Hazánkban forgatják a nagy sikerű Szemfényvesztők filmsorozat harmadik részét. A fővárosban tartózkodnak a produkció színészei, köztük a Közösségi hálóban mutatott alakításáért Oscar-díjra jelölt Jesse Eisenberg, aki Mark Zuckerberget formálta meg a filmben. A színész, aki a Szemfényvesztők-filmek jelentőségteljes karaktere, most egy budapesti bűvé
Drasztikusan fogy a magyarság Erdélyben, de az unitárius egyház vezetője optimista. Úgy véli, a megmaradásban felértékelődik a közösségek, köztük az egyházak szerepe.
Kilencedik alkalommal szervezi meg a Békés Vármegyei Önkormányzat szeptember 7-én a Vármegyenapot Békéscsabán – mondta a rendezvény beharangozó sajtótájékoztatóján szerdán
Vogel Soma, a magyar férfi vízilabda-válogatott kapusa, az olaszok elleni olimpiai negyeddöntő (12–10) hőse elárulta: már az ötöspárbajnál látta az itáliai lövők szemében, hogy tartanak a mieinktől.
Fokozódik az olaszországi strandengedélyek körüli vita. Az üzemeltetők augusztus 9-én sztrájkolni akarnak. A napernyők és a nyugágyak elzárva maradnak.
A szociológusprofesszorral, az MCC Brussels igazgatójával a brüsszeli cordon sanitaire-ről, a brit választásról és Donald Trump esélyeiről is beszélgettünk.