Európa nyugati felén kísérleti programok indultak annak kiderítésére, be lehetne-e vezetni a négynapos munkahetet vagy az annak megfelelő munkaidő-csökkentést. A csehek nem akarnak lemaradni.
Sokkoló fotó látott napvilágot Donald Trumpról. Egy fotós nagyon jól elkaphatta a pillanatot, amikor az a bizonyos lövedék a volt elnök felé tart, majd eltalálta a fülét. A merényletkísérlet Pennsylvania állambeli Butlerben rendezett kampánygyűlésen történt.
Anglia és Spanyolország futballkultúrája is gazdag, különböző korszakokban különböző területek, régiók voltak különösen sikeresek. Ám, ha az általános képet nézzük, mindkét ország esetében említhető három-négy régió, amely szinte folyamatosan sikeres, folyamatosan "termeli" a jó játékosokat. Megnéztük, hogy a mostani keretekbe is ezek a területek a
Hamász palesztin terrorszervezet hivatalosan cáfolta azt a korábbi értesülést, miszerint felfüggesztette a túszalkuról és a tűzszünetről folytatott tárgyalásokat egyik vezetője, Mohammed Deif likvidálásának szombati kísérlete után
Kocson megadták a módját az ünneplésnek. Kiállították az ünnepi rendezvény helyszínén a kocsit, fölötte tábla hirdette: hungarikum. Egy másik kocsi is volt a helyszínen, nem kiállítási tárgyként, lovak vontatták. Bár már a kocsi is meg a lóvontatás is lassan történelemmé válik, Kocson a történelem a jelen valósága. Simon László polgármester bejelen
Romániában a lakott településeket megközelítő medvék elaltatását vagy kilövését javasolja Mircea Fechet. A tárcavezető a Bucsecs-hegységben történt halálos medvetámadás nyomán bejelentette, hogy növelik az idei évre szóló kvótát.
Különleges kertet hozott létre a Budapest Bike Maffia: a 2400 négyzetméteres, budapesti farm fő célja a létminimum alatt élő, jórészt hajléktalan emberek megsegítése, így a kertben megtermelt zöldségekkel elsősorban az utcára szorult embereket, míg a gyümölcsökkel gyermekotthonokat támogatnak.
Szobakatedra. Próbálok az aktualitásokhoz igazodni ezekben a kiselőadásokban – aztán az irodalmi műveket forgatva (verset, novellát, esszét, naplót, regényt vagy drámát) rá kell jönnöm, hogy minden és egyszerre aktuális, ami irodalommá vált.
Shannon Doherty életének 53. évében elhunyt. A Beverly Hills 90210 és a Bűbájos boszorkák című sorozat sztárja több évig küzdött a rákkal, szombaton azonban a szervezete feladta a harcot. A színésznő már hónapok óta készült a halálra, tudta, hogy nem fogja legyőzni a betegséget. Haláláról a családja számolt be.
A BlastUP által bejelentett airdrop-kampány során 30 millió dollár értékben kerül BLASTUP szétosztásra. A kampány a július 24-re tervezett TGE előtt kerül megvalósításra. A BLASTUP az egyik legígéretesebb projekt, a token árfolyama pedig várhatóan 40%-kal emelkedhet a DEX-listázások után. Az ingyenes tokenek kizárólag a Booster pontok birtokosai sz
Akár a spanyolok hideg paradicsomlevesét, akár a sült hekket vagy a koviubis-halas tésztát választod, mindegyikkel gyorsan megleszel, és oltári jól fognak esni a kánikulában!
Három véletlenül arra járó tartalékos határőr-katona és egy rendőr szemtanúja volt a támadásnak. A rendőrök és katonák gyorsan közbeavatkoztak, és agyonlőtték a merénylőt.
Az egész világot sokkolta a Donald Trump elleni merénylet. A volt amerikai elnök családja szintén értetlenül és döbbenten áll a történtek előtt. A politikus lánya, Ivanka Trump most egy megható üzenetet küldött az Instagram-oldalán, amiben az édesapját is biztosította a feltétlen szeretetéről és támogatásáról.
A Goodwood Festival of Speed rendezvényen az MG a 100. évfordulóját ünnepli, ennek örömére bemutatta a Cyber GTS nevű elektromos sportkupé tanulmányt, és a vadonatúj HS benzines és plug-in hibrid (PHEV) meghajtású változatát is. A HS új generációja fenntartja az MG elkötelezettségét amellett, hogy a SUV-piacon a lehető legjobb ár-érték arányt kínál
Szinte napra pontosan egy hónappal a Trooping the Colour nevű rendezvény után Vilmos neje ismét az emberek közé ment, méghozzá a wimbledoni teniszbajnokság döntőjén tette tiszteletét.
Elfoglalták az orosz fegyveres erők a donyecki régióban lévő Urozsajne települést, miközben hatból négy frontszakaszon előrenyomultak, valamint 12 rohamot és ellenrohamot visszavertek Ukrajnában az elmúlt nap folyamán - közölte vasárnap az orosz védelmi minisztérium.
Legkevesebb 197 európai és amerikai felhasználóhoz vezetett el az a nemzetközi nyomozás, mely gyermekek szexuális bántalmazását élőben közvetítő csatornák felszámolására irányult számos európai országban, valamint a Fülöp-szigeteken. Az Európai Unió hágai székhelyű rendőrségi együttműködési szervezete, az Europol közleménye szerint Ausztria, Belgiu
A Tisza Párt politikusa a Facebookon közzétett fotók szerint vidáman szelfizett a fesztiválozókkal, és a tériszonyát leküzdve még az óriáskerékre is felült.
Amikor először hallottam róla, akkor semmi más, csak maga a kifejezés fogott meg: virágvíz. Már önmagában a szó is olyan friss, üde, kellemes. Aztán elkezdtem használni, és mára már otthonom és fürdőszobám nélkülözhetetlen és állandó lakója lett. Azóta sokat tanultam róla, sokfélét kipróbáltam, és bátran állíthatom: kevés testi-lelki frissítőt isme
Siófokon forgatott a Heti Napló stábja, ahol egy egész napot töltöttek szervtranszplantált gyerekekkel és szüleikkel. A nyári tábor célja, hogy a családok egy hét erejéig elfelejtsenek minden rossz emléket. Szervtranszplantált gyerekek és történeteik ma este a Heti Naplóban látható.
A Tisza Párt politikusa a Facebookon közzétett fotók szerint vidáman szelfizett a fesztiválozókkal, és a tériszonyát leküzdve még az óriáskerékre is felült.
Részese volt a Ferrari 1999 és 2004 között hat konstruktőri és öt egyéni vb-címet hozó sikerkorszakának, most pedig másik projektben vállalhat szerepet.
Az FBI szerint a merénylő egy AR-15-ös, vagy ahhoz hasonló fegyvert használt a támadáskor, ennek lövedéke pedig nagyjából egy kilométert tesz meg egy másodperc alatt.
Merénylet áldozata lett Donald Trump, a fülén találta el egy lövés a volt amerikai elnököt. A Blikk által megkérdezett Amerika-szakértő szerint hosszú távon még profitálhatnak is a republikánusok a támadásból.
"Ebben a városban már élni sem lehet, ma is egy órát ültem a dugóban a pokoli melegben!" – Ismerősen cseng, ugye? Ólomlábakon vánszorog az idő, miközben a sosem látott forróságban csak araszolnak a budapesti sofőrök. Mint egy friss felmérésből kiderült, a fővárosban évente átlagosan majd 2 napot, összesen 47 órát töltenek el az autósok a dugóban ác
Az egész világot sokkolta a Donald Trump elleni merénylet. A volt amerikai elnök családja szintén értetlenül és döbbenten áll a történtek előtt. A politikus lánya, Ivanka Trump most egy megható üzenetet küldött az Instagram-oldalán, amiben az édesapját is biztosította a feltétlen szeretetéről és támogatásáról.
Európának közös stratégiára és szabályozásra van szüksége az űrkutatás terén - mondta a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) űrkutatásért felelős miniszteri biztosa szombaton az Országházban.
Szinte naponta érkeznek hírek 30-40 órás repülőjárat késésekről, repülőtereken veszteglő, tanácstalan nyaralókról, és olyan paródiába illő jelenetekről, mint amikor az egyszer már a repülőgépen ülő utasokat leszállítják, majd a tényleges indulásnál a reptéren felejtik. Azt hittük, hogy a Covid utáni időszak repülőtéri káoszait, amit a hirtelen felp
Először kitúrta a belső sávból a megengedett sebességgel közlekedő Toyotát az ámokfutó Mercedes, aztán neki állt feljebb, amikor egy másik sofőr rávillogott a veszélyes manőver után. Büntetőfékezett, majd leállósávon előzött.