2024. július 7. vasárnap

júl. 7
10:00
Megtámadtak az oroszok egy ukrán erőművet: 100 ezer ember maradt áram nélkül (Blikk)
Az orosz támadások miatt Ukrajna az elmúlt három hónapban kilenc gigawattnyi áramtermelési kapacitást veszített el, ami az ország teljes kapacitásának több mint egyharmada. Most 100 ezer ember maradt újból áram nélkül egy ukrajnai erőmű elleni támadás miatt. Az ország nemzeti hálózatának üzemeltetője szerint ez a szabadság ára.
júl. 7
10:00
Kiderült, hogy egészséges-e a budapesti ivóvíz (Infostart)
A Dunában vannak emberi eredetű szennyeződések, főként növényvédőszer- és gyógyszermaradványokat, valamint ipari korróziógátló anyagokat azonosítottak a szakemberek – mondta az InfoRádióban a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ vezető vízhigiénés szakértője a folyó és a budapesti ivóvíz minőségét vizsgáló átfogó kutatásokról.
júl. 7
10:03
Szijjártó Péter: A magyar kormány folytatja a békemissziót (Demokrata)
Európa tele van háborúpárti politikusokkal, akik mind "elő is bújtak" ezen a héten.
júl. 7
10:03
Szoboszlai nem jelent meg a Liverpool első edzésén (Mandiner)
Nagy "baj" azért nem történt.
júl. 7
10:03
Uniós külügyi főképviselő: Magyarország nem kapott felhatalmazást a türk kapcsolatok előmozdítására (Telex)
Josep Borrell szerint Orbán Viktor részvétele a Türk Államok Szervezetének informális csúcstalálkozóján kizárólag Magyarország és a szervezet dolga.
júl. 7
10:03
40 órás késéssel indultak nyaralni – péntek helyett vasárnap szállt fel egy gép Törökországba Ferihegyről (Telex)
Péntek délután indult volna, de csak vasárnap reggel szállt fel a Tailwind légitársaság törökországi járata a Budapestről. Az utasok közül volt, aki feladta a reményt, hogy idén a török tengerparton nyaral.
júl. 7
10:03
A legszebb napjait idéző Uruguay büntetőkkel ütötte ki Brazíliát, bejutott a Copa America elődöntőjébe (naphire.hu)
A meccset 10 emberrel befejező Uruguay szombaton büntetőpárbajban 4-2-re legyőzte Brazíliát.
júl. 7
10:06
A belga Vlaams Belang nevű párt is csatlakozik a Patriótákhoz (HírTV)
A belga Vlaams Belang (Flamand érdek) nevű párt vasárnap bejelentette: csatlakozik a Patrióták Európáért pártcsoporthoz az Európai Parlamentben.
júl. 7
10:06
Már ötödik hónapja töretlenül bővül a fogyasztás (Agroinform)
Májusban csak az élelmiszer és élelmiszer jellegű vegyes üzletekben 789 milliárd forintot költöttünk el.
júl. 7
10:06
A strandolók imádni fogják az erős hőhullámot, ami július első felében érkezik (Sassy)
Akár 40 fokos hőség is lehet Magyarországon.
júl. 7
10:08
Kvíz: Felismered az összes csokoládét a képekről? (Sassy)
A kvíz július 7-én, a Csokoládé Világnapján készült, de édesszájúak számára bármikor játszható. Sikerült felismerni mindegyik csokit?
júl. 7
10:09
Pokoli hőség jön, több megyére is másodfokú figyelmeztetést adtak ki vasárnapra (SzMo)
Akár 36 fok is lehet. Enyhülés a következő napokban sem várható: szerdára két megyére már harmadfokú figyelmeztetés van érvényben.
júl. 7
10:09
Copa America: Kolumbia gálázva elődöntős (Magyar Hírlap)
Glendale-ben Kolumbia a tizenegyes gólja mellett két találatot előkészítő James Rodríguez vezérletével már a szünetben 3–0-ra vezetett Panama ellen.
júl. 7
10:09
Vizet oszt a MÁV-Volán csoport a pályaudvarokon, állomásokon (Demokrata)
Az ásványvizet a vasúttársaság naponta 10 és 17 óra között osztja a készlet erejéig.
júl. 7
10:09
A piac felpattanását követően ezekben a projektekben van a legnagyobb potenciál (BitcoinBázis)
A kriptovaluta-piacon hatalmas eladói nyomással kell szembenézniük a projekteknek az elmúlt időszakban. A Bitcoin értékcsökkenését az altcoinok halmozottan reagáltak le, ugyanakkor a legtöbb token alulértékelt, és éles felfutásra készül. Ezeket a rejtett drágaköveket a befektetők is előszeretettel monitorozzák, cikkünk célja pedig bemutatni azt az
júl. 7
10:12
Már a férfiak legnemesebb testrészében is ott van a mikroműanyag (Menedzsment Fórum)
A mikroműanyagok felhalmozódása egyre égetőbb környezeti és közegészségügyi problémává válik. Újabb aggasztó tanulmány jött ki arról, hogy már az emberi pénisz szövetében is kimutatták a jelenlétét.
júl. 7
10:15
Hivatalos: érkezik a Szemfényvesztők harmadik része (Hamu és Gyémánt)
Fontos bejelentéssel kedvez a bűvészekről szóló franchise rajongóinak a Lionsgate: a Szemfényvesztők harmadik része a Collider szerint 2025. november 14-én érkezik a mozikba.
júl. 7
10:15
Megengedhetetlen, hogy kiszolgáltatott helyzetbe hozzák az utasokat (Demokrata)
A Budapest Airport már gondoskodó helyeket, care zone-okat hozott létre.
júl. 7
10:15
Pérez mintha másik valóságban élne, Horner kezd bekeményíteni (Racing)
A Red Bull jó ideje féllábú csapatként kénytelen működni, de Pérez csak azt hajtogatja, hogy meg fogja fordítani a dolgokat.
júl. 7
10:15
Meghalt a súlyos edzésbalesetet szenvedett magyar kerékpáros (Telex)
Antal Attila június 19-én, a bocskaikerti időfutam előtti bemelegítéskor ütközött össze egy parkoló autóval.
júl. 7
10:18
Angyalföldi rangadóval indul a Merkantil Bank Liga (Infostart)
Elkészült a második vonal sorsolása.
júl. 7
10:18
Kriptopénzügyek | az Eu-s stabilcoin szabályozással és a peres eljárások bejelentésével volt hangos az elmúlt egy hét (Kripto Akadémia)
Rövid híreink a kriptopénzügyek világából. Kriptopénz szolgáltatók és tőzsdék által kibocsátott rövid híreket foglaljuk össze, rövid nemzetközi kriptopiaci kitekintéssel. Lássuk mi történt az elmúlt napokban! Binance Július 19-21. között ismét hazánkba látogat a száguldó cirkusz. Ha még nincs programod erre a hétvégére, van egy jó hírünk, ugyanis e
júl. 7
10:18
A minimálbér, a közfoglalkoztatotti bérminimum és a garantált bérminimum összegének alakulása (HR Portál)
Így változott az egyes ellátások összege 1992 és 2023 között.
júl. 7
10:18
Vészhelyzetet hirdetett a Magyarországon is aktív akkumulátorgyártó (Portfolio)
A világ egyik vezető, Magyarországon is tevékenységgel rendelkező akkumulátorgyártója, a dél-koreai SK On vészhelyzetet hirdtett, mivel ügyfelei csalódást keltő európai és amerikai elektromosautó-eladásokkal küzdenek - írta meg a Financial Times.
júl. 7
10:18
Egyre többen választják ezeket a modelleket: ezzel megmenekülhet a bolygó? (Pénzcentrum)
A Belügyminisztérium adatközlése szerint az elmúlt hónapban túllépte a 100 ezret a zöld rendszámmal forgalomba állított gépjárművek száma Magyarországon. A tisztán elektromos személyautóké júniusban meghaladta az 55 ezret.
júl. 7
10:18
Karafiáth Orsolya: A fehér macskák jót jelentenek (Glamour)
Nem szereti a macskákat, mondta Anna Livinek, majd egymásra néztek, és rögtön szavalni kezdték, hogy “Mintha az lenne a lakása, / agyamban ide-oda jár / egy szép nagy macska.", és ezzel ki is mondták az ítéletet Krisztián felett. Azaz ki akarták mondani, de nem ment.
júl. 7
10:20
Amikor utoljára ilyen történt, 40%-ot esett a tőzsde (Portfolio)
Az amerikai háztartások megtakarításán belül 1960 óta nem látott szinteken van a részvények aránya. Mikor utoljára ilyen történt 15 év átlagában nem emelkedett a részvénypiac és kétszer is 40-50% esést sikerült produkálnia az amerikai részvénypiacnak. Vajon most is ez történik, vagy ez a helyzet más mint régen? Ezekre keressük a válaszokat ebben a
júl. 7
10:21
Josep Borrell: Magyarország nem kapott felhatalmazást a Türk Államok Szervezetével való kapcsolatok előmozdítására (Magyar Hírlap)
A főképviselő szerint a soros elnökség nem vonja maga után az unió külügyi képviseletét, amely állam-, illetve kormányfői szinten az Európai Tanács elnökének, miniszteri szinten pedig az EU külügyi és biztonságpolitikai főképviselőjének feladata.
júl. 7
10:21
Borrell keményen betámadta Orbán Viktor látogatását a Türk Államok csúcstalálkozóján (Mandiner)
Az unió külügyi főképviselője szerint a magyar kormányfő nem kapott felhatalmazást.
júl. 7
10:21
Cybertruck hajtott a misérdi tóba (Autószektor)
A parameter.sk cikke. Képernyőfotó Egy fazon ugyanis a Nový Čas információi szerint úgy gondolta, jó ötlet a Tesla futurisztikusan festő Cybertruckjával behajtani a tóba. Csakhogy a mintegy 3 tonnás verda annak rendje s módja szerint be is ragadt a tóba. A fizika ismét győzedelmeskedett az ostobaság felett, bravó. A fürdőzők mindenesetre segítettek
júl. 7
10:21
Le Penék a legesélyesebbek a győzelemre, de a visszalépések döntőek lehetnek a francia nemzetgyűlési választáson (Telex)
A Nemzeti Tömörülés az élen végzett az első fordulóban, de azóta a baloldal és Macron szövetsége rengeteg választókerületben visszalépett egymás javára, hogy megakadályozzák a szélsőjobb kormányalakítását. A sok bizonytalanság mellett a legnagyobb vesztesnek mindenképp Macron tűnik, és a választás után csak tovább mélyülhetnek a francia társadalom
júl. 7
10:24
Orbán diplomáciai ámokfutása után próbálja menteni a menthetőt Josep Borrell (444.hu)
Moszkvai útja után Orbán azerbajdzsáni látogatásától is közleményben határolódott el az uniós főképviselő.
júl. 7
10:24
Mellkasi fájdalom: ilyen, amikor a gyomorsav okozza, és nem a szíve (EgészségKalauz)
Gyakran a reflux okozza a bal oldali, szívinfarktusnak hitt mellkasi fájdalmat. Így különböztetheti meg a reflux és a szívbetegség tünetét.
júl. 7
10:24
Tökös nyár: 5+1 recept variáció tökkel, hogy megunhatatlan legyen (Bien)
Ha eddig te is csak rántva etted a tökfélékét, akkor nem vagy egyedül, sokan egyedül ebben a formában tudják elképzelni ezeket az alapanyagokat. Így viszont éppen azt romboljuk le, amiért érdemes őket enni…A tökfélékre általánosan jellemző, hogy igazán kevés kalóriát tartalmaznak, ezért nagyszerű választásnak bizonyulnak nyáron és a diéták idején i
júl. 7
10:27
Extrém körülmények között aratnak a német gazdálkodók (Agrofórum)
A gabona betakarítása folyamatban van. Sok helyen ráadásul már igen korán elkezdődött, viszont a csapadék lassítja a folyamatot. A Német Gazdaszövetség első becslése valamivel jobb várható eredményekre utal, mint amit a gyakran nagyon gyenge kezdeti eredmények sugallnak.
júl. 7
10:27
Könnyebb lesz eladni a panellakásokat - fontos újítás jön (Növekedés)
Az ingatlan.com több évnyi kutatómunkával a földhivatalokból beszerezte és digitalizálta budapesti panellakások alaprajzait, amely az egyik legkeresettebb ingatlantípus a hazai lakáspiacon. Az ingatlanhirdetési portál összegyűjtötte a budapesti panelpiac legjeit is: a legtöbb lakótelepi lakás a III. kerületben található.
júl. 7
10:27
A kulacsán súgták meg az angol kapusnak, melyik irányba vetődjön a svájciak tizenegyesénél (Telex)
Bejött a tipp, mert Jordan Pickford jó irányba vetődött Manuel Akanji tizenegyesénél.
júl. 7
10:27
Elszabadult a pokol: 39 (!) órán át várakoztak Ferihegyen a törökországi járat utasai (naphire.hu)
A gépnek pénteken kellett volna felszállnia, de vasárnap reggelig a reptér területén vesztegelt több száz jutassal, akik álomnyaralásukra indultak volna családjaikkal.
júl. 7
10:30
Péntek délután helyett csak vasárnap reggel indult el egy gép Ferihegyről (Portfolio)
Az elmúlt időszakban több jelentős késés és fennakadás volt tapasztalható az európai légi közlekedésben. Az Utazómajom beszámolója szerint egy Magyarországról Törökországba tartó gép péntek délután helyett csak ma reggel szállt fel.
júl. 7
10:30
Rácz András Orbán moszkvai útjáról: irracionális, hogy majd ő lesz képes közvetíteni Kijev és Moszkva között (SzMo)
A külpolitikai szakértő szerint a magyar kormányfőt személyes ambíciói vezérelhették az orosz fővárosba. A látogatás miatt többen aggodalmukat fejezték ki.
júl. 7
10:33
Katalin hercegné megható búcsúja (Magyar Hírlap)
Még mindig nem jelent meg Wimbledonban Katalin hercegné.
júl. 7
10:33
Az államháztartásról és fogyasztói árakról jelennek meg adatok a jövő héten (Növekedés)
A jövő héten jelennek meg az adatok az államháztartás központi alrendszerének június végi helyzetéről, valamint a fogyasztói árak júniusi és az ipari termelés májusi alakulásáról.
júl. 7
10:35
Akkora a hőség, hogy vizet oszt a MÁV (Növekedés)
Ásványvizet oszt az utasoknak a MÁV-Start a harmadfokú hőségriasztás ideje alatt, július 7-től 12-ig a budapesti főpályaudvarokon és a nagyobb vidéki vasútállomásokon, a Volánbusz pedig munkanapokon a Népliget autóbuszállomáson és a megyeszékhelyek nagyobb forgalmú buszállomásain - tájékoztatta a MÁV Zrt. kommunikációs igazgatósága vasárnap az MTI-
júl. 7
10:36
Újabb demokrata támadta be az amerikai elnököt (Infostart)
Újabb demokrata párti képviselő szólította fel az elnökjelöltségtől való visszalépésre Joe Bident.
júl. 7
10:36
Újabb párt csatlakozik Orbán Viktor EP-frakciójához (ATV)
A belga Vlaams Belang (Flamand érdek) nevű párt vasárnap bejelentette: csatlakozik a Patrióták Európáért pártcsoporthoz az Európai Parlamentben.
júl. 7
10:39
"Orbán Viktor vissza akarja hozni a békét a világba" (Magyar Hírlap)
Ifjabb Donald Trump szerint elég volt a háborúból.
júl. 7
10:39
"Nincs több vesztegetni való időnk" - Izraelben útelzárásokkal követeltek fegyverszünetet (Növekedés)
Izraelben országszerte útelzárásokkal, tüntetésekkel követeltek túszalkut és fegyverszünetet kilenc hónappal a háború kitörése, a Hamász iszlamista szervezet terrortámadása után.
júl. 7
10:42
Titkolja a kormány, hogyan kaphatott Hilarion metropolita három hónap alatt állampolgárságot (444.hu)
Rekordgyorsasággal kaphatott állampolgárságot.
júl. 7
10:42
Na, ezt is rosszul tudtuk! Így kell helyesen szeletelni a szendvicset, hogy minden falat élvezetes legyen (Sassy)
Egyenesen azt állítják, hogy így sokkal finomabb a szendvics.
júl. 7
10:45
Több mint háromszáz múmiákkal teli sírt tártak fel Egyiptomban (Magyar Hírlap)
Egy kutatócsoport Asszuán ókori városát vizsgálja.

Keresés