2024. augusztus 18. vasárnap

aug. 18
12:39
Túlmentek egy határon? L.L. Juniorra párja ráhívta a rendőröket, annyira elfajult egy vita köztük (SzMo)
A rapper állítólag úgy viselkedett párjával, hogy ő kénytelen volt a hatóságokhoz fordulni. Nem ez volt az első botrány a kapcsolatukban.
aug. 18
12:39
Így együnk édességet büntetlenül (Magyar Hírlap)
Téves az az állítás, hogy nem lehet egyszerre édességet enni és vékonynak maradni.
aug. 18
12:39
Észak-Korea terrorcselekménynek nevezte az ukrán betörést (Demokrata)
Phenjan egyben leszögezte, hogy kiáll "a szuverenitását védő Oroszország mellett".
aug. 18
12:39
Kétszeres bírság és szégyenlista várja azokat, akik trükköznek (Magro)
Az egyszerűsített foglalkoztatás egyre népszerűbb, és júliusban már 350 ezer ember dolgozott ilyen formában. Ez a foglalkoztatási mód nemcsak egyszerű és kedvezményes adózási feltételekkel jár, de komoly kockázatot is rejt magában, ha a munkáltató elmulasztja bejelenteni az alkalmi munkavállalókat – figyelmeztetett a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (Nav
aug. 18
12:45
Szem nem marad szárazon: ezt mondta Alain Delon az utolsó nyilvános megjelenésén, a könnyeivel küszködve (Blikk)
Vasárnap osztotta meg három gyereke, hogy 88 éves korában elhunyt a francia filmlegenda, Alain Delon. A színész már jó pár éve nem állt nyilvánosság elé, mivel egészségügyi állapota egy agyvérzést követően nagyon leromlott. Mutatjuk, hogy milyen érzelmes szavakkal búcsúzott az utolsó nyilvános megjelenésén.
aug. 18
12:45
Ijesztő tempóban terjed Lyme-kór - Ez az oka és erre figyelmeztetnek az orvosok (ATV)
Sajnos, egyre gyakrabban fordul elő a Lyme-kór terjedése. Az éghajlatváltozás hozzájárul ehhez, ráadásul sok orvos küzd a tünetek felismerésével.
aug. 18
12:45
Norvégia bezárja képviseletét a Palesztin Hatóságnál (Demokrata)
A nyolc, diplomáciai státuszát elvesztő diplomata a döntés nyomán kénytelen lesz elhagyni Izraelt.
aug. 18
12:45
Elszabadulhat a pokol - életveszélyben a szaúdi koronaherceg? (naphire.hu)
Szaúd-Arábia koronahercege, Mohamed bin Szalmán asz-Szaúd az utóbbi időben többször is arra utalt az Egyesült Államoknak, hogy könnyen lehetséges, a kettejük között fonódó szövetség miatt hamarosan merénylet áldozata lesz. Ám könnyen lehetséges, hogy a szaúdi herceg ezt csak arra használja, hogy zsarolja Amerikát.
aug. 18
12:45
Döbbenetes: kiderült, ezért rúgta ki Barry Keoghant a barátnője, Sabrina Carpenter (Sassy)
Konkrétan senki nem nézte volna ki ezt a színészből.
aug. 18
12:51
Gólyahír! Megszületett Axente Vanessa gyermeke: szívmelengető fotót tett közzé a babáról (Blikk)
Megszületett A Next Top Model Hungary zsűritagjának, Axente Vanessánka az első gyereke. Férjével már haza is vitték a kisbabát a kórházból, a boldog családról pedig egy friss képet is megosztottak. A felvétel alapján a baba és az anyuka is jól van, és mindkét szülő fürdik a boldogságban a gyerek érkezése után.
aug. 18
12:51
Minden lépés számít: már átlagosan tíz százalékos lépésszámnöveléssel is csökkenthetjük a betegségek kockázatát (Alternatív Energia)
A szív- és érrendszeri, a daganatos betegségek és a demencia kialakulásának kockázatát is jelentősen csökkenti, ha átlagos napi lépésszámunkat akár csak tíz százalékkal növeljük. Mindez további nyereségként az alvásunk minőségére és mentális állapotunkra is pozitív hatást gyakorol a Semmelweis Egyetem szakértője szerint.
aug. 18
12:51
Ronaldo nehezen viselte, hogy egy négyest kapott a csapata a szaúdi szuperkupa döntőjében (444.hu)
A csapattársainak azt üzente, hogy alszanak és be vannak szarva.
aug. 18
12:51
Elsüllyedt római villát találtak a búvárok, a víz alatt restaurálták a fantasztikus épületet (Promotions)
A víz alatti restaurálás világszenzáció.
aug. 18
12:51
Újabb lépéssel az ukránok előtt az oroszok (Magyar Hírlap)
Az Oroszországot támadó Himars-rendszerek nem sokáig fognak kitartani a megtorló csapások miatt.
aug. 18
12:57
Hortay Olivér: Új háborús helyzet alakult ki a szudzsai tranzitállomás elfoglalásával (HírTV)
A HírTV-nek Hortay Olivér a Századvég Energia-és Klímapolitika Üzletágvezetője mondott kommentárt az orosz-ukrán háború aktuális fejleményeiről.
aug. 18
12:57
Magyar Péter: A Szent Imre Kórházban találkozott a propaganda és a valóság (SzMo)
A TISZA Párt elnöke és Kulja András EP-képviselő egyes, felújított kórtermekben 26-27, máshol 35-36 fokot mért. Felhívták a figyelmet a súlyos ápolóhiányra is.
aug. 18
12:57
Érdemes kereskedőként a visszaváltási rendszerbe lépni (Transpack)
Árbevétel-növekedést érhetnek el a visszaváltási rendszerbe lépő üzletek, hiszen sokan választják a bolti levásárlást.
aug. 18
12:57
Egy Tsz-szökevény Mtz-50-es is élhetővé tehető Naglak kabinnal (GépMax)
A fülketervezés, -készítés és -gyártás, illetve adaptálás mellett a traktorfelújítás is a szolgáltatásuk részét képezi.
aug. 18
12:57
Hisztéria est magistra vitae (Mandiner)
Az amerikai progresszió mindig furcsa képzeteket ébresztett a republikánusokban és a demokratákban egyaránt.
aug. 18
12:57
Ez súlyos: Kínai jelképeket akarnak a Szent Korona mellett Orbánék a Debreceni Virágkarneválon (Nyugati Fény)
A kínaiak nem
aug. 18
12:57
Jobb, ha minél többet használod ezt a fűszert: a legjobb gyulladáscsökkentő (in.hu)
Általában tisztában vagyunk vele, hogy a gyümölcsökkel és zöldségekkel teli, egészséges, kiegyensúlyozott étrend segíthet csökkenteni bizonyos betegségek kockázatát. Azonban egy bizonyos gyümölcs potenciális egészségügyi előnyei kevésbé ismertek, mivel többnyire csak az ételek ízesítésére használjuk.Különböző tanulmányok szerint a chilipaprika (ige
aug. 18
12:59
Egyre több embert késelnek halálra Németországban (HírTV)
Szakértők már 2015-ben figyelmeztettek, hogy azzal, ha a migránsokat beengedik országaikba, a kulturális különbségek és nézeteltérések is érkeznek velük.
aug. 18
13:03
Lódarázs csípésben meghalt egy családapa - Ezt kell tudni erről a rovarról és itt fordul elő Magyarországon (ATV)
Az európai lódarázs (Vespa crabro) csípése azért veszélyes, mert a méreganyagok, amelyeket a csípése során bejuttat a szervezetbe, allergiás reakciókat válthatnak ki, és súlyos esetben anafilaxiás sokkot is okozhatnak.
aug. 18
13:03
Kínai farmerek hatalmas sikere: búzát termesztettek a Takla-Makán sivatag homokján (Agroinform)
Az átlagtermés elérte a hektáronkénti 1.500 kg-ot.
aug. 18
13:03
Orbán és Fico pártjára állt a német politika nagy öregje (Mandiner)
A legendás politikus az orosz-ukrán háborúról fejtette ki álláspontját Roger Köppelnél.
aug. 18
13:05
Ideiglenesen legalább sikerült elzárni néhány szelepet – Sayfo Omar a migrációs helyzetről (Mandiner)
Európa elkezdte kiszervezni a határvédelmét az észak-afrikai "határőr-rezsimeknek", egyes államok kétoldalú megállapodásokat alkalmaznak.
aug. 18
13:09
Kiderült, mennyi gomba fogyasztható egyszerre (Magyar Hírlap)
Hőkezelés és fagyasztás után is megőrzi minden hasznos tulajdonságát.
aug. 18
13:09
Macerás az otthonfelújítási támogatás, de éppen ezért érdemes még belevágni (Bank360 blog)
Annyira bonyolult, nagy szervezéssel és papírmunkával járó az otthonfelújítási támogatás igénylése, hogy a sok érdeklődő ellenére várhatóan még az őszi hónapokban is érdemes lesz benyújtani a hitelkérelmet, mert a vártnál lassabban fogy a keret.
aug. 18
13:11
Az USA megkongatta a vészharangot az AFU helyzete miatt (Magyar Hírlap)
"Kétszer olyan gyors".
aug. 18
13:15
Idén is megrendezik a Homokháti Búcsút Mórahalmon (ProfitLine)
Idén is megrendezik a Homokháti Búcsút, Mórahalom térségének egyik legfontosabb szakrális eseményét, melyet hagyományosan Szent István napjának előestéjén tartanak - tájékoztatta az önkormányzat az MTI-t.
aug. 18
13:15
Vörös riasztás a hőség, narancssárga a zivatarok miatt – nem egyszerű időjárás jön (SzMo)
Az ország több pontjára is figyelmeztetést adtak ki viharok miatt, több helyen felhőszakadás várható. A hőség hétfőre enyhül valamennyit.
aug. 18
13:15
A tudósok az Alzheimer-kór váratlan tulajdonságára figyelmeztetnek (Magyar Hírlap)
Genetikai kapcsolat van az Alzheimer-kór és a szívroham között.
aug. 18
13:15
Közép-Európában egyedülálló motorsportmérnök mesterképzést indít a Széchenyi István Egyetem (Autószektor)
A Széchenyi István Egyetem kiemelkedő szerepet játszik a járműipar kihívásaira válaszolni tudó, a nemzetközi piacon is versenyképes szakemberek gyakorlatorientált képzésében. A fiatalok a világ élvonalába tartozó hallgatói versenycsapatokban – mint a világcsúcstartó SZEnergy Team és a Formula Student Eastet megnyerő Arrabona Racing Team – csiszolha
aug. 18
13:15
Liptai Claudiát tragikus veszteség érte, teljesen összeomlott a gyásztól (naphire.hu)
Liptai Claudia egészen kislány kora óta hatalmas rajongója volt Alain Delonnak, így a francia színész halálhíre teljesen lesújtotta.
aug. 18
13:15
Megerősödött a magyar vitorlázók helye a világ élvonalában a párizsi olimpián (Digital Hungary)
Ünnepélyes köszöntéssel fogadták Balatonfüreden az olimpiáról hazatérő vitorlázó válogatottat, a korábbi világbajnok Érdi Máriát és Vadnai Jonatánt, aki történelmi sikert ért el azzal, hogy 4. lett az ILCA7 hajóosztályban az olimpián.
aug. 18
13:21
Norvégia bezárja képviseletét a Palesztin Hatóságnál (Infostart)
Norvégia azért zárja be képviseleti irodáját a Palesztin Hatóságnál, mert az izraeli külügyminisztérium megfosztotta diplomáciai státuszától az ott dolgozó nyolc norvég alkalmazottat.
aug. 18
13:21
Sosem látott fordulópont felé rohan az emberiség (Portfolio)
Az emberiség eddigi története során mindenki olyan korszakban született, amiben a népességszám növekedett. Nagy eséllyel ez a világtrend meg fog fordulni, ráadásul előbb, mint azt elsőre gondolhattuk volna. Az ENSZ World Population Prospects 2024 című kiadványának legfrissebb előrejelzései rávilágítanak arra, hogy mikor jöhet el ez a fordulópont, i
aug. 18
13:21
Sydney Sweeney forró fotói lángra lobbantották az internetet, az Eufória sztárja úszódressze semmit nem hagy a képzeletre (Glamour)
Sydney Sweeney forró nyaralós képei valósággal felrobbantották az internetet. A színésznő épp jól megérdemelt nyaralását tölti, és láthatóan beleszeretett a vízi sportokba. Az Eufória sztárja ezúttal egy úszódresszben pózolt, amely kihangsúlyozza nőies idomait, és szinte semmit nem hagy a képzeletre.
aug. 18
13:21
Viharos magánélet, gazdag filmes örökség, egy korszak férfiideálja – Alain Delon élete képekben (SzMo)
A 88 éves korában elhunyt legendás francia színész életét és karrierjét ugyanúgy végigkísérték a sikerek, a filmklasszikusok és a személye iránti rajongás, mint a botrányok.
aug. 18
13:21
Blinken a gázai tűzszünetet szorgalmazza (Magyar Hírlap)
Izrael újabb csapásokat indított.
aug. 18
13:21
Ez a hét legidegesítőbb embertípus, akivel a repülőtéren találkozhatsz (Roadster)
Mindenki összefutott már mindegyikkel, ugye?
aug. 18
13:21
Nehogy majonézt kenj a hajadra! 5 őrült házi készítésű haj kence (Bien)
Manapság mindenki a természetes szépségápolást igyekszik űzni, aminek eredményeképpen többféle otthon elkészíthető hajmaszk receptje kering a neten. Ezek közül azonban sok kence csak tovább komplikálja életünket, és hidd el, jobban jársz, ha az alábbi hozzávalókat inkább elfogyasztod, mint a hajadra kened.
aug. 18
13:27
Fáradtnak érzed magad strandolás után? Ez az oka (Femcafe)
Mitől van az, hogy a strandolás után sokszor fáradtnak érezzük magunkat?
aug. 18
13:27
Norvégia bezárja képviseletét a Palesztin Hatóságnál (Magyar Hírlap)
Az izraeli külügyminisztérium megfosztotta diplomáciai státuszától az ott dolgozó nyolc norvég alkalmazottat.
aug. 18
13:27
A tűzijáték előkészületei (Demokrata)
.
aug. 18
13:27
Alain Delon itthagyta a világot, amelytől már régóta undorodott (Mandiner)
A most elhunyt francia színész, sok kollégájával ellentétben, nem szakadt bele az igyekezetbe, hogy a progresszív baloldal megszeresse. Épp ellenkezőleg.
aug. 18
13:27
Katalin váratlanul felbukkant egy norfolki családi napon, de Lajos herceg megint ellopta a show-t (Sassy)
A kishercegnek legalább annyi rajongója van már, mint a mamájának.
aug. 18
13:33
A forróság nem tesz jót az ukrán kukoricának sem (Agroinform)
Megtizedelheti a termést.
aug. 18
13:33
Észak-Korea terrorcselekménynek nevezte az oroszországi ukrán betörést (Magyar Hírlap)
Phenjan leszögezte, hogy kiáll a szuverenitását védő Oroszország mellett.
aug. 18
13:33
Az egyén kromoszómaállományán nem változtat, hogy minek érzi magát (Demokrata)
Ha vannak gendervécék, miért ne lehetne genderolimpia is?

Keresés