A piacozásnak nagy hagyománya van, vannak akik imádják, és vannak, akik inkább elmennek a szupermarketbe, vagy a zöldségeshez, attól tartva, hogy a hétvégi forgatagban a tisztességtelen kereskedők könnyedén átverhetik őket. Az alábbi tippekkel felvértezve többé nem kell aggódni emiatt!
Emelkedni kezdett az infláció, és az év további részében is erre számítanak az elemzők. A bankok továbbra sem adnak érdemi kamatot a pénzünkre, közben az állam is folytatja a kamatcsökkentést, mintha már nem kellene neki annyira a megtakarításunk. Utoljára holnap vásárolhatunk 7 százalékos kamatozással a Fix MÁP papírból, utána már csak 6,75 százal
● Emelkedőn maradtak az átlagos bérleti díjak júliusban. Országosan az egy hónappal korábbihoz képest 1,8 százalékkal nőttek, Budapesten pedig 9,3 százalékos volt a drágulás. ● Budapesten belül júliusban jelentős eltérések voltak. Míg a belső budai kerületekben 0,8 százalékos volt az áremelkedés, a többiben 3 százalékkal nőttek a lakbér
Miközben a lakossági hitelezés felpörgött 2024-ben, egyre kevesebb adós kerül fel a feketelistára a friss adatok szerint. A személyi kölcsönök számítanak a legproblémásabbnak, a vállalati hiteleknél stagnál a mulasztások száma, de a cégek is szépen fizetnek.
Stratégiai megállapodást kötött az RT Magyarország a 4iG Csoporttal. 2025. január 1-től a 4iG egyúttal telekommunikációs leányvállalatai exkluzivitással, a magyar piacon egyedüli telekommunikációs szolgáltatóként értékesítheti az RT Magyarország streamingszolgáltatását, az RT+-t.
Szeptembertől magyarul és angolul is elérhető borismereti és borkulturális kurzus indul a Semmelweis Egyetemen, az Óbudai Egyetemen és a Károli Gáspár Református Egyetemen "BorKatedra – Szeminárium a Magyar Borról" címen.
Jelen cikkünkben a külföldi telephelyre jutó jövedelem hazai társasági adó és helyi iparűzési adó kezelésére vonatkozó fő szabályokat mutatjuk be, valamint felhívjuk a figyelmet a két adónemre vonatkozó szabályok különbözőségéből fakadó fő eltérésekre.
Mahmúd Abbász vezető palesztin politikus jelenleg épp Moszkvában vendégeskedik Vlagyimir Putyinnál. 2021 óta ez az első alkalom, hogy a két vezető személyesen találkozik, ez alkalommal pedig várhatóan megvitatják Izrael gázai hadjáratát is.
Két körzetben is támadás ért lakóházakat. Sebekino városában több dróntámadás után egy épület kigyulladt, a födém pedig beomlott. Egy gázvezeték is megsérült.
Az északkeleti országrész kivételével helyenként alakulhat ki zivatar - ezen belül kissé nagyobb eséllyel a nappali órákban a Dunántúl nyugati, délnyugati felén, harmadán, majd kora estétől a déli és középső vidékeken fordulhatnak elő. A zivatarokat átmeneti viharos széllökések (~65-85 km/h), intenzív csapadék (~15-25 mm, egy-két helyen esetleg fel
Nagyon nem mindegy, milyen gyakorlóadatokon tanulnak a mesterségesintelligencia-modellek, és a tapasztalataikat mennyiféleképpen tudják hasznosítani. A szintetikus adatok mennyiségnövekedése sajnos nem jár együtt a minőség javulásával. Márpedig a problémát minél előbb orvosolni kell.
A legfrissebb felmérés szerint a britek jelentős többsége Nagy-Britannia újbóli EU-csatlakozására szavazna, ha erről ismét népszavazáson lehetne dönteni.
A Maldív-szigetek egy igazi turistaparadicsom, ahová évente utazók milliói özönlenek. A tavalyi rekordév volt, több mint 12 százalékkal nőtt a turisták száma az előző évhez képest. A tendencia 2024-ben is folytatódott, idén a turisták száma 10 százalékkal emelkedett. Ez jó hír az ország 550 ezer polgárának, akik számára a turizmus a legfőbb bevétel
A kamerával és szonárral felszerelt, a zürichi egyetem által kifejlesztett robot az óceánok élőlényeinek feltérképezésében nyújthat komoly segítséget. A hír mellé négy könyvet is ajánlunk.
Szennyezett maradhatott egy pohár, és az életmentő injekciót is később kaphatta meg a brit fiatal, aki kisgyerekkora óta élt együtt súlyos allergiájával.
A Ferencváros 1-1-es döntetlent játszott a keddi visszavágón a vendég Midtjyllanddal, amely így 3-1-es összesítéssel jutott tovább a labdarúgó Bajnokok Ligája selejtezőjének harmadik fordulójából.