A válogatottsági rekorder, kétszeres világ-, és Európa-bajnok Stieber Mercedes, a BVSC női vízilabdacsapatának vezetőedzője a Mandinernek mesélt az itthoni csapatépítésről, új tervekről, az olimpiai várakozásairól és arról, elengedte-e már az állandó győzelmi vágyát.
Szobrász, építész, formatervező, belsőépítész, játéktervező. Az utóbbi miatt pedig az egyik legismertebb magyar, aki július 13-án ünnepli a 80. születésnapját.
Tartalékos katonákkal pótolná a hiányzó légi irányítókat a kormány. A tervezethez csatolt hatásvizsgálati lap 10 fővel számol. Az ATV Híradónak nyilatkozó szakértő úgy véli: rövid távon ez sem megoldás az ágazat problémáira. A fegyveresek több hiányszakmában is felbukkannak, autós oktatókká, de akár tanárokká is válhatnak. A volt honvédelmi miniszt
A délkelet-ázsiai városállamban 16 ehetőnek nyilvánított rovarfaj árusítását és fogyasztását engedélyezte a helyi élelmiszerügyi hatóság. A Szingapúrba látogatók hamarosan a pirított selyemhernyót, a tücsköt, a sáskát és a szöcskét is megtalálhatják majd a vendéglátóhelyek étlapjain.
A partnerség keretében a foodorások a Spotify Premium négy hónapos ingyenes próbaverziójához férhetnek hozzá. Az ajánlat minden foodora Pro tag számára elérhető, aki korábban még nem iratkozott fel a Spotify Premiumra. az együttműködés lehetővé teszi a foodora Pro tagok számára, hogy felfedezzék a Spotify Premium szolgáltatását az új partnerségge
Egy jó párkapcsolat ismérve, hogy biztonságban érzed magad, tisztelitek egymást a pároddal, meg tudtok mindent beszélni és kéz a kézben, egymást segítve haladtok a közösen megálmodott utatokon. De mit jelent, ha ezek az ismérvek nincsenek meg, sőt, sokszor érzed rosszul magad, kiszolgáltatott vagy, de mégsem tudsz kilépni abból a kapcsolatból? Sajn
A testünk minden nap megannyi jelet küld egészségi állapotunkról, fizikai terhelhetőségünkről. A kérdés csak az, figyelünk-e magunkra és észrevesszük-e a figyelmeztető jeleket, vagy legyintünk, és ráfogjuk valamilyen banális okra a tüneteket? Te ne kövesd el ezt a hibát, vedd észre, ha a tested figyelmeztet!
Úgy tűnik, a nagy meleg után ma éjszaka több településre is érkezik egy kis enyhülés. A friss előrejelzések szerint egy hosszú zivatarfelhő érte el hazánkat. Elsősorban az északnyugati területekre hozhat egy kis frissítő levegőt a nagy kánikulában. Sopronba már meg is érkezett, ott 15 fokkal csökkent a hőmérséklet.
Most volt a volhíniai mészárlás 81. évfordulója. Igaz, nem kerek évforduló, de talán most fordult elő először, hogy a hivatalos Lengyelország nem emlékezett meg az 1943-as véres vasárnapról.
Először szerelmes Kóbor János lánya. Léna határtalanul boldog, és örül, hogy pont nyáron talált párra, amikor több ideje van a titokzatos fiúra, aki néhány évvel idősebb nála. Ám a 17 éves lánynak a vakáció idejére is jut elég dolga, a színházi előadások mellett ugyanis szeretné beindítani zenei karrierjét.
Ha a zöldségek és gyümölcsök fogyasztásáról van szó, gyakran hallhatjuk, hogy a legtöbbünk nem eszik belőlük eleget, és nagyobb teret kellene adnunk nekik az étrendünkben az egészségünk érdekében. Ez alapvetően így is van, azonban még zöldségekből és gyümölcsökből sem mindegy, hogy pontosan melyikeket, mekkora mennyiségben és hogyan fogyasztjuk el.
Hivatalos: már készül az ötödik Shrek-film. Minden idők egyik legkedveltebb animációs filmsorozata hamarosan folytatódik, ráadásul a DreamWorks bejelentése szerint az eredeti szinkronszínészek is visszatérnek.
Az Európai Unió mesterséges intelligenciáról (AI) szóló rendelete számos kötelezettséget ír elő a cégeknek, ezért érdemes időben megkezdeni a jogszabályi felkészülést. A Hegymegi-Barakonyi és Fehérváry Baker & McKenzie Ügyvédi Iroda közleménye szerint az új átfogó, szektorsemleges jogszabály az AI valamennyi „életciklusára” kiterjed, az AI-rendszer
Malajzia energiaügyi és vízügyi átalakításért felelős miniszterhelyettese, Akmal Nasrullah Mohd Nasir nemrégiben egy rendezvényen arról beszélt, hogy a malajziai illegális kriptobányászok 2018 és 2023 között 723 millió dollár értékű áramot loptak el az országban. A rendezvény egyébként egy olyan esemény volt, ahol mintegy 467000 dollár értékű lefog
Ismét képernyőn a díjátadó, ahol mindenről a gyerekek dönthetnek. A Nickelodeon Kids’ Choice Awards ezúttal nem tavasszal, hanem nyáron borítja zöld trutyiba a gála résztvevőit, akik szórakoztató díjkiosztón izgulhatnak azért, vajon melyiküknél landol majd az ikonikus narancssárga léghajószobor. Az est különlegessége, hogy a díjátadó története so
Sok beteg nem is tud arról, hogy fertőzéssel küzd, mert a nemi betegségek jelei sokszor nem egyértelműek egy laikus számára. Elmondjuk, milyen tünetekre érdemes figyelni!
Egy olyan életszakaszban, amikor magadon kívül senkinek sem kell megfelelned, remek lehetőséget találhatsz a növekedésre és fejlődésre. Éppen ezért érdemes lehet másként nézni a szingli időszakodra, mint eddig tetted.
A színészt gondatlanságból elkövetetett emberöléssel vádolták meg, miután a Rust című film forgatásán elsült a kezében egy éles lőszerrel töltött kellékfegyver, ami megölte az operatőrt.
A brit királyi család számos hagyományt követ, nincs ez másképp a királyi címeket illetően sem. Annak ellenére, hogy a szakértők állítják, hogy György herceg soha nem lesz király, az ebben a hónapban 11. életévét betöltő királyi sarj a második a trónvonalban, és amikor Vilmos herceget hivatalosan is uralkodóvá koronázzák, és a királyi öröklési sor
Az orf.at cikke. Képernyőfotó. A férfit Bécs városa bízta meg azzal, hogy végezzen munkát egy játszótéren Am Wolfersberg környékén. 14 óra körül megállt a réten és kiszállt. Nem sokkal ezután a jármű gurulni kezdett. Helikopterrel szállították kórházba "A 61 éves férfi valószínűleg egyfajta rövidzárlati reakcióként a teherautó után rohant, és a já
Újabb nagybank emelte meg a lakáshitelei kamatait, és így már a K&H is átlépte a június végéig élő önkéntes, 7,3 százalékos THM-plafont a jelzálogkölcsönei egy részénél.