2024. június 10. hétfő

jún. 10
10:09
Halálos áldozatokkal járó razziát jelentettek Ciszjordániából (Demokrata)
A gázai háború októberi kezdete óta a Wafa hírügynökség adatai szerint 533 palesztint öltek meg Ciszjordániában.
jún. 10
10:09
Amikor a csilláron is emberek lőgtak a kézimeccseken (Nyíregyháza)
Találkoztak az egykori kézilabdások Nyíregyházán.
jún. 10
10:12
Magyar infláció – Ennyivel drágult az élet! (TőzsdeFórum)
2024. májusban a fogyasztói árak átlagosan 4,0 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat. Áprilishoz viszonyítva átlagosan 0,1 százalékkal csökkentek az árak, a járműüzemanyagoké 4,4 százalékkal esett vissza – jelentette hétfőn a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Az élelmiszerek ára tavaly májushoz képest 1,0 százalékkal nőtt, ezen belül
jún. 10
10:14
Vegyes mozgás az ázsiai tőzsdéken (TőzsdeFórum)
Vegyesen mozogtak a vezető ázsiai tőzsdék hétfőn, amikor nemzeti ünnep miatt nem volt kereskedés Sanghajban, Hongkongban, Tajpejben és Sydney-ben. A térség irányadó mutatója, a tokiói börze Nikkei 225 indexe 1,02 százalékkal, 39 054 pontra erősödött. A részvények szélesebb körét felölelő Topix index 1 százalékkal nőtt. Reggel nyolckor még tartott a
jún. 10
10:15
Lopásbiztos lesz a bicajod, ha betartod ezt a trükköt! (Metropol)
A nyár sajnos nemcsak a bringások, de a bringatolvajok szezonja is.
jún. 10
10:15
4 csillagjegy, akinek június 10-én véget ér egy 10 éve tartó átok: fantasztikus időszak vár rájuk! (Joy)
Sokan érezhették úgy év elején, hogy sosem lesz jobb és messze van a boldogság. Ennek azonban szerencsére június 10-én vége!
jún. 10
10:15
Rászálltak a gazdag ügyfeleik számláira a bankok a pénzmosási botrány után (Portfolio)
A Citigroup, a DBS Group és más bankok is fokozzák a gazdag ügyfeleik és potenciális ügyfeleik ellenőrzését Szingapúrban, hogy elkerüljék a tiltott pénzmozgásoknak való kitettséget, miután egy jókora pénzmosási botrányba keveredtek – írja az ügyet ismerő személyekre hivatkozva a Bloomberg.
jún. 10
10:15
Tisztességtelen ajánlatot kapott Schmuck Andor egy gyönyörű afrikai nőtől (Ripost)
Schmuck Andor nem szégyelli a kudarcot
jún. 10
10:15
Megbüntették Barcelonára a veszélyt okozó Pérezt (m4sport.hu)
Barcelonában is folytatódhat Sergio Pérez kálváriája: az FIA megbüntette a vasárnap Montrealban kieső mexikóit a Spanyol Nagydíjra.
jún. 10
10:15
Ukrán katonai teherautó tört át a magyar határon - több tucat embert vettek őrizetbe (vg.hu)
Határőreink 32 embert vettek őrizetbe az incidens után.
jún. 10
10:15
Harry végleg kihúzhatja a gyufát a királyi családnál: még III. Károly is meggyűlölheti, ha ezt meglépi (Femcafe)
Egyáltalán nem úgy néz ki, hogy a következő pár évben nyugvópontjára jutna a brit királyi családot évek óta sújtó. Harry sussexi herceg hamarosan ismét támadásba lendülhet az udvar ellen, de félő, hogy ezzel csak még messzebbre taszítja magától a szeretteit.
jún. 10
10:15
Károly király döntött, ez lesz Harry herceg sorsa a jövőben (Glamour)
Hosszú ideje téma, hogy vajon hogyan alakul Harry herceg és az angol királyi család közti kapcsolat. Időről-időre felbukannak a hírek, hogy közelednek egymáshoz, vagy hogy a felek készen állnak a párbeszédre, aztán azonnal megérkezik a cáfolat is.
jún. 10
10:15
"El kell indítanom az élet útján" - Timi az életéért küzd, hogy felnevelhesse kisfiát (BorsOnline)
A lakásukat elárverezték.
jún. 10
10:15
Alvászavarral küzdesz? Változtass néhány apróságon, és újra kipihenten ébredhetsz (Life)
Nehezen alszol el, éjjel többször felébredsz, reggel fáradtan ébredsz? Néhány életmódbeli változtatással leküzdheted az alvászavart.
jún. 10
10:15
Mik azok az "ultra feldolgozott ételek" és miért veszélyesek? (Magyar Hírlap)
Számtalan betegség oka lehet.
jún. 10
10:15
Mindhárom kérdés támogatottságot kapott a szlovéniai népszavazáson (Demokrata)
Robert Golob kormányfő köszönetet mondott az állampolgároknak, amiért ilyen nagy számban vettek részt a voksoláson.
jún. 10
10:15
Nagy Márton: A leszorított infláció jó a családoknak és jó a gazdaságnak is (Demokrata)
A nemzetgazdasági miniszter a májusi inflációs adatokat értékelte.
jún. 10
10:15
Magyar Péter megkapta az első nagy pofont Európából (Mandiner)
Csúnya jelzőt kapott a külügyi szakértőtől.
jún. 10
10:15
A sztárjátékos és a klubelnök balhéja színezte a döntő második meccsét (Magyar Nemzet)
Luka Doncic a saját edzőjével sem értett egyet a mérkőzés után.
jún. 10
10:15
Norris nem a balszerencsére mutogat: a McLarennel együtt hibáztak (Racing)
Kanadában jó esélye nyílt Norrisnak a második győzelmére, de az első biztonsági autós fázis idején az 1.-ről a 3. helyre esett vissza.
jún. 10
10:15
Vérfürdő Veszprémben: kivégeztek egy idős nénit (AC News)
A vasárnapi ebéd után saját házában ölték meg a nyugdíjas asszonyt, a rendőrség hajtóvadászatot indított a gyilkosa után.
jún. 10
10:15
Jobb, ha minden magyar felkészül: szörnyeteggé válik az időjárás a héten (naphire.hu)
A hét elején is záporos-zivataros időjárás várható, amihez felhőszakadás, jégeső is társulhat. A hőmérséklet keddtől némileg visszaesik, a csúcshőmérséklet csütörtökön 20-27 Celsius-fok között alakul, majd péntektől ismét melegedés kezdődik, vasárnap már sok napsütés mellett 27-33 fok várható - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet va
jún. 10
10:16
Figyelem! Fontos adatok jönnek a héten! (TőzsdeFórum)
Az infláció májusi alakulása mellett az ipari és az építőipari termelés áprilisi adatait közli a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) a héten. A Pénzügyminisztérium pedig az államháztartás május végi helyzetéről közöl tájékoztatót. Hétfőn a fogyasztói árak májusi alakulását közli a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Idén áprilisban a fogyasztói ár
jún. 10
10:17
Nincs megállás, folytatódik a rali a magyar tőzsde sztárjánál! (Portfolio)
Folytatódik a pénteki rali az elsősorban megújuló energiában utazó Alteo részvényénél, amit egy pénteki, rendkívül magas célár beérkezése indított el.
jún. 10
10:17
Választások 2024: csak egyetlen uniós országból nem jöttek adatok (vg.hu)
A helyzetet az sem könnyíti meg, hogy a szavazatszámlálók éjfélkor aludni mentek, továbbá Magyarországhoz hasonlóan önkormányzati választásokat is tartanak az országban.
jún. 10
10:17
Mutatjuk, hogy hozhatja össze az újrázást az EP-ben Ursula von der Leyen (Mandiner)
Ursula von der Leyen pártcsaládja, az Európai Néppárt nyert az EP-választásokon, de így sem biztos, hogy meglenne az újrázáshoz szükséges többség.
jún. 10
10:17
Két magyar teniszező szinte biztosan ott lehet az olimpián (Magyar Nemzet)
Akár párosban is elindulhat Párizsban Marozsán Fábián és Fucsovics Márton.
jún. 10
10:18
Rá ne kattints, ha ilyen linket látsz! Volt, akinek 6 millió 700 ezer forintjába került (BorsOnline)
Online csalás áldozata lett egy kispáli nő, aki egy futárszolgálattól kapott linket megnyitott, megadta a kért adatokat, majd elutalták a pénzét.
jún. 10
10:18
Így szerezhet üzlethelyiséget cégének (Piac és Profit)
Az együttműködés, avagy a kollaboráció, valamint a fizikai láthatóság és a vásárlókban kialakított bizalom a vevőkör bővítésének alapját jelentheti.
jún. 10
10:18
Fenntarthatóság a zsalutechnológiában is (Alternatív Energia)
A közel két évtizede létező környezetbarát, számtalanszor újrahasznosítható műanyag zsaluhéjak feltalálója és gyártója, a piacvezető Meva, új regionális szolgáltatási központja is a fenntarthatósági alapelvek mentén kezdte meg működését Dunakeszin. Az üzemben környezetbarát csúcstechnológiával végzik majd a zsalukarbantartást, –javítást és –tisztít
jún. 10
10:19
Választások 2024: narancsba borultak a vármegyei közgyűlések (vg.hu)
Mind a tizenkilenc vármegyében a kormánypártok lesznek többségben októbertől.
jún. 10
10:19
Lövés is dördült Debrecenben a választás napján (Mandiner)
Egy testvérpár a korábbi nézeteltérését akarta rendezni a haragosukkal, az esethez még mentőt is kellett hívni.
jún. 10
10:19
Az ukrán kormány megtiltotta a légkondicionáló használatát a közintézményekben (Magyar Nemzet)
A kritikus energetikai helyzet miatt minden állami hatóságnak feladata az áramfogyasztás csökkentése.
jún. 10
10:21
Nézőpont: Az országgyűlési mandátumok kétharmadát megszerezte volna a Fidesz június 9-én is (hirado.hu)
A Fidesz–KDNP nyerte a szavazatok 44,61 százalékos arányával az európai parlamenti választásokat, mely teljesítménnyel egy országgyűlési választáson a parlamenti mandátumok kétharmadát (135 mandátumot) is megszerezhette volna – közölte a Nézőpont Intézet hétfőn az MTI-vel.
jún. 10
10:21
Ursula von der Leyen belebukhat pürrhoszi EP-választási győzelmébe (Portfolio)
Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság jelenlegi elnöke az Európai Néppárt csúcsjelöltjeként győzelmet ünnepelhet, de szorult helyzetbe került. Az EP-választáson a valódi szélsőjobboldali áttörés elmaradt, az újra alakuló parlamentben a mérsékelt erők továbbra is többséggel bírnak, de a német politikus népszerűsége az eddig őt támogató frakciók
jún. 10
10:21
A Nézőpont szerint kétharmaddal tarolt volna a Fidesz, ha országgyűlési választások vannak (ATV)
A Fidesz-KDNP nyerte a szavazatok 44,61 százalékos arányával az európai parlamenti (EP-) választásokat, mely teljesítménnyel egy országgyűlési választáson a parlamenti mandátumok kétharmadát (135 mandátumot) is megszerezhette volna - közölte a Nézőpont Intézet hétfőn.
jún. 10
10:21
Mindhárom kérdés támogatottságot kapott a szlovéniai véleménynyilvánító népszavazáson (hirado.hu)
A véleménynyilvánító népszavazáson a részvétel 41,1 százalékos volt, hasonló, mint az ezt megelőző három, 2022-ben tartott referendumon.
jún. 10
10:21
Wayne Rooney Magyarországon töltötte a hétvégét (Igényesférfi.hu)
Az egykori brit futballsztár, Wayne Rooney Magyarországon járt a hétvégén. Rooney a Manchester United U11-es csapatában játszó kisfiát, Klayt kísérte el a szombathelyi Király Ferenc emléktornára.
jún. 10
10:21
Megvan a lemondott Csák János utódja. (SzMo)
A kulturális és innovációs miniszter a választások másnapján mondott le. Hankó Balázs, korábbi államtitkár váltja a miniszteri poszton.
jún. 10
10:21
Nagy a dugó az M3-ason (Magyar Hírlap)
A hét-nyolc kilométeres torlódás eléri a mogyoródi szakaszt is.
jún. 10
10:21
Minden idők 5 legnagyobb példányszámban eladott könyve (Hamu és Gyémánt)
A könyvek eladási számai jellemzően elég nehézkesen becsülhetőek meg: a rengeteg különböző kiadás, fordítás, e-book és promóciós ajándékkötet mind-mind torzít az eredményen. Ebben a cikkben most azokat a nyomtatott alkotásokat gyűjtöttük össze, amelyek eladásairól pontos adataink vannak: mutatjuk minden idők 5, hivatalosan is a legtöbb példányban e
jún. 10
10:21
Ezért nem volt ott Magyar Péter eredményváróján a barátnője (Mandiner)
Családi okok miatt maradt ezúttal magára a Tisza Párt alelnöke.
jún. 10
10:21
Reagáltak az ellenzéki pártok vezetői a választási eredményekre (Nyugati Fény)
A választási eredmények jelentősen átrajzolták
jún. 10
10:21
Animakönyv-botrány: az ország egyik legnagyobb gyerekkönyv-kiadója is érintett (Forbes)
Az általunk múlt héten megkeresett kiadók közül egyre többen jelentkeznek, hogy őket sem fizette ki az Animakönyv, és úgy tűnik, a végrehajtás alá került cég raktárából sem egyszerű elhozni az ott ragadt könyveket. Ráadásul már nem is lehet sokáig.
jún. 10
10:21
Elsüllyedt egy hajó a pozsonyi kikötőben (Autószektor)
"A hajót kihúzták, a víz minőségének nem ártott a baleset. A hajót a parton rögzítik, és belső vizsgálatot folytatnak a süllyedés okának felderítése érdekében" – jegyezte meg. A BD Vepor hajó elsüllyedése után megkezdődtek a mentési munkálatok. Ezeket az SVP alkalmazottai és búvárok végezték. Szombaton délelőtt is folytatódott a munka, a Slavín dar
jún. 10
10:21
Ha igazán szereti a növényeket, ne hozzon haza külföldről egyet se! (Magyar Mezőgazdaság)
Az Európai Unión kívüli nyaralása alatt megtetszett egy növény és szívesen hazavinné? Ne tegye!
jún. 10
10:21
Villámteszt: Peugeot e-2008 (54 kWh) (Villanyautósok)
Nagyobb akkuval is kipróbáltuk a franciák városi crossoverét.
jún. 10
10:21
Június 19-én indul a Tv2 Play exkluzív tartalmaként a Tv2 Titkok Ramónával videó podcast! (Digital Hungary)
Izgalmas és egyedi videó podcastot indít június 19-én a TV2 Csoport TV2 Titkok Ramónával címmel. A TV2 Play-en tíz héten át jelentkező új műsor háziasszonya Lékai-Kiss Ramóna, aki minden epizódban egy-egy hírességet mutat be megvizsgálva életük kihívásait, sikereit, kudarcait és azokat a pillanatokat, amelyek formálták őket. Minden epizód izgalmas
jún. 10
10:21
Elhanyagolt reflux: komoly gond lehet belőle, ha nem kezelik időben (EgészségKalauz)
A reflux bár igen gyakori és jellegzetes tünetekkel járó betegség, azonban az esetek egy részében nehezen diagnosztizálható.
jún. 10
10:21
Magyarország miatt mentek neki az oroszok az Egyesült Államoknak (Mandiner)
David Pressman is megkapta a magáét.

Keresés