A kutyák ugatnak, ez tény és való. Azonban míg egyes fajták kimondottan hajlamosak a gyakori ugatásra, addig megesik, hogy másoknál egészen meglepő okok állnak a háttérben. Ne legyél mérges a kutyusodra, ha mostanában gyakran felkelt ezzel, vagy zavarja a szomszédokat: inkább a megoldást keresd. Elhoztunk 6 lehetséges indokot arra, miért ugat annyi
Amelie Oudea Castera, Franciaország sportminisztere szombaton merész lépésre szánta el magát: fejest ugrott és úszott a Szajnában. Ezzel a látványos akcióval kívánta bizonyítani, hogy a főváros ikonikus folyója elég tiszta ahhoz, hogy az olimpiai játékok úszóversenyeinek helyszíne legyen.
Egy újonnan felfedezett kommunikációs útvonal, amely az agyban és a koponyában lévő távoli idegközpontokat köti össze, hatékony megoldást jelenthet a migrénes fájdalom megállítására.A kutatók már régóta próbálják meghatározni, hogy pontosan milyen területen kezdődik a migrén az agyban és miképp vált ki fájdalmat és más tüneteket. Ennek megértése se
Napokig számos lakos panaszkodott hányingerre, hányásra és hasmenésre a Garda-tó menti Torri del Benaco-ban. A 3 ezer lakos közül akár háromszázan is megbetegedtek. A diagnózis a norovírus volt, ami valószínűleg az ivóvízhálózaton keresztül terjedt el. A fertőzés oka lehetett a közelmúltbeli árvíz okozta, aminek során a szennyvíz a Garda-tóba ömlö
Galambos Lajos lánya fél év után szakított a 29 évvel idősebb Csipak Péterrel. A fiatal divattervező szerint nála nem férnek bele bizonyos dolgok egy párkapcsolatba. Elárulta, a párjától tiszteletet, bizalmat és kommunikációt vár, és ez nem függ korosztálytól, egzisztenciától és társadalomban betöltött pozíciótól.
India egyik leggazdagabb embere, a 29 éves Anant Ambani végre feleségül vette a szerelmét, Radhika Merchantot, de már hónapok óta óriási buli előzi meg a nagy napjukat. A világ legbefolyásosabb emberei közül többen is elutaztak Mumbai-ba az évszázad esküvőjére.
Egyre nagyobb gondot okoz a hőség az autósoknak . Az idei kánikulában több tucat autó gyulladt ki, mi az esetek többsége karbantartási problémákra vezethető vissza. A tüzet sokszor a motortérben keletkeztek, mert az üzemanyagellátó-rendszerből kijutott az üzemanyag meggyulladt.
Borzasztó nehéz éven van túl a brit királyi család, különös tekintettel Katalinra és Vilmosra. A hercegné idén jelentette be, hogy rákkal küzd és folyamatos orvosi kezelés alatt áll. A hercegi pár többek közt épp emiatt a lehető legfelhőtlenebb nyarat szeretné megadni a gyermekeiknek, Györgynek, Saroltának és Lajosnak.
A két napos szakmai vetélkedőn az iskolaőröknek egyaránt részük volt elméleti és fizikai megmérettetésben, amelyhez együttműködő partnerként a Magyar Vöröskereszt Fejér Vármegyei Szervezete is csatlakozott – számolt be róla a police.hu.
Az Unilever, az egyik legnagyobb globális fogyasztási cikkeket gyártó vállalat bejelentette, hogy 2025 végéig az európai irodai dolgozók mintegy harmadát leépíti.
A klímaváltozás jelentős hatást gyakorol a világ mezőgazdaságára, a környezeti változások együttesen további tartós élelmiszer-inflációt okozhatnak a jövőben, amelyet adaptációval, a mezőgazdasági öntözési rendszerek korszerűsítésével, új stressztűrő növényfajták nemesítésével, továbbá precíziós eszközökkel lehet kivédeni - írta az MCC Klímapolitik
A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alap (NKFI) több mint 743 millió forintos vissza nem térítendő támogatásával automatizált, helyi alapanyagokra és melléktermékekre alapozott mobil építészeti megoldást dolgozott ki a Sparktech Innováció Kft. a mezőgazdaság számára.
Ázsia leggazdagabb emberének fia megnősül, ennek örömére az ünnepségsorozat már márciusban elkezdődött, a minden elképzelést felülmúló esküvő pedig három napig tart majd.
A félrelépések nem egyik napról a másikra történnek, a komoly kapcsolatokban mindig vannak előzményei – az már teljesen egyénfüggő, hogy ezek az előzmények milyenek. Azonban, ha az alábbi körülmények nálatok is adottak, számolhatsz azzal, hogy előbb vagy utóbb, de a ti kapcsolatotok is vakvágányra juthat egy félrelépés által.
Az illető Colorado állam legmagasabb csúcsán, a Mount Elbert-en túrázott, amikor bizonyára letért az útról, de telefonálási szokásáról ott sem mondott le.
Palackozott vizet oszt a harmadfokú hőségriasztás meghosszabbítása miatt július 18-ig a MÁV-START naponta 10 és 17 óra között a budapesti főpályaudvarokon és a nagyobb vidéki vasútállomásokon, a Volánbusz pedig munkanapokon 12 és 14 óra között a Népliget autóbusz-állomáson és a megyeszékhelyek nagyobb forgalmú buszállomásain - közölte a MÁV Zrt. sz
A rákos sejtek elpusztítását célzó kezelések a gyógyítás mellett gyakran okoznak fájdalmat és kárt a szervezetben, mivel a szomszédos sejteket és szöveteket is roncsolják. Egy nemrégiben megjelent tanulmány szerint azonban a tudósoknak sikerült egy új módszert felfedezniük a káros sejtek célzott, fényt használó, precíz kiiktatására. “Általában a rá
Már régen tervezi a kormány a KDNP-frakció indítványára, hogy korlátozza a 18 év alattiak esetében az energiaitalok értékesítését, most az Igazságügyi Minisztérium közzé is tette az előterjesztést, hogy pontosan milyen termékek kerülhetnek tiltólistára.
A fiatal magyar autóversenyző, Molnár Martin a brit F4 zandvoorti versenyhétvégéjének első, esőben rendezett futamán 3. lett, ez eddig a legjobb eredménye a sorozatban. A gokartok után az első szezonját futja Molnár Martin formaautókkal, és a brit F4 bajnokságának második felét impozánsan kezdte: a sorozat egyetlen külföldi (nem brit földön találha
A Daily Mail egy kissé rendhagyó jelenetről készült videót osztott meg, egy sofőr ugyanis épp a tűzcsap elé parkolt New Yorkban, ezt pedig a tűzoltók nem fogadták túl lelkesen.