2024. július 19. péntek

júl. 19
6:18
Tegyük helyre a szabadkőművesek meséit: semmi sem úgy volt, ahogy mondják, természetesen (Mandiner)
Pofátlanság, hogy a hírhedten egyházellenes francia szabadkőművességet követő Nagyoriens vezetője várja, hogy pápai bullákat vonjanak vissza velük szemben. Szilvay Gergely írása.
júl. 19
6:18
Dekázik és asztali focizik: elképesztő mozgása van ennek a villanyautónak (Villanyautósok)
Hihetetlenül fejlett a kínaiak technológiája.
júl. 19
6:18
8 év börtönbüntetés várhat a Rolikát bántalmazó karateedzőre (AC News)
Kitálalt az egyik volt növendék a trénerről, aki a szolnoki kalandparkban büntetésből felrúgta az ötéves Rolikát.
júl. 19
6:18
Trump a jelölőgyűlésen dicsérte a kemény Orbánt, aki szerint Trumptól Kína és Oroszország is fél (Telex)
Fülén kötéssel, az ellene megkísérelt merénylet után első beszédét tartotta Donald Trump a Republikánus Párt jelölőgyűlésén, ezzel hivatalosan is ő lett a párt elnökjelöltje.
júl. 19
6:18
Derült égből villámcsapás: bejelentést tett a hercegnő, vége a házasságának (naphire.hu)
A dubaji uralkodó lánya a közösségi médiában jelentette be, hogy véget vet a házasságának.
júl. 19
6:18
Rémséges Karácsonyt! - 7 legendás karácsonyi szörnyeteg, akiket jobb ha ismersz (Nőiportál)
Karácsony. Télapó, Jézuska, karácsonyfa, ajándékok, pulyka, mézeskalács, bor, boldogság, szeretet, szép család. Na igen, de van a Karácsonynak bizony egy sötét oldala, mikor nem a Télapó hozza az ajándékokat, hanem az ördögi Krampusz, az emberevő boszorkány, vagy a szegényeket felfaló Karácsonyi Macska. Ők ugyanúgy portyáznak Karácsony környékén, é
júl. 19
6:21
Új őszödi beszéd (Magyar Hírlap)
Gyurcsány Ferenc, a magyar közélet örökzöldje, elpusztíthatatlan és kérlelhetetlen "rendszerellenzéke" besétált a Telex szerkesztőségébe, s történelmi mélységekbe hatoló videóinterjút adott.
júl. 19
6:24
A ChatGPT-t fejlesztő cég vezérigazgatója egy CO2-t innovatív módon csapdába ejtő céget támogat (NRGreport)
A 44.01 nevű startup olyan eljárást fejleszt, amely tartósan "csapdába ejti" a szén-dioxidot a Föld felszíne alatt.
júl. 19
6:24
John Woo női főhőssel forgatott remake-et saját kultfilmjéből (Igényesférfi.hu)
John Woo 1989-ben alkotta meg a heroic bloodshed ciklusának egyik alappillérét, A bérgyilkos című akciófilmet. A 35 évvel ezelőtti kultklasszikushoz nemrég modern remake készült, s bár a főhős teljesen új identitást kapott, a rendező személye változatlan maradt.
júl. 19
6:24
A biológiai ágensek használata (Mezőhír)
Ha hasznos élőszervezeteket használunk a kártevők ellen, türelemmel kell lennünk, az eredmény nem rögtön jelentkezik…
júl. 19
6:24
Ahány név, annyi lehetőség – a burgonya ezer arca (egy.hu)
Sülve és főve is szeretjük – de azt például ki gondolta volna, hogy még ablaktisztítónak is kiváló?
júl. 19
6:24
Epekő elleni diéta: mit lehet, és mit szigorúan tilos enni? (EgészségKalauz)
Mi a teendő, ha ugyan tünetmentesek vagyunk, de tudjuk, hogy epekövünk van? Milyen étrendet kövessünk?
júl. 19
6:24
Befőtt és dzsem készítés tartósítószer használata nélkül – lépésről lépésre (Bien)
Biztos neked is vannak jól bevált módszereid a befőzésre, amik közül a legegyszerűbb a bolti 2:1, illetve 3:1 tartósítószerek alkalmazása. Azonban, ha idén tartósítószer és mesterséges adalékanyagok nélkül főznéd a lekvárjaidat, próbáld ki ezeket a praktikákat!
júl. 19
6:27
Ő a magyar Salma Hayek, csak sokkal szexibb: Varga Izabella Baywatch piros fürdőruhában mutatta meg azt a testet, amire külföldön sincs példa (Promotions)
A Barátok közt Nórája most egészen kivetkőzött önmagából.
júl. 19
6:27
Reptéri feketeleves ellen napi egy kávé árából kijön az utasbiztosítás (Bank360 blog)
Egy külföldi nyaralás biztosítása fejenként napi ezer forint alatt is megúszható, arra azonban érdemes figyelni, hogy az utazásunk jellemzői alapján válasszunk az ajánlatok közül.
júl. 19
6:30
A Covid egyik legrosszabb hatása nem akar eltűnni, bárhogy is változik a vírus (Infostart)
Valamivel kevesebb a hosszú Covid, de még mindig jelentős a hatása és a jelenléte.
júl. 19
6:30
Változás júliustól a gyes megállapításában és a digitális időpontfoglalásban (Adózóna)
Gyermekgondozást segítő ellátás akkor állapítható meg, ha azt az arra jogosult személy az írásban megigényli. Ebben az eljárásban 2024. július 1-jétől jelentős változás állt be. Az alábbi cikkben gyermekgondozást segítő ellátás hivatalbóli megállapítására és a korábbi cikkekben ismertetett orvosi ellátás digitális időpont foglalására vonatkozó új s
júl. 19
6:30
Megmutatjuk, hogyan nyerhetsz az üzleti ciklusokon (Portfolio)
A gazdaság aktuális állapota rengeteget segíthet abban, hogy éppen melyek lehetnek azok a szektorok, ahol érdemes jó befektetési lehetőségek után kutatni. Ennek ékes példája volt az elmúlt pár hét, amikor Donald Trump elnökjelölt esélyeinek növekedésével a pénzügy és ipar szektorok rövid idő alatt nagy felülteljesítést produkáltak. Ez sokakat megle
júl. 19
6:30
A preparálás aranykora (Magyar Mezőgazdaság)
Ha elejtés után a vadat szeretnénk megörökíteni, az állat preparálásával megtehetjük. Sipos György a preparálás kortörténetét és a dermoplasztika legnagyobb hazai képviselőjének, Őry Sándornak a munkásságát mutatta be a Vadászúton utolsó részében.
júl. 19
6:30
Akár a jogosítványát is elveszítheti, aki nem ismeri az új német szabályokat a fűfogyasztásról (Telex)
A több száz eurós bírság, a kötelező orvosi vizsgálat és az ezt követő tesztek miatt sokan hónapokra kénytelenek lemondani az autóvezetésről, ráadásul tovább súlyosbodik a helyzet, ha az illető alkoholt is fogyasztott az április óta legális marihuána mellett.
júl. 19
6:30
Hogyan állítsunk meg botokat? (ICT Global)
Az online térben garázdálkodó, adatokat összegyűjtő és modellek betanítására eltulajdonító botok és keresőrobotok egyre nagyobb veszélyt jelentenek. Nem könnyű megakadályozni őket, de szerencsére szinte napról napra hatékonyabbak a botellenes technológiák.
júl. 19
6:33
Somkuti Bálint: Nem látok olyan tényezőt, amely Ukrajna győzelmét hozná (Magyar Hírlap)
.
júl. 19
6:35
Emberi tetemek százaival találták szembe magukat a magyar felfedezők (Magyar Hírlap)
Egyes csontokon még a bőr is rajta volt.
júl. 19
6:36
Végre látjuk: szerinted is rá hasonlít Krausz Gábor kislánya? (Blikk)
A göndör hajú tündérke nagyon mosolyog.
júl. 19
6:36
Hetekig friss és illatozó lesz az ágymatracod, ha beveted ezt a 2 összetevős trükköt (Femcafe)
Egy tiszta és kellemes környezet nagyban hozzájárulhat a nyugodt alváshoz és a jó közérzethez.
júl. 19
6:36
4 új, vérfagyasztó krimi a forró nyári napokra (Könyves Magazin)
A megjelenésre váró, de már előjegyezhető krimikből válogattunk.
júl. 19
6:36
Csokibarna Piaget Polo Date! (Kronometer)
A fekete, zöld és kék után csokibarna színben mutatja meg magát a Piaget Polo Date. 1979-re már szinte minden valamire való óragyártó kidobott egy luxus sportórát viszont egy valami szúrta…
júl. 19
6:36
Vallott a közönségkedvenc: A Fradi mindig is az otthonom lesz, visszatérek (Mandiner)
A Fradi-szurkolók nagy kedvence, Myrto Uzuni elárulta, hogy továbbra is figyelemmel követi a zöld-fehérek eredményeit, és tartja a kapcsolatot korábbi játékostársaival.
júl. 19
6:36
Rossz hírt közölt a Fradi a sérült Varga Barnabásról (naphire.hu)
Az arcsérülése után már edzésbe állt magyar válogatott Varga Barnabás nem tagja a walesi The New Saints elleni labdarúgó Bajnokok Ligája-selejtezős párharcra készülő Ferencváros keretének.
júl. 19
6:36
4 csillagjegy, akiknek szerencsét hoz a júliusi telihold: nekik boldogságot hoz a Bak Hold! (InStyle)
A Rák-szezon a végéhez közeledik, de még előtte itt a júliusi telihold, amely a szikrázó, utolsó felvonása ennek az időszaknak. 4 csillagjegyre pedig különösen szerencsés lesz ez az időszak!
júl. 19
6:38
Trump először mondott beszédet a merénylet óta – Orbán méltatásával kezdett (Mandiner)
A republikánus politikus hivatalosan is elfogadta a párt elnökjelölését.
júl. 19
6:39
50 év csúszással hamarosan tényleg megnyílik ez a milánói galéria (Hamu és Gyémánt)
A Brera-képtár nemcsak Milánó, de egész Európa egyik legnépszerűbb kulturális fellegvára, ahol igazi művészettörténeti ritkaságokkal találkozhatunk. A galéria hamarosan egy újabb épülettel gazdagodik, ahol főleg modern alkotásokat láthatunk majd, ám erre közel öt évtizedet kellett várni.
júl. 19
6:42
Egész meglepő hatása is van a kánikulának - tapasztalta már? (Infostart)
A hőhullámok nemcsak fokozott izzadást és levertségérzetet hozhatnak magukkal, hanem bizony az agyunkat is próbára teszik.
júl. 19
6:42
Új őszödi beszéd (Mandiner)
Gyurcsány Ferenccel ellentétben mi az elmúlt húsz évben gyökeresen más filmet láttunk.
júl. 19
6:45
Botrány a Való Világban: VV Dzsigerit kizárták a játékból (SzMo)
Mert megsértette a szabályokat. Azonnal el kellett hagynia a villát, számára véget ért a játék.
júl. 19
6:48
Drágább lesz a velencei belépődíj (AQUA)
Velence április 25. és május 5. között, majd július közepéig a legtöbb hétvégén, összesen 29 napon keresztül fejenként öteurós belépődíjat szed be a városba érkező turistáktól. Az idei egy tesztidőszak volt, de a város vezetése már meg is hozta a döntést: a díjat a jövő évtől újra kivetik, sőt meg is emelik. Michele Zuin pénzügyi
júl. 19
6:48
Nyáron sokkal nagyobb veszélyben van a szemed, erre figyelmeztet az orvos (Glamour)
A látásunk az egyik legnagyobb kincsünk, de ha arról van szó, hogy mit teszel nap mint nap a szemed védelméért, mit válaszolnál? Sajnos sokan csak akkor törődnek vele, ha valamilyen problémát tapasztalnak, például begyulladt a szemük vagy úgy érzik, hogy romlott a látásuk. Pedig valójában nagy odafigyelést igényelne, különösen most, a nyári hónapok
júl. 19
6:48
Ez már a vég: A gyermekkórház a Facebookon gyűjt adományokat klímára, mert nem tudnak műteni a hőségben (Nyugati Fény)
Nem tudják ellátni
júl. 19
6:48
Mutatjuk, mi történt a szegénységi kockázatnak kitett magyarokkal, miközben a kormány az infláció letörésén dolgozott (Forbes)
Európai összehasonlításban is látványosan romlott a szegénységi kockázatnak kitett magyarok helyzete. Sokan nem jutnak rendszeresen hús- vagy halfélékhez Magyarországon.
júl. 19
6:51
Trump először mondott beszédet a merénylet óta (Magyar Hírlap)
A republikánus politikus hivatalosan is elfogadta a párt elnökjelölését.
júl. 19
6:54
A jövő vezeték nélküli kapcsolata az SMC-től (autopro)
Az SMC bemutatja az új EXW1 sorozatú kompakt vezeték nélküli rendszerét.
júl. 19
6:54
Halmos Ádám: "Jelenleg nincsenek peres ügyek a Librivel" (Márkamonitor)
Vajon melyek Büchler András és Halmos Ádám, az Open Books Kiadó vezetőinek meghatározó élményei a könyvpiacon: a hatalmi játszmák vagy a nagy művek és az emberi gesztusok?   "Számomra a szerzőkkel való kapcsolat a lényegi és egyben megtartó tapasztalat. Az, hogy elsősorban magyar, de nemzetközi színtéren is beláthatok a könyvek mögé, felfedezhetem
júl. 19
6:54
Sokféle eszköz készülhet holdporból, a műholdtól a lakókabinon át a napelemig (newtechnology.hu)
Egy új kutatás megállapította, hogy a holdi regolit, ami fémport és oxigént egyaránt tartalmaz, kulcsfontosságú lehet a holdi fejlesztések végrehajtásához. A tudósok szerint ez az anyag segíthet a Holdon tartózkodó
júl. 19
6:54
Tényleg bajban vannak az akkugyárak? Íme Kína válasza az aggályokra (Növekedés)
Gyengélkedik az elektromos autók értékesítése, tavasszal zsinórban érkeztek a rossz hírek az akkumulátorgyárakból is. Hazánk igen sokat tett fel arra, hogy az elektromobilitásé lesz a közeljövő, de van ok aggodalomra? Megnéztük, hogyan látják a helyzetet Kínában.
júl. 19
6:54
Több száz éves katonai térképek és a legfrissebb műholdfotók rajzolják ki, mit tettünk a Balatonnal 300 év alatt (Helló Sajtó!)
A Habsburg Birodalom első, 1782-es katonai felmérési adataitól kezdve a világháborús katonai felméréseken át egészen a Google Maps légifotóiig, 300 évet átívelően vizsgálták a HUN-REN BLKI kutatói a Balaton vízgyűjtő területét és a tó partvidékét érintő változásokat.
júl. 19
6:54
5 isteni fehérjedús reggeli a meleg nyári napokra (Bien)
Veled is gyakran előfordul, hogy nem sokkal a reggelid elfogyasztása után újra éhesnek érzed magad? Ebben az esetben könnyen lehet, hogy nem elég tartalmas, tápanyagokkal teli ételeket szoktál fogyasztani a nap elején. Ezt egy fehérjedús, tápláló reggelivel remekül kiküszöbölheted, közben pedig általában véve is kedvezhetsz az egészségednek. Ami pe
júl. 19
6:57
Olcsóbb a kukorica a nagy kínálati nyomás miatt (Agrofórum)
Vegyesen mozogtak az árjegyzések a csütörtöki kereskedési napon a terménypiacokon. Chicagóban a búza 0,8 százalékkal, a kukorica pedig 1,4 százalékkal lett olcsóbb, a szójabab 0,3 százalékkal, a repce pedig 1,7 százalékkal került többe, mint előző nap. Európában a malmi búza stagnált, a kukorica, a repce és a takarmánybúza kurzusa viszont pluszban
júl. 19
6:57
Külföldre vándorolhatnak a privátbanki ügyfélpénzek (KKV Magazin)
Az új illetékintézkedésekkel a devizaügyletek mind nagyobb részét külföldi szolgáltatóhoz vihetik a privátbanki és affluens ügyfelek, ráadásul erre a nemzetgazdaságilag fontos ügyfélszegmensre a határon átnyúló vagyonkezelési szolgáltatók is kivethetik a hálójukat - hívja fel a figyelmet Karagich István, a Blochamps Capital ügyvezetője.
júl. 19
6:57
Trump a jelölőgyűlésen dicsérte a kemény Orbánt, aki szerint Trumptól Kína és Oroszország is fél (Hírstart Robot podcast)
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
júl. 19
6:57
15 km vastag, tömör gyémántréteget rejthet a Merkúr felszíne (Rakéta)
Nagy meglepetés egy kicsi bolygótól – a felfedezés a Merkúr több furcsa tulajdonságát is magyarázhatja.

Keresés