2024. július 4. csütörtök

júl. 4
18:54
Eddig soha nem látott madárinfluenza-törzs miatt alakult ki járvány Németországban (Portfolio)
Megjelent a magas patogenitású H7N5-ös madárinfluenza-törzs Németországban nyugati részén, a holland határ közelében - közölte csütörtökön az Állategészségügyi Világszervezet (WOAH).
júl. 4
18:54
Ön szerint be kellene avatkoznia a kormánynak a benzinárakba? Szavazzon! (ATV)
Nagy Márton az ATV Híradónak kedden azt mondta: az üzemanyagárak ismét a szomszédos országok átlagára felett vannak, ezért szerdán a kormány napirendre tűzi a kérdést. A miniszter emlékeztetett: még mindig érvényben van a korábbi elvárás, miszerint a kutaknak az áraikat a szomszédos országok szintjén kell tartani. Önt aggasztja, hogy fokozatosan em
júl. 4
18:54
Rossz hetük van a női versenyzőknek: Hailie Deegan leparkolása után az IndyCar előszobája is megválik az egyik hölgypilótától (USAracing)
Három nap leforgása alatt már a második népszerű női versenyző kerül partvonalra az Usa-ban. Hétfőn...
júl. 4
18:54
Cseh Katalin megkérte a megafonosokat, hogy töröljék a lába közé bezoomolós videót (SzMo)
A momentumos politikus nem jogi érvekkel támasztja alá a kérést posztjában, hanem az alapvető emberi minimumra hivatkozik.
júl. 4
18:57
Magyar Péter már a focit is elvette Orbántól (Hírstart Robot podcast)
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
júl. 4
18:57
Döntött a Győri Ítélőtábla: tisztességtelen feltételeket támasztott az esztergomi ingatlanközvetítő (Üzletem)
Az ügyészség eredményesen kezdeményezett közérdekű pert a fogyasztók érdekében egy esztergomi székhelyű, ingatlanközvetítéssel foglalkozó vállalkozással szemben.
júl. 4
19:00
Visszaesett az amerikai szolgáltatóipar teljesítménye júniusban (ProfitLine)
Az elemzők által várt növekedéssel szemben csökkent az amerikai szolgáltatóipar teljesítménye júniusban az arizonai ISM gazdaságkutató intézet szolgáltatóipari beszerzésimenedzser-indexe (BMI) szerint.
júl. 4
19:03
Holtan találták az otthonában a 27 éves világbajnok birkózót, aki utoljára Budapesten versenyzett (SzMo)
A grúz sportoló júniusban járt Magyarországon, és harmadik lett a Polyák Imre-Varga János emlékversenyen.
júl. 4
19:03
A cseh lap szerint Babis bármikor "orbanizálhatja" Csehországot (Mandiner)
Az Aktualne szerint Babis mindig felnézett Orbánra, sőt irigyelte őt.
júl. 4
19:06
Az eső lelassította az aratást, de jó lesz az idei termés (Infostart)
A várakozások szerint a magyar gazdák idén körülbelül ötmillió tonna őszi búzát takarítanak be, ami több mint a duplája a hazai szükségletnek, így exportra is lesz lehetőség – mondta az InfoRádióban Petőházi Tamás, a Gabonatermesztők Országos Szövetségének elnöke. A repcének viszont nem kedvezett az őszi és a téli időjárás, így a vártnál alacsonyab
júl. 4
19:06
Balog Zoltán elmondta, mennyit tudott Orbán Viktor K. Endre kegyelmi ügyéről (Menedzsment Fórum)
Néhány kérdésre állt csak meg.
júl. 4
19:09
Szijjártó Péter: Nonszensz a Nemzetközi Büntetőbíróság döntése (Demokrata)
Magyarország nonszensznek és politikai motivációjú döntésnek tartja a Nemzetközi Büntetőbíróság döntését, közölte a külgazdasági és külügyminiszter.
júl. 4
19:09
Gyulaváriban állít ki a József Dezső Alkotókör (Gyulatelevízió)
Elsősorban a közös májusi, balatoni kirándulás ihlette meg a József Dezső alkotókör tagjait, vagy legalábbis többségében ezekből a képekből állítottak össze egy kiállításra valót. A tárlat megnyitóját szerda délután tartották a Gyulavári kastélyban, ahova az utóbbi években rendszeresen visszatérnek az egyesület tagjai. Az alkotók számára a Balato
júl. 4
19:15
Fura dolgot szúrt ki a kamera a lelátón az Európa-bajnokság egyik meccsén, nem volt túl odaillő (Promotions)
Érdekes dolog történt a lelátón.
júl. 4
19:15
Patrióta lázadás (Demokrata)
A békének nincs alternatívája. Ez volt az Európai Unió létrehozásának eredeti célja, és ma éppen ezt az alapelvet tagadják meg.
júl. 4
19:15
Lottózói sportfogadást támogató applikációt fejlesztett a Szerencsejáték Zrt. - Megújult a Tippmix Radar (Növekedés)
Megújult, saját fejlesztésű Tippmix, illetve V-sport szelvényösszeállító és -követő mobilalkalmazással jelentkezik a Szerencsejáték Zrt. Az applikáció – a piacon egyedüliként – teljeskörű támogatást nyújt a tippmixelőknek, megkönnyítve a lottózói sportfogadást, valamint az e-sport és v-sport eredmények megtippelését.
júl. 4
19:15
Hét díjugrató világsztár és két sikeres fiatal hazai lovas közreműködésével Magyarországon készült a Longines vadonatúj kisfilm-sorozata (Digital Hungary)
A Longines, mint a Longines Global Champions Tour névadó és időmérő partnere „Rising Above″ címmel büszkén mutatja be vadonatúj, inspiráló sorozatát, amelynek alapvető célja, hogy a világ legjobb díjugratóinak elképesztő útjain és erőfeszítésein keresztül megismerhessük a díjugratás látványos, ugyanakkor mélyen emberi világát.
júl. 4
19:18
Valaki nagyon sok kokaint elvesztett az Északi-tengeren (Infostart)
Egy észak-németországi szigeten értek partot a gyanús zacskók.
júl. 4
19:18
Az orosz erők Nyikopol városát ágyúzták (HírTV)
Az orosz erők tüzérségi tüzet nyitottak csütörtökön a kelet-ukrajnai Dnyipropetrovszk megyében lévő Nyikopol városra, a támadásban hét helyi lakos megsebesült - közölte Szerhij Liszak, a régió kormányzója közösségi oldalain.
júl. 4
19:18
Csökkentek a német feldolgozóipari megrendelések májusban (ProfitLine)
Az elemzők által várt növekedés helyett csökkentek májusban a feldolgozóipari megrendelések Németországban a német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis csütörtöki jelentése szerint.
júl. 4
19:18
Szijjártó felháborodott: nonszensz a Nemzetközi Büntetőbíróság izraeli politikusokat érintő döntése (ATV)
Magyarország nonszensznek és politikai motivációjú döntésnek tartja a Nemzetközi Büntetőbíróság döntését Izrael miniszterelnökével és védelmi miniszterével szemben - írja Szijjártó Péter a Facebook-oldalán.
júl. 4
19:18
Nem bírsz a gyerekkel a nyári szünetben? Íme 8 új építésű játszótér Budapesten, amit imádni fognak (Pénzcentrum)
Itt a szünidő, a főváros legújabb játszóterei pedig már alig várják, hogy az unatkozó gyerekek birtokba vegyék őket. Budapest az elmúlt években nyolc vadonatúj játszótérrel gazdagodott, ahol az egészen kicsik és a nagyobb korosztály is megtalálja a számára legszórakoztatóbb játékokat és kalandokat. Ebben a cikkben ezeket szedtük össze.
júl. 4
19:18
Ez komoly? Viszonya volt a Szex és New York két színészének, és még csak nem is tudott róla senki? (Glamour)
Tudjuk, hogy furcsa, de volt idő, bőven a Reddit, a Facebook, az Instagram vagy a Tiktok robbanása előtt, amikor jóval több információra volt szükségünk ahhoz, hogy kiszúrjuk egy románc kezdetét. Valószínűleg ez az oka, hogy kollektíven elkerült bennünket a Szex és New York két színészének szerelmi története.
júl. 4
19:21
Kiderült: ezt gondolja Zelenszkij Orbán béketervéről (Mandiner)
Az ukrán lap érdekes beszámolót közölt Orbán Viktor és Volodimir Zelenszkij találkozójáról.
júl. 4
19:21
Megtaláltuk a Balaton Sound legextrább kajáját: nehéz lenne elfelejteni! (Street Kitchen)
Zamárdi a Balaton-part fesztiválfővárosa, ahol 2007 óta rendezik meg Európa egyik legnagyobb elektronikus zenei fesztiválját, a Soundot. Érdekesség, hogy anno egy Zamárdiban megrendezett Efott adta az ötletet a szervezőknek, hogy lenne létjogosultsága egy önálló, évente jelentkező eseménynek a déli parton.
júl. 4
19:24
Donald Trumpról kínos felvétel szivágott ki: "Belerúgtam abba az öreg, lerobbant sz*rkupacba" (Blikk)
A republikánus elnökjelölt egy kiszivárgott videóban azt mondta, sikerült belerúgnia abba az öreg, lerobbant sz*rkupacba. Donald Trump az elnökjelölti vita után beszélt így az ellenfeléről, Joe Bidenről. Utóbbi eközben bevallotta, hogy elszúrta a vitát, de nem lép vissza.
júl. 4
19:24
Levadásszák a terroristákat Nigerben (HírTV)
Az Iszlám Állam nevű dzsihadista szervezettel kapcsolatban álló többtucatnyi terroristát öltek meg Nigerben a kormányerők az elmúlt héten - közölte csütörtökön a nigeri hadsereg.
júl. 4
19:24
Te tudod, hogy héjjal, vagy héj nélkül lesz jobb a kajszibaracklekvár? (Agroinform)
A kajszibaracklekvár csodás színe, illata és íze visszaidézi a nyári napokat. Éppen ezért nem mindegy, hogyan készítjük.
júl. 4
19:24
EM: jócskán az elvárt szint felett a hazai gáztárolói töltöttség (Tiszta Jövő)
Az uniós ütemterv július elsejére 65 százalékos arányt ír elő a magyarországi tárolók töltöttségére, ezt azonban már májusra sikerült túlteljesíteni, a jelenleg több mint 5 milliárd köbméternyi készlet a teljes kapacitás 78 százalékát teszi ki - közölte az Energiaügyi Minisztérium (EM) hétfőn.
júl. 4
19:27
Megfejtették Orbán Viktor egyedülálló sikerének titkát (Demokrata)
Egy német lap szerzője szerint a magyar miniszterelnök egész Európa gondolkodását meg tudja változtatni.
júl. 4
19:27
Helyzetbe kell hozni a magyar termesztőket, csak így lehet versenyképesen termelni (Magyar Mezőgazdaság)
A hazai gyümölcságazat helyzete és kihívásai, különös tekintettel a hatékonyság és precíziós gazdálkodás kérdéseire címmel tartott előadást Apáti Ferenc, a FruitVeB Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács elnöke.
júl. 4
19:27
Fenntarthatósági energiamegoldásokra törekszenek (Öko-drive)
A fenntartható energiamegoldások fejlesztése érdekében "Low Carbon and New Energies" szervezetet hozott létre a Mol csoport a kutatás-termelés üzletágon belül; az új, zágrábi székhelyű szervezet tovább erősíti a vállalatot az alacsony szén-dioxid-kibocsátású iparági megoldások keresésében - tájékoztatta a Mol szerdán az MTI-t.
júl. 4
19:30
Magyar Péter a kormány gazdaságpolitikáját is befolyásolhatja (Menedzsment Fórum)
Orbán Viktor 2000 óta verhetetlen volt a választásokon, aminek éppen úgy voltak politikai oka, mint az ellenzék gyengesége és gazdasági is. A választások idején növekvő reálbérek és különböző osztogatások biztosan hozzájárultak számos bizonytalan szavazó meggyőzéséhez. A mostani önkormányzati és európai parlamenti választások azt jelezték, hogy Mag
júl. 4
19:30
Rakétarendszerek fejlesztését jelentette be az orosz elnök (Infostart)
Vlagyimir Putyin az Egyesült Államokra hivatkozva rendelte el a gyártást.
júl. 4
19:30
Géntechnológiával módosított kukorica élelmiszert és takarmányt használnak fel (Alternatív Energia)
Az Európai Bizottság két, géntechnológiával módosított kukoricafajta élelmiszerként és takarmányként való felhasználását engedélyezte - közölte kedden a brüsszeli testület.
júl. 4
19:30
Minden a növénybetegségek terjedésének kedvez (Agroinform)
A meleg, gyakran csapadékos idő kedvező feltételeket teremtett számos növénybetegség terjedéséhez.
júl. 4
19:30
Észak-Koreában is tanított Rátz Tamara, aki turisztikai szakértőként szinte az egész világot bejárta - interjú (Femcafe)
Rátz Tamarára, pontosabban a kommentjére egy Facebook csoportban bukkantunk rá, Észak-Koreában szerzett tanári tapasztalatairól írt éppen hozzászólást. Azonnal felkeltette érdeklődésünket a téma, meg is kerestük Tamarát, akiről hamar kiderült, hogy nem mindennapi életúttal büszkélkedhet. Rátz Tamara, a Kodolányi János Egyetem Turizmus Tanszékének v
júl. 4
19:33
Garázdaság? Rongálás? Rablás? Másokat ezért letartóztatnak, Magyar Péter egyelőre szabadlábon (Mandiner)
Szerinted igazságos, hogy egy politikus a mentelmi jogával takarózik?Mandiner összeállítás a TikTokon.
júl. 4
19:33
13 évnyi álomból kelt fel egy Bitcoin bálna, 2 millió dollárnyi összeget mozgatott meg (KriptoMagazin)
Egy ősi Bitcoin-tárca 13 év szunnyadás után több mint 2,1 millió dollár értékű BTC-t mozgatott meg. A Whale Alert megjegyzi, hogy a tárca cím 33,99 BTC-t mozgatott át két külön tárcába. A lépés a bálna első legális tranzakciója volt 2011. június 18. óta, amikor ugyanez a Bitcoin-tárca mindössze 584 dollárt ért. A régóta szunnyadó tárcákból
júl. 4
19:36
Bevideóztak Cseh Katalin szoknyája alá, a női mivoltában gyalázták meg – Megszólalt a politikus (Blikk)
Cseh Katalin olyan ügyben reagált a Facebookon, amit egyetlen politikusnak, és egyetlen nőnek sem kellene átélnie. A volt EP-képviselőről ugyanis készítettek egy videót, amelyen a lábai közé kameráztak, majd Sharon Stone elhíresült villantós jelenetéhez kezdték hasonlítani a felvételt. A Momentum politikusa felháborodott posztot osztott meg, melybe
júl. 4
19:36
Beletörődött Zamárdi a Balaton Soundba: a helyiek szerint régen sokkal rosszabb volt a helyzet (Blikk)
A Balaton Sound a jelek szerint sokat változott az elmúlt évekhez képest, persze, nem a zenei felhozatalban. A világ egyik legmenőbb bulijának hangjai eljutnak a lakókhoz, akik azt mondják, régen rosszabb volt. Hosszú időnek kellett eltelnie ahhoz, hogy együtt tudjanak élni a helyiek a bulizni vágyó fiatalokkal ezen a néhány napon, amíg tart a fesz
júl. 4
19:36
Fordulat? - Putyin megnevezte, hogy Törökország közvetíthetne a háború lezáráshoz (ATV)
A Törökország közvetítésével Oroszország és Ukrajna közt kötött, korábbi egyezmények alapul szolgálhatnak egy háború lezárását szavatoló egyezmény megkötéséhez is – jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök.
júl. 4
19:38
A következő békecsúcson Oroszország képviselőinek is részt kell vennie - mondta Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Bloomberg TV-nek adott interjújában. (ATV)
A következő békecsúcson Oroszország képviselőinek is részt kell vennie - mondta Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Bloomberg TV-nek adott interjújában.
júl. 4
19:39
Visszatért a Beverly Hills-i zsaru! Eddie Murphy újraéli legnagyobb sikerét a Netflix új akciófilmjében (SzMo)
Nosztalgiavonattal támad a Netflix. És kifejezetten vicces, vagyis működik.
júl. 4
19:39
A Nemzeti Sportrádió a paralimpiai csapat hivatalos médiapartnere (Demokrata)
Az idei párizsi paralimpiai játékokat kiemelten közvetíti a Nemzeti Sportrádió.
júl. 4
19:39
Aranytömbökbe fekteti a pénzét egyre több magyar (Növekedés)
Egy év alatt 24 százalékkal nőtt az arany ára.
júl. 4
19:39
Júliustól jegymentes a parkolás az Etele Plaza-ban (Autószektor)
Július 1-én elindult az Etele Plaza-ban a jegymentes parkolás. A fejlesztés nem csak kényelmesebbé teszi a parkolást, de hozzájárul a fenntarthatósági célok eléréséhez is. Az új rendszer bevezetésével a vásárlók számára még egyszerűbbé vált a parkolás. A papírmentes megoldás lehetővé teszi a gyors és gördülékeny be- és kilépést a parkolóba, csökken
júl. 4
19:42
Lesújtó, ami a hazai vasúti átjárókban történik (Infostart)
30 százalékkal több baleset történt idén; 36-nál tart a "számláló".
júl. 4
19:45
Riadót fújt az osztrák lap: ha nem figyelnek a németek, könnyen kiszorulhatnak Kelet-Európából (Mandiner)
A Der Standard egy nagyon érdekes tendenciára hívta fel a figyelmet.
júl. 4
19:48
Sürgősen lépniük kell az európai országoknak: le kell szorítani az energiaárakat (Adózóna)
Sürgős fellépés nélkül tovább nő a különbség az európai, valamint az ázsiai és egyesült államokbeli energiaárak között, az uniós jogalkotóknak gyorsan kell cselekedniük a versenyképes energiaszektor megteremtése és klímavédelem érdekében is – hívja fel a figyelmet tanulmányában a BusinessEurope (Európai Munkaadói Szövetség).

Keresés