Elég csak az idei nyári ruhákat megnézned és máris látszik, hogy a merész színek hódítanak. Azonban a sok-sok élénk és meleg árnyalat - na és a szőke - mellett rengetegen inspirálódnak a hírességektől, akik káprázatos árnyalatú frizurákban vonulnak a vörös szőnyegen. Röviden tehát az élénk színeken kívül idén egy új balayage és sok többdimenziós ár
A teljes lakosság 38 százaléka tervez korszerűsítést, a felújításra készülők fele pedig szeretne legalább egy energiahatékonyságot növelő beruházást megvalósítani.
Ladinek Juditot alaposan megtréfálta a párja. A színész-énekesnő ugyanis a medence partjára feküdt ki napozni, kedvese azonban egy váratlan pillanatban hűtötte le egy kis hideg vízzel, amit Judit hasára locsolt.
A háború rutinná válásával a legnagyobb gond az, hogy a háború kitörésével megjelent hatalmas társadalmi egység ismét repedezni kezdett. Szakértővel beszélgettünk az ukrán társadalmi helyzetről.
A súlyos vízhiány miatt Agrigento városából, amely a híres Templomok Völgyének otthona, hazaküldik a turistákat, mert olyan kevés víz marad a szicíliai településen.
Ha a kilencvenes években voltunk tinédzserek vagy már felnőttek, valószínűleg a mi szemöldökünk sem úszta meg sértetlenül ezt a korszakot és ritkítottuk, amennyire csak tudtuk. Szerencsére, ez a trend lecsengett, ma meg már számos tipp van arról, hogyan lehet serkenteni a szemöldök növekedését.Minden szőrszál egy apró véredényhez kapcsolódik, így a
Mi történt a technológia világában? Elmondjuk röviden! Számos hazai hírcsatorna IT, mobiltechnológiát, robotikát érintő tartalmait foglaljuk össze pár perces podcast adásainkban.
A börtönévek talán percekre lennének csökkenthetők, ha beválna a forradalmian új módszer, amely a mesterséges intelligenciát felhasználva hat az elkövetőkre.
A szélsőjobboldali Nemzeti Tömörülés végzett az élen a nemzetgyűlési választások első fordulójában, de kiugróan sok, 311 olyan választókerület volt, ahol legalább három jelölt elérte a második fordulóba jutási küszöböt. A visszalépések után ezek száma azonban 91-re csökkent.
Levelet kaptak Orbán Viktortól az érettségizők, amelyben a miniszterelnök gratulált jól megérdemelt bizonyítványukhoz és hangsúlyozta, Magyarország számít a fiatalokra - írta a Magyar Nemzet online.
Hurrá, vakáció! halljuk a gyerekektől. De vajon a szülők is így gondolják? Az óvodai, iskolai nyári szünet sok családban komoly fejtörést okoz, mivel a szülők is ilyenkor szeretnék kipihenni magukat. A feltöltődés számukra is igencsak fontos ahhoz, hogy az év során kellő lendülettel és figyelemmel végezhessék a munkájukat. Mindebben a munkáltatónak
Az elmúlt napokban komolyabb visszaesést lehetett tapasztalni a bitcoin árfolyamában, egy időben még 54 ezer dollárig is visszaesett a legnagyobb kriptovaluta árfolyama. A cikk írásakor azonban már majdnem 58 ezer dolláron van megint (), szóval valószínűleg nem tartós visszaesésről van szó. És ezt az is jól mutatja, hogy július ötödikén a spot Bitc
Vasárnap délután és este Jeruzsálemben és Tel-Avivban felvonulásokat hirdettek az elhurcoltak visszahozataláért, tűzszünetért, valamint a választások előrehozásáért.
Hatalmas fordulatokkal teli Power Stage szakasz után Georg Linnamae nyerte az Észt Rallyt és szerezte meg első ERC-futamgyőzelmét Robert Virves és Nikolay Gryazin előtt. A bajnoki pontversenyben Hayden Paddon állt az élre.
Mint arról korábban már írtunk, az utóbbi időszakban áldatlan állapotok uralkodnak a Liszt Ferenc repülőtéren. A legfrissebb káoszt egy pénteki, Antalyába tartó gép utasai voltak kénytelenek átélni, akik közel negyven óra várakozás után tudtak csak elindulni Törökországba. Rubint Réka Alakreform tábora is épp ott zajlik, a Blikk arra volt kíváncsi,
Általában a te napjaid is olyan rohanósan telnek, hogy ha nem kell menned sehová, akkor sem érzed magad túl motiváltnak ahhoz, hogy csinosítgasd az otthonodat, vagy egyszerűen csak élvezd, hogy végre pihenhetnél? Nos, akkor talán éppen itt az ideje, hogy időt szánj némi átalakításra. Ugyanis van jó néhány lakberendezési trükk, amellyel nemcsak az o
Immár lassan két napja generál vitákat a német–spanyol negyeddöntő egyik kulcsjelenete, az a momentum, amikor Marc Cucurella kezéről pattant ki a labda. Az UEFA szerint Anthony Taylor jó döntést hozott, a németek tajtékzanak. Ütköztessük az álláspontokat!
A mára világszerte ismertté vált cézársaláta receptje megalkotásának századik évfordulóját ünneplik vasárnap a mexikói Tijuanában, ahonnan az étel gasztronómiai világhódító útjára indult.
Erdély nem véletlenül közkedvelt úti cél, ide látogat mindenki, aki szeretne egy kicsit megszabadulni a nagyváros zajától, akit érdekel a történelem, vagy aki csak hamisítatlan falusi nyugalomra és jó levegőre vágyik. A gyöngyszer erdélyi településeket felsorolni is lehetetlen vállalkozás lenne, mi most véletlenszerűen válogattunk a kedvenceinkből,
Amerika gondosan építgette az ASEAN-szövetséget, de a tagországokat mostanra jobban érdekli a BRICS. Ezt csak erősíti a Washingtontól való függetlenség és a finanszírozáshoz való hozzáférés lehetősége. Szergej Lavrov orosz külügyminiszter azonban jelezte, hogy lassítani a bővítést.
A Munkáspárt elsöprő győzelmet aratott a csütörtöki brit választáson, azonban visszafogott kormányzás jöhet a politikába későn belépő, fanatikus Arsenal-drukker Keir Starmertől. Az új kormány abban már történelmi, hogy ez az elmúlt évtizedek leginkább munkásosztálybeli brit kabinetje.
Az Esztergomi Várszínház 35. évadáról, a hely szelleméről és a határon túli magyar színházakkal való kapcsolatáról Horányi László igazgatóval beszélgettünk.
A volt miniszterelnök nemrég háborút indított a 444 ellen… vagy a portál a DK ellen – hogy ki kezdte, a két fél ebben nem ért egyet, a harc tényéhez viszont már nem fér kétség.
A legmagasabb, piros fokozatú figyelmeztetést adta ki a HungaroMet Zrt. Bács-Kiskun és Csongrád-Csanád vármegyére szerdára: a két vármegyében a napi középhőmérséklet 29 Celsius-fok felett alakulhat.
A történetünk főhőse egy, némileg kezdetlegesnek mondható terepjáró, amelyről mifelénk feltehetően az autórajongói körökben is kevesen hallottak, de odáat, a határtalan Szovjetunióban is oly ritka volt, mint a fehérholló. Első ránézésre semmi köze a Zaporozsechez, de ha mélyebbre ásunk, rájövünk, hogy ez az autó valójában a fonákja volt a Magyarhon
Az ügyfélélmény következő szintje a teljesen személyre szabott termék, amelynek kialakítását ösztönzi az átalakuló digitális környezet és a legújabb interakciós módszerek.
Hosszú betegeskedés után elhunyt Regőci Attila. Az újságíró, PR-üzletember a Magyar Borok Útja Rallye, valamint számos sport-, és jótékonysági esemény atyja volt.
A választásra jogosultak 26,63 százaléka adta le vasárnap délig a szavazatát a francia nemzetgyűlési választások második fordulójában, ami csaknem egy százalékponttal magasabb az első fordulós részvételnél - közölte a francia belügyminisztérium.