2024. szeptember 12. csütörtök

szept. 12
20:45
Nébih: az olaszsáskák a nyáron jelentős károkat okoztak két vármegyében (Adózóna)
Jelentős károkat okoztak nyáron Bács-Kiskun és Csongrád-Csanád vármegyékben az elszaporodó olaszsáskák; az elmúlt két év meleg időjárása nagyban kedvezett a sáskák szaporodásának és várhatóan a következő évben is növekedni fog a faj népessége – közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) csütörtökön az MTI-vel.
szept. 12
20:45
Amikor 3-5 perc dönt egy ember életéről (ProfitLine)
Szeptember második szombatja az elsősegélynyújtás világnapja 2000 óta. Magyarországon évente 24-25 ezren veszítik életüket az otthonukban, boltban, közterületen, munkahelyen, iskolában hirtelen szívhalál miatt. Ha ezekben az esetekben azonnal megkezdődne az újraélesztés, nagyobb lenne a túlélés esélye. A Magyar Resuscitatiós Társasággal partnerségb
szept. 12
20:45
Putyin közvetlen NATO-részvételnek tekintené, ha az ukránok nagy hatótávolságú fegyverekkel lőnék Oroszországot (444.hu)
Szerinte ezekhez a támadásokhoz már amerikai és uniós műholdak segítségére lenne szükség.
szept. 12
20:45
Hulladékért virágot – Szeptember 21-ig tart az Éak és az önkormányzat akciója (Nyíregyháza)
Elindult a "Hulladékért virágot" kedvezményezés, három helyszínen várja a lakosságot az Észak-Alföldi Környezetgazdálkodási Nonprofit Kft. A társaság és Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzatának közös akciója keretében szeptember 21-ig utalványt vagy komposztot adnak a különválogatott hulladékért cserébe, amelyet a két nyíregyházi vagy a mátés
szept. 12
20:51
Mindenkit meglepett az UniCredit húzása a Commerzbanknál, újra elővették a Deutsche Bankkal való egyesülés ötletét is (Portfolio)
Az UniCredit ezen a héten bejelentett 9%-os részesedésszerzése a Commerzbankban újjáélesztette a német bankszektor jövőjéről szóló vitákat. Az olaszok lépése és esetleges fúziós terve arra késztetheti Berlint, hogy szüneteltesse a hitelintézet részvényeinek a privatizációját, és a Deutsche Bankra mint lehetséges rivális kérőre irányítsa a figyelmet
szept. 12
20:51
Joe Biden olyan gesztust tett Donald Trump felé, amire senki sem számított (ATV)
Joe Biden amerikai elnök a szeptember 11-i terrortámadás 23. évfordulója alkalmából rendezett eseményen egy rövid ideig Donald Trump kampánysapkáját viselte.
szept. 12
20:51
A különadó miatt drágulhatott idén jelentős mértékben a kötelező biztosítás (444.hu)
A különadó miatti eredménycsökkenést próbálhatja a szektor kompenzálni.
szept. 12
20:51
Filléres immunerősítő leves: ez az őszi étel nemcsak ízletes, de a betegségeket is távol tartja (Femcafe)
Mutatunk egy olyan levesreceptet, amit ha egyszer elkészítesz, garantáltan máskor is szívesen kanalazol majd, annyira finom és egészséges.
szept. 12
20:57
Pápai dícséretet kapott Szingapúr (Infostart)
Ferenc pápa csütörtökön méltatta Szingapúr gazdasági erejét, amely szerinte az emberi leleményesség bizonyítéka, s egyben felszólította a városállam vezetőit, hogy gondoskodjanak a leggyengébbekről is, különösen a külföldi munkásokról.
szept. 12
20:57
Letícia királyné blúza tökéletes: nem kezdődhet el az ősz egy ilyen darab nélkül (Femcafe)
A gyönyörű spanyol királyné, Letícia ruhásszekrényre készen áll a hűvösebb hónapokra, ráadásul az előkelőség egyik új felsője pont olyan fazonú darab, amilyenre mindenkinek érdemes lenne lecsapnia ősszel.
szept. 12
20:57
Kovács Zoltán: Valós problémákra valós megoldásokat keresünk (Demokrata)
Az államtitkár a Mindent a soros EU-elnökségről! című kerekasztal-beszélgetésen azt mondta, az európai versenyképesség millió sebből vérzik.
szept. 12
21:03
Csodát tett Tarján Zsófival a kiskutyája (Blikk)
Új taggal bővült Tarján Zsófi családja: a Honeybeast énekesnője egy tündéri ír szettert fogadott maga mellé. Bella Etelka három és fél hónapos, s amellett, hogy imádni való, sokat segít az énekesnő felépülésében.
szept. 12
21:03
A Matolcsy családon meggazdagodott Somlai Bálint cégei 80 milliós uniós támogatással vehetnek elektromos autót (444.hu)
Fontosnak tartják a környezettudatos magatartást.
szept. 12
21:03
Uniós támogatásból vehetnek villanyautókat az MNB épületfelújításain gazdagodó Somlai Bálint cégei (Telex)
A luxusautókról is ismert Somlai cégeinek környezettudatosságát akarja erősíteni.
szept. 12
21:03
A Partizán kapta a legtöbb 1 százalékos felajánlást idén, több százmillió forintot adtak nekik (Telex)
A Partizán tavaly gyűjtött először egyszázalékos felajánlásokat.
szept. 12
21:03
Coppola szerint "baleset áldozata" volt a Megalópolis trailere (in.hu)
Francis Ford Coppola az Entertainment Tonightnak a Megalópolis torontói vetítésén elmondta, hogy "nem biztos benne, hogy mi történt" az első trailerrel, de némi felelősséget magáénak tulajdonított."Én vagyok az, aki azt mondta, hogy rossz kritikák voltak, de nem tudom. Hiba volt, baleset, nem vagyok biztos benne, hogy mi történt"– nyilatkozta nemré
szept. 12
21:09
Dobos Evelin elárulta: a férje kérésére vette fel a Kovács nevet (Blikk)
Egy esküvőt szervezve nem csak a helyszín, a menü vagy a zene fontos kérdés, de az is, mi lesz a neve a házasoknak a nagy nap után. Dobos Evelin színésznőnek friss élményei vannak, miután nemrég ment hozzá Kovács Dániel Richárd producerhez.
szept. 12
21:09
Forma-1: a McLaren kiválasztotta a kedvezményezett pilótáját (Infostart)
Az egyéniben és a konstruktőrök között is a Forma-1-es világbajnoki címért csatázó McLaren csapat a hétvégi Azeri Nagydíj helyszínén bejelentette, hogy a szezon hátralévő részében a brit Lando Norris lesz a kedvezményezett a csapaton belül az ausztrál Oscar Piastrival szemben.
szept. 12
21:09
Visszatért a Notre-Dame-ba Gabriel és Jean-Marie is (HírTV)
Alig három hónappal a székesegyház újbóli megnyitása előtt visszatért csütörtökön a Notre-Dame-ba az északi harangtoronynak a 2019-es tűzvészben megrongálódott nyolc harangja: a legnagyobb, több mint négytonnás Gabrieltől a legkisebb, kevesebb mint egytonnás Jean-Marie-ig.
szept. 12
21:15
Patrióták Európáért: Az illegális migráció megállítását támogató költségvetés kell (HírTV)
A Patrióták Európáért frakció célja, hogy az uniós büdzsé a békét, az illegális migráció megállítását, az európai emberek, családok és nemzetek érdekét, valamint a szuverenitást szolgálja - áll a Fidesz-Kdnp európai parlamenti képviselőcsoportjának sajtóközleményében.
szept. 12
21:15
Kóstolj korlátlanul borokat a Winelovers 100 borkóstolóján! (ProfitLine)
Szeptember 14-én nem találsz jobb boros programot a Winelovers 100 kóstolónál, ahol egy jegy áráért korlátlanul kóstolhatsz!
szept. 12
21:15
Magyar Péter szerint Orbán Viktor megtalálta a felelőst a Tisza Párt előretöréséért (SzMo)
Elsütött egy poént a Tisza Párt elnöke a kormányzati kommunikáció átalakításának hírére.
szept. 12
21:21
Könyvet írna fia Székhelyi József életéről (Blikk)
Immáron hat éve, hogy hosszas és súlyos betegség után Székhelyi József elhunyt. Fia, Marci volt mellette a kezelések során, melyek során mély és őszinte beszélgetéseik voltak.
szept. 12
21:21
Nem jelentkezik a 400 milliárd forintos nyeremény gazdája fél éve (Infostart)
A Mega Millions lottó egyik nyertese nem jelentkezett még a pénzéért az Egyesült Államokban.
szept. 12
21:21
Teljesen megbolondult az időjárás, két szomszédunkban is szakad a hó (ATV)
Szlovéniában és Ausztriában a hidegfront következtében az Alpokban változó halmazállapotú csapadék hullott. A felhőszakadást, ami néhány helyen száz millimétert is meghaladó esőt eredményezett, a hegyekben havazás váltotta fel.
szept. 12
21:21
Egy nő ölelést kért Károly királytól - senki nem számított arra, ami ezután történt (Glamour)
Károly királynak különleges élményben lehetett része, amikor találkozott az új-zélandi Black Ferns női rögbicsapattal. Az egyikük ugyanis ölelést kért tőle, miután a többi csapattag is felbátorodott, és egyszerre ugrottak az uralkodó nyakába.
szept. 12
21:21
Egyre népszerűbb a Digitális Állampolgárság Program (Demokrata)
Dömötör Csaba tájékoztatása szerint a DÁP-mobilalkalmazást már 138 ezren letöltötték, ezután 48 ezren regisztráltak.
szept. 12
21:21
Szükségállapotot hirdetett Oroszország (Magyar Mezőgazdaság)
Oroszország szükségállapotot vezetett be a mezőgazdasági szektorban a szibériai Tomszk régióban a termést ért időjárási károk miatt – közölte a régió kormányzója.
szept. 12
21:21
Rengeteg pénzbe kerül, hogy sok készpénzt használunk (Telex)
Egy év alatt 36 ezer forintba került ez minden magyarnak.
szept. 12
21:21
Ezrével foglalják le a holland hatóságok a széles abroncsú e-bicikliket, mert sok a baleset miattuk (Telex)
A fatbike-ok inkább hasonlítanak mopedre, akár 45 km/órával is lehet velük menni. Hamarosan törvénnyel tilthatják meg a használatukat 14 év alatt.
szept. 12
21:27
Cellájában végzett egy rendőr egy istenkáromlással vádolt férfival Pakisztánban (444.hu)
A férfit egyébként most szállították át egy kevésbé biztonságos cellából egy megerősített rendőrörs cellájába.
szept. 12
21:27
Aggódnak a rajongók Margot Robbie miatt: a színésznő friss fotója az oka a nyugtalanságnak (Femcafe)
A várandós Margot Robbie a közelmúltban kevésszer szerepelt a nyilvánosság előtt, nemrég azonban kamerák elé állt. Habár nagyon csinosan festett, ráadásul csak úgy sugárzott róla a boldogság, rajongóinak egyből szemet szúrt valami, ami kisebb pánikot keltett köreikben.
szept. 12
21:33
Így értelmezi Vlagyimir Putyin a nyugati fegyverek bevetését Oroszország területén (Infostart)
A nyugati nagy hatótávolságú precíziós fegyverek Oroszország elleni bevetése a NATO-országok közvetlen részvételét jelentené az ukrajnai harci cselekményekben - jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök csütörtökön a Rosszija 1 televíziónak nyilatkozva.
szept. 12
21:33
Jön a gondolkodó ChatGPT (Portfolio)
A Microsoft által támogatott OpenAI csütörtökön közölte, hogy egy sor olyan mesterséges intelligencia-modellt indít, amelyeket arra terveztek, hogy nehéz problémákat oldjanak meg elsődlegesen.
szept. 12
21:33
Térfigyelő kamera vette fel, ahogy Jon Bon Jovi megmenti egy öngyilkosságra készülő nő életét (SzMo)
Hatalmas szerencse, hogy a rocksztár éppen ott forgatta klipjét, és sikerült lebeszélnie a nőt, aki már a korláton kívül állt.
szept. 12
21:39
Újra iskolás lett Király Linda (Blikk)
Visszaült az iskolapadba Király Linda. Az énekesnő, aki jelenleg a Sztárban Sztár All Stars versenyében méretteti meg magát, elkezdett egy kétéves kurzust, amely során még többet szeretne megtudni az emberi lélekről és annak működéséről. Az aranytorkú sztár az utóbbi években hatalmas változáson ment keresztül, s mindent megtett azért, hogy minden t
szept. 12
21:39
Bankmonitor: a készpénz értékét felzabálja az infláció, de a bankköltségek is horror mértékben nőttek (Adózóna)
Az MNB statisztikái szerint 8575,8 milliárd forint készpénzt tartottak maguknál a magyarok 2024 júliusában. Ez az állomány szinte töretlenül emelkedett az elmúlt évben hónapról hónapra. Márpedig ennek komoly ára van, hiszen az infláció folyamatosan felzabálja a készpénz értékét is. A Bankmonitor számításai szerint ez a költség igen magas volt, mint
szept. 12
21:45
Forma-1: visszatérhet egy nagy bajnok (Infostart)
Visszatérhet a Forma-1-be egy négyszeres világbajnok sztárpilóta.
szept. 12
21:45
Előírta a kormány, hogyan öltözködjenek a kormányablakok dolgozói (Portfolio)
A kormányablakban dolgozó kormánytisztviselőknek munkavégzésük idején fehér blúzt, illetve inget, valamint sötét szoknyát, illetve nadrágot kell viselniük.
szept. 12
21:45
Újabb elektromos autó gyártását állítják le egy időre (444.hu)
Az elektromos Fiat 500-asokra nem érkezik elég megrendelés.
szept. 12
21:45
A dinoszauruszokat kiirtó aszteroidánál 20-szor nagyobb objektum csapódott a Jupiter egyik holdjába (Hamu és Gyémánt)
A legújabb kutatások szerint a Jupiter, valamint a Naprendszer legnagyobb holdja, a Ganymedes négymilliárd évvel ezelőtt egy akkora meteorral ütközött, ami hússzor nagyobb volt annál, mint ami a Földön kipusztította a dinoszauruszokat.
szept. 12
21:45
Az élsport legújabb csodaszere mindenki konyhájában ott van (Telex)
A szódabikarbóna nemcsak tisztításra és sütésre, hanem teljesítményfokozásra is kiválóan alkalmas. A savasodást késleltető hatása látványos eredményeket hozott futásban és kerékpározásban is, olimpiai érmesek tucatjai használják már. Sokáig a gyomorgörcs tartotta őket vissza ettől, de egy új trükk megkönnyíti a fogyasztást.
szept. 12
21:51
Férfi kézilabda BL: A német bajnok legyőzésével kezdett a Szeged (HírTV)
A Szeged házigazdaként 31-29-re legyőzte a német SC Magdeburgot a férfi kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörének első fordulójában, csütörtökön.
szept. 12
21:51
Novák Katalin díszdoktor lett Dél-Koreában (SzMo)
A volt köztársasági elnök a szöuli Hanjang Egyetemtől kapta a megtisztelő címet. Éppen családpolitikai körúton van az ázsiai országban.
szept. 12
21:51
Vlagyimir Putyin: Oroszország megvédi az alkotmányban rögzített értékeit (Demokrata)
Nem harcolunk más értékek ellen, mi a sajátjainkat támogatjuk – mondta az orosz elnök Szentpétervárott.
szept. 12
21:57
Megvolt az első privát űrséta (Infostart)
A két űrhajós 3,6 méteres vezetékkel kapcsolódott az űrkapszulához.
szept. 12
21:57
Elindult a digitális állampolgárság Magyarországon, 30 ezren már használták is az applikációt (Portfolio)
138 ezren töltötték le eddig a Digitális Állampolgár mobilalkalmazást, 48 ezren regisztráltak hozzá, 30 ezren pedig már használták is valamire.
szept. 12
21:57
Mentőövet dobott a kormány a vállapig eladósodott rendőrségnek (444.hu)
26,3 milliárdos többletforrást kaptak a tartozások kiegyenlítésére.
szept. 12
22:03
Orbán Viktor Olaf Scholznak: beszéljünk az elefántról a szobában! (Infostart)
Az X-en posztolt a magyar miniszterelnök a német határőrizeti intézkedés apropóján.
szept. 12
22:03
Elképesztő vásárlói élményt teremtenek a dizájner pop-upok, ahol minden méregdrága és csak rövid ideig elérhető (Glamour)
Kávé a Diornál, ötfogásos vacsora a Louis Vuittonnál és egy kis levezető napozás a Valentino teraszon – a luxusmárkák olyan kiemelkedő pop-up élményeket nyújtanak a vásárlóknak, melyekkel egyszerűen nem lehet versenyezni. Mindenki akar belőlük egy kis szeletet, ezért biztosan állíthatjuk: pop-up üzletet még soha nem volt ugyan jó nyitni, mint most!

Keresés