Egy sikeres akció végén autójában fogták el a szökevény férfit, akit korábban 4 év 6 hónap letöltendő szabadságvesztésre, valamint 35 millió forint vagyonelkobzás büntetésre ítéltek.
Bár a kormányzati előrejelzés 2,5%-os GDP-növekedéssel számol, az ipar 8%-os visszaesésben van, ez pedig nagyon sok céget nagy bajba sodorhat ősszel, ha csak nem történik valami pozitív fordulat – mondta a HR Portálnak a Vegyipari Dolgozók Szakszervezetének elnöke. Székely Tamás szerint ennek előszele már látszik a kényszerleállásokkal, műszakcsökk
Összehangolt akciót hajt végre a Központi Nyomozó Főügyészség szerdán az úgynevezett óbudai korrupciós ügyben több helyszínen, köztük Óbuda-Békásmegyer Önkormányzatánál - közölte az ügyészség.
Kilencedik alkalommal rendezi meg az Mvm az egyedülálló Mvm Zenergia koncertet. A jótékonyság, a vizuális élmény és a zenei műfajok fúziója jegyében megrendezett gálakoncerten idén világhírű filmekhez kapcsolódó művek csendülnek fel. Az eseménynek a Müpa ad otthont 2024. augusztus 31-én, szombaton 18:30-tól.
Szinte már unalmas, de az előző héthez képest alig van változás időjárás jellegében. Maradt a perzselő nyár, a 30 °C-ot is meghaladó nappali hőmérséklet, de éjszakánként sem hűl le a levegő 20 fok alá.
A tervezett bécsi terrorcselekmény miatt a jövőben szigorúan tilos lesz Taylor Swift rajongóinak, hogy a stadion környékén a szabadban táborozzanak és a koncertet hallgassák vagy együtt dalolásszanak.
A törpeharcsa számos gondot és kihívást hozott Magyarországra, a halas szakma jelentős része szerint komoly hiba volt beengedni a fajt a folyókba, tavakba és holtágakba.
Az Egyesült Államok Igazságügyi Minisztériuma komoly lépéseket fontolgat a Google ellen, miután egy bírósági ítélet megállapította, hogy a vállalat monopolhelyzetben van az online keresőpiacon. A tárgyalásokról értesült források szerint az egyik lehetőség, amit mérlegelnek, a techóriás feldarabolása lenne - jelentette a Bloomberg.
Magyarországon is elérhetőek lesznek a Google legújabb okostelefonjai és viselhető okoseszközei. Augusztus 13-án, a Made by Google eseményen bemutatták a Pixel 9 sorozatot, a Pixel Watch okosórákat és a Pixel Buds Pro 2 fülhallgatót is.
Negyven éve néhány forintba kerültek, ennek megfelelően nem is voltak sem túl tartósak, sem túl megbecsültek a magyar fröccsöntő kisiparosok termékei. Mostanra viszont fordult a kocka, azok a trafikos játékok, amelyek ennek ellenére jó állapotban maradtak fel, sok pénzt érhetnek: a Vatera e nem klasszikus gyűjtői kategória rejtelmeit térképezte fel
A Magyar Hang szerint tízmilliókhoz juthatott az erdélyi médiából Szentmártoni János volt helyettes államtitkár. Néhány napja már fény derült arra is, hogy Demeter Szilárd felesége, Birtalan Andrea 2020-ban többet keresett az „erdélyi KESMA”-ként emlegetett Erdélyi Médiatér Egyesületnél, mint akkoriban a magyar miniszterelnök. Egy Cadillac luxuster
Azt már számtalan alkalommal körbejártuk, hogy miért érdemes minél több gyümölcsöt fogyasztanod az egészséged megőrzése céljából. De ha kíváncsi vagy arra, hogyan lehetnek a színes gyümölcsök a rák ellen is segítségedre, most az is kiderül! Mutatjuk, hogy mely gyümölcsökből érdemes minél többet fogyasztanod!
A Volkswagen tovább halasztja a Trinity elektromos autó modell gyártásának megkezdését – értesült a dpa hírügynökség a cég belső forrásaitól. A tervezett modell így legkorábban 2030-ban készülhet el az eredetileg tervezett 2026-os piacra dobás helyett. Oliver Blume a konszern vezérigazgatója azonban nem sokkal hivatalba lépése után legalább másfél
2024. szeptember 1-étől minden Magyarországon működő kereskedelmi banknak, amely rendelkezik mobilbanki alkalmazással, elérhetővé kell tennie az Azonnali Fizetési Rendszer 2.0 által előírt tranzakciós lehetőségeket. A tesztidőszak infrastruktúráját egyetlen hazai cég tudja biztosítani, amely elkötelezett abban, hogy az elsők között általa megálmodo
Az érettségi bizonyítvány megszerzése ingyenes, amíg fennáll a tanulói jogviszont, utána viszont súlyos tízezreket kell befizetni tantárgyanként - írja az Eduline. Ha valaki még az ősszel szeretne érettségit tenni, szeptember 5-ig adhatja be a jelentkezését. Ha már nem rendelkezik valaki tanulói jogviszonnyal, akkor az érvényes érettségi vizsgára v
A Bitrace elemző cég szerint egy új kriptovaluta átverés van kialakulóban, amely QR-kódok révén vezeti meg a gyanútlan felhasználókat. A vállalat jelentése alapján a csalók QR-kódokat alkalmaznak ahhoz, hogy megtévesszék a felhasználókat és hozzáférhessenek kriptotárcáikhoz. Ez az átverés vonzó tőzsdén kívüli (OTC) kereskedelmi ajánlatokkal és jut
Friss kutatási eredmények szerint egyre népszerűbb az alternatív esküvői fotózás: az európaiak 25 százaléka elismeri, hogy nem szereti a saját esküvőjén készült klasszikus fotókat, 29 százalékuk már nem is fogad hivatalos fotóst, és minden harmadik válaszadó (36%) inkább egy olyan barátját választaná esküvői fotósnak, aki jól bánik az okostelefonjá
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyőrei civil ruhát öltve vették szemügyre a Bács-Kiskun vármegyei piac kínálatát, ahol egy apa-fia páros dőlt be hamis parfümmel és feketepiaci dohányáruval. A kecskeméti nagybani piacon tartottak civilruhás ellenőrzést a pénzügyőrök, amikor észrevettek egy táskával sétáló férfit, aki a vásárlókat megszólítva
Kínában a jüanban jegyzett új bankhitelek összértéke 260 milliárd jüanra (1 jüan 50,24 forint) zuhant júliusban a júniusi 2130 milliárd jüanról, jóval elmaradt az elemzők által várt 1280 milliárd jüantól. A kínai bankok tavaly júliusban valamivel több, 345,9 milliárd jüan új hitelt bocsátottak ki. Egy éven belül a legtöbb új banki hitelt januárban