A világ csaknem 100 országából érkezett már nevezés a 39. Wizz Air Budapest Félmaratonra. Eddig több mint 3200 külföldi futó jelentkezett a különböző távokra, a 21 kilométeres verseny mezőnyének minden harmadik tagja külföldi futóturista lesz. Ez egyértelműen rekordnak számít és nemzetközi viszonylatban is csak kevés város mondhatja el magáról, hog
A középkorúnál idősebb nők jelentős részét érinti az ízületi gyulladás, aminek a fájdalmon túl is nagyon komoly következményei lehetnek. Miért alakul ki az ízületi gyulladás?
A színházi szakma jelentős része szerint új vagy legalábbis alaposan újraírt előadó-művészeti törvényre van szükség. Kérdés azonban, hogy a minisztérium mennyi időt hagy a szervezeteknek az egyeztetésre, és naivitás-e konszenzusban reménykedni.
Mintha csak az aktuális trendek is azt akarnák, hogy legyünk tudatosabbak: egyre nagyobb szerep jut a nosztalgiának, a régi irányzatok felelevenítésének.
Palesztin fegyveresek tüzet nyitottak egy rendőrautóra Ciszjordánia déli részén, Tarkumija mellett az autópályán, megöltek három embert, majd elmenekültek - jelentették az izraeli biztonsági szervek vasárnap reggel.
A választási eredmények döntik el az erőviszonyokat a türingiai és a szászországi tartományi parlamentben, amelyek jelentős hatalommal rendelkeznek a regionális ügyekben.
A Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársai augusztus 26-án, Ipolyszög belterületén mérték be azt az autóst, aki a megengedett 50 km/h sebességet túllépve 95-tel közlekedett. A sofőr ezért a manőverért 140 ezer forint közigazgatási bírságra és 6 közúti közlekedési előéleti pontra számíthat. További autós tartalmakért kövess minket Facebooko
Képzeljünk el egy olyan hentesáruüzletet, amelynek kirakatából paprikásszalonnából, kolbászból, zsírból és tepertőből formázott emberek és állatok néznek velünk szembe. Bizony meglepődnénk, és kíváncsiak lennénk arra, kinek juthatott eszébe, hogy ezekből az alapanyagokból szobrokat formázzon.
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) ipari, valamint kül- és kiskereskedelmi adatokat közöl a héten, továbbá ismerteti a második negyedéves GDP második becslését.
A súlyos szárazságot kihasználva a tartálykocsi-tulajdonosok több száz eurót is elkérhetnek egy-egy szállítmány vízért, holott a törvény szerint a víz Olaszországban közkincs, amit magánszemélyek nem árusíthatnak.
Az államtitkár szerint az iskolai csoportok mellett táboroztak állami gondoskodásban élő és nevelőszülői hálózatból érkező, valamint tanodás gyerekek is.
Augusztus 29-én a Bitcoin decentralizált pénzügyi (DeFi) protokoll, a Threshold irányítási fórumán javaslatot fogalmaztak meg arra vonatkozóan, hogy a Threshold a saját BTC „wrapper” tokenjét, a tBTC-t egyesítse a Wrapped Bitcoin (WBTC) tokennel. Ennek célja a WBTC megmentése lenne azután, hogy sokan aggályokat fogalmaztak meg a népszerű BTC wrappe
A lap szerint "szakmai figyelmetlenség" történt, Aradszki András fideszes parlamenti képviselő viszont a cikk megjelenésének másnapján adott át elismerő oklevelet a pedagógus szerzőnek.
Váratlanul békülékeny üzeneteket kezdett küldeni régi barátainak, amit sokan meglepőnek találtak, hiszen úgy hitték, Harry teljesen eltávolodott tőlük.
Egy német vállalat kifejlesztett egy otthoni energiatárolásra szánt akkumulátort, amely gyorsan tölt, hosszú az élettartama, és akár 12 ezer töltési ciklus elviselésére képes.
Belátható közelségbe került a lehetetlen: miután nemrég megindultak az első olyan mRNS vakcina emberkísérletei, amelyek megelőzhetik a tüdődaganat kialakulását vagy kiújulását, minden korábbinál nagyobb esély van rá, hogy meglesz a rák gyógyszere.
Chris Ingram és Keith Cronin is kiesett a vasárnapi első szakaszon a Ceredigion Rallyn, így Hayden Paddon mögött már Mathieu Franceschi és Miko Marczyk áll.
Méltán lehet büszke Szolnok az elmúlt 949 évére, arra, hogy ma is itt áll, erős és fontos város, a „Tisza fővárosa” – hangoztatta Vincze Máté, a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) közgyűjteményekért és kulturális fejlesztésekért felelős helyettes államtitkára szombaton Szolnokon.
A Nébih felhívja az engedélytulajdonosok figyelmét, hogy módosult a növényvédő szernek nem minősülő készítmények összetételére vonatkozó korábbi rendelkezés. Ezentúl az e körbe tartozó készítmények egyszerű anyagokat is tartalmazhatnak, azonban ehhez az engedélytulajdonos kiegészítő nyilatkozata szükséges.
A vizsgált őssejtek örökítőanyaga a terápiás felhasználásuk folyamán gyakran károsodik, súlyos esetben akár az is előfordulhat, hogy egy őssejt olyan, "gyári hibás" utánpótlással javítja ki a környezetében található sérült szöveteket, amelyek már magukban hordozzák a későbbi daganatos betegség magvait – mutattak rá a Magyar Molekuláris Medicina Kiv
Palesztin fegyveresek tüzet nyitottak egy rendőrautóra Ciszjordánia déli részén, Tarkumija mellett az autópályán, megöltek három embert, majd elmenekültek - jelentették az izraeli biztonsági szervek vasárnap reggel.
Visszatérni a sporthoz egy hosszabb szünet után kihívást jelenthet, de nem lehetetlen! Megmutatjuk, hogy mit tegyél az újrakezdés során, hogy a motivációd hosszú távon is kitartson.
„Verma Chaman, az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) Informatikai Kar oktatója gépi tanuláson alapuló keretrendszert mutatott be hibrid tanulási mód azonosításához. Az ELTE IK Média- és Oktatásinformatika Tanszék UNKP ösztöndíjas adjunktusa kutatótársaival azt vizsgálta, hogy milyen akadálya lehet a hibrid tanulás elméleti órákon vagy laboratóriu
Az Eötvös Loránd Tudományegyetem kutatói, Sturm Ádám és Vellai Tibor új kutatásukban több fajnál is megfigyeltek egy úgynevezett élettartam-határvonalat, vagyis egy epigenetikai jelzés olyan csúcspontját, ami után a szervezet gyors hanyatlásnak indul.