Az ukrán támadás egyik fő célja az volt, hogy újra a média középpontjába kerüljenek. A következő hónapokról: nem tudni, hogy mi fog történni, de azt látni, hogy megmozdult a föld.
"Ez azt jelenti, hogy összekötötték már a politikusok és a német kormány az illegális bevándorlást, sőt a bevándorlást általában a súlyos bűncselekményekkel." Ezt mondta a Vezércikk adásában Boros Bánk Levente a Nézőpont Intézet politikai elemzési igazgatója .
Országszerte hiánycikké vált, és a helyettesítő terméket is nehéz beszerezni az egyik leggyakrabban, az ADHD kezelésére használt egyik gyógyszer – számolt be a Telex.
Már 2018 óta tart Magyarország ellen az uniós jogi atombaként emlegetett hetes cikk szerint eljárás. Az új Európai Parlamentben a holland Tineke Strik veszi át a dossziét és folytatja a procedúrát.
A hazai startup közösség fejlesztése és az alapítók támogatása érdekében mára szoros együttműködés alakult ki a Brancsközösség a STRT Holding Launchpad inkubációs programja között. A Brancsközösség közösségi platformja éles piaci tesztelésre ad lehetőséget a programban részt vevő vállalkozások számára. Az inkubációs programban elinduló és a Brancsk
VIII. Henrik angol király döntése alapvetően megváltoztatta Anglia történelmét és örökségét. De mi is volt ez a sorsfordító lépés? Részletek a cikkben!
Jövő tavasztól elektronikus belépési engedélyt kell kiváltaniuk azoknak a beutazóknak, köztük az európai uniós állampolgároknak, akik jelenleg vízum nélkül utazhatnak Nagy-Britanniába - közölte kedden a brit belügyminisztérium. A kötelem nem vonatkozik a letelepedési engedéllyel Nagy-Britanniában élő EU-állampolgárokra.
Az Egyesült Államok külügyminisztere, Antony Blinken kedden bejelentette, hogy Irán a szankciók ellenére ballisztikus rakétákat küldött Oroszországnak, aki várhatóan heteken belül beveti azokat Ukrajnában. Blinken londoni sajtótájékoztatóján azt mondta, ez a lépés szélesebb értelemben is komoly veszélyt jelent Európa biztonságára nézve.
A TISZA Párt vezetője szerint Lázár János évek óta törli az összes vasúti fejlesztést, miközben a kastélyához vezető alsóbbrendű utat a minisztériuma alá tartozó Magyar Közút Zrt. épp újjáépíti.
Robert Kiyosaki népszerű pénzügyi szakértő és Bitcoin befektető, aki a személyes pénzkezelésről szóló „Rich Dad Poor Dad – Gazdag papa, szegény papa” című könyvével vált széles körben ismertté, az X platformon megosztott egy fontos előrejelzést 2034-re. Arról is írt, hogy a következő évtized letelte után hol tart majd mindenki pénzügyi szempontból.
Szakértők az iskolakezdés apropóján megnézték, hogy mely egyterű, vagyis családi célra is tökéletesen alkalmas kivitelű autók a legnépszerűbbek, és azt is, milyen átlagárakon.
A királyi családon belül mindenkinek megvan a maga beceneve, az egyik legédesebb pedig minden kétséget kizáróan Saroltáé: édesanyja elképesztően aranyos néven szólítja egy szem lányát.
Az Évosz szorgalmazza, hogy az önkéntes nyugdíjpénztárakban megtakarítók szabad önrendelkezésük alapján, adómentesen felhasználhassák pénztári megtakarításaikat otthonteremtésre, lakásfelújításra - közölte az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (Évosz) az MTI-nek kedden eljuttatott közleményében.
A Brent nyersolaj ára jelentősen csökkent kedden, 70 dollár alá esve hordónként. Ez 2021 decembere óta nem látott, rekordalacsony szint. A zuhanás hátterében az OPEC+ lefelé módosított keresleti előrejelzése áll.
A nagy, ormótlan, szőrös kezű LandCruiserek, Patrolok és Pajerók indították el a trendet, de most a középkategóriás városi terepjárók viszik új, nem is akármilyen magasságokba. A középkategóriás SUV-ok szegmense ma már a második legnagyobb a magyar iparban. Tetszik vagy sem: A SUV-ok és crossoverek gyorsan a legnépszerűbb karosszériatípusokká válna
Az ítélkezési szünet után folytatódott a Völner Pál volt igazságügyi államtitkárt és Schadl György volt végrehajtó elnököt érintő korrupciós büntetőper a Fővárosi Törvényszéken.
Folyton követed az aktuális divattrendeket? Akkor összeállításunkat neked találták ki, hiszen most megismerhetsz 7 olyan farmertrendet, mely 2024 őszén garantáltan hatással lesz az öltözködésedre!
A 37. Bábolnai Gazdanapok szeptember 7-ei zárónapján rendezték meg a Stihl Országos Fakitermelő Bajnokság döntőjét, amelyen a korábbi hat regionális forduló legjobbjai kvalifikálták magukat. A dobogós helyezések között mindössze pár pont döntött.
Meghalt a magyar internet egyik legnépszerűbb macskája, Erzsébet Fenevadova, azaz Erzsi cica. Gazdája, Homonnay Gergely ellenzéki aktivista, író 2022 január elsején hunyt el. Most "Erzsi cica átszökött a csillagokhoz, hű szolgájához, Gergelyhez".
A Volkswagen több évtizedes kollektív szerződéseket kezdett el felmondani miközben Németországban elbocsátásokra, valamint a termelés csökkentésére készül. A szakszervezetek sztrájkkal fenyegetik a vállalat vezetését.
Az alaptörvényt sértőnek találta kedden a lengyel alkotmánybíróság a parlamenti alsóházban (szejm) januárban elfogadott határozatot, melynek értelmében felállították a Pegasus kémszoftver használatát vizsgáló parlamenti bizottságot.
Hepatitisz jelent meg Jászapátiban. Ez talán ki sem derült volna, ha a fertőzött családot nem posztolja ki a város egyik alpolgármestere, a helyi fideszes országgyűlési képviselő fia, ifjabb Pócs János. A család egyik tagjára elmondása szerint azóta késsel támadtak, a városban többen megijedtek, vannak, akik kesztyűben járnak már bevásárolni is.
Témák: – A kitartás, a hit és a szeretet határozta meg Mészáros Magdolna pályáját, akit a legtöbben a vármegyei kórház ápolási igazgatójaként ismernek, de emellett a kórházszövetség fontos tagja, és jelentős oktatói, tudományos pályafutás van mögötte. A nemrég állami kitüntetésben részesült, az év végén nyugdíjba készülő szakember az ápolók utánpót
Több felületen is bevetheted ezt a bizonyos dolgot a fürdőszobán belül, ha épp a helyiséget takarítod, a legjobb pedig, hogy valószínűleg beszerezned sem kell ezt a "csodaszert", ugyanis minden bizonnyal már alapból megtalálható a te otthonodban is.
A magyar játékosok korábban már többször bebizonyították, hogy képesek erőn felül teljesíteni, ebben lehet reménykedni a budapesti sakkolimpián is – mondta az InfoRádióban Polyánszky Zoltán. A Magyar Sakkszövetség elnöke hozzátette: az a céljuk, hogy minél több ember figyelmét ráirányítsák a sportágra.