Csütörtökön sok napsütésre számíthatunk, de helyenként gomolyfelhők és záporok is kialakulhatnak, különösen nyugaton és északnyugaton. A hőmérséklet nappal 32-37 fok között alakul, míg estére 20-28 fokra hűl le. Éjszaka a Dunántúlon és az Északi-középhegység térségében megnő a zivatarok esélye, valamint a szél is megélénkülhet.
Új rovattal bővül a Sláger Reggel, a CylaGasztroban konyhai felkészültségét és főzési tudását igyekszik új szintre emelni a modellügynökség vezetője, akinek mindebben Mautner Zsófi segít. "Nemcsak főzni szeretnék megtanulni, de megszeretni is azt. Szeretek főzni, de sajnos úgy vagyok vele, mint a jógával: unom! Elkezdem, előttem van, hogy mit, mi
Az utóbbi időben a magyar filmgyártás reneszánszát éli a történelmi filmeket illetően, vannak jók és kevésbé jók, de ezeknek a filmeknek a veszte többnyire a belpolitika miatt kialakult már-már divatirányzat szerű kényszeres lepontozás. Hiteles kritika kevés van róluk, a vélemények többnyire elfogultak, bár ez nem azt jelenti, hogy makulátlan lenne
A gazdasági kihívások ellenére a vállalkozások számára új lehetőségek nyílnak a digitalizáció és a felhőmegoldások révén. A Dassault Systèmes 3Dexperience® platformja átalakítja a mérnöki folyamatokat, lehetővé téve a földrajzilag távoli
A Balkán felé nyílik tovább a magyar munkaerőpiac, de az oroszoknak és a fehéroroszoknak is könnyebb lesz munkát vállalniuk. A július 8-án megjelent vendégmunkás-törvénnyel kapcsolatban Miről szól az új vendégmunkás-törvény? Magyarországon többféle jogcímen vállalhatnak munkát harmadik-országbeli (nem EU-s) állampolgárok. Ezek közül legtöbbször A m
Az elmúlt évek egyik leginkább felkapott befektetési termékének számító ETF megérkezett a kriptovaluta-piacra is. A mögöttes eszköz árfolyamát követő termék jelentős lépést jelent a kriptovaluták számára, az ismerősebb, technikai tudnivalóktól mentes út pedig szélesebb körű elterjedést biztosít a befektetők között. Fedezd fel velünk, milyen előnyök
Újabb népszerű termékcsoport vett részt a Nébih Termékmustrán: ezúttal a gyümölcsszörpök kerültek górcső alá. A vizsgálatfolyamat eredményeként 24 termék gyártója, forgalmazója nyerte el a KMÉ-védjegy arany fokozatára való pályázás lehetőségét.
Nyáron minden kétséget kizáróan a görögdinnye az egyik leghűsítőbb gyümölcs, amelyet fogyaszthatunk, a magas víztartalmának köszönhetően pedig a hidratáltságunkat is csodásan támogatja. Önmagában, főleg behűtve sokunk egyik kedvenc csemegéje, akár otthon, akár mondjuk nyaraláson is, de próbáltad már különféle fogásokhoz, akár egy hűsítő leveshez, v
Karsai Dániel állapota folyamatosan romlik, ám úgy tűnik, mindez nem veszi el a kedvét attól, hogy a szeretteinek kedveskedjen. Legutóbb például a testvére, Karsai Péter születésnapjára készült egy igazi meglepetéssel. Péter a Facebook-oldalán számolt be a nem mindennapi köszöntésről.
Ahogy az Olimpiai Játékoknak, úgy az augusztus 28. és szeptember 8. között zajló Paralimpiai Játékoknak is Párizs ad otthont idén. A paralimpiára eddig 39 sportolónk kvalifikált. A magyar csapatot az Eisberg is támogatja: az új Sport Mix salátakeverék csomagolásán található matricával hívják fel a figyelmet a Magyar Paralimpiai Csapat változatos ét
Ha Bognár György vezetőedző együttese csütörtök este továbbjut ciprusi riválisa ellen, az Fk Mornar ellen játszhat a Konferencialiga-selejtező harmadik fordulójában.
Amikor II. Erzsébet királynő 2022 szeptemberében elhunyt, a királyi család tagjai különböző címváltozásokon estek át. Természetesen az akkori Károly herceg átvette a király szerepét, de Vilmos herceg és Katalin hercegné is megváltoztatta hivatalos címét. Korábban Cambridge hercege és hercegnéje néven emlegették őket, amit a néhai királynő ajándékoz
A kormány különleges gazdasági övezetté nyilvánítja a Paksi Atomerőmű területét, ami ezzel Paks városától a Tolna Vármegyei Önkormányzathoz kerül át. A döntés által az erőmű évi hatmilliárdos iparűzési adója a várostól szintén a vármegyéhez kerül. Emellett az iváncsai ipari parkot nemzetgazdasági szempontból kiemelt beruházássá nyilvánítják.
Pásztory Dóra kétszeres paralimpiai bajnok úszó jelenleg az Eurosport szakkommentátoraként kíséri figyelemmel az olimpia úszóprogramjának történéseit. Léon Marchand és Milák Kristóf káprázatos versenyéről jelentetett meg a Facebookon érdekes adatokat. Van, amiben a francia most már minden idők legjobbja.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
A felújítás alatt álló Pannónia Szálló körültekintőbb őrzését kérte Kereskényi Gábor, Szatmárnémeti polgármestere, miután szerda hajnalban tűz ütött ki az értékes műemléképületben – közölte a partiumi város elöljárója.
Idén májusban, júniusban és júliusban 10 százalékkal többen foglaltak szállást Horvátországba, az augusztusra szóló foglalások száma pedig 12 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest - közölte a Szallas.hu foglalási adatai alapján szerdán az MTI-vel.
Az orosz fosszilis energiahordozók virágzó kereskedelmének érzékeléséhez elég csak egy Boszporusz menti kávézóba menni. Márciusban egy isztambuli teraszon teát szürcsölgetve figyelhettem meg, ahogy két óra alatt legalább négy tanker – amelyek később nyílt forráskódú tengeri közlekedési weboldalak segítségével lettek beazonosítva – orosz nyersolajat
Újabb nap, újabb kihívások, újabb kalandok. Olvasd el, mi vár rád egészen pontosan a horoszkópod szerint, hogy könnyebben lavírozhass a nehézségek között, vagy ügyesebben lovagolhass meg egy sikeresebb hullámot.
A Love Island 2019-es győztesének halála még azokat is megrázta, akik nem ismerték őt személyesen. A Bors annál az ökölvívó egyesületnél járt, ahol Lakatos Tícián nevelkedett.