után Brüsszel egyből megfenyegette a német tartományokat (Demokrata)
Az EU 1,5 milliárd eurós támogatás megvonással sújthatja Türingia tartományt.
szept. 13
10:39
Az EU-n kívüli állampolgároknak rekordszámú tartózkodási engedélyt adtak ki (Növekedés)
Rekordszámú, több mint 3,7 millió első tartózkodási engedélyt adtak ki tavaly az Európai Unió területén nem EU-s állampolgároknak, 4,7 százalékkal többet, mint 2022-ben - derült ki az uniós statisztikai hivatal, az Eurostat csütörtökön közreadott jelentéséből.
szept. 13
10:39
Tragédia: a mélybe vetette magát egy 14 éves fiú (Mandiner)
A fiatal olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy már a helyszínen életét vesztette.
szept. 13
10:39
Ebben a futurisztikus üzemben készül a kínai Chery (Gyártástrend)
A Chery-t mint kínai autóexportőrt ismerik, de az azonban kevésbé közismert, hogy a vállalat központi fejlesztő- és gyártóüzeme is rekordokkal büszkélkedhet. A létesítmény méretei is impozánsak, ám igazán vezérlő és fejlesztő rendszereivel emelkedik ki versenytársai közül.
szept. 13
10:41
Az orvos megmondta, hogy mennyi kávét ihat egy nap (Magyar Hírlap)
A kávé nincs negatív hatással az egészséges ember szívére.
szept. 13
10:45
Befűt a hétvégén? (Blikk)
Megjött a hidegfront. Az időjárás-előrejelzés szerint többfelé kell záporra, zivatarokra és viharos széllökésekre számítani. Nagy lesz a kontraszt az országban a hőmérsékletet illetően. Szombaton és vasárnap is 10–19 fok közötti csúcsmérsékletre számíthatunk csak. Nagyon hirtelen jött a lehűlés, mindenkit érzékenyen érint, ezért kíváncsiak vagyunk
szept. 13
10:45
Minimálisan erősödött a forint az euróval szemben (ProfitLine)
Az EKB tegnap a vártnak megfelelően leszállította a második 25 bázispontos kamatcsökkentést, ezzel az irányadó betéti kamat 3,5%-ra mérséklődött, míg a hiteloldali kamatait 60 bázisponttal vágta, 3,65, illetve 3,9%-ra.
szept. 13
10:45
Herpesz a szájon - Okok, tünetek, kezelés és megelőzés (WebBeteg)
Az ajakherpesz gyakori megbetegedés, amit a herpes simplex vírus 1-es típusa okoz. Az ajkakon, ritkább esetben a száj környékén, a szemek közelében és az orron is kis, kifakadó hólyagok keletkeznek. Ezek gyakran érzékenyek, fájdalmasak és viszketnek. Normál esetben az ajakherpesz hegek nélkül, rövid időn belül gyógyul. Azonban időről-dőre kiújulhat
szept. 13
10:45
Ítéletidő Magyarországon: narancs figyelmeztetést adtak ki megyékre, több járásban riasztás van érvényben! (Portfolio)
Ciklon és hidegfrontja vonul ma át az ország fölött, országszerte csapadékra kell számítani - írja időjárás-előrejelzésében a HungaroMet, amely közzétette friss figyelmeztetéseit és riasztásait is.
szept. 13
10:45
Az OpenAI hangyabokányival közelebb jutott a szuperintelligenciához (Bitport)
Elérhető a Strawberry projekt eredménye: o1-nek hívják, és képes bonyolultabb feladatok megoldására, mélyebb összefüggések feltárására – állítja az OpenAI.
szept. 13
10:45
Az USA elveszítheti azt a képességét, hogy katonai segítséget nyújtson Ukrajnának (Magyar Hírlap)
Október elején leállhat a szövetségi kormányzat.
szept. 13
10:45
Kiszivárgott: uniós pénzen okítják ki a migránsokat a kitoloncolás elkerülésére (Demokrata)
A projekt finanszírozásának 90 százaléka az AMIF-ből származik.
szept. 13
10:45
Tekeredik a Boris mediterrán ciklon: brutális mennyiségű csapadék és hirtelen lehűlés várható (Mandiner)
A hétvégén nem lesz kiránduló időjárás.
szept. 13
10:45
Eldőlt Stoltenberg sorsa (AC News)
Jens Stoltenberg jövője tisztázódott: a leköszönő NATO-vezér a müncheni biztonsági konferencia elnöke lesz, továbbra is a biztonságpolitikáért felel.
szept. 13
10:51
Miután megcsalta a párját A Kísértés Gergője, az új barátnője is kidobta: azonnal távoznia kellett a műsorból (Blikk)
Linda és Gergő együtt érkeztek A Kísértés szigetére, viszont utóbbi nem tudott ellenállni az egyik kísértőnek, akivel megcsalta a párját. Cynthiával el is mélyülhetett volna a kapcsolata, de annyira alpárian beszélt vele az utolsó adások egyikében, hogy a fiatal lány úgy döntött, szakít vele. A hűtlen férfi végül elhagyta a szigetet.
szept. 13
10:51
A BMW Group már harminc éve mutatja a körforgásos gazdaság irányát (Alternatív Energia)
Látványos siker a Car2Car kutatási projektben: az acél, az alumínium, a réz, az üveg és a műanyag hatékony újrahasznosíthatósága.
szept. 13
10:51
Egyre lejjebb kerül a magyar ipar: megint csökkenést mutatnak a számok, mikor jön végre a fellendülés? (Pénzcentrum)
2024 júliusában az ipari termelés volumene 1,3, munkanaphatástól megtisztítva 6,4%-kal elmaradt az egy évvel korábbitól.
szept. 13
10:51
Egészen elképesztő, amit a magyar alapkezelők műveltek a pénzünkkel (Portfolio)
Tavaly a részvénypiacok és a kötvénypiacok csillagjainak tökéletes együtt állása is segített abban, hogy az MNB Aranykönyvének friss számai szerint az alapkezelői profitok sosem látott méreteket öltöttek. Az OTP Alapkezelő profitja egyenesen kilőtt, miközben jelentősen tudta növelni kezelt vagyonát is. Mindeközben átrajzolódott a legnyereségesebb é
szept. 13
10:51
Szeptember végéig nyitva a nevezési lehetőség a nemzetközi Mediaspace Global Changemakers’ Awardsra (Márkamonitor)
A Mediaspace.global azzal a céllal hozta létre a Global Changemakers’ Awardot, hogy a gyorsan változó technológiai, piaci és szabályozási környezetben a progresszív megoldások felszínre kerüljenek és a Mediaspace globális szakmai network erejével tovább terjedjenek.   A kezdeményezés bárhonnan a világból várja a nagyvállalatok, a kkv-k és a startup
szept. 13
10:51
EM: már a tizedik kutat fúrja az MVM a kelet-magyarországi gázmezőkön (Tiszta Jövő)
Már a tizedik kutat fúrja az MVM a kelet-magyarországi gázmezőkön - közölte az Energiaügyi Minisztérium (EM) a Facebook-oldalán szerdán.
szept. 13
10:51
Új dinoszaurusz-maradványokat fedeztek fel magyar kutatók (Mínuszos)
A dinoszauruszok eltűnését megelőző, késő kréta időszakba engednek betekintést azok a különleges leletek, amelyeket Botfalvai Gábor, a Magyar Természettudományi Múzeum – Eötvös Loránd Tudományegyetem (MTM-ELTE) Paleontológiai Kutatócsoport tudományos munkatársának vezetésével tártak fel az erdélyi Hátszegi-medence területén. A leletanyag a tudomány
szept. 13
10:51
Pozsony köszönetet mondott Budapestnek az olajkrízis megoldásáért (Demokrata)
A Mol megállapodásai továbbra is garantálják az orosz olaj áramlását.

Keresés