2024. szeptember 1. vasárnap

szept. 1
12:15
Zimány Linda a világ egyik legnagyobb platformja ellen indított harcot (naphire.hu)
Zimány Linda megelégelte, hogy az engedélye nélkül használják fel a közösségi médiában megosztott tartalmait, ezért úgy döntött, hogy jogi útra lép.
szept. 1
12:15
Mindannyian felnövünk egyszer, de ezt a fantáziánk bánja (kultura.hu)
Jón Kalman Stefánsson az egyik legnépszerűbb külföldi író Magyarországon. De vajon készen volt-e már 2001-ben is, mikor magyarra most lefordított felnövésregényét írta? Annus Ildikó járt utána az 1749 oldalán.
szept. 1
12:21
Kinek hoztak pénzt a magyarországi turisták? (Piac és Profit)
A Revolut, a világszerte több mint 45 millió ügyféllel rendelkező globális pénzügyi technológiai vállalat megvizsgálta, mely úti célok a legnépszerűbbek ügyfelei körében ebben a szezonban.
szept. 1
12:21
Tejberizses-szilvás szelet, ha valami krémeset készítenél a zamatos lila gyümölcsből (Mindmegette)
A szilva szezonja októberig tart, megterem a kertekben, de a boltokban, a zöldségesnél is beszerezhetjük a mézédes lila gyümölcsöt. A szilvából gombócot, pitét, sőt akár húsos főételt is készíthetünk, mi most azonban egy krémes sütemény receptjét mutatjuk!
szept. 1
12:21
Turistákkal csapódott a hegyoldalnak egy helikopter Kamcsatkán, 22-en meghaltak (444.hu)
Nincsenek túlélők, az Orosz Labdarúgó Szövetség egyik vezetője is a fedélzeten volt.
szept. 1
12:21
Ezt kapják az amcsik Hilux helyett? Mutatjuk, mit tud a Tundra! (Autónavigátor)
Idén huszonöt éves a Tundra, a kifejezetten az észak-amerikai piacra fejlesztett, nagyméretű Toyota pickup, amely annak idején méretosztályában elsőként ötvözte
szept. 1
12:21
Ma este indul a Sztárbox! (Márkamonitor)
A tavasz egyik legnagyobb televíziós sikerműsora volt a Sztárbox, így jön a folytatás. A ma este ismét elinduló  élő showműsorban öt súlycsoportban csapnak össze a hazai sztárvilág csillagai. A Sztárboxban (gyártó: Wisbro Kft.) idén először a férfiak könnyűsúly súlycsoportban is ringbe szállnak, míg hölgyek pehelysúlyban is összemérik az erejüket.
szept. 1
12:21
Himars rakétarendszereket vásárol Horvátország az Egyesült Államoktól (Magyar Hírlap)
Az amerikai külügyminisztérium jóváhagyta nyolc Himars M142 amerikai gyártmányú nagy hatótávolságú rakéta-sorozatvető eladását.
szept. 1
12:21
Több nehéz évet követően van okunk a bizakodásra – interjú Spiegel Györggyel (MMonline)
Kevesen mondhatják el, hogy felállítottak egy befagyott szökőkutat a Széll Kálmán téren – idézte fel a Coors márka hazai bevezetésével kapcsolatos egyik különleges aktivitásukat Spiegel György. A Borsodi Sörgyár Kft. marketingigazgatója az mmonline.hu-nak adott interjúban beszélt többek között arról, hogy mit várnak attól, hogy a Coors sörük a Grou
szept. 1
12:21
DK: Közös vonatútra hívjuk Orbán Viktort és Lázár Jánost (Nyugati Fény)
Nézzük meg együtt, hogy milyen körülmények között közlekednek azok, akiknek nem jár luxusjacht!
szept. 1
12:21
Sült pisztráng sörmártással (egy.hu)
Bereznay Tamás receptje
szept. 1
12:21
Az Inter Milan és a Gate.io kriptovaluta tőzsde szponzorációs együttműködésre lépett (BitcoinBázis)
A sportcsapatok egyre inkább nyitnak a kriptovaluták és a blokklánc technológia felé. Ezek az új és innovatív pénzügyi és technológiai megoldások számos előnyt kínálnak az egyesülteket számára. A globális elérés és a rajongói elkötelezettség mellett új bevételi forrásokat is jelentenek a klubok számára, amik nem kis összegek. Most az olasz sztárcsa
szept. 1
12:21
Így juthatsz extra pénzhez az iskolakezdésre – Ne hagyd ki ezeket a támogatásokat! (Nőiváltó)
Többféle tanévkezdési támogatás is rendelkezésre áll, amelyek segíthetnek enyhíteni az iskolakezdés terhét.
szept. 1
12:21
Te milyen gyakran mondasz nemet? Ezért annyira fontos (Bien)
Veled is elő szokott fordulni, hogy bizonyos helyzetekben egyszerűen képtelen vagy nemet mondani, akármennyire is szeretnél? Nos, vannak szituációk, amelyekben úgy érezhetjük, kötelesek vagyunk igent mondani, de az is lehet, hogy éppen rossz a lelkiismeretünk, önbizalomhiányunk van, vagy félünk az elutasítástól. Bizonyos határokat viszont igenis bo
szept. 1
12:27
Újabb magyar bronzérem született az U20-as atlétikai világbajnokságon (m4sport.hu)
Imre Roland és Szabados Ármin után Viszkeleti Villő is kalapácsvetésben állhatott dobogóra Limában.
szept. 1
12:27
Boros Misi Berlinben folytatja mesterszakos tanulmányait (Magyar Nemzet)
Az elmúlt tíz évben csaknem félezer hangversenyt adott az Egyesült Államoktól Európán át Ázsiáig.
szept. 1
12:27
Hatalmas csata Paddon mögött a Ceredigion Rallyn (Racing)
Hayden Paddon a Ceredigion Rally első két vasárnapi szakaszát követően is magabiztos előnnyel vezet, azonban a második helyért hárman is hatalmas csatát vívnak.
szept. 1
12:27
Így juthatsz extra pénzhez az iskolakezdésre – Ne hagyd ki ezeket a támogatásokat! (Nőiváltó)
Többféle tanévkezdési támogatás is rendelkezésre áll, amelyek segíthetnek enyhíteni az iskolakezdés terhét.
szept. 1
12:27
Bese Gergő atya: A kert művelőjévé kell válnunk, mert Isten a földet az emberre bízta, de az mégis Istené marad (vasárnap.hu)
Évközi 22. vasárnap éppen egybe esik szeptember elsejével, a teremtésvédelmi imanappal. Sajnos a tanévkezdés miatt háttérbe szorul ennek a napnak jelentősége, melyre Ferenc pápa külön üzenetet is megfogalmaz. Az idei évben a téma: "A teremtett világgal együtt remélj és cselekedj". A következőkben szeretném röviden összefoglalni a Szentatya elmélked
szept. 1
12:27
Beköszönt a Cardano új időszaka, jön a Chang hard fork (KriptoMagazin)
A Chang hard fork, a Cardano várva várt frissítése a hét végére várható, miután az Intersect, a Cardano ökoszisztéma tagszervezete megerősítette azt. Ez a frissítés része a Cardano ütemtervének, amely a közösség megerősítését és a hálózat demokratikus irányítási struktúrájának fejlesztését célozza. Mivel a nagy mérföldkőhöz már csak órák vannak vis
szept. 1
12:33
Négyes karambol az M7-esen (ATV)
A leállósávban halad a forgalom a főváros felé vezető irányban.
szept. 1
12:33
Általános sztrájkra hívták fel az izraeli lakosságot a túszok hozzátartozói (vg.hu)
A felhívást a 6 megölt túsz holttestének megtalálása után fogalmazták meg.
szept. 1
12:33
Segítség a tanévkezdéshez (Demokrata)
A kormány sok segítséget nyújt a tanévkezdéshez a családoknak, és januártól tovább emelik a pedagógusbéreket.
szept. 1
12:33
Váczi Zoltán: Egy magáról sokat képzelő informatikus a Vasas rákfenéje (Magyar Nemzet)
Az angyalföldi futball-legenda szerint Gera Zoltán vezetésével semmilyen taktika nem valósult meg.
szept. 1
12:33
Ilyen megdöbbentő módon befolyásolja a szexuális életet a home office (Sassy)
A home office sok mindent átrendezett az életünkben. És nem csak abban történt változás, hogy az értekezleteken melegítőnadrágban veszünk részt.
szept. 1
12:39
Általános sztrájkra hívták fel az izraeli lakosságot a túszok hozzátartozói (vg.hu)
A felhívást a 6 megölt túsz holttestének megtalálása után fogalmazták meg.
szept. 1
12:45
Vitályos Eszter: A kormány sok segítséget nyújt a tanévkezdéshez a családoknak (hirado.hu)
Hétfőn másfél millió gyermek számára kezdődik meg a 2024/2025-ös tanév.
szept. 1
12:45
Belső kamerás felvételen Norris újabb pole-köre (m4sport.hu)
Így száguldott a McLaren versenyzője ötödik rajtelsősége felé.
szept. 1
12:45
Kávézol? Van egy rossz hírünk! El sem hiszed, hányféleképpen teszi tönkre a fogaidat (BorsOnline)
Jobb, ha mindenki tisztában van a következményekkel!
szept. 1
12:45
Moszkva provokációnak tartja a litván katonai bázis építését, ahol a Bundeswehr katonái fognak állomásozni (Magyar Nemzet)
Oroszország határaihoz közeli országok Nato katonai potenciáljának növelése provokatív – jelentette ki a külügyminisztérium a Ria Novosztyinak.
szept. 1
12:45
Trump életrajzi filmje bemutatja az embert, akinek Trumpot köszönhetjük (Telex)
A The Apprentice a volt elnök és egykori mentora, a meleg republikánus ügyvéd, Roy Cohn '80-as évekbeli kapcsolatát dolgozza fel.
szept. 1
12:45
Osvárt Andrea szó szerint felrobbantotta az internetet: csodás hírről számolt be a szépséges színésznő (naphire.hu)
Osvárt Andrea a közösségi oldalán jelentette be, hogy várandós.
szept. 1
12:45
Bősze Ádám: A komolyzenei életben a közönségnek nincs akkora súlya, mint a könnyűzenében (kultura.hu)
Túl sok a koncert, és túl elit ez az egész komolyzenei világ – véli Bősze Ádám zenetörténész, zenekritikus, zenetanár, műsorvezető, a klasszikuszenei stand-up műfajának magyarországi megalapítója, zenei antikvárius.
szept. 1
12:45
Szándékosan félrevezető jelentést készíttetett a holland kormány, hogy elkaszálhassa a húsadót (Prove)
Több mint ötvenezer holland támogatta 2020-ban a húsadó bevezetését. A nyomás akkora volt a lakosság részéről, hogy a kormány megbízott egy szolgáltató céget, hogy mérje fel az új adó bevezetésének lehetőségeit. A felmérés eredményeit követően a húsadót elkaszálták. A Follow the Money oknyomozásának következtében most kiderült, hogy a felmérés a ke
szept. 1
12:47
Összevetés: Ekkora volt a különbség Norris és Verstappen között (m4sport.hu)
Látványos grafikán figyelhetjük, hogyan növelte előnyét a McLaren versenyzője a bajnoki riválissal szemben.
szept. 1
12:51
Senki sem élte túl az orosz helikopter lezuhanását (Privátbankár)
Még nem találták meg az összes holttestet, de ezt már kimondták a hatóságok, büntetőeljárás is indul.
szept. 1
12:51
A paralimpián a franciák végre beismerték, hogy a Szajna nem alkalmas úszásra (HírTV)
Párizsban az elmúlt két nap esőzései után a legfrissebb tesztek vízminőség-romlást mutatnak a Szajnában.
szept. 1
12:51
Környezetügyi államtitkár: mindenkire szükség van a fenntartható társadalomhoz (Alternatív Energia)
Mindannyiunkra szükség van, hogy a társadalom fenntartható legyen - hangsúlyozta az Energiaügyi Minisztérium környezetügyért és körforgásos gazdaságért felelős államtitkára Somogyváron szerdán.
szept. 1
12:51
Soltész Miklós: Több mint 20 ezren kezdik meg a tanévet nemzetiségi intézményekben (hirado.hu)
A Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára vasárnap a Nógrád vármegyei Nézsán mondott beszédet a tanévkezdés alkalmából.
szept. 1
12:51
Az ősi csemege, ami meghódította a világot (Agroinform)
A pattogatott kukorica a megfelelő módon elkészítve nagyon egészséges, és még fogyókúra alatt is fogyaszthatjuk.
szept. 1
12:51
"Apja hangjára boldogan nevet" - így mond mesét a kaszinózás után eltűnt Gábor 5 hónapos fiának (Ripost)
A család már a legrosszabbtól tart.
szept. 1
12:51
Olasz Nagydíj – rajtrács (m4sport.hu)
Innen várja a mezőny a lámpák szabad jelzését!
szept. 1
12:51
Gyógyszerpara: mennyi a sok és mikortól beszélünk függőségről? (Life)
Ma már szinte bármilyen gyógyszerhez hozzá lehet jutni, sokan úgy eszik a fájdalomcsillapítót mint a cukrot, pedig ez komoly veszélyeket rejt.
szept. 1
12:51
Kitudódott az Ázsia Expressz fináléjának egyik részlete: Ördög Nóra árult el egy érdekes titkot a döntőről (Promotions)
Ördög Nóra felfedte az Ázsia Expressz fináléjának egyik részletét.
szept. 1
12:51
Balatonalmádiban hasított a BME napelemes versenyhajója (Öko-drive)
A csapat egy nagy versenyt tervez még az idén.
szept. 1
12:53
Befejeződött a Margit hídi kerékpárút felújítása (hirado.hu)
A felújítás végeztével ismét mindkét irányba két-két sáv áll a gépkocsival közlekedők rendelkezésére a hídon.
szept. 1
12:55
Az utószezonban is sűrűbben járnak a vonatok a Balatonhoz (hirado.hu)
A balatoni szerelvények a főszezonban több mint 1,2 millió utazást szolgáltak ki.
szept. 1
12:57
Örülhet Budapest, tényleg csak nyolc hétig tartott 500 méter bicikliút felújítása (Menedzsment Fórum)
Megígérték, megcsinálták. Hétfőtől már használható a Margit híd járdáján a bicikliút.
szept. 1
12:57
Egymásnak örült két magyar kézilabdázó (Infostart)
Az olimpikon Sipos Adrián és Lukács Péter is örült neki, hogy csapataik, a német MT Melsungen és a norvég Elverum HB egymás ellen játszott szombaton a férfi kézilabda Európa-liga selejtezőjében.
szept. 1
12:57
Szalay-Bobrovniczky Kristóf: Idén is töretlen népszerűségnek örvendtek a honvédelmi táborok (hirado.hu)
A 12-25 év közötti fiatalok számára a legnépszerűbbek a vitorlás, a harcos és a hagyományőrző-lovas táborok voltak.

Keresés