2024. augusztus 3. szombat

aug. 3
14:45
Jakab Péter: Orbán Viktor a gyermekbántalmazók pártjára állt (Nyugati Fény)
Pócs János méltatlanná vált
aug. 3
14:45
Elképesztő óriás nyalábról készített felvételt egy repülőgép pilóta (Helló Magyar)
A rövid felvételen remekül látszik az, amit innen a földről nagyon ritkán vehetünk szemügyre.
aug. 3
14:45
4,5 milliárd éves az a záptojásszagú meteorit, amelynek darabjait Berlin mellett találták meg (Telex)
A meteorit a Mars és a Jupiter közötti aszteroidaövből érkezett.
aug. 3
14:51
Kiderült, mikor számítják ki a 2025-ös nyugdíjakat (Menedzsment Fórum)
Közzétették a kormány jogalkotási ütemtervét.
aug. 3
14:51
Izrael "belsejébe hatoló" véres megtorlást vár el a Hezbollahtól Teherán (Infostart)
Irán kijelentette, hogy szövetségesének, a Hezbollah libanoni síita fegyveres mozgalomnak mélyen Izrael belsejére kell csapást mérnie és nem kell a katonai célpontokra szorítkoznia, válaszul a szervezet katonai vezetője ellen kedden Bejrút közelében elkövetett merényletre.
aug. 3
14:51
Most jelentették a halálvölgyből: brutális rekord dőlt meg, élve fő meg az emberiség (Pénzcentrum)
A feljegyzések kezdete óta a legmelegebb hónapot mérték júliusban a kaliforniai Halál-völgyben, amely nyaranta a Föld egyik legforróbb pontja.
aug. 3
14:51
Olimpia: Jogi panaszt tett Hámori Luca ellen Algéria (HírTV)
Jogi panaszt tett Algéria a Nemzetközi Olimpiai Bizottságnál (NOB) Hámori Luca miatt – adta hírül a Reuters hírügynökség az algír olimpiai csapat vezetőjére hivatkozva.
aug. 3
14:57
Szárazságtűrő fafajok: ezeket ültesd, ha árnyékot szeretnél (Agroinform)
Muszáj lesz alkalmazkodni a változó klimatikus viszonyokhoz.
aug. 3
14:57
Szörnyű baleset történt az éjjel, gázolt a vonat Szolnoknál (naphire.hu)
Elsodort egy embert a Kecskemétről Szolnokra tartó vonat Szolnokon, a Mező utcánál -közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) az MTI-vel pénteken este.
aug. 3
14:57
Unortodox: Isla Fisher összekeverte Budapestet egy másik várossal, de nem Bukaresttel (Sassy)
A színésznő épp hazánkban forgat, szépnek találja országunkat és a fővárost bár a jelek szerint azt sem tudja, hol van.
aug. 3
15:03
Szorít a határidő, de még lehet jelentkezni egyetemekre! (Blikk)
Augusztus 7-én éjfélig lehet jelentkezni pótfelvételi eljárásban egyetemi szakokra mindazoknak, akiket nem vettek fel, vagy nem jelentkeztek korábban.
aug. 3
15:03
Nagy nevet "raboltak" Dejan Stankovicék a Fraditól (Infostart)
A brazil Marquinhos két és fél év után távozott a bajnoki címvédő Ferencváros labdarúgócsapatától és a Szpartak Moszkvához igazolt.
aug. 3
15:03
Ez az alkohol tönkreteszi az agysejteket, rontja a memóriát és elvonja a magnéziumot (Magyar Hírlap)
Nem hat jól a koncentrációra és a mozgáskoordinációra sem.
aug. 3
15:03
A kkv-vezetők közel fele saját cége rabszolgájának érzi magát (Növekedés)
Háromból csak két kis- és középvállalati üzleti döntéshozó fogalmaz meg az általa irányított vállalkozás számára jövőképet – állapítja meg a Kkv Tükör, az a kutatás, amelyet a MiniCRM végzett el annak érdekében, hogy kiderüljön: hogyan gondolkodnak a kkv-vezetők cégükről, annak értékéről, működéséről, jövőjéről. A felmérésből az is kiderül, hogy mi
aug. 3
15:03
Hopp: Trevis Kelce eljegyezhette Taylor Swiftet? Itt vannak a részletek (Sassy)
Bennfentes információk szerint Kelce gyémántot villantott, hogy szíve hölgyét lenyűgözze. De vajon sikerült neki?
aug. 3
15:05
Pétervári-Molnár 16. helyen zárt (Magyar Hírlap)
A BEE sportolója nem kapta el jól a rajtot.
aug. 3
15:09
Hogyan lehet hidat építeni Kelet és Nyugat között? (Mandiner)
Véget ért az Amerika által dominált világrend, a kérdés, hogy mi lesz a felállás, ha elült a káosz – hangzott el az MCC Feszt rendezvényén.
aug. 3
15:15
Megtépázta a szélvihar a földvári BalatOnkoncertet: repültek a sátrak, felborultak a hűtők és több felszerelés szétszóródott – Itt vannak a részletek (Blikk)
Nyár eleje óta hangos a sajtó a BalatONkoncert turnéról, amely egy öt hétvégén át tartó, a közönség számára ingyenes koncertsorozat, utazó minifesztivál. A hétvégén a balatonföldvári Nyugati strandra érkezett a három napos fesztivál. Az első este az Anna and the Barbies lépett fel nagy tömeg előtt. A szervezők dolgát azonban megnehezítette a szélvi
aug. 3
15:15
Mélyponton a regisztrált álláskeresők száma (ProfitLine)
2024 júliusában rekordalacsony szintet ért el a regisztrált álláskeresők száma, hisz a rendszerváltás óta a legkedvezőbb júliusi adatról beszélhetünk - hívta fel a figyelmet pénteki közleményében Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára.
aug. 3
15:15
Az emberiesség nevében az ördöggel kötött alkut – belülről támadják a német kancellárt (Mandiner)
A minapi amerikai-orosz fogolycserével Putyin sikeresen zsarolta a Nyugatot, de ezt nem szabad újra megengedni neki – írja a FAZ.
aug. 3
15:15
Megtévesztette az utasait, 300 milliós bírságot kapott a Wizz Air (Üzletem)
A tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatok tilalmának megsértése miatt a Gvh Versenytanácsa közel 308 millió forintos bírságot szabott ki a légitársaságra.
aug. 3
15:15
Most jött a rendkívüli hír: több száz elesett katona holttestét szállították haza Ukrajnába (naphire.hu)
Kétszázötven katonája holttestét kapta vissza Ukrajna Oroszországtól az elesett katonák kicserélése révén - jelentette be pénteken az üggyel foglalkozó ukrán koordinációs testület szóvivője.
aug. 3
15:21
Fontos meccs férfi pólóban: Magyarország–Ausztrália (Infostart)
A férfi vízilabda-válogatott az ausztrálok ellen játssza negyedik csoportmérkőzését. Ha győz a válogatott, biztosítja a második helyet a hatosban.
aug. 3
15:21
Elektromos egyterűvel terjeszkedik Indiában az MG (Autónavigátor)
Ázsiában terjeszkedik az eredetileg brit MG, és természetesen az anyavállalat alapjait hasznosítja. Egyes modellek átemblémázása nem ismeretlen gyakorlat nálunk sem,
aug. 3
15:21
Brüsszelt nem érdekli, van-e olajunk (Magyar Hírlap)
Kiszivárgott egy igen kellemetlen levél.
aug. 3
15:21
Milyen hatással vannak a geopolitikai feszültségek a kriptovaluták árfolyamára? (BitcoinBázis)
A Bitcoin volatilitása több hónapos csúcson van, és ez a hosszú és a rövid határidős kereskedőknél egyaránt felkorbácsolták a határidős kereskedőket. Mindez a geopolitikai feszültségek közepette történik, ami a biztonságos menedék iránti kereslet növekedését inspirálja. A TradFi és a kriptopiaci szereplőknek is így fel kell készülniük ezekre a hatá
aug. 3
15:21
Egy este alatt kétszer állítottak meg egy részeg sofőrt a rendőrök Szombathelyen (Telex)
Az első eset után azonnal elvették a férfi jogosítványát, de ez nem tántorította el az autóvezetéstől.
aug. 3
15:21
A Visa és az olimpia sikertörténete (Fintech)
Az olimpia és a Visa több évtizedes együttműködése számos pénzügyi innovációnak adta meg a kezdő lökést.
aug. 3
15:21
Kell-e mindenkinek vennünk valamilyen szuvenírt külföldi utazáson? (Roadster)
Ne érezzük kötelességnek.
aug. 3
15:21
Ezt rajzold szájceruzával az ajkaidra, hogy teltebbek legyenek (Bien)
Megmutatom neked azt a 10 profi trükköt, amit a sminkes munkáim során mindig bevetek a tökéletesen rúzsozott ajkakért!
aug. 3
15:23
Halott lány a fa tetején (Magyar Hírlap)
Filmkritika+Videó a Határtalanul (A Q-ügyosztály esetei 6) című dán krimiről.
aug. 3
15:27
Belehalt az éhségsztrájkjába egy bebörtönzött orosz zongoraművész – Ellenezte a háborút, lecsukták, ez lett a vége (Blikk)
Belehalt az éhségsztrájkjába Pavel Kusnir orosz zongoraművész és háborúellenes aktivista, aki az Oroszország távol-keleti részén, fekvő Birobidzsánban töltötte börtönbüntetését. A hírt a férfi egyik régi barátja, Olga Skrigunova, Németországban élő zongoraművész is megerősítette. Úgy tudják, Kusnir az éhségsztrájkja alatt folyadék fogyasztását is m
aug. 3
15:27
Időjárás: pár napra enyhül az idő, de nem tart sokáig (Agroinform)
Holnap is sok helyen várható zápor, zivatar.
aug. 3
15:27
Nyilvánosságra hozták az első fotót az Egyesült Államok "terrorizmus elleni harcáról" (ATV)
Nyilvánosságra hozták az első olyan fotót, amely az Egyesült Államok 9/11 után indított, terrorizmusellenes harcának az "eredménye". A képen annak az öt férfinak az egyike látható, akiket az ország a brutális támadások kitervelésével vádol, és akiket jelenleg is fogva tartanak, bármiféle jogerős ítélet nélkül.
aug. 3
15:27
"Luca! Könyörgöm, rúgd jól tökön!" (Demokrata)
A mérkőzés eredményétől függetlenül csodálunk és büszkék vagyunk rád.
aug. 3
15:27
Bedől a konnektivitási mutatvány? (Mandiner)
Mi történik akkor, ha az EU olyan szankciókat vezet be Kínával szemben, amelyek ellehetetlenítik a magyar kormány által zsákszámra telepítendő gyártókapacitásokat?
aug. 3
15:27
Elektromos töltőkkel felszerelt parkolóhelyeket alakítottak ki Budapesten (Autószektor)
A közlemény szerint a fejlesztés helyszíne az Oktogon, a Jászai Mari tér, a Széna tér és az Etele tér. Mint írták, minden e-Mobilitási ponton két elektromos töltőoszlop található, amelyből az egyik beépített töltőkábellel is rendelkezik. Felhívták a figyelmet arra, hogy a töltőhelyek megtalálhatóak az INCAR applikációban, amit érdemes letölteni, m
aug. 3
15:27
Az afgán futó a tálibok által elnyomott nők és lányok nevében üzent az olimpián (Telex)
"Én nyilatkozhatom a médiának, lehetek az afgán lányok hangja", mondta az Ausztráliában menekültként élő Kimia Juszofi.
aug. 3
15:33
Hatósági ellenőrzés indult Iványi Gáborék intézményeinél (Infostart)
Budapest Főváros Kormányhivatala hatósági ellenőrzést folytat a Magyar Evangéliumi Testvérközösség által fenntartott oktatási és szociális intézményekben, mivel a közműszolgáltató értesítése alapján a MET, mint fenntartó huzamosabb ideje nem egyenlíti ki a közműszolgáltatások számláit, valamint a Nemzeti Adó- és Vámhivatal jelzése szerint jelentős
aug. 3
15:33
Hámori Luca megmutatta jóképű szerelmét, ez a szemtelenül sármos fiatalember rabolta el az olimpikon szívét (Promotions)
Így néz ki Hámori Luca jóképű párja, akivel romantikus fotót csináltak az Eiffel-torony előtt.
aug. 3
15:33
Búcsút inthetünk a Sport szeletnek (Magyar Hírlap)
Lezárul egy korszak, befejezik az ikonikus magyar édesség árusítását.
aug. 3
15:33
Az ötödik helyért vívhat a magyar női kardcsapat (Demokrata)
A magyar csapat az utolsó mérkőzésén az amerikaiakkal vív majd.
aug. 3
15:33
Vérlázító: A dolgozóknak nincs miből vásárolni, a minimálbért nem akarják emelni a munkaadók (Nyugati Fény)
A dolgozókon verik el
aug. 3
15:39
Képeken a világ hét legveszélyesebb reptere (Blikk)
Noha a repülést a legbiztonságosabb közlekedési módként tartják számon, a legtöbb ember gyomra összeugrik felszálláskor és landoláskor – ez a két legrizikósabb pillanata az utaknak. Pláne akkor, ha a kifutópályát rövidre tervezték.
aug. 3
15:39
Most közölte a HungaroMet: viharos széllel robog át egy hidegfront az országon (Pénzcentrum)
Az országba érkezett felhősáv vasárnap kelet felé vonul miközben vékonyodik, szakadozik a felhőzet, emellett a napsütést gomolyfelhők is megzavarják. A Dunántúlon elszórtan zápor, zivatar kialakulhat - közölte a HungaroMet.
aug. 3
15:39
Hófehér zoknik fél perc alatt - csupán négy összetevőre lesz szükséged (Femcafe)
Ne mondj le a reménytelennek tűnő, foltos zoknikról. Ez a csodaszer szinte újjávarázsolja őket.
aug. 3
15:39
Robbant a politikai bomba: Szabó Tímea aláírta a Párbeszéd halálos ítéletét (Mandiner)
Nincs ezen mit szépíteni.
aug. 3
15:39
Így teheti tönkre a nyaralásodat egy reptéren lőtt szelfi (Roadster)
Nem jó ötlet ilyen képet készíteni és aztán megosztani.
aug. 3
15:45
Az ötödik helyért vívhat a magyar női kardcsapat (Infostart)
Az ötödik helyért vívhat szombati utolsó pástra lépése alkalmával a magyar női kardválogatott a párizsi olimpián, mivel a negyeddöntőben elszenvedett vereségét követően a második mérkőzésén magabiztosan győzött.
aug. 3
15:45
Büntetést kapott a Masterplast (Portfolio)
Megbírságolta a Magyar Nemzeti Bank az ország legnagyobb építőanyagot gyártó vállalatát, a Masterplastot.

Keresés