A kínai Nanjingi Postai és Távközlési Egyetem kutatói által készített, rendkívül rugalmas lítium-ion akkumulátor képes 5 ezer százalékkal megnyúlni. A kutatók kontaktlencsék készítéséhez használt anyagot használtak az akkumulátor rugalmassá tételéhez.
A rengeteg komoly ügyféllel bíró CrowdStrike-nál valami nagyon félrement: a partnereknél leállt az élet, mivel a szoftverüket használó eszközök sorra kék halált produkáltak.
Kalle Rovanpera vezet a Lett Rallyn három szakaszt követően, azonban az igazi sztár Martins Sesks, aki a verseny leghosszabb szakaszán megszerezte az első WRC-szakaszgyőzelmét és a második helyre állt Sébastien Ogier-t megelőzve.
A budapesti lakóparkok lassan mini városnegyedekké fejlődnek, közülük is a Dél-Budán, a Duna-part mellett épült Metrodom River van talán a legközelebb a 15 perces város koncepciójához.
A japán kormány pénteken bejelentette, hogy csökkenti az idei évre vonatkozó gazdasági növekedési előrejelzését. Az okok között szerepel a gyenge jen és az emiatt emelkedő importköltségek, amelyek visszavetették a fogyasztást.
Mint a CNN hírében olvasható, nemcsak a légi utaztatókat, hanem a technológiai zavar érinti a különböző médiavállalatokat, a szupermarketeket és a londoni tőzsde honlapját is.
A visszaváltási díjjal (DRS) érintett termékek forgalmazása témakörében, az elektronikus számla alkalmazásának támogatására készített két új cikket a GS1 szervezet, melyekkel a hazai ital-kiskereskedelmi ellátási láncok munkáját szeretnék segíteni – írja honlapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara.
A dél-koreai Khnp társaság építi fel a két új atomenergiablokkot a csehországi Dukovanyban - közölte Petr Fiala cseh miniszterelnök a kormány szerdai ülése után Prágában.
Brad Pitt 13 év után ismét Magyarországra látogatott. De nem csak nyaralni jött, az új Forma-1-es filmjét forgatja, amihez többek között a mogyoródi Hungaroringen is vesznek fel jeleneteket. Ha hétvégén kilátogatsz a futamra, nagy valószínűséggel könnyen kiszúrhatod!
Most manuálisan zajlik a check-in, de akinek van QR-kóddal ellátott beszállókártyája, feladta a poggyászt vagy csak kézipoggyásszal utazik, az mehet közvetlenül a 2A-ra. Az utasoknak vizet is osztanak.
Az ellenzékbe szorult PiS színeiben EP-mandátumot szerzett, de jövedelme nagy része a kormányközelinek mondott Balázs Attila cégétől érkezik a Budapesten rejtőzködő lengyel politikushoz.
"Nekem Tóth Gabiként kétszer annyit kell teljesítenem az élet minden területén csak azért, hogy egyszer elfogadjanak, hogy ne találjanak fogást rajtam és a munkámon a rosszakarók."
Éjszaka még arról szóltak a hírek, hogy a Microsoft szolgáltatáskimaradása kis túlzással a fél világot megbénította. Ma délelőttre azonban kiderült, hogy közvetlenül nem a szoftveróriásnál van a hiba.
A rekorder 161 km/órával száguldott, és tizenkilenc esetben traffipaxoztak le olyan járművet, amely a megengedett 70-es tempót legalább kétszeresen túllépte.
A borravaló és a szervizdíj (felszolgálási díj) különbsége sokak számára nem világos, részletes cikkben írtunk erről, most viszont újdonság az, hogy Orbán Viktor miniszterelnök a péntek reggeli Kossuth rádiónak adott…
Egészen elképesztő Románia gazdaságának fejlődése, ami a szakértők szerint szoros összefüggésben van a korrupció visszaszorításával. Kolozsvár most 19 állomásos metrót épít.
Sok vállalat számára még ismeretlen fogalom az RPO, azaz a Recruitment Process Outsourcing. Ez a HR folyamatok kiszervezésének egy olyan speciális szolgáltatási formája, melyet időszakos felfutású projektek, állománybővítések vagy leépítések során vesznek igénybe a vállalatok. Míg az outsourcing jellemzően fél-egy évig tartó, kisebb nagyobb felfutá
A DataHouse ma közzétett előzetes adatai szerint a hazai használtautó-piacon közel 457 ezer személygépkocsi cserélt gazdát az első félévben. Ez az érték 12,4 százalékkal haladja meg a tavalyi első félév volumenét. Várakozások szerint jelentős az esély arra, hogy éves szinten megdől a használtautó-piac forgalmának 2022-ben elért 825 ezres csúcsa.
A félvezetőhiány a just-in-time kockázatokra világított rá, míg az új geopolitikai realitások, például a közel-keleti háborús válság és azok Vörös-tengeri hajózásra gyakorolt hatása arra kényszeríti a beszállítókat, hogy sürgősen foglalkozzanak a digitális átláthatósággal, amely nem a kockázatok teljes kiküszöbölésének, hanem az elkerülhetetlen buk
Megkérdeztük az RTL-t, igaz-e, hogy a megújuló X-Faktorban nem lesz Mentorház, ahogy azt egyes forrásaink állítják. Sejtelmes választ adott a Media1-nek a televíziós társaság.
123 év után először emelik le és restaurálják teljes körűen a Hősök terén, a Millenniumi emlékmű korinthoszi oszlopán álló Gábriel arkangyalt. A munkálatok várhatóan július 22-én kezdődnek.
Az ügyész által indított közérdekű perben jogerősen megállapította a bíróság, hogy az egyoldalú szerződésmódosítási jogon alapuló, vételárváltozást eredményező Ászf-rendelkezés átláthatóság hiányában tisztességtelen.
A Wizz Air, a többi légitársasághoz hasonlóan, rendkívüli technikai kihívással találta magát szemben nemzetközi informatikai partnere rendszerének leállását követően. Az informatikai rendszer kiesése miatt előfordulhat, hogy a Wizz Air utasai…
Nemcsak munkával, hanem egy jó döntéssel is tízezreket kereshetnek a diákok a nyáron. A bankszámlanyitásért jóváírásokat, kedvezményeket zsebelhetnek be, és akár az online malacperselyükbe is pénzt tesz a bankjuk.