A lehetőség kedd esti felfüggesztéséig 32 430 előregisztrációs kérelem érkezett be a modern napelemes rendszerek telepítését támogató kiírásra. Az Energiaügyi Minisztérium az eredeti 75,8 milliárd forintos keretösszeget 30 milliárd forinttal emelte meg. A kormány így az előzetesen becsült 15 ezernél sokkal több, akár 25-26 ezer családtól vállalhatj
Egy interjú keretein belül nemcsak a rend születéséről, történetéről és hazai helyzetéről, de a hit és a horror kapcsolatáról is beszéltünk, sőt a világ helyzete is szóba került.
A magyar miniszterelnök nem mondhat beszédet az Európai Parlament első plenáris ülésén, ugyanis a parlament elnöksége nem talált helyet ennek a napirendben. A hagyományok szerint az Európai Tanács soros elnökségét átvevő tagállam miniszterelnöke felszólal az EP-ben, és ismerteti az elnökség tervezett programját. A jövő heti plenáris ülés napirendjé
A Kúria Mfv. II. 10.025/2024. számú végzésében kimondta, hogy a jogszabályba ütköző munkaidő-beosztás jogellenes munkáltatói utasítás marad akkor is, ha a munkavállaló azt teljesíti, az Mt. 54. § szerint nem tagadja meg – áll a Kúria sajtóközleményében.
Európa és Magyarország éppen csak beinduló akkumulátor-ipara jelentős kihívásokkal néz szembe az elektromos autók értékesítésének globális lassulása miatt. Az SC Insights lítiumakkumulátor-tanácsadó cég szerint a régióban az év eleje óta mintegy 158 gigawattórányi termeléskiépítésre vonatkozó beruházási tervet vontak vissza. Ez főként a lassú fogya
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 5 millió forint felügyeleti bírságot szabott ki az OTP Bank Nyrt.-re, mert nem a hivatalos felületeken tette közzé akvizíciós terveit és ezzel megsértette rendkívüli tájékoztatási kötelezettségét. A bank a hivatalos közzétételi rendszer mellőzésével számolt be - az osztalék mértékét is befolyásoló - bankvásárlási tervéne
Kaliszky András lesz 2025 januártól az Erste Bank Hungary Zrt. informatikai és operációs területért felelős igazgatósági tagja – jelentette be a pénzintézet. A pozíciót Foltányi Tamás 2024 végéig tölti be, az idén 65 éves vezető úgy döntött, ezt követően nyugdíjba vonul.
Korábban a helyszínen 13 ezer forintot kellett fizetnie annak, akit rajtakaptak kézben lévő telefonnal, telefonálás közben – a Magyar Közlönyben megjelent szabályozás szerint ez a jövőben már 26 ezer forintba fog kerülni, míg ha nem a helyszínen akar fizetni a vétkes, akkor az eddigi 26 ezer forint helyett 52 ezer forintot kell majd a költségvetésb
A NATO 700 millió dollár értékben kötött szerződés Stinger-rakéták gyártására tagállamaiban - jelentette ki Jens Stoltenberg NATO-főtitkár Washington, a NATO-csúcstalálkozó kísérőrendezvényeként tartott védelmi ipari fórumon.
Ahogy arról a Portfolio is beszámolt, a kormány hétfőn rendkívüli bejelentést tett a különadókról. A nyári adóemelés érinti a legnagyobb magyar tőzsdei cégeket is, a Concorde pedig most ismertette, hogy mekkora terhet jelenthet az új adócsomag a magyar tőzsdei cégeknek.
Az InfoRádióban a Magyar Ásványolaj Szövetség főtitkára, Grád Ottó elmondta, hogy a hazai üzemanyagárak nem térnek el jelentősen a szomszédos országok átlagárától. Szerinte az utóbbi napokban bekövetkezett európai termékárak csökkenése hamarosan hatással lehet a hazai üzemanyagárakra is.
Annyira gyakorivá váltak a repülőjáratok sok órás késései, hogy már a biztosítók is tapasztalják az ilyen kárbejelentések megugrását. A külföldre készülőknek érdemes eleve erre való utasbiztosítást kötni, mert ez fedezheti például a sürgősségi kiadásokat. Emellett lehet kérni olyan asszisztenciát is, ami segít bevasalni a légitársaságokon a kártérí
A dél-koreai Samsung Electronics több tízezer dolgozóját képviselő szakszervezet szerdán közölte, hogy határozatlan időre meghosszabbítja háromnapos sztrájkját, hogy tárgyalásokra kényszerítse a vállalatvezetést.
A német kormányzat tegnap is folytatta bitcoin eladásait. Tárcájuk tartalma az általuk lefoglalt 50 000 darabos bitcoin készlet értékesítésének kezdete óta így alakult: Június 17: 49,878 BTC Június 24: 47,178 BTC Június 30: 46,191 BTC Július 1: 44,691 BTC Július 2: 43,458 BTC Július 3: 43,358 BTC Július 4: 42,273 BTC Július 5: 40,526 BTC
Az elektromosautó-piac fellendítése céljából az EU polgárai számára 4 500 eurós, tisztán elektromos járművek vásárlására fordítható támogatást szükséges biztosítani - ezt is tartalmazza a kormány 11 pontos javaslatcsomagja, amit Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter mutatott be ma reggel.
Bár a részvények egy része, például az USA-ban túlértékeltnek tűnhet, valójában vannak olyan szektorok, amelyektől vonzó megtérülés várható, különösen régiónkban. Az ingatlanalapok bérletidíj-bevételei is szép felárat biztosíthatnak a kötvények felett. Eddig a jó vállalati eredmények jelentették a BUX-rekordok titkát. Interjú Pekár Dáviddal, a Raif
Maszúd Peszeskján győzött az iráni elnökválasztáson. Az Inforádiónak nyilatkozó Közel-Kelet-szakértő szerint az új elnök jelentős társadalmi és gazdasági reformokat hajtana végre, külpolitikájában pedig az Egyesült Államokkal való tárgyalásokat szorgalmazza. Kalapos Mihály mondja a részleteket.
Németország és a Baltikum azt fontolgatja, hogy elvenné Magyarországtól az EU soros elnökségét, amiért Orbán Viktor mindenféle egyeztetés nélkül indította el békemisszióját, és még Vlagyimir Putyinnal is találkozott Moszkvában – írja a Corriere della Sera nyomtatott kiadása.
Enyhe pozitív korrekcióval indulhat a kereskedés szerdán a Budapesti Értéktőzsdén, kedden a BUX 18,8 pontos, 0,03 százalékos emelkedéssel, 71 169,33 ponton zárt.
The UNCHAIN Fintech Festival, held on June 19-20 at the Fintech Fortress, recently wrapped up its two-day event. This year’s highlights included the signing of Chris Skinner’s latest book, a Memorandum of Understanding (MOU) between the Romanian and Polish Fintech Associations, and the recognition of exceptional achievements in the industry. UNCHAI
Az elmúlt évtizedekben háttérbe szorult a bogyós gyümölcsök hazai termesztés annak ellenére, hogy a fogyasztók és a feldolgozóipar részéről is lenne igény rájuk. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara és a Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet (FruitVeB) szerdán ismertetett körképe szerint az éghajlatváltozás ellenére lenne lehetőség az ágazat fejl
Javarészt negatív hangulatban telt a kereskedés ma reggel Ázsiában, ezt követően Európában kisebb felpattanást láthatunk a tőzsdéken, a határidős részvényindexek jelenlegi állása szerint pedig Amerikában is emelkedés jöhet. A mai napon nem várhatóak nagyobb piacmozgató események, egyedül az amerikai jelzáloghitel-igénylések friss számaira lesz érde