2024. július 22. hétfő

júl. 22
6:42
Még mindig bizonytalan a következő utáni téli olimpia helyszíne (Infostart)
A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) türelmet kért a 2030-as téli játékok odaítélésével kapcsolatban.
júl. 22
6:42
BBC: Biden vasárnap reggel hozta meg a végső döntést (Telex)
De már szombaton összeült a legfontosabb tanácsadóival.
júl. 22
6:42
Nagyon nagy bajban vagyunk: Ezért lehet veszélyes a légkondi a forró nyári napokon (naphire.hu)
Már hetek óta brutális hőség pusztít Magyarországon is, ezért egyre többen használnak légkondit, hogy kibírják a forró nyári napokat. Azt azonban kevesen tudják, hogy a légkondi milyen hatással lehet az egészségünkre, ugyanis a mesterségesen szabályozott hőmérséklet és páratartalom nem mindig kedvező a szervezetünk számára, így súlyos mellékhatások
júl. 22
6:45
Umagi tenisztorna: Marozsán, ha nehezen is, de továbbjutott (Magyar Hírlap)
Párizsi olmpikonunk mérkőzéslabdát is hárított, majd három játszmában győzött az 579 320 euró összdíjazású umagi salakpályás tenisztornán.
júl. 22
6:48
Így kommentálták a világ vezetői Joe Biden visszalépését (ATV)
A CNN összegyűjtötte az X nevű közösségi oldalról, milyen reakciókat kapott Biden a világ minden tájékáról azok után, hogy visszalépett az elnökjelöltségtől.
júl. 22
6:48
Míg nálunk tombol a kánikula, ezekben a városokban tökéletes az időjárás (Glamour)
Úgy érzed, hogy már alig bírod elviselni, hogy itthon tombol a kánikula, és legszívesebben elutaznál egy hűvösebb helyre? Nos, akkor alaposan érdemes elgondolkodnod azon, hogy minél előbb betervezz egy skandináv utazást. Amellett ugyanis, hogy a skandináv országoknak csodás tájai és egyedi, varázslatos hangulata van, nyáron tökéletes az időjárás is
júl. 22
6:48
Bye-bye Biden - az elnök eddig bírta a támadásokat, Donald Trump keményen reagált a hírre (Növekedés)
Joe Biden befejezi elnökválasztási kampányát, és Kamala Harrist javasolja maga helyett - derült ki vasárnap délután. Ahogy az várható volt, borult a sakktábla. A demokraták ünnepelnek, a fősodor, amely az elmúlt hetekben harsányan követelte a botladozó Biden távozását, most ajnározva és hízelegve kíséri le a színpadról. Donald Trump nem kertelt, sz
júl. 22
6:48
Nivada Grenchen Chronosport 38mm (Kronometer)
Ismét egy múltidéző órával rukkolt elő a Nivada Grenchen, de ezúttal nem az archívumukban könyékig túrva találtak egy jó skiccet, hanem a tulaj, Guillaume Laidet futott bele egy régi Nivada…
júl. 22
6:48
Itt a nyár üzlete: amerikai óriás vette meg a magyar keminformatikai céget (Forbes)
Egy amerikai óriás vette meg a magyar keminformatikai céget, a Chemaxont. Mutatjuk, miről szólt az ajánlat, és hogy mit lehet tudni a dealről.
júl. 22
6:48
Érdekes jóslatot tett Vivek Ramaswamy 2023 novemberében, mára kiderült: igaza van (Mandiner)
A politikus előrelátását még Elon Musk is dicsérte a közösségi oldalán.
júl. 22
6:50
Trump: nincs vége, Biden felébred, és elfelejti az egészet (ATV)
Kőkemény posztokkal sorozza az elnöki versenyből kiszálló Joe Bident a republikánus jelölt, akit szerinte a demokraták "dobtak ki a fedélzetről" a rossz tévészereplése miatt. Szerinte az elnök valójában nem is volt covidos, és mivel "azt sem tudja hol van" alkalmatlan az ország vezetésére is.
júl. 22
6:51
Hasznos tanácsok légkondiszezonban (KKV Magazin)
Tapasztalatok szerint többen csak akkor határozzák el, hogy klímát szereltetnek otthonukba, amikor túl vannak az első hőhullámon. A modern, páraszabályozásra, légtisztításra, fűtésre is alkalmas készülékek miatt azonban ma már szinte egész évben aktuális téma a megfelelő berendezés energia- és költséghatékony használata - állítja a Praktiker szakér
júl. 22
6:51
Napos idő záporral, zivatarral (Magyar Hírlap)
Csapadékra nagyobb esély a nyugati határszélen, a középső országrészben és délkeleten lesz.
júl. 22
6:54
Hétfőn megint kánikula lesz, de bármikor leszakadhat az ég: szinte az egész országra figyelmeztetést adtak ki (Blikk)
Ma már nem lesz olyan hőség, mint egy héttel ezelőtt, ám továbbra is érdemes tartani a kánikulától, valamint helyenként erős zivatarok is lehetnek, viharos széllel.
júl. 22
6:54
A BYD agresszív terjeszkedést tervez Vietnámban (autopro)
A BYD vietnámi terjeszkedésével a helyi VinFast számára jelentős konkurenciát jelenthet.
júl. 22
6:54
Integrált B2B és B2C e-kereskedelmi megoldások a cargo-partner Kft.-nél (newtechnology.hu)
A nemzetközi szállítmányozási és logisztikai szolgáltató speciális szolgáltatásokat kínál világszerte, hogy optimalizálja ügyfelei ellátási láncait. Az elmúlt hónapokban a cég  magyarországi csapata sikeres B2B (Buisness to Buisness) és B2C (Buisness
júl. 22
6:54
Tüntetéssel üzent Mallorca a turistáknak: elege van belőlük (AC News)
Megálljt parancsolnának a helyiek, mert elegük van az életüket megnehezítő  turistákból, a hajókból, a repülőgépekből.
júl. 22
6:54
Ezt edd és ezt ne fogyaszd, ha kiújult a herpeszed (Bien)
A herpeszvírus sokunk életét megkeseríti, hiszen nincs is kellemetlenebb annál, mint amikor elkezdjük érezni a szánkon megjelenő apró, ám annál fájdalmasabb pöttyöcskéket, melyek igen kellemetlenek tudnak lenni, amikor kipukkadnak. Jó tudni azonban, hogy igenis segíthetjük szervezetünket abban, hogy ellenállóbb legyen a herpeszekkel kapcsolatban.
júl. 22
6:57
Kamala Harris már be is jelentkezett elnökjelöltnek: "Minden tőlem telhetőt meg fogok tenni, hogy legyőzzük Donald Trumpot" (SzMo)
Megtiszteltetésnek nevezte, hogy Biden őt ajánlotta maga helyett. A demokrata párt szabályai szerint azonban a jelölt személyéről az elnökjelölő konvención döntenek augusztusban, Harrisnek ott kell majd elnyernie a többséget.
júl. 22
6:57
Különleges minősítést kapott a BMW (MMonline)
A BMW Group az autógyártó vállalatok közül elsőként érdemelte ki a Car Connectivity Consortium (CCC) Digital Key minősítését.A BMW Group a világ első autógyártó vállalata, amely a digitális járműhozzáférés terén kifejlesztett innovációjával kiérdemelte az autóipar és a felhasználói technológia iparágait egyesítő Car Connectivity Consortium (CCC) Di
júl. 22
7:00
Kardinális döntés elé néz a forint (Privátbankár)
Hétfő reggelre alig változott a magyar deviza euróval szembeni jegyzése, amely a Magyar Nemzeti Bank keddi döntése után kaphat új irányt.
júl. 22
7:00
Ezek a momentumok vezettek Joe Biden döntéséhez - Máris Kamala Harris ellen készül Donald Trump (Infostart)
A nyomásnak engedve kiszállt az elnökválasztási versenyből Joe Biden. Az amerikai elnök közölte: kitölti hivatali időszakát és azt akarja, hogy Kamala Harris alelnök mérkőzzön meg Donald Trumppal. Harris igent mondott.Készülhet a Trump-gépezet ellen, amely már "talált ellene valamit".
júl. 22
7:00
Megszólalt Moszkva Joe Biden visszalépésének hírére: erre nagyon figyelnek most az oroszok (Blikk)
Joe Biden elnökjelölt visszalépését követően, miután vasárnap este már megérkeztek a vezető nyugati politikusoktól a reakciók, megszólalt néhány orosz vezető is, köztük Putyin szóvivője.
júl. 22
7:00
Összefoglalom, mit fog sugallni az "objektív" angolszász média Biden után (Mandiner)
Minden támadás Kamala Harris ellen nőellenes, szexista és rasszista.
júl. 22
7:00
Így vonatozz a Balatonra, ha nem akarsz nagyon ráfázni, vagy megfőni (Forbes)
Késik, nem megy, nincs légkondi. Nem csak a repüléssel kapcsolatban háborognak az utasok, de okkal kapja az ívet a MÁV is. Ács világa.
júl. 22
7:00
Nyugdíjasok, figyelem! Fontos bejelentést tett a miniszterelnök főtanácsadója (naphire.hu)
Ingyenesen hívható zöldszámot hozott létre a kormány azok számára, akik még nem regisztráltak a Gondosórára, és az internet helyett inkább telefonon intéznék a regisztrációt - közölte a miniszterelnök főtanácsadója vasárnap a Facebookon.
júl. 22
7:00
2024.07.22. Üzenet: Fazakas Gusztáv (Gyulatelevízió)
Isten egy elszakíthatatlan kapcsolatot hozott létre Jézus személyében.
júl. 22
7:00
Új erősítést és szakembereket kapott a magyar erdőgazdálkodás (Magro)
Nagy István agárminiszter a Soproni Egyetem Központi Tanévzáróján és az Erdőmérnöki Kar diplomaosztó ünnepségén méltatta az erdészeket.
júl. 22
7:02
Az első színesbőrű női elnökjelölt Amerikában? (Mandiner)
A világ változik, és érdemes örülni, ha éppen egy lépést tesz a helyes irányba.
júl. 22
7:03
A fizikai dolgozók átlagos órabére 13,5%-kal nőtt a második negyedévben (Magyar Hírlap)
A munkaerő-kölcsönzéssel és -közvetítéssel foglalkozó Trenkwalder csaknem 7 ezer munkavállaló béradatait dolgozta fel az elemzésében.
júl. 22
7:04
Medvegyev jó egészséget kívánt Bidennek, a különleges katonai művelet minden célját el fogja érni szerinte (Mandiner)
Az orosz vezető kommentálta az amerikai elnök visszalépését.
júl. 22
7:06
Forint: az egyiknek sikerült, a másiknak nem (Menedzsment Fórum)
A forint a dollárhoz képest erősödött péntek óta, az euró azonban maradt a helyén.
júl. 22
7:06
Érzelmes posztban reagált Biden visszalépésére Zelenszkij (ATV)
Volodimir Zelenszkij az X-nevű közösségi oldalon reagált Joe Biden amerikai elnök visszalépésére.
júl. 22
7:06
Kalapáccsal verte szét Sztálin szobrát egy részeg férfi Moszkva mellett (444.hu)
Leninben is kárt tett.
júl. 22
7:06
Kétszámjegyű volt a fizikai dolgozók bérnövekedése - Hatalmas a különbség a régiók között (Növekedés)
A második negyedévben a fizikai munkát végző szak- és betanított munkások átlagos bruttó órabére 2104 forint volt, ami 13,5 százalékos növekedés az előző év hasonló időszakában mért 1853 forinthoz képest - közölte a Trenkwalder és a Moore Hungary.
júl. 22
7:06
ESG: a három betű, ami önmagában nem menti meg a Földet (Telex)
A környezeti, társadalmi és vállalatirányítási szempontok figyelembevétele nagyon elterjedt a befektetéseknél, az MNB elemzője szerint viszont ettől még nem lesznek feltétlenül zöldek az ESG minősítést megszerző cégek. Azért a szabályozási labirintusban is meg lehet találni a fenntartható cégeket.
júl. 22
7:06
Hidrogén felhasználásával zöldíti tovább magyarországi gyártását a Wienerberger (Digital Hungary)
A kerámiaiparban úttörőnek és egyedülállónak számító, ipari léptékű kísérletet hajtott végre tiszavasvári gyárában a Wienerberger Zrt A vállalat a klímasemlegességi terveinek megfelelően 30 éven belül teljesen karbonsemlegessé kívánja tenni gyártási folyamatait, többek között hidrogén használatával. Ennek érdekében a cég hosszú távú együttműködést
júl. 22
7:09
Megoldhatatlan kvíz: 10-ből 4 már nagyon jó (Promotions)
10 megterhelő kérdés jön.
júl. 22
7:09
Tour de France: Pogacar a Giro után a Tourt is elhódította (Magyar Hírlap)
A szlovén 26 éve nem látott duplázást hajtott végre azzal, hogy győzött a vasárnap zárult 111. Tour de France-on, így egy éven belül diadalmaskodott a két háromhetes országúti kerékpáros körversenyen.
júl. 22
7:12
Zelenszkij nem győzött köszönetet mondani Joe Bidennek: mutatjuk, milyen reakciókat váltott ki világszerte az elnökjelölt visszalépése (Blikk)
A világ minden pontjáról reagáltak a vezetők Joe Biden visszalépésére, aki vasárnap jelentette be, hogy befejezi újraválasztási kampányát, miután demokrata párttársai sorra vesztették el hitüket abban, hogy képes lehet legyőzni Donald Trumpot. A hírre Volodimir Zelenszkij mellett többek között Rishi Sunak, Justin Trudeau és Donald Tusk is az X-en r
júl. 22
7:12
Újabb útfelújítás kezdődik Budapesten, biciklisávokat is építenek (Infostart)
Hétfőtől aszfaltozási munkák és kerékpársáv létesítése miatt jelentős forgalomkorlátozások lesznek az Ajtósi Dürer sor egy szakaszán; a felújítás nem érinti a BKK járatait - közölte a Budapest Közút Zrt.
júl. 22
7:12
Sorra érkeznek a reakciók az európai kormányfőktől Biden visszalépésére, de a magyar kormány hallgat (444.hu)
Szijjártó Péter hétfő reggel arról posztolt, hogy bántják a békemissziónkat.
júl. 22
7:12
100 kilométeres szél, brutális zivatarok tépik szét az országot (AC News)
Még mindig túl labilis a légkör, a hőséget legfeljebb könnyen kipattanó, heves szélviharral kísért zivatarok enyhíthetik.
júl. 22
7:12
Olyan kevés a pénz a rendőrségnél, hogy a nekik dolgozó szakértőket nem tudják kifizetni (Telex)
A rendőrség a költségvetési források üteméhez kénytelen igazítani a számlák kifizetését.
júl. 22
7:15
Mi következik Joe Biden visszalépése után? (Hírstart Robot podcast)
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
júl. 22
7:18
Az élelmiszeripar szakember-utánpótlását segítő határmenti projekt indult (HR Portál)
Uniós támogatással az élelmiszeripar és az ehhez kapcsolódó szolgáltatások szakember-utánpótlását segítő magyar-szerb határ menti projekt indult Tápláljuk a jövőt! (Feeding Future) címmel - tájékoztatta a Csongrád-Csanádi Kereskedelmi és Iparkamara az MTI-t.
júl. 22
7:18
Volt vármegye, ahol ötödével nőtt, míg máshol ennyivel csökkent a meghirdetett állások száma (ProfitLine)
Két vármegye kivételével az ország egész területén nőtt az álláshirdetésekre beérkezett jelentkezések száma 2024 második negyedében az előző év azonos időszakához képest. A legnagyobb emelkedés Jász-Nagykun-Szolnok, Heves és Fejér vármegyékben történt. Az elérhető állások száma az elmúlt másfél évhez hasonlóan továbbra is csökken év-év összehasonlí
júl. 22
7:18
Napi horoszkóp: A Bak szakmai előmenetelre számíthat, a Halak ma különösen szerencsés lesz a szerelemben - július 22. (Glamour)
Újabb nap, újabb kihívások, újabb kalandok. Olvasd el, mi vár rád egészen pontosan a horoszkópod szerint, hogy könnyebben lavírozhass a nehézségek között, vagy ügyesebben lovagolhass meg egy sikeresebb hullámot.
júl. 22
7:18
Való Világ: Reni a villában tudta meg, hogy terhes, de folytatja a játékot (SzMo)
A műsor készítői az egészségügyi teammel együtt kiemelt figyelmet fordítanak majd az egészségügyi állapotára.
júl. 22
7:18
Meglepő fordulattal érkezett a friss előrejelzés: Nagy változásokat tartogat a hétfői időjárás (Nyugati Fény)
Mutatjuk, milyen idő várható hétfőn.

Keresés