A rendőrök szerdán mentették ki az állatokat az autóból. A gazdájuk a hatóságnak azt mondta, csak pár pillanatra akarta őket ott hagyni, de a macskája elvonta a figyelmét.
Margot Robbie pocakja már egyre kerekebb, a gyönyörű színésznő pedig már nyilvánosan is meg meri mutatni. Nemrég még azt sem lehetett tudni, hogy babát vár, most már azonban büszkén ment el egy nyilvános eseményre, ahol látható volt, mekkora is már a pocakja.
Bár Kamilla rangjának hála gyakorlatilag bármit megkaphatna a világon, a királyné jelenleg nem ékszerre vagy bármilyen más drága tárgyra vágyik, hanem valamire, amit csak Károlytól kaphat meg.
"Ez volt az első szín, amit megláttam magam körül. Ez a piros, a dinnyének ez a pirosa, ahogy ezt habzsoljuk mind a négyen. Ahogy harsog a fogunk alatt, ahogy omlik és olvad a nyelvünkön. Valami megmozdult, a hullámokat is érezni véltem." A Telextárcák e heti novellája egy balatoni nyaralásra viszi el olvasóinkat.
A Wells Fargo & Co., a negyedik legnagyobb amerikai hitelnyújtó a vártnál nagyobb második negyedéves nyereségről és bevételről számolt be pénteken, azonban nettó kamatbevétele elmaradt a várttól.
Hailey Welchből internetes szenzáció lett egy utcai interjú miatt. A megszólalásából kinövő Hawk Tuah-jelenség addig nem zavart senkit, amíg Welch pénzre nem váltotta a váratlan sikert. Az egészet kritizálók szerint Welch felemelkedése jól mutatja, hogy az internetes nyilvánosság most már tényleg mélyponton van.
Bár az interneten rengeteg információ kering arról, hogyan találjuk meg a nagy őt, arról kevésbé szól a fáma, hogyan szakítsunk. Különösen a közösségi média világában, hiszen hiába történik meg szemtől szemben a búcsú, ha a különböző platformokon újra és újra szembejön velünk exünk profilja. Mi ilyenkor a protokoll? Tartsunk nagyobb távolságot onli
A lánybúcsú jó eséllyel az utolsó alkalom, amikor egy menyasszony még hajadonként, önfeledten jól érezheti magát barátnőivel. Hiszen az esküvővel nemcsak egy új fejezet kezdődik az életében, de le is záródik egy. Éppen ezért egyáltalán nem mindegy, hogy ezt hogyan ünnepeljük meg.
Lamine Yamalnak szombaton ünnepelték a 17. születésnapját, Nico Williams is csak 21 – de hiába tűnik nagyon fiatalnak a spanyol keret – az Eb-döntőbeli ellenfél, az angol még fiatalabb gárda!
A $Pepu átlagosan nagyjából 1 millió dollár befektetést gyűjt be hetente, és azt ígéri, hogy "újra naggyá teszi a Pepét". A projekt jó eséllyel megduplázhatja a befektetéseket a következő hetekben, a korai beszállók ugyanis intenzíven munkálkodnak a Pepe ($Pepe) legyűrésén.
A WMN szerkesztőségében több hírhedt növénygyilkos is van, akiknek a háta mögött valószínűleg összesúgnak a kertészetekben a növények. De mi a megoldás: mi az a növény, ami minden szerencsétlenkedést túlél? Szakértői segítséget kértünk, és kaptunk kifejezetten kezdő vagy ügyetlen növénynevelőknek ajánlott listát.
Tíz évvel ezelőtt saját kezűleg épített házat, azaz kovácsműhelyt magának, hogy a világtól elvonulva alkothasson és kutathasson anélkül, hogy zavarná a szomszédokat. Amikor pedig éppen nem kutat vagy kovácsol, akkor kézzel kaszál vagy teknőt váj saját készítésű szerszámaival.
A harmincas éveiben járó Anikó jelenleg egy átmeneti szállón él. A férje tette földönfutóvá: szabályosan el kellett szöknie az otthonából, mert az életét féltette. Jelenleg azon dolgozik, hogy visszakaphassa a gyerekeit. Az éveken át tartó abúzus során maradandó sérüléseket szenvedett, kitörtek a fogai, megsérült a koponyája, és halláskárosult lett
Az erősebb zivatarcellákat viharos széllökések, jégeső és lokálisan intenzív csapadék kísérheti. A Dunántúl északnyugati felén, illetve a középső tájakon heves zivatarokra is van esély felhőszakadás kíséretében.
Hogy a magyar cserkészmozgalom ma is világszerte él és virul, mi sem bizonyítja jobban, mint hogy idén július 25. és augusztus 4. között közel kilencszáz magyar cserkész vesz részt a Külföldi Magyar Cserkészszövetség Jubileumi Nagytáborában. A központi téma ezúttal Szent István király korszaka, illetve az ország- és nemzetépítés lesz.