2024. július 1. hétfő

júl. 1
4:54
"Elviszem őket Olaszországig, és senki nem fog meghalni" – Megnéztük az "Én vagyok a kapitány" című filmet (Képmás)
Innen Magyarországról elképzelni sem tudjuk, milyen megpróbáltatásokon megy keresztül egy afrikai fiatal, aki a jobb élet reményében útnak indul Európa felé. Matteo Garrone olasz rendező Én vagyok a kapitány (Io capitano) című filmdrámájában két szenegáli tinédzser pokoljárását követhetjük nyomon Dakartól Líbián át az olasz partokig. Milyen emberi
júl. 1
4:54
4 módszer, hogy megóvd az elektromos eszközeidet a nyaralás alatt (in.hu)
Egy utazási szakértő négy trükköt osztott meg, hogy az értéktárgyak és az elektronikus eszközök biztonságban legyenek az idei nyári külföldi nyaralás során.1. Tartsd biztonságban a telefont a hőségtől!Jon Miller, a musicMagpie csoport kereskedelmi vezetője arra biztat, hogy mindig gondoskodj arról, hogy a telefonodat hűvösen tartod, miközben a teng
júl. 1
5:00
Ez a hét is szörnyű lesz, ami az időjárást illeti (Infostart)
Záporokkal, zivatarokkal indul a július első hete, és sokfelé lesz élénk, olykor erős a szél. A hőmérséklet visszaesik, szerdán már 30 Celsius-fok alatti csúcshőmérséklet várható, a keleti országrészben pedig tartósan borult maradhat az ég. Majd ismét melegedés kezdődik, sok napsütés mellett a hét végére visszatér a kánikula - derül ki a HungaroMet
júl. 1
5:00
Mitől sárgulnak a leander levelei, ha nem kártevő vagy betegség áll a háttérben? (Agrofórum)
Miért sárgulhatnak a leander levelei? Kártevőket és betegség nyomait a növényen nem találtam. Kérem szíves segítségüket!
júl. 1
5:00
Az orvos elárulta a túl sok szénhidrát fogakra gyakorolt hatását (Magyar Hírlap)
Az édességekből, lisztből és tésztákból származó, gyors szénhidrátok a szájüregben kezdenek emésztődni.
júl. 1
5:00
Kallas oroszokat eszik reggelire (Magyar Nemzet)
Hazánk a háborús hangulatban annyit tehet, hogy tartja magát a vörös vonalaihoz.
júl. 1
5:00
Ázsiában digitális avatárként térhetnek vissza a holtak (Telex)
A gyászfeldolgozásban segíthet, ha meghalt szerettünk hologramként tér vissza. Ez viszont számos etikai és morális kérdést vet fel.
júl. 1
5:00
Magyar Péter, Orbán új EU-s pártszövetségéről (Hungarianpress)
Magyar Péter nyilatkozata Orbán Viktor bejelentéséről (új európai pártszövetség). „A Liberális Internacionálé, majd az Európai Néppárt egykori alelnöke, Orbán Viktor ma “nagy” bejelentést tett. Miután minden európai frakció elutasította a Fidesz felvételét, ma a miniszterelnök elmondta, hogy rajta kívül minden európai politikus Európa ellen dolgozi
júl. 1
5:06
Ronaldo bánhatja a magyar búcsút? Meglepő adat a portugálokról (Magyar Nemzet)
Hétfőn rendezik a foci Eb nyolcaddöntőinek legnagyobb rangadóját.
júl. 1
5:08
Magyarországon békére és biztonságra találnak az Ukrajnából menekülők (Magyar Nemzet)
Pál Norbert kormánybiztos fontos változásokat ismertetett a háború elől hazánkba érkezők kapcsán.
júl. 1
5:12
Ma kezdődik a magyar uniós elnökség (Magyar Nemzet)
Az Európai Unió fél évre Magyarországra költözik.
júl. 1
5:12
Mától nincs kötelező akciózás. Mi változik a boltokban? (Telex)
Hétfőtől megszűnt az élelmiszer-kiskereskedők kötelező akciózási rendszere, és az árstop utolsó maradványát is kivezették. Bizonyos termékek valószínűleg azonnal drágábbak lesznek, az viszont még kérdés, minek és mikor csökken az ára a változás miatt.
júl. 1
5:12
A csizma, ami fenekestül felforgatta a világot: hogyan vált trenddé Kate Mossnak köszönhetően? (naphire.hu)
Sokak számára emlékezetes a pillanat, amikor a modell gumicsizmában parádézott a Glastonbury Fesztiválon. Arra azonban talán akkor senki nem számított, mi jön ezután.
júl. 1
5:18
13 életmentő tipp, ha bankkártyával fizetnénk külföldön (ProfitLine)
Ma már természetesnek számít, hogy utazásainkon bankkártyával fizetünk, hiszen kényelmes, és pénzügyileg is előnyösebb lehet annál, mintha valutát vennénk, készpénzben fizetnénk. Ugyanakkor a Bankmonitor szakértői szerint van néhány dolog, amivel célszerű tisztában lenni, nehogy csalódás érjen bennünket.
júl. 1
5:18
Kórházba került a 17 éves lány: sokkot kapott attól, ami kiderült (Ripost)
Korábban semmilyen jelet nem tapasztalt.
júl. 1
5:18
Már tudjuk, hányadik lett a magyar válogatott az Eb-n, érdekes fejlemény Vb-indulás szempontjából (Promotions)
Így zárt a magyar válogatott a 2024-es tornán.
júl. 1
5:18
Kétszáz éve eltűnt ókori szobrot találtak (Magyar Hírlap)
Caligula híres volt arról, hogy hatalmas összegeket költött.
júl. 1
5:18
Profibb lett a Bell & Ross búvárórája (Kronometer)
Van pár Bell & Ross, ami szakít a repülőgépműszer érzéssel és mélyebb vizekre evez, szó szerint. A Bell & Ross BR 03 Diver a márka búváróra kollekciója, ami megtartja a…
júl. 1
5:18
Még rosszabb a termés, exportkorlátozás jöhet gabonából (Mezőhír)
Legalább 20 millió tonna gabona vész el idén az orosz mezőgazdaságban – újabb exporttilalom lehet a következmény.
júl. 1
5:18
A szemünkbe röhög (Magyar Nemzet)
Egy minapi hír szerint a Fővárosi Törvényszék a megismételt másodfokú eljárásban bizonyítottnak látta: Lackner Csaba kispesti exszocialista önkormányzati képviselő kábítószert fogyasztott egy ominózus jelenetet megelőzően.
júl. 1
5:18
Libanoni tojás (egy.hu)
Különleges és mutatós reggeli
júl. 1
5:18
Klímakockázatok elemzésére fogad a Google (Fintech)
A Google kockázati tőke egysége, a Google Ventures vezette a Climate X klímakockázat-elemző startup Series A tőkebevonási fordulóját.
júl. 1
5:18
Ez a vashiány 8 kevésbé ismert tünete - csak kevesen tudnak róluk (EgészségKalauz)
A vasnak központi szerepe van a szervezet oxidatív energiaszolgáltatásában, e működésre a szervezet valamennyi sejtjében szükség van.
júl. 1
5:18
Nagy havi horoszkóp – Júliusi horoszkóp 2024 (Bien)
Egyszerre több dolgot kell most észben tartanod, és úgy érezheted, mindennek te vagy a felelőse.
júl. 1
5:20
Új Európa (Magyar Nemzet)
A jövőnkért mi magunk felelünk, és arra soha nem adtunk felhatalmazást az unió intézményeinek, hogy egyéni és közösségi szabadságjogainkat korlátozzák.
júl. 1
5:24
Egy trükk, amellyel sokat spórolhat a Balatonnál (Infostart)
A Balaton24 napijeggyel a korábbi években megszokottak szerint a Balaton körül, továbbá Tapolca és Sümeg között vasúton másodosztályon, a balatonfenyvesi kisvasút vonalán, valamint a Volánbusz által jellemzően a tó partján közlekedtetett helyközi autóbuszokon lehet korlátlanul utazni az érvényesség kezdetétől számított 24 órán át (szezonon kívül ad
júl. 1
5:24
Napelem telepítés: 13 ezret spórolhatunk vele havonta (Alternatív Energia)
A pályázaton aki, napelemet telepít ingyen kapja az energiatárolót hozzá.
júl. 1
5:24
7 napos időjárás-előrejelzés: hőség és zivatarok (Agroinform)
Hétvégén újra beköszönt a kánikula.
júl. 1
5:24
A mesecsatorna és a Lego is Lmbtq-propagandával célozza a gyerekeket (Magyar Nemzet)
A pride-hónap idején minden évben újabb és újabb ötletekkel állnak elő a genderlobbinak behódoló nagy cégek.
júl. 1
5:30
Leclerc: Ebben a hétvégében semmi pozitívum nem volt (m4sport.hu)
Baleset az első kanyarban, nehézségek az autóval a fejlesztések miatt – Charles Leclerc-nél csőstül jön a baj. És attól tart, még nincs is vége.
júl. 1
5:30
Djokovics felesége sem értette, mi történt Wimbledon előtt (Magyar Nemzet)
Marozsán Fábián és Fucsovics Márton is pályára lép a wimbledoni tenisztorna nyitónapján.
júl. 1
5:30
Csak így javítható a búzatermesztés versenyképessége (Magyar Mezőgazdaság)
A minőség kérdése évtizedeken, sőt évszázadokon keresztül fontos volt a hazai búzatermesztésben. A sütőipari termékek technológiájának gyökeres megváltozása (különböző adalékanyagok stb.) eredményezte azt, hogy a minőség háttérbe szorult.
júl. 1
5:32
Dobogót már csak ajándék formájában szerez a Ferrari – Sainz javulást sürget (m4sport.hu)
Elveszettnek hitt dobogós harcból elveszett győzelem lett. Carlos Sainz örül az ajándék harmadik helyének, de nem áltatja magát: a Ferrarinak gondjai vannak.
júl. 1
5:32
Valódi életpályát kínál a honvédség (Magyar Nemzet)
Az 55. évüket betöltő katonákkal kapcsolatban álhírekkel hergelt a baloldali sajtó.
júl. 1
5:36
Megdőlt egy tévhit, ostobaság hinni a multivitaminokban (Infostart)
Egy új tanulmány megállapítása szerint a multivitamin szedése egyáltalán nem garancia a hosszú és egészséges életre.
júl. 1
5:36
A németjuhász leült a repülőtéren, majd hetvenezer euró hamis pénzt szimatolt ki (hirado.hu)
Amint a keresőkutya ilyen szagot érez, leül az érintett személy elé, s így volt most is.
júl. 1
5:36
Vegyes képet mutat a cégek világa (Magyar Nemzet)
A külföldi irányítású leányvállalatok szerepe a beruházások terén a legkiemelkedőbb.
júl. 1
5:36
Ingatlan másként: "Ha nem mutatjuk meg magunkat, hogyan kapcsolódjanak hozzánk?" (Nőiváltó)
Ingatlanbefektetőből lettek ingatlanközvetítők, így pontosan tudják, mire van szüksége a vevőknek és az eladóknak egyaránt. Nem ez azonban az egyetlen "titka" az Ingatlant másként tulajdonosainak, akik különleges sikersztorit írtak a szakmában. Még fontosabb az, ahogy az ügyfeleikhez viszonyulnak.
júl. 1
5:36
20 millió forintos aranyérmét találtak a szigetvári kincsvadászok (AC News)
Egy török harcosé lehetett a szőlőhegyen talált rendkívül ritka, genovai színarany érme, ami egy gazdag török harcosé lehetett.
júl. 1
5:36
Hátrányból fordított a spanyol válogatott: 4-1-re legyőzte az Eb meglepetéscsapatát (naphire.hu)
A spanyol labdarúgó-válogatott hátrányból fordítva 4-1-re legyőzte Georgia együttesét a németországi Európa-bajnokság vasárnapi nyolcaddöntőjében.
júl. 1
5:42
A gyártó mondja meg, hogy mi tetszhet a nézőnek (Magyar Nemzet)
Sokasodnak a kritikák a Bridgerton család új évada körül
júl. 1
5:48
Gyurcsány Ferenc és Orbán Viktor nagyon nehezen viselik a választási vereséget (Piac és Profit)
Török Gábor Magyarország legjobb politológusa szerint a választással csak egyetlen szereplő lehet maradéktalanul elégedett: a Tisza Párt. A többiek akár tetszik, akár nem buktak, de hogyan viseli ezt a rendszerváltás utáni két, ma is egzisztáló legmeghatározóbb politikus Gyurcsány Ferenc és Orbán Viktor?
júl. 1
5:48
"Ha hinnék az ilyesmiben, azt hinném, el van átkozva a környék" - Vízen úszó holttestet találtak a horgászok Várpalotánál (BorsOnline)
A férfi nemrégiben érkezett a településre.
júl. 1
5:48
"Soha nem fogjuk megtudni, mi történt" – Összetört az Ausztriában horrorbalesetező magyar fiatal családja (Metropol)
A család összeroppant a 26 éves fiatal tragédiája után.
júl. 1
5:48
Komoly autódrágulás élesedik Magyarországon egy héten belül: sok pénzt bukhat, aki nem lép időben (Pénzcentrum)
Szeptembertől nem lehet majd zöld rendszámmal forgalomba helyezni a plug-in hibrid autókat Magyarországon, ezt követően keresletcsökkenés várható ebben a szegmensben - mondta Pénzcentrumnak Varjas Ádám. A Duna Autó kereskedelmi igazgatója szerint főképp a céges vásárlásokon fog ez meglátszódni, ugyanis sok helyen már követelmény a zöld rendszám a f
júl. 1
5:48
Átfestette jándi táblát, életveszélyes fenyegetést kapott: Ő a Jobbik új elnöke (ATV)
Abban bízik, hogy nem ő lesz a párt utolsó elnöke – erről beszélt Híradónknak a Jobbik-Konzervatívok frissen megválasztott elnöke, Adorján Béla. Az ő neve a kampányban vált ismertté, ő volt ugyanis az a helyi jobbikos képviselő, aki Jándon átírta a polgármester által kihelyezett "no war, no migration, no gender" feliratú táblát. Adorján Béla szerin
júl. 1
5:48
Felfoghatatlan tragédia: 14 éves fiú halt meg a bevásárlóközpontban (Ripost)
A tini a barátnőjét próbálta védeni.
júl. 1
5:48
Marko: Verstappen és Norris feleslegesen keménykedett ennyit (m4sport.hu)
Max Verstappen és Lando Norris is feleslegesen vitte túlzásba az egymással való keménykedést Helmut Marko szerint. A Red Bull tanácsadója bánja, hogy nem szóltak versenyzőjüknek ellenfele büntetéséről.
júl. 1
5:48
A homokszőke az idei nyár leggyönyörűbb hajtrendje (Femcafe)
Több lélegzetelállítóan gyönyörű szőke árnyalatot is láthattunk már az elmúlt időszakban, a homokszőke frizura viszont kétségtelenül az idei nyár egyik leglátványosabb trendje!
júl. 1
5:48
Óvatosan költünk, pedig a reálbérek már emelkedtek (Magyar Nemzet)
A Magyar Nemzet gazdasági hétindítója.

Keresés