2024. június 10. hétfő

jún. 10
10:23
Bulgáriában a kormányzó jobboldali pártszövetség nyerte el a legtöbb EP-mandátumot (hirado.hu)
A Bojko Boriszov volt miniszterelnök vezette pártszövetség a felmérések szerint a voksok 24,5 százalékával öt helyet szerezhetett az európai uniós törvényhozásban.
jún. 10
10:23
Innen van Zelenszkij vagyona? (Magyar Hírlap)
Ukrajnában eddig mintegy 30 büntetőeljárás indult.
jún. 10
10:23
És most valami egészen más (vagy mégsem): visszatért az infláció (Forbes)
Véget ért a dezinfláció, a várakozások alatt, de nőni kezdett az infláció, legfőképp a szolgáltatások drágulása miatt.
jún. 10
10:27
A helyi választási bizottságok hétfőn állapítják meg a polgármester- és képviselő-választások eredményét (hirado.hu)
A szavazatszámláló bizottságok a vasárnapi szavazást követően a szavazatokat minden esetben legalább kétszer számlálták meg, és az ismételt számlálást addig folytatták, amíg annak eredménye valamely megelőző számlálás eredményével azonos nem lett.
jún. 10
10:27
Gyengülés nyitáskor a vezető nyugat-európai tőzsdéken (ProfitLine)
Gyengüléssel indítottak a főbb nyugat-európai tőzsdemutatók hétfőn.
jún. 10
10:27
Nem dőlhetünk hátra - üzente az MNB-alelnök a friss inflációs adatok után (Portfolio)
A szolgáltató szektor inflációja és a magas bérdinamika miatt nem dőlhetünk hátra, a következő hónapokban emelkedhet az infláció, így ez még inkább indokolja a türelmes és óvatos monetáris politikát - hangsúlyozta egy hétfői budapesti jegybanki konferencián Virág Barnabás, a Magyar Nemzeti Bank alelnöke.
jún. 10
10:27
Figyelem: terjed a napraforgó fehérpenészes szártőkorhadása (Agrofórum)
A hazai szántóföldi növénykultúrák egyik „legbetegesebb” faja a napraforgó. A vegetációs idő előrehaladásával sorban megjelennek a különféle kórokozók által előidézett tünetek a napraforgóállományokban. Egy részük ellen védekezhetünk „hagyományos” fungicidekkel, más részük ellen azonban sajnos ez a megoldás nem működik.
jún. 10
10:27
Várkonyi Andrea vaskos százmilliókat vágott zsebre, Mészáros Lőrinctől is kapott bőven megrendeléseket (Promotions)
Nagyon jól megy a cége, újabb óriási profitot termelt, ki is vették mind egy szálig.
jún. 10
10:27
Hankó Balázs veszi át Csák János helyét (Magyar Hírlap)
Köszönetet mondott Csák János leköszönő miniszternek.
jún. 10
10:27
A Fidesz nem "története leggyengébb eredményét" szerezte, hanem története legértékesebb EP-győzelmét (Mandiner)
A jobboldaliak szíve közepébe maró botrány árnyékában 200 ezerrel többen voltunk a jobboldalon, mint az öt évvel ezelőtti, tükörsima választáson.
jún. 10
10:27
Szlovén győzelem, vegyes magyar szereplés Horvátországban (Racing)
Hétvégén rendezték a Horvát Rally Bajnokság idei harmadik futamát, melyen Rok Turk volt a leggyorsabb, a magyar versenyzők közül ketten is jó helyről estek ki, Kovács Antal azonban abszolút második lett.
jún. 10
10:27
Külföldi áfa visszaigénylése: változásra figyelmeztet a szakértő (Üzletem)
A külföldön megfizetett áfa visszatérítésének folyamata kisebb mértékben változott – hívja fel a figyelmet az Rsm Hungary.
jún. 10
10:27
Erőszak miatt bukott meg Diddy: elvették tiszteletbeli diplomáját! (Sassy)
A mostanság botrányairól híres Diddy diplomával rendelkezik, és szoros kapcsolatban állt alma materével - egészen idáig, az intézmény most minden kapcsolatot megszakított a zenésszel, és közleményében nem finomkodott.
jún. 10
10:27
A Fidesz-Kdnp szerezte meg a mandátumok több mint felét a magyarországi EP-választáson (vasárnap.hu)
A Fidesz-Kdnp szerezte meg a mandátumok több mint felét a magyarországi európai parlamenti választáson. Az eredmények 99,97 százalékos feldolgozottság után:
jún. 10
10:29
Ezt a férfit keresik a veszprémi nő meggyilkolása miatt (Mandiner)
A hatóságok elfogatóparancsot adtak ki egy 27 éves, magyar állampolgárságú veszprémi férfi ellen.
jún. 10
10:30
Szlovákok indítottak reklámkampányt magyaroknak, hogyha átruccannak a határon mennyivel olcsóbb minden (Piac és Profit)
Szégyenteljesek a magyar kiskereskedelmi árak a hatalmas adók miatt. Régen hozzánk jártak a külföldiek vásárolni, most már nekünk éri meg menni.
jún. 10
10:30
Kicsoda Hankó Balázs, az Orbán-kormány legújabb minisztere? (Blikk)
Gyógyszerész végzettségű szakember, 46 éves négygyermekes apa lesz Csank János kulturális és innovációs miniszter utódja. Hankó Balázs volt már tanácsadó, miniszteri biztos, helyettes államtitkár és államtitkár is - összeszedtük, mit lehet tudni róla.
jún. 10
10:30
Szoros küzdelemben csupán egy mandátummal előzte meg Tusk pártja Kaczynski pártját (HírTV)
Lengyelországban a kormánypárt Polgári Koalíció a szavazatok 37,06 százalékát nyerte el, az ellenzéki Jog és Igazságosság listájára a választópolgárok 36,16 százaléka szavazott.
jún. 10
10:32
Szijjártó Péter reagált az Ep-választás eredményeire: ezt üzenték szerinte a magyarok (Blikk)
Szijjártó Péter a Facebook-oldalán üzent az EP-választás eredményeiről: szerinte világossá vált, a magyar emberek nem kérnek a háborúból, a migrációból és a gender-nyomulásból.
jún. 10
10:33
Itt vannak a friss inflációs adatok (Adózóna)
2024. májusban a fogyasztói árak átlagosan 4,0 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat. Áprilishoz viszonyítva átlagosan 0,1 százalékkal csökkentek az árak, a járműüzemanyagoké 4,4 százalékkal esett vissza, olvasható a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) gyorstájékoztatójában.
jún. 10
10:33
Felsővezetéki hiba miatt késnek a vonatok a hegyeshalmi fővonalon (hirado.hu)
A felsővezeték-hálózat meghibásodása miatt Biatorbágy és Bicske között csak egy vágány használható, ezért a hegyeshalmi fővonalon késnek a vonatok.
jún. 10
10:33
Másodfokú riasztást adtak ki heves zivatarok miatt. Mutatjuk, hova (Agroinform)
A villámlások mellett kockázatot jelent a zivatarokat kísérő szél és a jégeső is.
jún. 10
10:33
Orbán minisztere megszólalt az inflációról (ATV)
A kormány által alacsony szintre leszorított infláció jó a családoknak és jó a gazdaságnak is - állapította meg a májusi inflációs adatokat értékelő hétfői kommentárjában Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter.
jún. 10
10:33
Halálos áldozatokkal járt az izraeli razzia Ciszjordániában (vg.hu)
Ismét támadássorozat érte Gáza több térségét.
jún. 10
10:33
Az új győri polgármester regénye egy győztes szabadságharc utáni Magyarországra kalauzol (Könyves Magazin)
Pintér Bencét, Győr frissen megválasztott polgármesterét sokan újságíróként ismerik, de azt talán kevesebben tudják, hogy társszerzője volt annak a 2012-es alternatív történelmi regénynek is, amelyben összejött Kossuth Lajos nagy álma, a Dunai Konföderáció.
jún. 10
10:33
A számok makacs dolgok: kétharmaddal nyert volna a Fidesz egy országgyűlési választáson (BorsOnline)
Ez derült ki a Nézőpont Intézet elemzéséből.
jún. 10
10:33
Magyar Péter: Megsemmisültek pártok, elég érdekes, hogy milliós fizetésért benn fognak ülni olyanok a parlamentben, akiknek már semmilyen társadalmi… (SzMo)
A Tisza Párt politikusa szerint a Fidesz rég nem látott nehéz helyzetbe került, de semmilyen ajánlatuk nincsen az ellenzék pártjainak sem.
jún. 10
10:33
Hétfőn állapítják meg a polgármester- és képviselő-választások eredményét (Magyar Hírlap)
A szavazatokat minden esetben legalább kétszer számlálták meg.
jún. 10
10:33
Letarolta a magyar várost az ítéletidő, ijesztő volt a látvány (naphire.hu)
Nyíregyházán görgőfelhő jelent meg a város felett.
jún. 10
10:33
Hankó Balázst kérte fel a miniszterelnök a Kulturális és Innovációs Minisztérium vezetésére (kultura.hu)
Megtiszteltetés és felelősség az, hogy a miniszterelnök a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) vezetésére kért fel, „nem posztot, hanem feladatot kaptam” – mondta a kulturális és innovációs miniszter hétfőn az MTI-nek adott interjújában.
jún. 10
10:35
Egy klub, ahol a 100 sokkal többet ér (Agroinform)
Hűséges ügyfelei számára indított különleges kezdeményezést az AGRO.bio Hungary Kft.
jún. 10
10:35
Fontos választási eredményekre számíthatunk hétfőn (ATV)
A szavazatszámláló bizottságok jegyzőkönyvei alapján várhatóan hétfőn állapítják meg a helyi választási bizottságok a polgármester- és képviselő-választások eredményét.
jún. 10
10:35
Választások 2024: EP-képviselő lett a Magyarországon házi őrizetben tartott antifa aktivista (vg.hu)
Magyarországon bűnügyi felügyelet alatt áll, Olaszországban viszont európai parlamenti mandátumot szerzett Ilaria Salis.
jún. 10
10:37
A föld feletti sokféleség elősegíti a föld alatti sokféleséget +Videó (Agroinform)
Az egészséges talajok nagy mennyiségű szén-dioxidot tartalmaznak, ez a talaj szervesszén-tartalma. Az emberek okozta éghajlatváltozás elleni küzdelemben ez óriási potenciállal bír.
jún. 10
10:39
Ismét elindult a drágulás. Így emelkednek az árak (Agroinform)
Néhány élelmiszer viszont olcsóbb, mint egy éve.
jún. 10
10:39
Nyekkent a török ipar (Portfolio)
Áprilisban csökkent Törökország ipari termelése, mind március, mind tavaly áprilisa szintjéhez képest, jelentette hétfőn a török statisztikai hivatal (TÜIK).
jún. 10
10:39
Kényszermunka miatt kerülhet feketelistára a CATL (autopro)
Egyes jelentések szerint beszállítói láncukban kényszermunkát alkalmaznak.
jún. 10
10:39
Hárai Balázs: Már-már ijesztően jól vagyok (m4sport.hu)
"Sokszor körbe is nézek segítséget kérve, csípjenek meg, hogy valóban velem történik mindez" – mondta a 37 éves, világ- és Európa-bajnok, olimpiai bronzérmes pólós.
jún. 10
10:39
Hadházy: világos alternatívát kell felmutatni, amihez csatlakozhatnak a változást akarók, függetlenül a korábbi pártállástól (SzMo)
Az eddigi ellenzék lényegében megsemmisült Hadházy Ákos szerint, a TISZA pedig biankó csekket kapott. Három súlyos kérdést feszegetve elemzi a vasárnapi eredményeket a képviselő.
jún. 10
10:39
Megváltozott a versenypálya – interjú Vidus Gabriellával (MMonline)
Folyamatosan monitorozzuk a piacot a kisebb-nagyobb médiaipari cégekkel kapcsolatban, és ha olyan vállalatot találunk, akkor tárgyalásokat kezdünk – nyilatkozta lapunknak Vidus Gabriella. Az RTL Magyarország vezérigazgatója jelezte: tavaly nem voltak elég jók a műsorok, az idei év viszont jobban indult, az ősszel kapcsolatban pedig még nem lőttek e
jún. 10
10:39
Hétfőn állapítják meg a polgármester- és képviselő-választások eredményét (Demokrata)
A szavazatszámláló bizottságok jegyzőkönyvei alapján várhatóan hétfőn állapítják meg a helyi választási bizottságok a polgármester- és képviselő-választások eredményét.
jún. 10
10:39
A válságok ellenére is növekvő Mazars globális hálózatot hoz létre amerikai partnerével, a Forvisszal (Forbes)
A Forvis Mazars budapesti irodájának élén jubiláló Philippe Michalak Budzan biztos abban, hogy az amerikai Forvisszal létrehozott globális hálózatuk megerősíti a piaci pozíciójukat. A francia ügyvezető igazgató az elmúlt másfél évtizedben több világkrízisen segítette át a hazai céget. A megtriplázott árbevétel pedig azt jelzi, hogy válságállóvá tet
jún. 10
10:39
Szánthó Miklós: A félnótás Magyar Péter vezeti a baloldalt (Magyar Nemzet)
"Kell még valamit mondanom, Ildikó?" – tette fel a kérdést az Alapjogokért Központ főigazgatója.
jún. 10
10:39
Bitcoin: Ezt jósolja a ChatGPT egy esetleges amerikai recesszióra (KriptoMagazin)
A 2024-ben bekövetkező esetleges amerikai recesszióról szóló spekulációk elszabadultak, és több mutató is erre a lehetőségre utal. Egy ilyen forgatókönyv valószínűleg hatással lesz a különböző pénzügyi eszközökre, köztük a Bitcoinra (BTC), tekintve, hogy az eszköz érzékenynek bizonyult a hagyományos pénzügyek eseményeire. Figyelemre méltó, hogy a B
jún. 10
10:41
A forint is választott: a mélypontot (Forbes)
Euróárfolyamban közel kerültünk az áprilisi 393 feletti szintekhez, a dollárral szemben pedig több mint egyhavi csúcsra emelkedett a jegyzés.
jún. 10
10:41
Oroszországban tartják a Brics-országok külügyminiszteri találkozóját (Magyar Nemzet)
A diplomáciai eseményen külön találkozókat is tartanak a globális Dél és Kelet több országának részvételével.
jún. 10
10:42
Kicsoda Hankó Balázs, az Orbán-kormány legújabb minisztere? (Blikk)
Gyógyszerész végzettségű szakember, 46 éves négygyermekes apa lesz Csank János kulturális és innovációs miniszter utódja. Hankó Balázs volt már tanácsadó, miniszteri biztos, helyettes államtitkár és államtitkár is - összeszedtük, mit lehet tudni róla.
jún. 10
10:45
Az irodában vagyok, tehát dolgozom! - avagy miért is kell bejárni a munkába? (HR Portál)
Az RTO (return-to-office, azaz vissza az irodába) programokkal kapcsolatos érdekes jelenségekre hívja fel a figyelmet a BambooHR kutatása. A felmérésből kiderül, teljesen mindegy, hol történik a munkavégzés, az emberek kifejezetten tesznek azért, hogy aktívnak látszódjanak és ezekkel a pótcselekvésekkel és egyéb nem munka jellegű tevékenységekkel a
jún. 10
10:45
Probiotikumok a gyulladásos bélbetegségek kezelésében (WebBeteg)
A gyulladásos bélbetegségekben szenvedő betegek bélmikromjának egyensúlya megváltozott az egészséges emberekéhez képest. Tanulmányok szerint a probiotikumok és a megfelelő táplálkozás az egyensúly helyreállításával enyhítik a betegség tüneteit.
jún. 10
10:45
Négy százalékra gyorsult az infláció (Azenpenzem)
A márciusi 3,6 százalék után áprilisban 3,7 százalékkal, májusban pedig 4 százalékkal nőttek éves összevetésben a fogyasztói árak a KSH friss statisztikája szerint. Elemezők még ennél is magasabb értéket vártak.

Keresés