Kutatások igazolták, hogy a hüvelyi úton és a császármetszéssel világra jött gyermekek bélmikrobiotája eltér egymástól. De ugyanilyen fontos az aranyóra is.
A vér nem válik vízzé. Úgy tűnik, a hosszú időt rácsok mögött töltő kemény bűnöző, Kaiser Ede újabb nagy balhéra készülhetett. Biztos forrásból úgy értesültünk, hogy a nyolc ember halálával járó móri mészárlás miatt tévesen elítélt, majd felmentett, de több más erőszakos bűncselekményért 18 évre fegyházba küldött férfi egy olyan betörést tervezhete
Ahogy arról korábban már beszámoltunk, merényletet követtek el Teheránban Iszmail Hanije, a gázai iszlamista Hamász terrorszervezet politikai vezetője ellen, órákkal azután, hogy részt vett az iráni elnök eskütételi ceremóniáján. A férfi nem élte túl a támadást, a Hamász Izraelt vádolja.
A Lucid Air-t továbbfejlesztették és korszerűsítették a 2025-ös modellévre, ami azt jelenti, hogy minden eddiginél messzebbre képes utazni egy töltéssel. A 2025-ös Air Pure-on végrehajtott módosítások a Lucid szerint a valaha gyártott legenergiatakarékosabb járművé teszik a modellt.
Ki ne emlékezne a grízes tésztához olyan gyakran kínált barackbefőttre, amiért egy egész héten át képesek voltunk sóvárogni, mire végre a hétvégi asztalra kerülhetett. A legtöbben erről az oldaláról ismerik csodálatos gyümölcsünket, az őszibarackot, pedig ennél jóval többet tud adni nekünk. Ezúttal felhasználásának szerteágazó lehetőségeit hoztuk e
Ukrajna legnagyobb baromfi-feldolgozója, az MHP nettó nyeresége közel harmadára zuhant a hrivnya leértékelődése és a háborús konfliktussal kapcsolatos költségek megugrása miatt. A cég nem fizet osztalékot a 2023-as évre.
Vajon mi a sikeres kapcsolat kulcsa? A közös érdeklődési kör? A jó kommunikáció? Egy új felmérés szerint a válasz egyszerűen az, hogy összepasszoltok-e a hálóban.
Az ukrán 47-es számú gépesített dandár egy igazán izgalmas, a járműre rögzített kamerával felvett videót tett közzé, melyből kiderül, milyen is belülről, mikor éles bevetésen használnak egy M2A2 Bradley lövészpáncélost.
Tombol a nyár, és sokan külföldre utaznak pihenni. Majd a nyaralás végén, hazainduláskor kezdenek el gondolkodni azon, hogy a jövedékinek minősülő termékekből mennyit is hozhatnak magukkal anélkül, hogy szabálytalanságot követnének el.
Aki az elmúlt két évben a csúcskamatok idején vett fel hitel, most szívhatja a fogát a magas részletek miatt. Ebbe azonban nem kell belenyugodni, kereshetünk olcsóbb ajánlatot. Akár havi több tízezres megtakarítást lehet elérni a a lakáshitelcserével.
Július elején, vagyis kevesebb, mint egy hónapja indult öt állomásos békemisszióra Orbán Viktor miniszterelnök. Diplomáciai erőfeszítéseinek hatásai pedig már most látszódnak.
Tudták, hogy a Szajna vízminősége nem alkalmas a sportolásra, szerdán mégis a vízbe küldték a triatlonistákat a párizsi olimpián. Ennek pedig az lett a következménye, hogy többen is rosszul lettek, de különösen egy kanadai versenyző, aki élő adásban hányta el magát, majd később még kilencszer megismételte azt.
A szilíciumalapú számítások előbb-utóbb, most úgy tűnik, inkább utóbb, mint előbb, egyszer viszont mindenképpen elérik korlátaikat. Nem véletlenül merülnek fel mind gyakrabban alternatívák, köztük az úgynevezett élő komputerek. De tudatossá válhatnak-e valamikor ezek az organikus gépek?
Filmszerűen pörgős, mégis mélyen empatikus családi drámájában Moa Herngren egy házasság mindkét szereplőjének elméjébe betekintést enged. Olvass bele A válás című regénybe!
A 2024-es párizsi olimpián ezüstérmet nyert a magyar férfi kardcsapat, valamint Milák Kristóf is 200 pillangón. Nézze meg, hogyan vették át érmüket olimpikonjaink.
Egy tavalyi kormányrendelet értelmében kell pár éven belül rengeteg ingatlanban speciális fogyasztásmérőket felszereltetni, ami olykor bizony költségekkel járhat.
A nagy hőségben sokszor nehéz eldönteni, hogy mit is főzzünk, hiszen nem szeretnénk, hogy a konyhánk még jobban felforrósodjon, ráadásul ebben az időben nem is vágyunk olyan ételekre, amik elnehezítik a gyomrot. Épp ezért lehet tökéletes választás az uborkás csirkemellsaláta, amely nemcsak diétás, de frissítő és laktató is egyben. Recept.
Új államtitkárokkal erősít a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) augusztus 1-jétől – közölte a tárca szerdán este az MTI-vel. A tájékoztatás szerint Hankó Balázs miniszter javaslatára Sulyok Tamás köztársasági elnök Koncz Zsófia országgyűlési képviselőt családokért felelős államtitkárnak nevezte ki. A Kulturális és Innovációs Minisztérium k
Valószínűleg te is hallottál már több teóriát arról, hogy egyes élelmiszerek vagy élelmiszer-összetevők mérgezőek lehetnek, de szerencsére ezen állítások többségét a tudomány nem támasztja alá. Vannak azonban olyan összetevők, amelyek bizonyítottan károsan hathatnak az egészségedre - különösen nagy mennyiségben fogyasztva.
Balogh Levente viszont azt állítja, hogy nem igaz mindez, és ő a feleségével él együtt. Egymás mellett álltak a hajóik a horvát kikötőben, így elképzelhető, hogy többször láthatták őket együtt.
A Ferencváros egyik legjobbja, Marquinhos nem utazott el a Ferencváros keddi Bajnokok Ligája-selejtezőjére, és a Magyar Nemzet információja szerint szerdán el is búcsúzott a zöld-fehérektől, hogy elutazzon új állomáshelyére, Moszkvába. Időközben a korábban a Fradit, jelenleg pedig a Szpartakot irányító Dejan Sztankovicsot is megszólaltatták a klubv