Az év elején egy DyingLlama nevű YouTuber közzétette, hogy belopózott Elon Musk Hyperloop-alagútjába, amit az emberek egyszerűen csak “az egyik legnagyobb átverésnek” neveznek. A tartalomgyártót arról
A 2022-ben forgalomba hozott magyar kávé egyedülálló tettet hajtott végre. Újabb nemzetközi sikernek örvendhetünk, ezúttal a kávé világában. A Herz New York Coffee Roasters megnyerte a legrangosabb formatervezési díjat, a Coffee Design Award-ot. Mindez újabb bizonyítéka annak, hogy a magyar termékek igenis világszínvonalúak! A Herz Coffee két évvel
Magyarország számára az egyik legfontosabb feladat a soros elnökség időszakában a béke megteremtése. A magyar kormányfő az első, aki a béke előmozdítása érdekében utazott Kijevbe. Nyugati politikusok eddig leginkább azért látogattak a háború-sújtotta Ukrajnába, hogy újabb fegyverszállításokról, pénzügyi támogatásokról, vagy szankciókról egyeztessen
Az Európai Labdarúgó-szövetség a jövő vasárnap záruló németországi kontinensbajnokság fő nyertese – vélekedett az InfoRádióban Dénes Ferenc sportközgazdász, aki a torna német gazdaságra gyakorolt hatásáról is szólt.
Rekordszámú résztvevővel, 19 csapat, 80 kenu és mintegy 370 önkéntes, köztük csaknem 40 gyerek közreműködésével mintegy 7,5 tonna hulladéktól mentesítették a Tiszát június 27-30. között az V. Tisza-tavi PET Kupa önkénes akció során - közölték a szervezők kedden az MTI-vel.
Az aranyat hagyományosan biztonságos menedéknek tekintik gazdasági bizonytalanságok idején. Jelenkori népszerűségét jól mutatja, hogy idén május végén a nemesfém világpiaci árfolyama elérte a történelmi 2.450 dolláros csúcsot. A fizikai arany, vagy közismert nevén aranytömb, hazánkban is elérhető befektetési forma, azonban fontos, hogy kizárólag me
Az MBH Bank szakértői szerint az Otthonfelújítási programban mintegy 20 ezer lakás korszerűsítése valósulhat meg a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) által biztosított forrásokból - ismertette Ginzer Ildikó, az MBH Bank vezérigazgató-helyettese sajtótájékoztatón hétfőn Budapesten.
Az 54 éves skót színész kilenc évig tartó, se veled, se nélküled kapcsolata Morgan Brownnal véget ért. Mostanra újra rátalált a szerelem, és egy nála 25 évvel fiatalabb modell mellett találta meg a boldogságot. Gerard Butler most először mutatkozott együtt nyilvánosan a kedvesével, akivel egy londoni pubban ebédeltek, majd elektromos rollerekkel an
Mivel Károly jelenleg is küzd rákbetegségével, sokakban felmerült már a kérdés, hogy vajon mi lesz Kamilla sorsa, ha az uralkodó előbb távozik az élők sorából, mint felesége.
A Pepe Unchained ($PEPU) 19 nap alatt több mint 2,2 millió dollárt gyűjtött össze az előértékesítés során. Ez a figyelemre méltó eredmény alátámasztja az innovatív projekt iránti növekvő lelkesedést. A Pepe Unchained, amely az Ethereumon működő egyedülálló Layer 2 blokkláncával forradalmasítani kívánja a mémérmék területét. A projekt már az első hé
A következő békecsúcson Oroszország képviselőinek is részt kell vennie - mondta Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Bloomberg TV-nek adott interjújában.
Nyertes Zsuzsa a Korom Anna által rendezett Diamond Beauty című vadonatúj rövidfilmben egy teljesen új oldalát mutatta meg a közönségnek. A megszokott, komikus szerepek helyett most drámai karaktert, egy, a szépészeti beavatkozások rabjává vált nőt alakít.
A kormány ígérete szerint idén minden eddiginél látványosabb tűzijáték koronázza majd meg az augusztus 20-i ünnepi rendezvénysorozatot, amely – rendhagyó módon – négy napon keresztül tart majd. Az események költségei az előzetes információk szerint a 15 milliárd forintot is elérhetik. Ezúttal a Duna mentén több mint öt kilométer hosszan élvezhetik
Tudtad, hogy az emberiség mindössze 9 százaléka mondhatja el magáról, hogy kék szem jutott neki? Na és azt, hogy a kék szemek valójában nem is kékek, hanem egyszerűen hiányoznak belőlük azok a pigmentek, amitől barnának látnánk őket?
A böngésződ nem támogatja a hanglejátszást. Kérjük, próbáld másik böngészővel. A HangZóna korábbi adásait itt találja, a legújabbal pedig jövő héten csütörtökön várunk minden kedves hallgatónkat! Kérdéseket, észrevételt, témajavaslatot a hangzona@autoszektor.hu email címre várjuk. További autós tartalmakért kövessen minket Fac
Az épített környezet élhetőségét javító módszertanok, építészeti tervezési ötletek megvitatása a célja a Places and Technolgies elnevezésű nemzetközi konferenciának, amelyet július 8. és 9. között tartanak Pécsen - tájékoztatta a Pécsi Tudományegyetem az MTI-t.
Bekérették a stockholmi külügyminisztériumba az iraki ügyvivőt, miután Irakban három svéd állampolgárt halálra ítéltek - közölte a svéd külügyminisztérium csütörtökön.
Országszerte több mint száz, fővároson kívüli helyszínen létesülhet új nyilvános e-töltőállomás egy tervezetten augusztusban megnyíló, 28 milliárd forintos támogatási lehetőség jóvoltából. A társadalmi egyeztetésre induló program a napelemmel és energiatárolóval felszerelt modern töltőpontok telepítését is ösztönzi - jelentette be az MTI-hez kedden
Teljesen érthető magyarázata van annak, hogy az újramelegített kávé miért lesz mindig keserűbb és kevésbé élvezhető, mint a frissen főzött fekete. Most eláruljuk, mit lehet tenni az újramelegítés helyett!
Kötelező gépjármű felelősségbiztosítással minden forgalomban lévő gépjárműnek rendelkeznie kell. Előfordulnak azonban olyan esetek, amikor az üzembentartó elmulasztja a biztosítás megkötését vagy hatályban tartását. Ilyenkor minden érvényes biztosítás nélküli napra fedezetlenségi díjat számol fel a biztosító.
Az elmúlt hetekben a Pénzcentrum és a Debreceni Egyetem közös, nagymintás felmérést végzett, hogy kiderüljön, hogyan vélekednek a hazai vásárlók az ún. kereskedelmi/saját márkás, illetve a gyártói márkás termékekről. Az eredmények megszülettek: több mint 10 ezer válaszadó szerint a saját márkás termékek ma már nem csupán olcsóbb alternatívát jelent
A Longines, mint a Longines Global Champions Tour névadó és időmérő partnere "Rising Above" címmel büszkén mutatja be vadonatúj sorozatát, amelynek alapvető célja, hogy a világ legjobb díjugratóinak elképesztő útjain és erőfeszítésein keresztül megismerhessük a díjugratás látványos, ugyanakkor mélyen emberi világát. A nyolcrészes sorozat koncepci
Az orosz erők tüzérségi tüzet nyitottak csütörtökön a kelet-ukrajnai Dnyipropetrovszk megyében lévő Nyikopol városra, a támadásban hét helyi lakos megsebesült - közölte Szerhij Liszak, a régió kormányzója közösségi oldalain.
Témák: – Többek között a kosárfonás, a szíjgyártás, valamint a hímzés rejtelmeibe enged betekintést a 35. alkalommal életre hívott nyári népművészeti tábor. Az öthetes programsorozaton 32 csoport működik, és 25 népi kismesterséget érintenek a közel 450 résztvevővel. – Változnak a gyulai vár garantált programjai, összességében így több szolgáltatást
Magyarországon az idén eddig 36 baleset történt a vasúti átjárókban, 30 százalékkal több, mint az előző év hasonló időszakában - közölte a MÁV-START műszaki és üzemeltetési vezérigazgató-helyettese csütörtökön Balatonlellén, hozzátéve, hogy a június "fekete héttel" zárult: öt baleset történt, az egyik három halálos áldozatot követelt.
Fájó szívvel tudatjuk, hogy szeretett nyugalmazott kollégánk, dr. Porpáczy Aladár 2024. június 27-én nyugalomban megpihent, visszaadta lelkét teremtőjének.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) ellenőrzésein rendszeresen talál olyan árucikkeket, amelyeken a gyártó szabálytalanul tünteti fel ezt a megfelelőségi jelölést. A NAV mind az EU-n kívülről érkező áruk vámellenőrzésekor, mind pedig a közúti vagy piacos ellenőrzéseken – a piacfelügyeleti hatóságokkal szorosan együttműködve – kiemelt figyelmet fordí
Rendkívüli biztonsági intézkedéssel készül a francia belügyminisztérium az előrehozott nemzetgyűlési választások második fordulójára, 30 ezer rendőrt és csendőrt, köztük ötezret Párizsban és elővárosaiban mozgósítanak "az ultrabaloldaliak vagy az ultrajobboldaliak" rendbontásának elkerülésére - jelentette be csütörtökön Gérald Darmanin tárcavezető.
Az elmúlt hetekben a Pénzcentrum és a Debreceni Egyetem közös, nagymintás felmérést végzett, hogy kiderüljön, hogyan vélekednek a hazai vásárlók az ún. kereskedelmi/saját márkás, illetve a gyártói márkás termékekről. Az eredmények megszülettek: több mint 10 ezer válaszadó szerint a saját márkás termékek ma már nem csupán olcsóbb alternatívát jelent
Szerdán elstartolt az idei Balaton Sound, és egészen szombatig dübörög a buli Zamárdiban. A kapunyitás óta belföldről és külföldről is özönlenek a fesztiválozók a magyar tenger partjára, hogy egy óriásit bulizzanak. Ám szárnyra kapott egy olyan pletyka, hogy jövőre már nem tartják meg a fesztivál. Nos, utánajártunk, mi igaz a szóbeszédből.
Három récefaj: a böjti réce, a kanalas réce és nyílfarkú réce lehet az év madara 2025-ben; a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) honlapján július 25-én délig várja a szavazatokat.
Nemrég felröppent a sajtóban a hír, miszerint Orbán Viktor a kijevi látogatása után néhány nappal Moszkvába utazik, ahol a Kremlbe is ellátogat. A hírre Donald Tusk és Charles Michael is meglehetősen élesen reagált.
Egyelőre kérdéses, vajon részt vesz-e idén Katalin hercegné a wimbledoni tenisztornán, mindenesetre sokan számítanak arra, hogy betegsége ellenére megjelenik. Ennek apropóján most összeszedtük, melyek voltak a leendő királyné legszebb szettjei, amiket korábban a bajnokságon viselt.
Milyen lehetősége van azoknak, akik a nyári szezon beindulásával nyaralóvásárláson gondolkodnak, azonban szeretnék kihasználni az állami lakástámogatások nyújtotta előnyöket? A Credipass pénzügyi szakértői ennek jártak utána, feltérképezve a támogatott hiteles opciók mellett a legkedvezőbb piaci lakáshitel-lehetőségeket is.A nyári szezonban sokak f