2024. szeptember 11. szerda

szept. 11
15:39
Brutálisan előretört Magyar Péter pártja, már 4 százalékpontra vannak a Fidesztől (naphire.hu)
A Tisza Párt hibahatáron belül van a Fideszhez képest. Ha most vasárnap lennének választások Magyarországon, a listás szavazatok 43 százalékát kapná a kormánypárt, míg a Tisza 39 százalékot szerezne a Medián legfrissebb mérése szerint.
szept. 11
15:39
A használt ruha és a vintage hivatalosan is átvette a hatalmat a kifutókon (in.hu)
Mi lenne, ha azt mondanánk, hogy Vivienne Westwood és Christopher Kane ikonikus darabjait egyenesen a kifutóról vásárolhatod meg, az ár töredékéért?Az eBay most először rendez kifutó-bemutatókat a New York-i és londoni divathetek alatt, az Oxfam pedig a Vinteddel együttműködve szezonális bemutatót tart − és a darabok azonnal megvásárolhatók lesznek
szept. 11
15:41
Újra lehetőséget ad a McLaren IndyCar-sztárjának (m4sport.hu)
Most hazai közönség előtt gurulhat pályára.
szept. 11
15:41
"Azt akarják elérni, hogy engedjük be az illegális bevándorlókat magyar területre" (Magyar Hírlap)
A határrendészeti rezsim megváltoztatására kényszerítenék Magyarországot.
szept. 11
15:45
Kreml: nem kell mindenütt valamilyen választ várni (Infostart)
Valószínűleg már megszületett a döntés arról, hogy Kijev nagy hatótávolságú amerikai ATACMS rakétákkal csapásokat mérhet Oroszország nemzetközileg elismert területére - jelentette ki Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője.
szept. 11
15:45
Meghosszabbítják a lengyel-fehérorosz határsávra vonatkozó belépési tilalmat (ProfitLine)
További 90 nappal hosszabbítja meg szerdától Tomasz Siemoniak lengyel belügyminiszter a lengyel-fehérorosz határsáv egyes szakaszaira vonatkozó belépési tilalmat - közölte a varsói belügyi tárca.
szept. 11
15:45
Megelőzte Bill Gatest, és a világ 5. leggazdagabb embere lett Larry Ellison (Portfolio)
Az Oracle alapítója, Larry Ellison Bill Gatest megelőzve az ötödik leggazdagabb ember lett a világon, köszönhetően annak, hogy az Oracle részvényei 11%-kal emelkedtek a felhőalapú számítástechnikai szolgáltatások iránti kereslet miatt – írja a Bloomberg.
szept. 11
15:45
Pokoli mélységben a tojás ára (Agroinform)
A vágócsirke termelői ára is mélyen a tavalyi szint alatt.
szept. 11
15:45
Kreml: Kijevnek már valószínűleg engedélyezték a mélységi rakétacsapásokat (hirado.hu)
A szóvivő szerint a Nyugat, miközben igyekszik elhatárolódni az ukrajnai konfliktustól, valójában fokozza a szerepvállalását.
szept. 11
15:45
"Előre megtervezett csalás volt" – fényes nappal rabolták ki a magyar bajnok sportolót (Ripost)
Még a biztonsági őr sem tudott mit csinálni.
szept. 11
15:45
Több mint 70 százalékkal zuhant egy cég árfolyama (vg.hu)
A vállalat szerint a kilengés valószínűleg átmeneti.
szept. 11
15:45
Az Ai-nak már most gazdagabb a szókincse a magasan képzett emberekénél (Könyves Magazin)
Magyar kutatók két népszerű Ai-szoftver verbális intelligenciáját hasonlították össze 9000 emberével.
szept. 11
15:45
"Rajonganak a hatalmas fenekemért, a trollok szerint mégse lesz férjem sose" (BorsOnline)
Egy modell a hatalmas fenekéről híres, több ezren rajonganak érte, ám a bántások sem kerülik el.
szept. 11
15:45
McAvoy alakítása az egyik erőssége a Szádra ne vedd! című filmnek (Magyar Hírlap)
Több a szórakoztatás, kisebb a gyomros A látogatás című skandináv horrorfilm amerikai remake-jében, de állítólag mégsem "amerikai limonádé".
szept. 11
15:45
Az MCC a lassan épülő polgári Magyarország fontos instrumentuma (Mandiner)
Ideje lenne ezeket elmesélni. A Büszke Magyarországot. Van mire.
szept. 11
15:45
Keddtől külön jegy kell, ha kíváncsiak vagyunk az Operaház aulájára (Telex)
A kétezer forintos jegyet elvileg csak tesztként vezették be, az első előadás előtt egy órával már nem kell a belépéshez.
szept. 11
15:45
Az már régen rossz, ha a kapitánynak azt kell kiemelni, hogy büszke a hozzáállásra (Telex)
Két meccs után 0-5-ös gólaránnyal áll a magyar válogatott a csoportja utolsó helyén a Nemzetek Ligájában. Marco Rossi már az Eb egy pillanatát sem élvezte, és most sem akadt sok öröme, sorsa október-novemberben vélhetően eldől. Öt plusz egy tanulság a németek elleni siralmas vereség és a bosnyákok elleni sovány döntetlen után.
szept. 11
15:51
Jövő héten tarthat beszédet Orbán Viktor kormányfő a strasbourgi parlamentben (HírTV)
Jövő héten hallgathatják meg Orbán Viktor kormányfőt Strasbourgban az Európai Parlament képviselői a soros magyar EU-elnökségről és annak céljairól.
szept. 11
15:51
"Két elkényeztetett kölyök" – Milliókat fordított maga ellen Meghan és Harry legújabb lépésével (Metropol)
A sussexi páros szívtelenül kihasználta Katalin hercegnét.
szept. 11
15:51
Már a tizedik kutat fúrja az MVM a kelet-magyarországi gázmezőkön (hirado.hu)
A földgázra az időjárásfüggő megújulók kiegyenlítő energiaforrásaként jelentős szerep hárul a sikeres zöld átállásban.
szept. 11
15:51
Faktorcég és ingatlanlízing-társaság engedélyét vonta vissza az MNB (Azenpenzem)
Az MNB visszavonta a Fejérdi Finance Faktor tevékenységi engedélyét, és elrendelte végelszámolását. A felügyeleti hatóság ugyancsak visszavonta a fizetésképtelenné vált Arthur Bergmann Lízing engedélyét, és a társaság felszámolását kezdeményezte. Az ügyfeleknek változatlanul teljesíteniük kell a fizetési kötelezettségeiket – írja közleményében az M
szept. 11
15:51
Rekord! Majdnem 18 milliárd forint kártérítést kapott egy rab, aki 10 évig ártatlanul ült Amerikában (SzMo)
A most 34 éves Marcel Brown 2018-ban szabadult, miután a bíróság felmentette, és 2019-ben polgári pert indított a város, a rendőrség és a chicagói igazságszolgáltatás ellen.
szept. 11
15:51
A Gossip Girl egykori sztárja felismerhetetlen: Taylor Momsen merész megjelenéssel hívta fel magára a figyelmet (Life)
A hírességek világában gyakran megesik, hogy az évek során olyan átalakuláson mennek keresztül, hogy alig lehet rájuk ismerni.
szept. 11
15:51
NSK-áttörés a terhelhetőség területén (newtechnology.hu)
A világon először az NSK mutatott be egy új módszert a gördülőcsapágyak élettartamának pontos előrejelzésére. Az eljárás a csapágyak méretét és az alapanyagul szolgáló acélban található nem fémes zárványok mennyiségét
szept. 11
15:51
Háborúpárti politikusra tekint példaként a Tisza Párt EP-képviselője (Magyar Nemzet)
Magyar Péter bizalmi embere, Tarr Zoltán azzal a lengyel néppárti politikussal tárgyalt, aki kezdeményezte az Ukrajnának nyújtott katonai támogatás további növelését és elítélte Orbán Viktor békemisszióját.
szept. 11
15:51
A Jwst többszáz Kis Vörös Pöttyöt talált az univerzumban, de nem tudni, mik azok (Helló Magyar)
A Kis Vörös Pötty nevű kozmikus rendszerek bizonyára galaxisok, de ahogy a fény egyszerre viselkedik részecskeként és hullámként, úgy ezeket sem tudták besorolni a jelenlegi rendszer kategóriáiba.
szept. 11
15:51
Összefog a Tether és a Tron: Érkezik a pénzügyi bűnözés elleni egység (BitcoinBázis)
A Tether és a Tron szövetsége révén egy új pénzügyi bűnözéssel foglalkozó egység jön létre, így lehetővé téve a törvénytelen tranzakciók azonosítását és befagyasztását. A Tether stabilcoin kibocsátó egyesítette erőit a Justin Sun által alapított Tron hálózattal és a TRM Labs blokklánc-intelligencia céggel, hogy létrehozzanak egy új privát pénzügyi
szept. 11
15:51
Ha régóta élsz egyedül: van 4 pozitív következménye (Bien)
Az egyedüllétet hajlamosak vagyunk valamilyen macskás nő féle, szégyenteli állapottal azonosítani, amiből egyetlen kiút, ha találunk valakit, aki kihúz ebből. Természetesen legjobb lenne olyat találni, aki nem csak jól néz ki, de a szívünket is megdobogtatja. Azonban, ha valaki az egyedüllétet szenvedésként, csapásként éli meg, akkor biztosan nem e
szept. 11
15:51
Kismedencei fájdalom szindróma: ilyen, amikor stressz okozza (EgészségKalauz)
A fájdalmas vizelés és a húgyhólyagfájdalom a legjellemzőbb tünetek, amelyeket a krónikus kismedencei fájdalom szindróma okozhat, és ennek a tünetegyüttesnek komoly rizikófaktora a kezeletlen stressz.
szept. 11
15:51
Kína visszautasítja az atomfegyverek feletti AI ellenőrzés tilalmát (ICT Global)
Kína nem hajlandó aláírni azt a megállapodást, amely megtiltja a mesterséges intelligenciának az atomfegyverek ellenőrzését.
szept. 11
15:57
Akkora esőzéseket várnak Ausztriában, hogy annak idehaza is kárát láthatjuk (Infostart)
A várható brutális esőzés a Duna vízgyűjtő területeit is érinti, így a folyam magyarországi szakaszán is jelentősen megemelkedhet a vízszint.
szept. 11
15:57
Kreml: Az európai országok közvetlen résztvevőivé válhatnak az ukrán konfliktusnak (ATV)
Valószínűleg már megszületett a döntés arról, hogy Kijev nagy hatótávolságú amerikai ATACMS rakétákkal csapásokat mérhet Oroszország nemzetközileg elismert területére - jelentette ki Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője szerdán.
szept. 11
15:57
Régóta nem látott szintre csökkent a hosszú lejáratú amerikai államkötvények hozama (vg.hu)
Szeptemberben jöhet a kamatvágás Amerikában.
szept. 11
15:57
Medián: már a Fidesz nyomában van a Tisza Párt, nem is jutna be más ellenzéki párt a parlamentbe (SzMo)
Magyar Péter pártjának népszerűsége nő, elsősorban az ellenzéki pártok veszítenek miattuk a legnagyobbat. Már csak 4 százalék van a Fidesz és a TISZA között.
szept. 11
15:57
A hatalom gyűrűi: A Prime Video nyilvánosságra hozta a 2. évad nézettségi adatait (Mafab)
.
szept. 11
15:57
A mérgező szennyvíz okozta a brit hajó utasainak vesztét (Magyar Hírlap)
A gyorsan érkező segítség ellenére az utasok többsége odaveszett a szerencsétlenségben.
szept. 11
15:57
"Ezt nem mondhatod" - Cristiano Ronaldo beszólt Ten Hagnak (Sportal)
A portugál klasszis azon akadt ki, hogy Erik Ten Hag azt mondta, a Manchester United nem esélyes arra, hogy megnyerje a Premier League-et vagy a Bajnokok Ligáját.
szept. 11
15:57
Már a tizedik földgázkutat fúrja az MVM Kelet-Magyarországon (Telex)
Miközben a békés vármegyei Sarkad közelében befejezték a negyedik új kút mélyítését, a vállalat egy másik kút fúrásához is hozzákezdett.
szept. 11
16:03
Orbán Viktorék előnye 4 százalékpontra zsugorodott Magyar Péterékkel szemben (Menedzsment Fórum)
A Medián legfrissebb felméréséből az derül ki, hogy ha most lennének a választások, még jobb eredményt érne el a Tisza Párt.
szept. 11
16:03
Lőw Zsolt: Néha elgondolkodom azon, milyen lenne mást csinálni (m4sport.hu)
Jelenleg főállású apukaként éli a napjait Lőw Zsolt, aki legutóbb a Bayern Münchennél dolgozott Thomas Tuchel segítőjeként, de korábban a PSG másodedzője is volt, de a legnagyobb sikerét a Chelsea kispadján érte el, hiszen a londoniakkal Bajnokok Ligája-győzelemig jutott.
szept. 11
16:03
Óriási bankfúzió készülődik Európában, beindulhat végre a várva várt piaci koncentráció (vg.hu)
Megmoccanhat végre valami az európai bankpiacon.
szept. 11
16:03
Daniel Kehlmann: A cinkosságról akartam írni, ami elpusztítja a lelkedet (Könyves Magazin)
Mozgókép című regénye apropóján beszélgettünk Daniel Kehlmann-nal arról, megvalósítható-e a művészi szabadság elnyomó rezsimek idején. Mit tesznek az emberrel az apró kompromisszumok? Mik a kis és nagy gonoszságok? És hogyan lehet a látványos filmes formanyelvi eszközöket lefordítani irodalmi megoldásokká? Interjú. Fotó: Valuska Gábor
szept. 11
16:03
Négy kedvenc reggeli, ami tönkreteheti a fogaidat - figyelmeztet a fogorvos (Life)
A fogorvos figyelmeztetése szerint egyes ételek súlyosan károsíthatják a fogakat.
szept. 11
16:03
Kreml: Kijevnek már valószínűleg engedélyezték a mélységi rakétacsapásokat (Demokrata)
Kijev Atacms rakétákkal csapásokat mérhet Oroszország nemzetközileg elismert területére.
szept. 11
16:03
Izraeli elnök: a szabad világnak szembe kell szállnia a terrorral (Magyar Nemzet)
A nemzetközi közösségnek és a szabad világnak együtt kell szembeszállnia mindenféle terrorral – hangsúlyozta Jichák Hercog izraeli köztársasági elnök szerdán Belgrádban.
szept. 11
16:03
Magyarságukat az emigrációban is őrizték – bemutatkoznak a szürrealizmus hazai mesterei (Mandiner)
A szürrealizmus születésének századik évfordulóját új kiállítással ünnepli a Kálmán Makláry Fine Arts Galéria: az Álmodtak egy világot maguknak – Magyar művészek a 100 éves szürrealizmus történetében című tárlaton számos ritkaság, így mások mellett Hantai Simon, Reigl Judit, Kallós Pál, Beöthy István és Csernus Tibor művei láthatók.
szept. 11
16:03
1,5 millió autót hív vissza a BMW, oda a növekedés és a korábban ígért nyereség (Villanyautósok)
A fékproblémák okozta hatalmas visszahívás mellett legalább két oka van még a mutatók romlásának.
szept. 11
16:03
Vége a várakozásnak, megvan a magyar szövetség új elnöke (Sportal)
Csák Leventét választották meg elnöknek a Magyar Síszövetség szerdai küldöttgyűlésén.
szept. 11
16:03
Itt egy friss fotó Donald Trumpról és Kamala Harrisről, alig néhány órával a vita után újra találkoztak (naphire.hu)
A két amerikai elnökjelölt egy szeptember 11-i megemlékezésen futott össze egymással Manhattanben.
szept. 11
16:05
Ellopott egy raklap dísznövényt, hogy barátnőjét engesztelje (Magyar Nemzet)
Hatalmas értékben vitt magával dísznövényeket a férfi.

Keresés