2024. augusztus 18. vasárnap

aug. 18
13:33
Súlyos fejsérülést szenvedett a Lille játékosa (Demokrata)
A 23 esztendős Gomes a Reims középpályásával, Amadou Konéval ütközött, ezt követően több mint 30 percen keresztül feküdt a füvön.
aug. 18
13:33
Mégsem olyan zöldek az üdítős palackok – vizsgálódik a GVH (Magyar Mezőgazdaság)
100 százalékban újrahasznosított - vagy mégsem? A PET palackokon elhelyezett szlogenek ügyében vizsgálódik a GVH.
aug. 18
13:33
Mibe tegyem most a pénzem? Egzotikus befektetési lehetőségek a miniválság után (Telex)
Sokan megijedtek, amikor augusztus elején elsősorban japán és amerikai okok miatt pár napra megremegtek a tőkepiacok. Az elemzők viszont ma már azt keresik, hogy hol vezet felfelé az út, mi pedig bemutatunk néhány tippet.
aug. 18
13:39
Egy fotó, és bárkinek a személyiségét felvehetjük élő videókban (Rakéta)
A Deep-Live-Cam a deepfake egészen új szintjét hozza, de amennyire lenyűgöző a technika, legalább annyira veszélyes is.
aug. 18
13:39
Láthatáron a Gyurcsány Ferenc-Magyar Péter szövetség a szakértő szerint (Mandiner)
A Századvég tudományos igazgatója úgy véli, Karácsony Gergely számára elengedhetetlen Magyar Péter támogatása, azonban egy ilyen megállapodás csak Gyurcsány Ferenc áldásával jöhet létre.
aug. 18
13:39
Brutális tűz ütött ki Londonban, 125 tűzoltó küzdött a lángokkal (naphire.hu)
Szombaton kigyulladt a a londoni Strand utcáján található Somerset House művészeti központ teteje, a lángokat 125 tűzoltó próbálta megfékezni. A tűz oka egyelőre ismeretlen.
aug. 18
13:41
Szoboszlai egy dologban kiemelkedik a Liverpool játékosai közül, de nem biztos, hogy ebben szeretne (Mandiner)
Persze lehet, hogy Salah oly sok más mellett ebben is versenyre kelne vele.
aug. 18
13:45
Meghalt Alain Delon - 3 életrajzi kötetet ajánlunk, egyet a színész is be akart tiltatni (Könyves Magazin)
88 éves korában elhunyt a francia film legendája, a 2019-ben Cannes-ban Arany Pálma életműdíjjal kitüntetett Alain Delon.
aug. 18
13:45
Kórházban töltötte az éjszakát a Lille súlyos fejsérülést szenvedett futballistája (Magyar Hírlap)
Súlyos fejsérülés miatt elvesztette az eszméletét a Stade de Reims elleni szombati esti francia bajnokin.
aug. 18
13:45
Fegyveres összecsapás Szerbiában: lelőttek egy iszlamista terroristát a rendőrök (Mandiner)
A lelőtt férfinél lakott az a terrorista, aki június 29-én nyílpuskával rálőtt egy Izrael belgrádi nagykövetségét védő rendőrre.
aug. 18
13:51
Rendkívül hosszúra nyúlik az antarktiszi hőhullám - télen (Infostart)
Még az Antarktiszon, a világ leghidegebb földrészén is rendkívül hosszú hőhullámot észleltek a mostani déli féltekei télben - állapította meg a British Antarctic Survey nevű brit sarkkutató intézet.
aug. 18
13:51
Óriási diplomáciai nyomás alatt Izrael - Norvégia bezárja irodáját a Palesztin Hatóságnál (ATV)
Norvégia bezárja képviseleti irodáját a Palesztin Hatóságnál, miután az izraeli külügyminisztérium megfosztotta diplomáciai státuszától az ott dolgozó nyolc norvég alkalmazottat.
aug. 18
13:51
Egy bútormárka és egy divattervező véletlen találkozása az asztalosműhelyben (Glamour)
A divat és design mindig is kéz a kézben jártak, sőt, voltaképpen nem is létezhetnek egymás nélkül. Épp ezért nem ismeretlen jelenség, amikor egy divattervező ceruzát ragad és felvázolja leghajmeresztőbb bútorálmait, vagy éppen egy lámpadesigner kollaborál egy ismert cipőmárkával, hogy ikonikus stílusjegyeit másik médiumon keresztül fogalmazza meg.
aug. 18
13:51
Fekete halál és fekete humor: megnéztük a Dekameront (Könyves Magazin)
Komikus középkori figurák, nagy egók, cselszövés, árulás, vér és pusztulás: a Netflixen mutatták be a Boccaccio Dekameronja által ihletett sorozatot. Kritika.
aug. 18
13:51
Kígyók, patkányok és keleti lódarazsak szállták meg Rómát (SzMo)
Szakértők szerint a hüllők és a rágcsálók drasztikus elszaporodása feltehetően a magas hőmérsékletre és a város tartós szemétproblémájára vezethető vissza.
aug. 18
13:51
A Facebook visszalépett a dezinformáció szűrésében (Mínuszos)
Az Európai Bizottság (EB) tájékoztatást kért a Metától arról, hogy milyen intézkedéseket hoz a cég az átláthatóság érdekében. A közösségi platformokat üzemeltető amerikai óriásvállalat megszüntette a Facebookon és az Instagramon egy, a dezinformáció kiszűrését szolgáló szoftver, a CrowdTangle elérhetőségét. A CrowdTangle augusztus 14-e óta nem elér
aug. 18
13:51
A hírhedt himnusz-keveredés: Amikor Kuvait a Borat-féle kazah himnuszt játszotta le (Helló Magyar)
A kazahsztáni Maria Dmitrienko számára a büszke pillanat váratlan és szürreális élménnyé változott, amikor a kuvaiti éremátadó ünnepségen a hangszórókból rossz himnusz szólt.
aug. 18
13:51
Világjárvánnyá nőheti ki magát a majomhimlő? Megkezdődtek a nagytétes fogadások (BitcoinBázis)
Dr. Tedros Adhanom Ghebreyesus, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) főigazgatója a közelmúltban hivatalosan is kijelentette, hogy az Mpox-járvány, közismert nevén a majomhimlő terjedése immár nemzetközi aggodalomra okot adó közegészségügyi vészhelyzet. Ezt a bejelentést követően a Polymarket felhasználói fogadásokat kezdtek kötni arra, hogy az Mpo
aug. 18
13:51
Van még tovább: vadabb változat készült a horvát szuperautóból (Villanyautósok)
2100 lóerő fölé tolták a teljesítményt.
aug. 18
13:51
Még mindig tart: Kylie Jenner sosem volt még annyira szerelmes, mint most, Timothée Chalamet mellett (Sassy)
Kylie Jenner egy friss pletyka szerint fülig szerelmes Timothée Chalamet-be.
aug. 18
13:51
"Vannak gyerekei?" – 7 kérdés, amit sosem szabadna hallanunk egy állásinterjún (Bien)
Egy állásinterjú nem baráti társalgás, mégis elfogadható, ha néhány személyesebb kérdés is elhangzik. Vannak viszont tabu kérdések, amelyekre akár nem is kell válaszolnunk, ha mégis felteszik őket.
aug. 18
13:57
Tóth Andi végre bevallotta mi állt a szakításai hátterében, évek hallgatása után tudhatjuk meg miért lett vége (Promotions)
Erre senki nem számított, azt hittük ez már sohasem derül ki.
aug. 18
13:57
ÉS Akkor 69. – Ma kommandósnak neveznék (Magyar Hírlap)
Nemrégiben a lehető legszűkebb értelemben vett családommal elmentünk egykori nyaralásaink színhelyére, Nemesvitára.
aug. 18
14:03
Heves viták ide vagy oda, ma életbe lépett a brüsszeli jogszabály: ez Magyarországot is érinti (Blikk)
jelentette be vasárnap az Európai Bizottság. Az intézkedés fontos célokat tűzött ki 2030-ig, majd 2050-ig annak érdekében, hogy javítsák az éghajlatváltozás és a természeti katasztrófák hatásait.
aug. 18
14:03
Sérülésmentesen szüreteli az almát az amerikai robotkar (Agroinform)
Sok embernek a munkáját tudja helyettesíteni.
aug. 18
14:03
Lódarázscsípésben meghalt egy családapa - Ezt kell tudni erről a rovarról és itt fordul elő Magyarországon (ATV)
Az európai lódarázs (Vespa crabro) csípése azért veszélyes, mert a méreganyagok, amelyeket a csípése során bejuttat a szervezetbe, allergiás reakciókat válthatnak ki, és súlyos esetben anafilaxiás sokkot is okozhatnak.
aug. 18
14:03
Szomorú hírt kaptunk: egyre rosszabb állapotban van a nemzet színésze (naphire.hu)
Molnár Piroska, a nemzet színésze az utóbbi időben bot nélkül már járni sem tudott.
aug. 18
14:09
Hogyan nézett félre Oroszország, amikor Ukrajna megszállta? (Magyar Hírlap)
Az ukrán célok között szerepel, hogy az orosz erők figyelmét eltereljék a keleti Donyeck térségében lévő frontvonalról.
aug. 18
14:09
Kiszivárgott: Orbán Viktorék titkolóznak a magyarok előtt az EU-s pénzekről (Nyugati Fény)
Kulcsfontosságú információkat hallgatott el az Orbán-kormány.
aug. 18
14:15
Aljakszandr Lukasenka: Az új béketárgyalások alapját a 2022-ben Isztambulban elért megállapodások képezhetnék (HírTV)
"A veszély abban áll, hogy egy ilyen eszkaláció Ukrajna részéről kísérlet lehet arra, hogy Oroszországtól aszimmetrikus választ provokáljon ki" – reagált a fehérorosz elnök az ukrán kurszki hadműveletekre.
aug. 18
14:15
Csökkent a csirke és a sertés ára feldolgozói ára (ProfitLine)
Alacsonyabb volt a vágósertés és a vágócsirke vágóhídi ára július végén az egy évvel korábbinál, a friss húsok feldolgozói ára hasonlóképpen módosult - olvasható az Agrárközgazdasági Intézet (AKI) összesítésében.
aug. 18
14:15
Ritka, delfineket ábrázoló 2000 éves mozaikot tártak fel (Magyar Hírlap)
Egy tehetős és fontos személy számára készülhetett.
aug. 18
14:15
Elon Musk korlátozza az X működését, miután Brazíliában cenzúrázni akarják tartalmaikat (BitcoinBázis)
A brazil cenzúra története és jelenlegi állapota összetett és sokrétű, eredete a 20. századi diktatórikus időszakig nyúlik vissza. A politikai nyomásgyakorlás nemcsak a digitális platformokon, hanem a művészetben és a kultúrában is megjelenik, mivel annak ellenére, hogy a brazil kormány garantálja a szólásszabadságot, a cenzúra különböző formái idő
aug. 18
14:15
Horror a szomszédban: rendőrökre támadó iszlamista terroristát lőtt le a rendőrség (naphire.hu)
Fegyveres összecsapás során a szerbiai rendőrség lelőtt egy korábban terrorizmus miatt elítélt férfit a dél-szerbiai Novi Pazarban - közölte a szerbiai belügyminisztériumra hivatkozva az ország közszolgálati televíziója (RTS) vasárnap.
aug. 18
14:21
"Nem a rock and roll életmód miatt volt a válás" – Lukács Laci soha nem hallott részletet árult el a válásáról (Blikk)
A Tankcsapda frontembere idén tavasszal jelentette be, hogy 5 év házasság után külön utakon folytatják, nála 20 évvel fiatalabb feleségével. Lukács László nem sűrűn beszél a magánéletéről, ezért a válásával kapcsolatban sem árult el eddig különösebb részleteket. Most azonban kivételt tett, és elárulta mit gondol a történtekről, és hogy van jelenleg
aug. 18
14:21
Itt bújt el a szökött állatkerti majomkamasz (Infostart)
A berber makákónak fáról fára szökkenve sikerült meglógnia a kerítéssel védett majomházból.
aug. 18
14:21
Ezt nem láttuk jönni: lezárták a népszerű balatoni szabadstrandot – ez áll a döntés hátterében (Blikk)
Hiába a verőfényes napsütés, a kánikula, átmenetileg lezárták a szabadstrandot Tihanyban. A polgármester közösségi oldalán is közölte, hogy határozatlan ideig a strand kapui bezártak. A Kormányhivatal határozata szerint a vízminőség romlása áll a háttérben.
aug. 18
14:21
Újabb rendőrségi ügybe keveredett L. L. Junior: ezzel vádolhatják az énekest (Pénzcentrum)
Nem először gyűlhet meg a baja egyik exével a roma rappernek, állítólag most a rendőrség is közbeavatkozott.
aug. 18
14:21
Heti horoszkóp: A Kosra újrakezdés vár, a Skorpió kicsit húzza meg a nadrágszíjat - augusztus 19-25. (Glamour)
Egy újabb hét, ami tele van új kihívásokkal! Hogyan nézz ezekkel szembe? Mire érdemes figyelned ezen a héten? Mik azok a dolgok, amiken dolgoznod kell, akár önmagadban is? A heti horoszkópodban igyekszünk minden kérdésedre gyors választ adni, hogy kellő felkészültséggel és önbizalommal vágj neki a hétnek.
aug. 18
14:21
"Megtörtént mesék" (Magyar Hírlap)
Szobakatedra. Szocializálódhat-e valaki steril körülmények között, míg a világ valóban nem steril, ám ami később illúziónak tűnik, még mindig maradhat követendő etikai elv.
aug. 18
14:21
A hét karikatúrája: Nem igaz, hogy nincs meleged (Autószektor)
.
aug. 18
14:21
László Martin is a megforgó versenyzők között volt a Barum Rally híres szakaszán, Viszló Csaba kiesett (Racingline)
A Barum Rally leghíresebb szakasza másodszor is megtréfálta a versenyzőket, ezúttal azonban defektek helyett forgások történtek, László Martin, Hermann Neubauer és Dominik Stritesky is megpördült. Viszló Csaba versenye még délelőtt ért véget.
aug. 18
14:21
5 illóolaj, ami tényleg boldoggá tesz – ilyen hatásai vannak a testedre és a lelkedre (Bien)
Ismerős az érzés, amikor elmerültél valamiben, és egyszer csak hirtelen egy határozott illatot észlelsz a levegőben? Olyan erős, hogy megállsz és körbenézel. Egy részletes emlék aktiválódik, és visszakerülsz egy édes gyermekkori pillanatba, vagy talán egy első kirándulásra egy szeretett személlyel. Emlékszel és mosolyogsz. Ilyen erős lehet bizonyos
aug. 18
14:21
Filléres házi praktikák a zuhanyajtó tisztán tartására: volt vízkő, nincs vízkő! (InStyle)
Tippjeink segítségével a zuhanyajtó ismét régi fényében ragyoghat!
aug. 18
14:27
Günter Verheugen: Európa önállóságáért ma csak Orbán Viktor és Robert Fico áll ki (HírTV)
A német politika nagy veteránja arról is beszélt az interjúban, hogy az USA teljes mértékben újra elfoglalta régi domináns szerepét Európában.
aug. 18
14:27
55 nappal horrorsérülése után visszatért a foci Eb hőse, Varga Barnabás (SzMo)
A skótok elleni győztes meccsen milliók aggódtak érte, meg is kellett műteni. Elmesélte, milyen megterhelő időszakon van túl.
aug. 18
14:27
A vetőmag-feldolgozóknál is hamarabb kezdődött meg a betakarítási szezon (Agrofórum)
A Corteva Agriscience globális mezőgazdasági kutató-fejlesztő vállalat az idei évben két héttel korábban, augusztus elején kezdte a betakarítási szezont a vállalat szarvasi vetőmag-feldolgozó üzemében.
aug. 18
14:27
"Ukrajna a kurszki betöréssel emelte a tétet" (Demokrata)
Aljakszandr Lukasenka szerint az esetleges új béketárgyalások alapját a 2022-ben Isztambulban elért megállapodások képezhetnék.
aug. 18
14:27
"Sírni fogsz a sarokban" – védelmére keltek az amerikai pilóta által méricskélt Verstappennek (Racingline)
Tényleg le tudná győzni a NASCAR-bajnok Kyle Larson a Forma-1 háromszoros világbajnokát, Max Verstappent?
aug. 18
14:27
444: Lázár elbontatja a komlói vasútvonal egy részét (Telex)
Civil szervezetek szerint a rendelkezésből arra lehet következtetni, hogy a MÁV hosszabb távon a 47-es számú vasútvonal teljes megszüntetésével számol.

Keresés